Baba-Mama Kör

  • Kedd - 10 óra - Baba-Mama Kör
_____________________________________________

Baba-Mama Kör: 2011.05.24.
Téma: Az apa szerep

Az apa
A mai családokban legalább ötféle apát lehet találni:
1. Az árnyék-apa testileg jelen van a családban, de mint apa nem létezik. Ha otthon van: eszik, tévét néz, újságot olvas, morog, kiabál, vendéget fogad, tárgyal, alszik.

2. Az infantilis apa egy a gyerekek közül. Természetesen öregebb a gyerekeknél, mert mélyebb a hangja és rendszeresen borotválkozik (ha csak nem növeszt szakállat), de ha irányításra vagy döntésre van szükség, nem lehet rá számítani. Két típusa van:
a. a mama parancsainak engedelmes végrehajtója;
b. a gyerekek cinkosa.
Ez az utóbbi a gyerekeknek kellemesebb, de semmivel sem jobb az elsőnél.
3. A tekintélyelvű apa felelősséget érez a családjáért, mindig van véleménye, és határozott útmutatást tud adni, ezért biztonságot is nyújt. De nem lehet felmelegedni a közelében, mert nem tűr ellentmondást vagy kritikát, mindig követel és rendszeresen büntet.
4. A „humanista” apa nem követel, nem büntet, nem fegyelmez. Annyira tiszteli a gyerek kibontakozó személyiségét, hogy útirányt sem mutat neki. (Az életveszélyre való figyelmeztetés is a személyes jogokba való beavatkozás?)
5. A család pásztora – Isten munkatársa. Keleti szokás szerint előtte megy a nyájnak, azaz követhető. „Az Úr tanítása szerint”: fegyelmezéssel és biztatással nevel (Ef 6,4). Felelős a rábízottakért, ezért fegyelmez. Tiszteli a kibontakozó személyiséget, ezért biztat, bátorít.
Amit az apostol a gyülekezet vezetéséről ír, az érvényes a családnak, mint gyülekezetnek a vezetésére is:
„Legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a Főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.”
(1Pét 5,2-4)
A pásztor teendőit a 23. Zsoltár alapján figyeljük meg:
1. Őriz, azaz biztonságot ad a rábízott bárányoknak.
„Botod megvigasztal” – énekeli a zsoltár. A pásztorbot kétszeresen is vigasz: a görbe végét bele lehet akasztani az elcsatangolni induló bárányka hátsó lábába, s így vissza lehet tartani. Ha a bot egyenes vége a bárány hátán csattan, az is vigasz: értésére adja, hogy átlépte a határt, vissza kell fordulni. (Olvasd el ehhez Zsid 12,9-et is!)
De vigasztal a pásztorbot azért is, mert távol tartja a ragadozókat. Az apa felelős azért, hogy a gyerekeket ne érjék ártó hatások.
2. Legeltet, azaz gondoskodik a reábízottak testi-lelki jólétéről. Valóban az apa felelős a család anyagi helyzetéért is, de fontos tudni, hogy a gyerekek kapcsolatra is „éhesek”. Azután, minthogy „nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4), apai felelősség Isten igéjének a továbbadása is a gyerekeknek. (Lapozd fel ehhez és figyelmesen olvasd el: 5Móz 6,6-9-et és 11,18-21-et! )
3. Vezet, azaz élete példájával megtanítja a helyes úton való járást.
„Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak.”
(1Kor 11,1)
Az apa példát adhat abban: hogyan kell bízni Istenben nehéz helyzetekben is. Anyagi csődben, infláció alatt, háborús veszélyben lehet jókedvűen dicsérni az Urat. Az imádság közben „tetten ért” apa évtizedekre példa és erő lehet a gyerekeknek.
Példát adhat az apa arra is: hogyan lehet Istennek engedelmeskedni a „korszellem” ellenére is. Amikor „mindenki” csal és hazudik: hogyan lehet becsületesen élni. Amikor „természetes”, hogy minden férfi „félrelép” egy kicsit, hogyan tud a papa hűséges lenni a mamához. És ha otthon mégis „fölmegy a pumpa” vagy „kiborul a vödör”: hogyan lehet bocsánatot kérni egymástól és megbocsátani egymásnak.
__________________________________________________
Baba-Mama Kör: 2011.05.31.
Téma: Az anyaszerep
 
Az anya
  
A világ rendkívül ellentmondásosan kezeli az anyaságot. Egyrészt dicsfényt vetít az anyák feje fölé, másrészt nem becsüli meg őket.
Évszázadokon át szebbnél szebb Madonna-képek készültek és csodaszép lírai versek szóltak az anyákról.
De ugyanaz a két évszázad, melyben Petőfi és József Attila anya-versei születtek, a női emancipáció meghirdetésével hallgatólagosan az anyaság értékét devalválta. A nőket karrierrel biztatja, a lányokat nem készíti fel az anyai szerepre: fejük, szívük, idejük sok más „fontos” ismerettel telik meg, az anyaságnak nem marad hely. Ha aztán „jön” a gyerek, konfliktusba kerülnek, érzik: a kettőt – a „pályát” és az anyaságot – nem lehet vagy csak nagyon nehezen lehet egyszerre, megfelelő színvonalon végigcsinálni.
  
Ezen az úton ma már odáig jutottunk, hogy a női „egyenlőség” és „szabadságjogok” érvényesítése érdekében meg is lehet gyilkolni az emberi magzatokat. (A spártai Taigetosz a szülőotthonok kukáiban ma fokozottan jelen van.)
Pedig századunk pszichológiai megfigyelései korábban nem is sejtett mértékben húzták alá az anyaság és az anya-gyermek kapcsolat jelentőségét. Ez is korunk ellentmondásainak egyike.
Kiderült: az anya-gyermek kapcsolat mindkét fél számára ösztönhelyzet. Az anya számára is genetikus program diktálja a tennivalókat, érzi: mit és hogyan kell csinálni, miközben élvezi gyermekét és „kielégülést” nyújt számára a babával való foglalkozás. Ha mindezt nem teszi meg, lelke mélyén kielégületlen marad, hiányérzet vagy lelkiismeret-furdalás gyötri. Nem ritkán a serdülő, már „leválni” készülő gyermekén igyekszik „bepótolni” a kicsinek meg nem adott törődést és gondoskodást.
A gyermek oldaláról Spitz, Bowlby és mások ismert megfigyelései és kísérletei mondják el, hogy a megfelelő anya – gyermek kapcsolat a csecsemő és a kisgyermek számára életfontosságú (lásd Mérei Ferenc- Binet Ágnes: Gyermeklélektan). A társkapcsolati nehézségekkel küzdő fiatalok és fiatal felnőttek a hiányzó vagy rosszul működő anya-gyermek kapcsolat áldozatai. Ugyanez vázlatosan:
Az egészséges anya – gyermek kapcsolat alakulása a csecsemőkortól a felnőttkorig:
  
Az elhibázott anya-gyermek kapcsolat alakulása:
  
Gyakorlati tanács: a pici babának adj meg mindent, amire szüksége van: szoptasd, amíg csak lehet, tölts vele sok időt, add önmagadat. De azután fokozatosan engedd önállósodni. Semmit ne csinálj meg helyette, amire maga is képes. Serdülőkorában engedd a gyerekedet felnőni: ne szólj bele mindenbe, engedd hibázni, ha kér, akkor segíts.
Az anyák többsége – természetétől fogva – én-központú. Ilyen motívumok mozgatják:
„Szeretnék a gyerekemben örömöt találni.”
„Legyen kiért éljek.”
„Valósítsa meg, ami nekem nem sikerült.”
„Folytatódjam benne.”
„Ne legyek egyedül, hiszen a férjem elhagyott (vagy mellette úgyis magányos vagyok)”.
Ezekben az indítékokban a figyelem fókusza látszólag a gyermek, valójában az én.
„Semmit ne tegyetek önzésből... ”
(Fil 2,3)
Az anyaság története ilyenkor a következő menetrend szerint zajlik:
1. Megfogant – öröm és büszkeség tölt el.
2. Megszültem – ÉN szültem, ez a gyerek az ENYÉM.
3. Érte élek – ezért még hálás lesz nekem.
4. Az én gyerekem különb más gyerekeknél (hiszen én is különb vagyok).
5. Jelentkeznek az első csalódások, konfliktusok az óvodával vagy az iskolával, konfliktusok a házasságban a gyerek miatt.
6. A nagy csalódás is megjelenik: Vannak, akik fontosabbak neki, mint én.
7. Itt hagyott. Van értelme még az életemnek?
De vannak Krisztus-központú anyák is. Legtöbbször meg se fogalmazott, de magatartásukat alapvetően meghatározó attitűdjük körülbelül ez:
„A gyermek nem az enyém, de boldog vagyok, hogy Isten rám bízta egy időre. Megbízott azzal, hogy segítsem őt önálló emberré válni. Életem célja, hogy jól sáfárkodjam azzal a kinccsel, amit a Gazda rám bízott.”
Tegyük egymás mellé a kétféle hozzáállást:
a gyermek az enyém a gyermek Istené
(engem bízott meg, hogy neveljem)
terveim vannak vele kutatom, hogy mi a terve vele Istennek
(figyelem az adottságait)
a problémákkal nekem kell megküzdenem
(esetleg bevonom a „társtulajdonost”, az apát) minden problémát a valódi tulajdonos elé tárunk
(rendszeresen imádkozunk érte a férjemmel együtt)
ha élete nem az én elképzeléseim szerint alakul,
csalódást és keserűséget érzek elfogadom Isten akaratát;
ha az én hibámból „csúszott el”, bűnt vallok;
tovább imádkozom érte
  • A bal oldali oszlopban leírt anyai „szeretet” többféle változatban jelentkezik:
a KAKUKK fiókáit más neveli (a nagyszülőknek, az óvodának, az iskolának adja őket)
a PÓK felfalja a kicsinyeit (annyira „szereti” és élvezi őket, hogy azok belepusztulnak a nagy „szeretetbe”)
  
a KOTLÓS mindig maga körül akarja tudni a csibéit (alig-alig engedi el őket valahova, ha lehet, elmegy minden iskolai kirándulásra, legszívesebben a nászutazásra is elkísérné „gyermekét”)
  
a PELIKÁN „vérével táplálja” utódait (ő maga tönkremegy közben; minden energia, idő, pénz, figyelem és gondolat a gyereké, a házastársi kapcsolat is elsorvad)
  • A jobb oldali oszlopban leírt anya:

az ÚR SZOLGÁLÓJA – az Úrtól kapta és az Úrnak ajánlja gyermekeit. Az anyaság számára szolgálat, amelyben ő hűséges, alázatos és önmegtagadó. Szép példa erre Mária, Jézus anyja.
Az Úr szolgálója természetesen nem a bal, hanem a jobb oldali oszlop egyetlen „változata”.
Nem vagyok biztos abban, hogy Mária egyértelműen örült, amikor az angyal közölte vele, hogy gyermeke lesz. Hiszen még tiltakozott is: „Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?” Abban a korban nem lehetett könnyű egy lánynak az emberek szemébe nézni, amikor kiderült, hogy teherbe esett. Az angyaljelenetet ki fogja elhinni neki? Még a vőlegénye, József is el akarta titokban bocsátani. De Mária így szólt:
„Íme, az Úrszolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint. ” (Lk 2,38)
Aki így fogadja gyermekét, az nem lesz büszke, ha felfedezi annak kiemelkedő képességeit, legfeljebb fokozott felelősséget érez. De nem esik kétségbe akkor sem, ha az derül ki, hogy a gyermek fogyatékos. Ebben az esetben nehezebb feladatot kapott az Úrtól.

______________________________________________