Igehirdetés: 2023.11.26.

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 87.

 

Az eljövendő Messiás portréja

Olvasmány: Ézs 52:13-53:12.

„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53:3-5.)

 

   Az Ószövetség azzal zárul, hogy Isten a próféták által ígéretet ad arra nézve, hogy Isten Szabadítót küld, aki népe és az egész emberiség megváltója lesz. Ez után a „nagy advent” ideje következik, amikor Isten népe várva várja az ígéretek beteljesedését, a Messiás eljövetelét. Ma Ézsaiás próféta könyve alapján vizsgáljuk meg a Messiás eljöveteléről szóló ígérteteket.

   Ézsaiás próféta a „szenvedő szolga” hasonlatával festi le az eljövendő Messiást. Sehol az Ószövetségben nem találunk ennél megragadóbb ábrázolást a Szabadítóról, mint itt az Ézsaiás könyve 52. és 53. fejezetében. Ha pedig fellapozzuk az Újszövetséget azt is láthatjuk, hogy Jézus Krisztus mennyire pontosan betöltötte Ézsaiás próféciáját. Így nem véletlen, az sem hogy az Újszövetség szerzői a legtöbbször Ézsaiás próféciáit idézik. Ézsaiás egy olyan Messiásról beszél, aki magasztos és mégis megvetett. Aki bűneink miatt szerzett sebeket. Bárány, akit vágóhídra vittek, hogy értünk engesztelést szerezzen.

 Az Ézsaiás által elénk tárt kép olyasvalakiről árulkodik, aki kész volt alázatosan értünk áldozni önmagát. Még belegondolni is szörnyű, hogy mennyit kellett szenvednie, de mindezt céllal tette. Szenvedése miatt kétségtelenül méltó a szívből jövő imádatunkra és odaszánt engedelmességünkre. Ézsaiás próféciája tehát már jó előre világossá teszi Izrael népe számára, hogy a megújuláshoz vezető út a szolgaság és a szenvedés útja lesz. Érkezik majd Valaki, aki bocsánatot ad a bűnre, és Sion újra az igazság lakhelye lesz. A lázadó Izraellel ellentétben az Úr szolgája készséges és alázatos szívvel jön, hogy feláldozza magát sokakért. Isten felszólítja övéit, hogy ébredjenek fel, mert közel az igazság órája.

Az a meglepő abban, ahogy Ézsaiás a Messiást lefesti, hogy habár fényes karddal és seregek sokaságával is jöhetne, hogy hódolatra indítsa igazsága előtt a népeket, ő mégis úgy dönt, hogy szenvedő szolgaként jön és megengedi az embereknek, hogy gyalázzák és gyötörjék, mert így akarja megmutatni végtelen szeretetét. A Szolgák Szolgája ugyanilyen szolgai életmódra hívja mindazokat, akik a követésére szegődnek, hogy Isten szeretetét a gyakorlatban láthatóvá tegyék. Kétségtelen, hogy az egész Ószövetségben ezek az Ézsaiás által leírt mondatok adják a legtisztább képet arról, hogy milyen drága árat kellett fizetnie Isten Fiának  a mi megváltásunkért. Ezért fontos megismernünk ezeket a verseket, amelyek arról beszélnek, hogy milyen szenvedéseket kellett elviselnie a Megváltónak azért, hogy kifizesse a bűneink borzalmas árát. Meg kell értenünk, hogy Isten mi módon készítette elő a mi Szabadítónk eljövetelét már évszázadokkal korábban.

1.      A megsebzett gyógyító

Ézsiás próféta az eljövendő Messiást a megsebzett gyógyítóként ábrázolja. A próféta szavait olvasva a nagy győzelem talán elsőre vereségnek is tűnhet.  Az Újszövetségi írók legalább tíz helyen azonosítják Jézust a szenvedő szolgával. Az egyik ilyen történet az, amikor Fülöp evangélista az etióp főembernek, aki éppen ezeket a sorokat olvasta a nála levő Ézsaiás tekercsből, bizonyságot tesz arról, hogy mindaz amit a próféta megjövendölt, Jézusban beteljesedett.

Ézsaiás könyvében ez a fejezet eleven képekkel ábrázolja a szolga szenvedéseit, amelyek mind Jézus kereszthalálában teljesedtek be. Ez az egész leírás olyan, mintha egy szemtanú beszámolója lenne Jézus utolsó napjairól, jóllehet több évszázaddal Krisztus eljövetele előtt íródott. Döbbenetes a  külső, fizikai leírás is, mert a Biblia sehol másutt nem beszél Jézus arcáról és kinézetéről: „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna.” (Ézs 53:2).

Valóban úgy történt minden, ahogy ezt Ézsaiás próféciája megjövendölte. Jézus nem nyitotta ki a száját, hogy válaszoljon vádlóinak a tárgyalás alatt. Nem hagyott hátra utódokat sem. Élete zsengéjében vágattatott ki, és egy nagylelkű barátja jóvoltából a gazdagok között kapott sírhelyet. Ez azonban nem  a vég volt. Három nap múlva újra meglátta az élet világosságát.

Ézsaiás próféta arra is rámutatott, hogy a szolga halálának különleges célja volt:  „De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” (Ézs 53:6). Jézus a mi fájdalmainkat vette magára. A sebei, amelyek a vereség látszatát keltik, valójában hatalmas győzelmet jelentettek. A szenvedő szolga halála a győzelmes jövő garanciája, amikor  a földön minden, ami elromlott, helyreáll.

Így mindaz, amit Ézsaiás próféta könyvének 53. fejezetében olvashatunk a  szenvedő szolgáról, az újszövetségi teológia alapjává lett. Például Ézsaiás prófétának azt az állítását, hogy a szenvedő szolga sebei által gyógyulunk majd meg, Péter apostol a következőképpen magyarázza: „Ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.” (1Pét 2:23-24). Vagyis  amikor Jézus meghalt a kereszten, az ő szenvedése és halála által gyógyulást szerzett a számunkra a bűneinkből és képessé tett minket arra, hogy az igazságnak éljünk.

Mindezeken túl azonban Ézsaiás próféciája és a többi próféta üzenete is, amelyeket évszázadokkal Jézus születése előtt lejegyeztek, meggyőző bizonyítékot szolgáltattak arra nézve, hogy Isten a próféták által kinyilatkoztatta tervét. Ő nem szegte meg a zsidó néppel kötött szövetségét. Isten ígérete és terve szerint a zsidó gyökerekből, Dávid király utódjai közül majd egy olyan új király születik, akihez fogható nem volt, és nem is lesz. Isten végső terve az, hogy helyreállítsa az egész földet.

Ézsaiás próféciái olyan fennkölt szavakkal írják le  a jövőt, amit még a Jelenések könyve sem múlhat felül, ezért inkább csak idézi Ézsiás szavait. Minden amire vágyunk ezen a földön, béke, romlatlan élet, hogy vége legyen a szenvedésnek, egy napon valóra válik. Bár Ézsaiás szavai egy zűrzavaros időben hangzanak el, amikor a zsidó nép idegen hatalmaknak kiszolgáltatottan él, írásaiban nyomát sem láthatjuk a siránkozó hangvételnek, amely sokszor felbukkan a többi próféta igehirdetésében. Ézsaiás reményteljes látomást kap a jövőről, amikor sem megszálló hadseregek, sem más viszontagságok nem akadályozzák többi Isten tervének beteljesedését. Ézsaiás könyve szilárdan állítja, hogy Isten nem szakított végleg Izrael népével. Megjövendöli, hogy eljön a nap, amikor a lerombolt szent város újjáépül, és soha nem látott dicsőségben fog tündökölni. Olyan jövőt vázol fel, amelyben nincs többé bűn és szomorúság, és amelyben örök békességben élünk majd Istennel. Talán nem mindig értjük a folyamatot, amelyen a világnak keresztül kell mennie, míg elérkezik ez a jövő. Az évszázadok során majd nagy birodalmak emelkednek és tűnnek el, aki egy időre meghódítják ezt a földet. Néha az egész nemzet léte is megkérdőjeleződik. De Isten terve, amit az ő szenvedő szolgája által visz véghez, célhoz ér.

2.      Az önként vállalt szenvedés

Ézsaiás próféta könyvében jelenik meg először az önként vállalt szenvedés témakörének hangsúlyozása. Amikor a próféta Isten kiválasztottjának érkezését írja le, akkor erre teszi a legnagyobb hangsúlyt. Beszél ugyan a próféta Isten kiválasztottja érkezésének jeleként az öröménekéről, amely dicsőségét, jó hírét és dicséretét zengi majd. Azonban a Messiás szolgálatának egy új oldalát is bemutatja, amely megdöbbentő módon nem más mint a szenvedés. Az a gondolat, hogy az Isten által megígért eljövendő királynak megaláztatásban lesz része, és gyűlölet tárgyává válik, ellentmondásnak tűnik. Ézsaiás mégis ezt mondja. Bár Izrael népéből sokan arra számítottak, hogy a Messiás egy nagy király lesz, aki diadalmasan legyőzi az ellenségeit, és harci paripán vonul be a városba, a valóságban annak lehettek  a tanúi, ahogy egy egyszerű ácsmesternek, aki a kevésbé megbecsült réteghez tartozott, a nem is annyira nagy reményű fia emelkedik föl és egy szamár hátán érkezik Jeruzsálembe. Jézus Krisztus olyan Király, amilyenre senki nem számított volna és olyan brutális bánásmóddal szembesült, amelyet egyáltalán nem érdemel.

Az ókori kultúrában előfordult, hogy a bolond embernek megütötték a hátát: „A csúfolódókat készen várja az ítélet, és az ostobák hátát az ütleg.” (Pél 19:29), vagy megtépték a szakállát, ami a megvetés és a lenézés kifejezése volt. De az, ha arcul köpnek valakit, a mai világban is a legnagyobb megaláztatásnak számít. Jézus mégis önként állt elébe ellenségei gúnyolódásának. Így olvassuk az evangéliumban: „A főpap ekkor megszaggatta ruháját, és így szólt: Istent káromolta! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok az istenkáromlást. Mit gondoltok? Azok így feleltek: Méltó a halálra! Azután szembeköpték, arcul ütötték, mások pedig bottal verték és ezt mondták: Prófétáld meg nekünk, Krisztus, ki ütött meg téged!” (Mt 26:25-26). Majd később ismét erről hallunk: „Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék. Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya! Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét verték vele. Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és elvitték, hogy keresztre feszítsék.” (Mt 27:26-31).

Ézsaiás így írja le a szenvedő szolga hozzáállását: „Az én Uram, az ÚR megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől.” (Ézs 50:5-6). Ézsaiás próféciája tehát igazolja, hogy ezek a szörnyűségek nem véletlenül történnek meg az Isten kiválasztottjával, hanem saját hozzájárulásával. Odatartja a hátát a verőknek, arcát a gyalázóknak. Nem fordul el azoktól, akik arcul köpik.

Jézus keresztre feszítésnek történetét olvasva azt látjuk tehát, hogy mindez nem azért történt mert Jézus ellenségei erősebbek voltak nála és legyőzték őt, hanem csak azért mert Urunk megengedte, hogy mindez megtörténjen vele. Ez a kereszt hatalmas iróniája. A világmindenség Királya, aki egytelen pillanat alatt megsemmisíthette volna ellenségeit, s ez által nem kellett volna elszenvednie a bántásukat, önként vállalta a keresztet, hogy eleget tegyen az Atya emberi bűn miatti haragjának. A királyok királya választott népe iránti szeretetéből szenvedő szolgává lett.

Jézus, Isten kiválasztott szolgája önként vállalta mindezt a szenvedést, egészen a halálig. Jézus vette magára azt, amit mi érdemeltünk volna, azért, hogy miénk lehessen az, amit nem érdemeltünk meg. Mivel ő önként vállalta a szenvedést, így mi részesülhetünk a meg nem érdemlett kegyelemben és elfogadottságban. Jézus szenvedéséért nem Pilátust, nem Heródest és nem a zsidó főpapokat kell hibáztatnunk, hanem meg kell értenünk, hogy a keresztet miattunk, helyettünk és érettünk szenvedte el Krisztus.

3.      A fájdalmak férfia

Minden más ószövetségi szakasz közül, Ézsaiás próféta szavai vetítik előre és írják le a legvilágosabban Jézus Krisztus személyét és küldetését. Ézsaiás leírásából tudjuk meg például, hogy Isten szolgáját megalázzák és alakját eltorzítja majd a szenvedés, hogy széles körben elutasítják, és hogy ő fogja hordozni a bűneinket és szenvedéseinket, hogy engesztelő áldozatot mutat be, hogy ő lesz a helyettes áldozat, hogy önként magára veszi a bűneinket és a mi büntetésünket, hogy hallgatni fog ellenségei előtt, hogy sokakat megigazít bűneikből, hogy bűnözök között hal meg, és hogy egy gazdag ember sírjába temetik majd el. De még folytathatnánk tovább is ezt a sort, hiszen még számos más tekintetben is Jézus életére mutat Ézsaiás próféciája. Ézsaiás próféciája tehát tökéletesen leírja Isten Választottját, de a kép, amelyet fest, felettébb döbbenetes. Egy igen eleven képet kapunk valakiről, akinek az életét szenvedés és gyötrelmek jellemzik. Nem csoda, hogy Jézust a szenvedés emberének, a „fájdalmak férfiának” (Ézs 53:3) nevezik. Ez a jelző nem azt jelenti, hogy Jézus élete csupa szomorúság volt, vagy hogy semmilyen boldogságban nem lett volna része az élete során. Azt azonban mindenképpen elmondhatjuk, hogy egyetlen személy annyi szenvedést, mint Jézus, soha nem hordozott el. A bűneset óta a világ tele van betegségekkel, éhezéssel, igazságtalansággokkal. Ezekben kisebb-nagyobb részben mindnyájyunknak részünk van. De ezek a bűnnek csak a következményei. Amikor azonban a bűn bejött a világba, és vele együtt megjelent a szenvedés, az tönkre tette az ember és az Isten kapcsolatát is és eltorzította az egész teremtett világot. A bűn így az egész világmindenség állapotát jellemzi.

Jézus mint a „fájdalmak férfia” sokkal mélyebben átérezte és mindenkinél jobban, mindenestül szenvedett ennek az állapotnak a terhétől, végül pedig tökéletesen le is győzte azt. A „fájdalmak férfia” az e világon megtapasztalgató legroszabbat élte át, és végül győztesen került ki belőle. Ez az az ok, ami miatt a hívők az örökkévalóságig dicsérik őt. Ézsaiás szavai, a fogságban élő nép számára maradandó reményt és bizonyságot jelentettek Isten örökkévaló hűségére nézve. A fogságból való hazatérés után pedig Isten népe ezeket  a próféciákat tanulmányozva, biztos lehetett abban, hogy Isten gondoskodik róluk, bűneik ellenére megváltást, megújulást készít a számukra. A régen várt Messiás, Jézus Krisztus, teljesítette be végül azt a dicsőséges valóságot, amelyre Ézsaiás próféta előremutatott. Jézus műve békített meg bennünket Istennel, szerzett bűnbocsánatot, és adott reményt mindazoknak, akik benne hisznek. Ámen.