Adventi hangverseny

 

Adventi hangverseny

2023. december 3.-án 10:00 órai kezdettel a Bonyhádi Református Templomban az istentiszteleten adventi és karácsonyi dalokkal szolgál a Felvidékiek Bonyhádi Egyesületének Énekkara. Az istentisztelet után a gyülekezeti teremben szeretetvendégség lesz. 

Mindenkit szeretettel várunk!

Bibliaóra / Bibliaiskola: 2023.11.31. Téma: A misszió

 

21. A misszió 

A misszió feladatát Krisztus bízta az egyházra. Mennybemenetele előtt adta Jézus tanítványainak a missziói parancsot: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében” (Máté 28,19). És: „lesztek nékem tanúim” (ApCsel 1,8). Tanú = mártír.
A missziói parancshoz Jézus azt az ígéretet fűzte, hogy övéivel lesz a világ végezetéig. Az egyház feladata, hogy a világban Jézus Krisztus evangéliumát hirdesse. A misszió az egész embert tartja szem előtt, tehát nemcsak a lelkét, hanem a testét is. Ezért nem csak prédikál, hanem tanít, gyógyít és szociális munkát is végez. A missziói munka középpontja a Jézus Krisztus által való megbékélés hirdetése. A misszió munkájából sokat átvállaltak a fiatal egyházak is.

Néhány név a misszió történetéből: Livingstone, Albert Schweitzer. Magyarok: Kunz Irén, Babos Sándor, Molnár Mária (Mánusz szigete), Döbrössy Lajos (Bulgária), Parragh Lajos (Albánia)

Olvasd el!

2Kir 5; Jón 1-4; Mt 10; ApCseL 10.

Bibliatanulmány: Apcsel 16:6-10
Pál három missziói utat tett. A második missziói út alkalmával Troásban látomást látott: egy macedón férfi Európába hívta.

1. Kik voltak Pál társai ezen az úton? (15,40 és 16,1-3).
2. Hogyan küldte a Szentlélek Pált és övéit más irányba? (6. és 7. v.) Miért tette ezt?
3. Mi a „látás”?
4. Miért mondta a macedón férfi: „légy segítségül nékünk”? Hogyan kell Pálnak segítenie?
5. Hív még ma is Isten úgy, ahogy Pált hívta?

Kérdések

1. Hogy hangzik a missziói parancs? (Máté 28,19 és ApCsel 1,8.)
2. Mit jelent az apostol szó?
3. Sorolj fel missziói példákat a Bibliából! Említs néhány misszionáriust az Ó- és az Újszövetségből!
4. Kit nevezhetünk orvos-misszionáriusnak az Újszövetségben? Melyik könyveket írta?
5. Sorolj fel néhány világvallást!
6. Kell-e missziói munkát végezni a zsidók között?

Idézetek

• Ha az egész világon minden ember keresztyén lenne egy szibériai ember kivételével, akkor a világ minden emberének el kellene mennie ehhez az egy emberhez Szibériába, hogy elmondja neki, hogy Jézus él. (Spurgeon)
• Egy pogányt megtéríteni keresztyén munka. Egy „keresztyént” megtéríteni pogány nehéz munka.

Imádság

A Misszió

Uram, vajon hiteles volna-e az én bizonyságtételem,
ha csak szavakkal, a szavaimmal tisztelnélek Téged?

Add, hogy amikor mások felé elindulok
az evangéliummal, amikor másokhoz odalépek az élet üzenetével,
akkor az egész embert lássam!

Hadd tudjak lehajolni
segítő szeretettel a nincstelenhez,
a nélkülözőhöz, a szenvedőhöz!
Hadd tudjak megállni
együttérző lélekkel a betegágy mellett!
Hadd tudjak, akár szavakkal, akár cselekedetekkel,
akár a magam élete példájával Rád mutatva
nevelni, tanítani másokat
arra az életre, amit én magam is Tőled tanultam,
és tanulok szüntelenül, napról-napra.

Uram, hiszem, hogy Te vezetsz engem,
amikor Téged hirdet az életem.
Hiszem, hogy Te utat nyitsz ma is,
számomra is, és mindazok számára is,
akik szerte e világon hirdetnek Téged.

Kérlek, szenteld meg a szolgálatomat,
a mi szolgálatunkat, néped hitvalló szolgálatát
áldó és megerősítő jelenléteddel!

ÁMEN

,És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.” (Mk 16,15)

KEDVES OLVASÓ!

E könyv első felében (21 fejezet) teljes imádságokat ajánlottunk elolvasásra. Célunk az volt ezzel, hogy ezeket végigimádkozva adjunk kész mintát arra, hogyan is szólíthatja meg, hogyan is szólítsa meg az imádkozó ember a Mindenható Istent.
A könyv második felében, a következő 21 fejezetben a saját imádság megfogalmazására buzdítjuk az olvasót, fejezetenként segítséget adva a személyes imádság megfogalmazásához:

■ esetenként egy-egy rövid verses fohásszal, amely kiindulópontja, megalapozása lehet a saját imádságnak,
■ esetenként egy-két bevezető mondattal, témamegjelöléssel,
■ esetenként pedig azzal, hogy „üresen hagyjuk” az imádság helyét, azaz teret adunk a teljesen egyéni imádság megfogalmazására, amelyet - javasoljuk - írjon is le az üresen hagyott helyre, hogy így sajátítsa el az egyéni imádság megfogalmazásának készségét és képességét.
■ minden imádságunkban legyen útmutató az ige szava, ahogyan azt Pál apostol a Filippi levélben leírja:
„... imádságotokban és könyörgésetekben
minden alkalommal
hálaadással tárjátok jel kívánságaitokat
az Isten előtt!
És az Istennek békessége,
amely minden értelmet felülhalad,
megfogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat
a Krisztus Jézusban!” (Fii 4,6/b-7)

 Nyomtatóbarát változatCopyright © 2012-2023. Minden jog fenntartva.

Igehirdetés: 2023.11.26.

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 87.

 

Az eljövendő Messiás portréja

Olvasmány: Ézs 52:13-53:12.

„Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53:3-5.)

 

   Az Ószövetség azzal zárul, hogy Isten a próféták által ígéretet ad arra nézve, hogy Isten Szabadítót küld, aki népe és az egész emberiség megváltója lesz. Ez után a „nagy advent” ideje következik, amikor Isten népe várva várja az ígéretek beteljesedését, a Messiás eljövetelét. Ma Ézsaiás próféta könyve alapján vizsgáljuk meg a Messiás eljöveteléről szóló ígérteteket.

   Ézsaiás próféta a „szenvedő szolga” hasonlatával festi le az eljövendő Messiást. Sehol az Ószövetségben nem találunk ennél megragadóbb ábrázolást a Szabadítóról, mint itt az Ézsaiás könyve 52. és 53. fejezetében. Ha pedig fellapozzuk az Újszövetséget azt is láthatjuk, hogy Jézus Krisztus mennyire pontosan betöltötte Ézsaiás próféciáját. Így nem véletlen, az sem hogy az Újszövetség szerzői a legtöbbször Ézsaiás próféciáit idézik. Ézsaiás egy olyan Messiásról beszél, aki magasztos és mégis megvetett. Aki bűneink miatt szerzett sebeket. Bárány, akit vágóhídra vittek, hogy értünk engesztelést szerezzen.

 Az Ézsaiás által elénk tárt kép olyasvalakiről árulkodik, aki kész volt alázatosan értünk áldozni önmagát. Még belegondolni is szörnyű, hogy mennyit kellett szenvednie, de mindezt céllal tette. Szenvedése miatt kétségtelenül méltó a szívből jövő imádatunkra és odaszánt engedelmességünkre. Ézsaiás próféciája tehát már jó előre világossá teszi Izrael népe számára, hogy a megújuláshoz vezető út a szolgaság és a szenvedés útja lesz. Érkezik majd Valaki, aki bocsánatot ad a bűnre, és Sion újra az igazság lakhelye lesz. A lázadó Izraellel ellentétben az Úr szolgája készséges és alázatos szívvel jön, hogy feláldozza magát sokakért. Isten felszólítja övéit, hogy ébredjenek fel, mert közel az igazság órája.

Az a meglepő abban, ahogy Ézsaiás a Messiást lefesti, hogy habár fényes karddal és seregek sokaságával is jöhetne, hogy hódolatra indítsa igazsága előtt a népeket, ő mégis úgy dönt, hogy szenvedő szolgaként jön és megengedi az embereknek, hogy gyalázzák és gyötörjék, mert így akarja megmutatni végtelen szeretetét. A Szolgák Szolgája ugyanilyen szolgai életmódra hívja mindazokat, akik a követésére szegődnek, hogy Isten szeretetét a gyakorlatban láthatóvá tegyék. Kétségtelen, hogy az egész Ószövetségben ezek az Ézsaiás által leírt mondatok adják a legtisztább képet arról, hogy milyen drága árat kellett fizetnie Isten Fiának  a mi megváltásunkért. Ezért fontos megismernünk ezeket a verseket, amelyek arról beszélnek, hogy milyen szenvedéseket kellett elviselnie a Megváltónak azért, hogy kifizesse a bűneink borzalmas árát. Meg kell értenünk, hogy Isten mi módon készítette elő a mi Szabadítónk eljövetelét már évszázadokkal korábban.

1.      A megsebzett gyógyító

Ézsiás próféta az eljövendő Messiást a megsebzett gyógyítóként ábrázolja. A próféta szavait olvasva a nagy győzelem talán elsőre vereségnek is tűnhet.  Az Újszövetségi írók legalább tíz helyen azonosítják Jézust a szenvedő szolgával. Az egyik ilyen történet az, amikor Fülöp evangélista az etióp főembernek, aki éppen ezeket a sorokat olvasta a nála levő Ézsaiás tekercsből, bizonyságot tesz arról, hogy mindaz amit a próféta megjövendölt, Jézusban beteljesedett.

Ézsaiás könyvében ez a fejezet eleven képekkel ábrázolja a szolga szenvedéseit, amelyek mind Jézus kereszthalálában teljesedtek be. Ez az egész leírás olyan, mintha egy szemtanú beszámolója lenne Jézus utolsó napjairól, jóllehet több évszázaddal Krisztus eljövetele előtt íródott. Döbbenetes a  külső, fizikai leírás is, mert a Biblia sehol másutt nem beszél Jézus arcáról és kinézetéről: „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna.” (Ézs 53:2).

Valóban úgy történt minden, ahogy ezt Ézsaiás próféciája megjövendölte. Jézus nem nyitotta ki a száját, hogy válaszoljon vádlóinak a tárgyalás alatt. Nem hagyott hátra utódokat sem. Élete zsengéjében vágattatott ki, és egy nagylelkű barátja jóvoltából a gazdagok között kapott sírhelyet. Ez azonban nem  a vég volt. Három nap múlva újra meglátta az élet világosságát.

Ézsaiás próféta arra is rámutatott, hogy a szolga halálának különleges célja volt:  „De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” (Ézs 53:6). Jézus a mi fájdalmainkat vette magára. A sebei, amelyek a vereség látszatát keltik, valójában hatalmas győzelmet jelentettek. A szenvedő szolga halála a győzelmes jövő garanciája, amikor  a földön minden, ami elromlott, helyreáll.

Így mindaz, amit Ézsaiás próféta könyvének 53. fejezetében olvashatunk a  szenvedő szolgáról, az újszövetségi teológia alapjává lett. Például Ézsaiás prófétának azt az állítását, hogy a szenvedő szolga sebei által gyógyulunk majd meg, Péter apostol a következőképpen magyarázza: „Ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.” (1Pét 2:23-24). Vagyis  amikor Jézus meghalt a kereszten, az ő szenvedése és halála által gyógyulást szerzett a számunkra a bűneinkből és képessé tett minket arra, hogy az igazságnak éljünk.

Mindezeken túl azonban Ézsaiás próféciája és a többi próféta üzenete is, amelyeket évszázadokkal Jézus születése előtt lejegyeztek, meggyőző bizonyítékot szolgáltattak arra nézve, hogy Isten a próféták által kinyilatkoztatta tervét. Ő nem szegte meg a zsidó néppel kötött szövetségét. Isten ígérete és terve szerint a zsidó gyökerekből, Dávid király utódjai közül majd egy olyan új király születik, akihez fogható nem volt, és nem is lesz. Isten végső terve az, hogy helyreállítsa az egész földet.

Ézsaiás próféciái olyan fennkölt szavakkal írják le  a jövőt, amit még a Jelenések könyve sem múlhat felül, ezért inkább csak idézi Ézsiás szavait. Minden amire vágyunk ezen a földön, béke, romlatlan élet, hogy vége legyen a szenvedésnek, egy napon valóra válik. Bár Ézsaiás szavai egy zűrzavaros időben hangzanak el, amikor a zsidó nép idegen hatalmaknak kiszolgáltatottan él, írásaiban nyomát sem láthatjuk a siránkozó hangvételnek, amely sokszor felbukkan a többi próféta igehirdetésében. Ézsaiás reményteljes látomást kap a jövőről, amikor sem megszálló hadseregek, sem más viszontagságok nem akadályozzák többi Isten tervének beteljesedését. Ézsaiás könyve szilárdan állítja, hogy Isten nem szakított végleg Izrael népével. Megjövendöli, hogy eljön a nap, amikor a lerombolt szent város újjáépül, és soha nem látott dicsőségben fog tündökölni. Olyan jövőt vázol fel, amelyben nincs többé bűn és szomorúság, és amelyben örök békességben élünk majd Istennel. Talán nem mindig értjük a folyamatot, amelyen a világnak keresztül kell mennie, míg elérkezik ez a jövő. Az évszázadok során majd nagy birodalmak emelkednek és tűnnek el, aki egy időre meghódítják ezt a földet. Néha az egész nemzet léte is megkérdőjeleződik. De Isten terve, amit az ő szenvedő szolgája által visz véghez, célhoz ér.

2.      Az önként vállalt szenvedés

Ézsaiás próféta könyvében jelenik meg először az önként vállalt szenvedés témakörének hangsúlyozása. Amikor a próféta Isten kiválasztottjának érkezését írja le, akkor erre teszi a legnagyobb hangsúlyt. Beszél ugyan a próféta Isten kiválasztottja érkezésének jeleként az öröménekéről, amely dicsőségét, jó hírét és dicséretét zengi majd. Azonban a Messiás szolgálatának egy új oldalát is bemutatja, amely megdöbbentő módon nem más mint a szenvedés. Az a gondolat, hogy az Isten által megígért eljövendő királynak megaláztatásban lesz része, és gyűlölet tárgyává válik, ellentmondásnak tűnik. Ézsaiás mégis ezt mondja. Bár Izrael népéből sokan arra számítottak, hogy a Messiás egy nagy király lesz, aki diadalmasan legyőzi az ellenségeit, és harci paripán vonul be a városba, a valóságban annak lehettek  a tanúi, ahogy egy egyszerű ácsmesternek, aki a kevésbé megbecsült réteghez tartozott, a nem is annyira nagy reményű fia emelkedik föl és egy szamár hátán érkezik Jeruzsálembe. Jézus Krisztus olyan Király, amilyenre senki nem számított volna és olyan brutális bánásmóddal szembesült, amelyet egyáltalán nem érdemel.

Az ókori kultúrában előfordult, hogy a bolond embernek megütötték a hátát: „A csúfolódókat készen várja az ítélet, és az ostobák hátát az ütleg.” (Pél 19:29), vagy megtépték a szakállát, ami a megvetés és a lenézés kifejezése volt. De az, ha arcul köpnek valakit, a mai világban is a legnagyobb megaláztatásnak számít. Jézus mégis önként állt elébe ellenségei gúnyolódásának. Így olvassuk az evangéliumban: „A főpap ekkor megszaggatta ruháját, és így szólt: Istent káromolta! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok az istenkáromlást. Mit gondoltok? Azok így feleltek: Méltó a halálra! Azután szembeköpték, arcul ütötték, mások pedig bottal verték és ezt mondták: Prófétáld meg nekünk, Krisztus, ki ütött meg téged!” (Mt 26:25-26). Majd később ismét erről hallunk: „Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék. Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya! Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét verték vele. Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és elvitték, hogy keresztre feszítsék.” (Mt 27:26-31).

Ézsaiás így írja le a szenvedő szolga hozzáállását: „Az én Uram, az ÚR megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől.” (Ézs 50:5-6). Ézsaiás próféciája tehát igazolja, hogy ezek a szörnyűségek nem véletlenül történnek meg az Isten kiválasztottjával, hanem saját hozzájárulásával. Odatartja a hátát a verőknek, arcát a gyalázóknak. Nem fordul el azoktól, akik arcul köpik.

Jézus keresztre feszítésnek történetét olvasva azt látjuk tehát, hogy mindez nem azért történt mert Jézus ellenségei erősebbek voltak nála és legyőzték őt, hanem csak azért mert Urunk megengedte, hogy mindez megtörténjen vele. Ez a kereszt hatalmas iróniája. A világmindenség Királya, aki egytelen pillanat alatt megsemmisíthette volna ellenségeit, s ez által nem kellett volna elszenvednie a bántásukat, önként vállalta a keresztet, hogy eleget tegyen az Atya emberi bűn miatti haragjának. A királyok királya választott népe iránti szeretetéből szenvedő szolgává lett.

Jézus, Isten kiválasztott szolgája önként vállalta mindezt a szenvedést, egészen a halálig. Jézus vette magára azt, amit mi érdemeltünk volna, azért, hogy miénk lehessen az, amit nem érdemeltünk meg. Mivel ő önként vállalta a szenvedést, így mi részesülhetünk a meg nem érdemlett kegyelemben és elfogadottságban. Jézus szenvedéséért nem Pilátust, nem Heródest és nem a zsidó főpapokat kell hibáztatnunk, hanem meg kell értenünk, hogy a keresztet miattunk, helyettünk és érettünk szenvedte el Krisztus.

3.      A fájdalmak férfia

Minden más ószövetségi szakasz közül, Ézsaiás próféta szavai vetítik előre és írják le a legvilágosabban Jézus Krisztus személyét és küldetését. Ézsaiás leírásából tudjuk meg például, hogy Isten szolgáját megalázzák és alakját eltorzítja majd a szenvedés, hogy széles körben elutasítják, és hogy ő fogja hordozni a bűneinket és szenvedéseinket, hogy engesztelő áldozatot mutat be, hogy ő lesz a helyettes áldozat, hogy önként magára veszi a bűneinket és a mi büntetésünket, hogy hallgatni fog ellenségei előtt, hogy sokakat megigazít bűneikből, hogy bűnözök között hal meg, és hogy egy gazdag ember sírjába temetik majd el. De még folytathatnánk tovább is ezt a sort, hiszen még számos más tekintetben is Jézus életére mutat Ézsaiás próféciája. Ézsaiás próféciája tehát tökéletesen leírja Isten Választottját, de a kép, amelyet fest, felettébb döbbenetes. Egy igen eleven képet kapunk valakiről, akinek az életét szenvedés és gyötrelmek jellemzik. Nem csoda, hogy Jézust a szenvedés emberének, a „fájdalmak férfiának” (Ézs 53:3) nevezik. Ez a jelző nem azt jelenti, hogy Jézus élete csupa szomorúság volt, vagy hogy semmilyen boldogságban nem lett volna része az élete során. Azt azonban mindenképpen elmondhatjuk, hogy egyetlen személy annyi szenvedést, mint Jézus, soha nem hordozott el. A bűneset óta a világ tele van betegségekkel, éhezéssel, igazságtalansággokkal. Ezekben kisebb-nagyobb részben mindnyájyunknak részünk van. De ezek a bűnnek csak a következményei. Amikor azonban a bűn bejött a világba, és vele együtt megjelent a szenvedés, az tönkre tette az ember és az Isten kapcsolatát is és eltorzította az egész teremtett világot. A bűn így az egész világmindenség állapotát jellemzi.

Jézus mint a „fájdalmak férfia” sokkal mélyebben átérezte és mindenkinél jobban, mindenestül szenvedett ennek az állapotnak a terhétől, végül pedig tökéletesen le is győzte azt. A „fájdalmak férfia” az e világon megtapasztalgató legroszabbat élte át, és végül győztesen került ki belőle. Ez az az ok, ami miatt a hívők az örökkévalóságig dicsérik őt. Ézsaiás szavai, a fogságban élő nép számára maradandó reményt és bizonyságot jelentettek Isten örökkévaló hűségére nézve. A fogságból való hazatérés után pedig Isten népe ezeket  a próféciákat tanulmányozva, biztos lehetett abban, hogy Isten gondoskodik róluk, bűneik ellenére megváltást, megújulást készít a számukra. A régen várt Messiás, Jézus Krisztus, teljesítette be végül azt a dicsőséges valóságot, amelyre Ézsaiás próféta előremutatott. Jézus műve békített meg bennünket Istennel, szerzett bűnbocsánatot, és adott reményt mindazoknak, akik benne hisznek. Ámen.

Bibliaóra / Bibliaiskola 2023.11.23. Téma: Az egyház

 

18. Az egyház (1.)

A Biblia eredeti nyelve az egyházat ekklesia-nak nevezi, mely annyit jelent: „(a világból) kihívottak”. Azokat, akik az egyházhoz tartoznak, Isten hívta ki a világból a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére. A Bibliában még más elnevezéseket is találunk, mint pl. Krisztus teste, menyasszony, nyáj, szőlő.
Az igaz egyház ismertetőjelei: az Ige tiszta hirdetése, a sákramentumok helyes kiszolgálása és az egyházfegyelem gyakorlása. Ha ezek közül egy vagy több hiányzik, akkor az egyház beteg.
Az egyháznak van hitvallása is, melyhez kötődik. A hitvallás olyan irat, melyben az egyház hitét vallja meg mindenféle tévelygéssel szemben.
Megkülönböztetünk: látható egyházat (ahogy az egyház itt létezik) és láthatatlan Egyházat (az Egyházat nagy betűvel, mely üdvözül). Megkülönböztetünk még küzdő és diadalmaskodó egyházat. A küzdő egyház a földi egyház, mely a mennyben diadalmas egyházzá lesz.

Az egyházak mellett vagy azokkal szemben szekták keletkeztek. Hogy mi is voltaképpen a szekta, nehéz megmondani. A szekták és mozgalmak gyakran egyoldalúan egy vagy több igazságot hangsúlyoznak vagy pedig tévelygést. Az egyház mellett működnek, de sokszor ellene is fordulnak. Az Apostoli Hitvallás azt mondja az egyházról, hogy az egy, közönséges (egyetemes), keresztyén és szent.

·         Egy, mert egyetlen főnek, a Krisztusnak teste (lKor 12,27).

·         Közönséges vagy egyetemes (= katolikus): az egyházat Krisztus gyűjti össze minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből (Jel 5,9).

·         Keresztyén, mert Krisztusból és Krisztusért él.

·         Szent, mert elkülönült a világtól és Krisztushoz tartozik. (Nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok. János 17,16).

Olvasd el!

Nehémiás 1,2,8 és 13; ApCsel 5,1-11; 1Kor 12,12-27; 1Tim 1.

Bibliatanulmány: 1Kori 2,12-27
Pál az egyházat Krisztus testének nevezi. Az egyház, éppúgy mint a test, hallgat fejére, Krisztusra. Egy lélek tölti el, különféle tagjai vannak, melyek gondoskodnak egymásról, és egy közösséget alkotnak. Nem szabad senkinek a másikat lenézni.

1. Kik tartoznak Krisztus testéhez a 13. vers szerint?
2. Mit jelent a 14. vers?
3. Olvasd el a 21-22. verseket. Mondhatod-e, hogy vannak az egyházban olyan tagok, akik nem tartoznak hozzá?
4. Mondj példákat arra, hogy „akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind” és „akár tisztességgel illettetik egy tag, vele örülnek a tagok mind” (26. v.)
5. Ha valamelyik testrész beteg, kezeltetni kell. Gondolhatsz-e erre az egyházfegyelemnél?

Kérdések

1. Sorolj fel néhányat a Bibliából az egyház más elnevezései közül.
2. Melyek az igaz egyház ismertető]elei?
3. Mikor beteg az egyház? Mikor hamis?
4. Mi a láthatatlan egyház? Mi a látható?
5. Mi a küzdő egyház? Mi a diadalmaskodó?
6. Mi a szekta?
7. Hogy lehet az, hogy szekták keletkeznek?
8. Mi a különbség az egyesület és az egyház között?
9. Cyprianus azt mondta: „Ha Isten nem Atyád, az egyház nem lehet anyád” . Igaz ez?

A kiválasztás

·         Akik örök életre választattak vala, hívének (ApCsel 13,48).

·         Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak (Máté 22,14).

·         Magának kiválasztott minket Krisztusban a világ teremtése előtt (Ef 1,4).

·         Eleve elhatározta, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által (Ef 1,5).

·         Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat (Jer 31,3).

·         Jézus imádkozik azokért, „akiket nékem adtál” (hatszor a Jn 17-ben).

·         Beírva az élet könyvébe (Jel 20,15).

Kérdések

1. Lehetsz-e kiválasztott anélkül, hogy hitre jutsz? Miért igen vagy miért nem?
2. Mondhatod-e: mindenki, aki igazán hisz az Úr Jézusban, kiválasztott? Miért igen vagy miért nem?
3. Szabad-e mondanod: úgysem változtathatsz a kiválasztáson, tehát nem számít, hiszel-e vagy sem? Miért igen vagy miért nem?
4. Valaki egyszer így imádkozott: „Uram, ha nincs beírva a nevem az élet könyvébe, légy szíves azt utólag beírni” . Szabad így imádkozni?
5. Pálról azt mondja Isten: „Ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok eló'tt” (ApCsel 9,15). Mit jelent ez?

Heidelbergi Káté

54. Mit hiszel az egyetemes keresztyén Anyaszentegyházról?
Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől a világ végezetéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hitben megegyező, örök életre kiválasztott gyülekezetei gyűjt magának, ezt oltalmazza és megtartja. Hiszem, hogy ennek a gyülekezetnek én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok.
Jn 10,11; Zsolt 71,18; 1Kor 11,26; 1Móz 26,4; Ézs 59,21; Róm 1,16 10,14-17; Ef 5,26; ApCsel 2,46;
Ef 4,3-6; Róm 8,29-30; Ef 1,10-13; Mt16,18; Jn 10,28-30; 1 Kor 1,8-9; Un 3,21; Un 2,19.27

Idézetek

Theodosius császár hétezer antióchiai polgárt kivégeztetett, mert az adót vonakodtak megfizetni. A császár azután Milánóban templomba akart menni Ambrosius püspökhöz. A püspök azt mondta neki, hogy nem járulhat az úrvacsorához, és még kemény szavakkal is illette: Menj el, te véreb; és kiküldte a templomból, mivel annyi ártatlan vért ontatott. Akkor Theodosius 18 hónapig nem ment templomba, és ezalatt könnyezve és imádkozva bánkódott. Egyik udvaronca azt mondta neki: miért sírsz, hatalmas császár? Erre azt felelte: hogyne sírnék, mikor a menny egy koldus előtt sincs bezárva, előttem meg zárva a templom? Amikor büntetése lejárt, földre borult és megbánását a Zsolt 119,25. verssel fejezte ki: „Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint”. (B. Smijtegelt kátémagyarázatából. 31. úrnap)

Imádság

Kegyelmes Istenünk!

Hisszük, hogy Te választottál ki,
Te hívtál el és te szentelsz meg minket
a Te néped, a Te Egyházad közösségében.

Hisszük, hogy nem puszta emberi elhatározás az,
hogy mi ide, a Te gyülekezetedbe tartozhatunk,
hiszen naponta tapasztalhatjuk mega Tiéid között
a Te áldásaidat, a Te megerősítésedet,
a Téged hirdető szavak és tettek életszolgálatát.

Add, hogy szüntelen keressük,
hogy Te Igédben hogyan akarsz vezetni minket!
Add, hogy az igei és sákramentumi közösségben
élettisztító jelenlétedet
folyamatosan megtapasztalhassuk!
Add, hogy tudatos és felelős élet-hitvallásunk
mások felé is azt a szilárd és biztos életvezetést sugározza,
amely megerősítés és megújítás lehet
a nélküled oly bizonytalan ember-testvéreink számára!

Köszönjük, hogy Te ezeket az ajándékokat
a Te Egyházad közösségében elkészítetted számunkra!
Tégy késszé, Neked engedelmesekké minket,
hogy betölthessük elhívásunkat!

ÁMEN

„Dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel.” (ApCsel 2,47)

 

 Nyomtatóbarát változat

HISSZÜK ÉS VALLJUK (18.)

 

Az Anyaszentegyház

Olvasmány: 1Kor 12:12-27

„Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. „ Ef 5:25-27

 

            A "Hisszük és valljuk" címmel elkezdett sorozatunkban ma az egyházról szóló részhez érkeztünk el. Az Újszövetségben az egyházat a görög szóval "ekklesiának" nevezik, ami azt jelenti a (világból) "kihívottak". Azokat, akik az egyházhoz tartoznak, Isten hívta ki a világból a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére.

            Reformátorunk, Kálvin János, a Szentírás alapján az igaz egyház négy ismertetőjelét említi: az Ige tiszta hirdetése, a sákramentumok helyes kiszolgálása, az egyházfegyelem gyakorlása és a diakónia, vagyis a szeretetszolgálat. Ha ezek közül valamelyik hiányzik, akkor az egyház megbetegszik, eltorzul.

            Az apostoli Hitvallás azt mondja az egyházról, hogy az egy, egyetemes, keresztyén és szent. Az egyház egy, mert egy főnek, Krisztusnak a teste. Az egyház egyetemes (ahogy régen mondták "közönséges"), azaz az egész világra kiterjed, Isten népe minden népből, nyelvből és nemzetből gyűjtetik össze Krisztus által: "mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből." (Jel 5:9). Az egyház keresztyén, mert Krisztusból és Krisztusért él. És végül az egyház szent, mert a világtól elkülönült és Krisztushoz tartozik. Jézus ezt mondja az övéiről: „Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.” (Jn 17:16).

            Az első pünkösd, amikor kitöltetett Isten Szentlelke, egyben az egyház születésnapja is volt. Ezen a napon ugyanis háromezer ember tért meg és keresztelkedett meg. Ezek a keresztyének pedig nem "Robinson-módon" a világtól elzárkózva élték a hívő életüket, hanem szoros közösséget alkottak egymással és bátran bizonyságot tettek a környezetük és családjuk előtt: „Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.”  (ApCsel 2:42). Isten Szentlelkének munkája egyrészről vertikális, felülről lefele is hat, vagyis Istennel is összeköt, ugyanakkor horizontális, embertársainkkal is összekapcsol. A búzakalász egyedül a viharban eltörik, a ringó táblában viszont egymást támogatják a kalászok. Egyedül a hívő élet csak küszködés, a közösségben viszont igazi öröm.

            Miért fontos az egyház és a gyülekezeti tagság, erről szól ez a kis történet is:
"Egy gyülekezeti vezető fölkeresett valakit, aki többszörös szerencsétlenség miatt nagyon elkeseredett, és sorsa ellen hadakozva a gyülekezeti összejövetelekre sem járt el. A férfi szótlanul fogadta látogatóját, majd csöndben ültek mindketten a kandalló előtt. A kandallóban fahasábok lobogtak. Kis idő múlva a gyülekezeti elöljáró kezébe vette a csípővasat, szó nélkül kivett egy égő hasábot a tűzből, és a kandalló előtti kőlapra helyezte. A hasáb füstölgött, izzott egy darabig, azután kezdett kialudni. A két férfi még jó ideig ült szótlanul egymás mellett. A házigazda hirtelen megrázkódott, kezet nyújtott vendégének, és így szólt: Megértettem a prédikációt... Legközelebb köztetek leszek!" Nem véletlen, hogy a magyar nyelvben nemcsak a görögből átvett eklézsia szót használjuk, hanem az "Anyaszentegyház" kifejezést is, amely találóan utal arra, hogy az egyház a mi lelki édesanyánk.

·        Mi az egyház?

            Arra a kérdésre, hogy mi az egyház nagyon sokféle választ lehet adni. Ma sajnos az emberek nagy része idegenkedve vagy közömbösen viszonyul az egyházhoz, miközben nem tudja, mi is az valójában. Sokak képzeletében egy olyan szervezet rémlik föl, amely a középkorban még királyokat emelt trónra vagy buktatott meg. Mások felhozzák vádként az egyház ellen a keresztes háborúkat és az inkvizíció borzalmait. Így sajnos egy meglehetősen elavult intézmény képe rajzolódik ki az emberekben, amelynek képviselői az erkölcsök nemesítésén fáradoztak, de ők maguk bizony sokszor igen rossz példát mutattak. Bizonyára az elmúlt negyven év ateista diktatúrájának sok hamis és hazug vádja is ott él még az emberek gondolkodásában és a köztudatban.

Ha az utcai járókelőket kérdeznénk meg, hogy mi az egyház, akkor ilyen vagy ehhez hasonló válaszokat kapnánk: "az egyház a pap meg a templom, vallástörténeti múzeum, erkölcsnemesítő intézmény, temetkezési vállalat, világbékéért küzdő egyesület, vallásháborúkat kirobbantó szervezet, szociális segélyező szerv / a kizsákmányolás hathatós eszköze, magukba zárkózó imádkozók társasága / agresszív hittérítők társasága, társadalmi felelősséget ébresztő társulat / társadalmi felelősséget elaltató társulat." És még sorolhatnánk tovább az ilyen és ehhez hasonló pozitív vagy negatív véleményt az egyházzal kapcsolatban, s bár sok közülük tartalmaz némi részigazságot, de mégsem ad feleletet a kérdésre, hogy micsoda az egyház?

Nézzük először azt, hogy mit mond a nyelvtan. Az újszövetségi görög nyelvben az egyház szó, az "ekklészia" (magyarosan eklézsia) azt jelenti "kihívott sereg". Amikor az ókorban egy-egy város főterén megszólaltak a harsonák, a házakból a piactérre özönlött a lakosság, hogy meghallgassa a király hírnökét. Vagy amikor a király csatába indulva sereget gyűjtött maga mellé és elküldte a toborzókat, akik a főtérre hívták a férfiakat, és ott a király tisztjei kiválasztották azokat, akiket alkalmasnak találtak arra, hogy felvegyék őket maguk közé. Ez a kép szemlélteti a bibliai egyház szó jelentését: azoknak a serege, akik a nagy Király üzenetének a meghallására összesereglettek, akik toborzására megjelentek.

Sokan tévesen a magyar szóban az "egy" számnevet vélik felfedezni, pedig itt egy elfelejtett melléknév szerepel, a "egy" vagy "igy" ugyanis a régi magyar nyelvben azt jelentette: "szent". Eszerint az egyház annyi, mint "szent ház". Pál apostol is egyik helyen "Isten házaként" említi az egyházat: „Ha pedig késnék, ezekből tudd meg, hogyan kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja.” (1Tim 3:15). Az "igy" (szent) szó rejtőzik az idvesség, Idvezítő szavainkban is, sőt az ünnep szóban is, amely eredetileg "idvnap" volt.

·        Az egyház jelképei a Bibliában

            Az Újszövetség egymást kiegészítő képekben beszél nekünk az egyházról és így igyekszik érzékeltetni velünk az egyház lényegét.

            Az egyik jól ismert kép, amit a Szentírás használ az egyház lényegének a megértetésére a "menyasszony" képe. E kép szerint az egyház nem más, mint "Krisztus menyasszonya", mert Ura és Vőlegénye választotta ki magának, jegyezte el vére árán és várja a viszont szeretetét: „Ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje.”  (Ef 5:25-26).

            Egy másik kép szerint az egyház nem más, mint "Isten temploma" vagy "Isten háza", mert Isten szolgálatára, dicsőítésére és imádására van rendelve. Ezt a képet használja levelében Péter apostol is: „ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.” (1Pét 2:5). De Pál is egy hasonló képet használ az efézusi keresztyéneknek írott levelében: "Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által." (Ef 2:20-22). Később pedig Timóteusnak ezt mondja Pál: „Ha pedig késnék, ezekből tudd meg, hogyan kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja.” (1Tim 3:15).

            Sokatmondó kép az "Isten szántóföldje" is, mert az egyház rendeltetésére, feladatára is utal, vagyis hogy gazdag termést kell hoznia Ura dicsőségére: „Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.” (1Kor 3:9).

            Pál apostol számára pedig talán a legkedvesebb és legkifejezőbb kép volt a "Krisztus teste", nem véletlen hogy ezt a képet használja a legtöbbször, amikor az egyházról ír. A "Krisztus teste" kép kifejezi azt, ahogyan a tagok engedelmeskednek a fejnek, úgy engedelmeskedik az Egyház Krisztusnak. Erről hallottunk az istentisztelet elején a Korinthusi levélből olvasott igerészben, vagy pl. a Római levélben is ezt a képet használja Pál: „Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.” (Rm 12:4-5).

            De a leginkább ismert és használt kép az egyház kifejezésére mégis az "Isten népe" kifejezés. Ahogy az Ószövetségben Isten kiválasztott magának egy népet, Izraelt, úgy választja most az Újszövetségben ki Isten az Egyházat, mint a maga népét, amely most már a föld minden népe közül gyűjtetik egybe: „Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett.”  (Zsid 13:12).

Az egyház tulajdonságai

            Az Apostoli Hitvallást kibővítő és egyben pontosító Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás ezt mondja az egyházról: "Hiszek egy szent, egyetemes és apostoli Egyházat". Eszerint az egyház négy tulajdonságáról beszélhetünk.

            Az első tulajdonsága az egyháznak az "egység". Ha egy a fő, nyilvánvaló, hogy egy a test is. Az ősegyház tagjairól azt olvassuk: „A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt.” (ApCsel 4:32). Az egyház egységének ugyanakkor ellentmondani látszik annak ténye, hogy a keresztyén egyház története során részekre, felekezetekre szakadt szét. A földi egyház széttöredezettsége ellenére azonban a mi számunkra hitbeli valóság az egyház egysége. Ahogy erre Pál az efézusi keresztyéneket is inti: „Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.” (Ef 4:3-6).

            Az egyház második tulajdonsága a "szentség". Szent az, amit Isten a maga szolgálatára elkülönített. Az egyház kiváltképpen Isten szolgálata céljából létezik, s addig létezik, amíg valóban ezt a célt szolgálja. Szent összességében és szent a tagjaiban is. Ezért Pál apostol gyakran a gyülekezet tagjait is így szólítja meg, pl. az efézusi levél elején is: „Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az Efézusban élő szenteknek.” (Ef 1:1/a).

            Az egyház harmadik jellemző tulajdonsága az "egyetemesség" vagy görög szóval "katolicistás". A "katolicistás" alatt tehát nem a római egyházat kell érteni, hanem azt, hogy a keresztyén egyház az egész földkerekségen megtalálható, az egész emberi nemzetséget igyekszik megszólítani. Az egyház tehát nincs helyhez kötve, vagy néphez kötve, nem mondhatjuk, hogy Isten csak a "magyarok Istene" lenne. Az egyház nincs továbbá időhöz sem kötve, a világ kezdetétől annak végéig gyűjti az Egyház Ura a népét. És végül nincs feltételhez sem kötve: szín, faj, élekor, nem, vagyoni helyzet vagy műveltségi állapot. Jézus így biztatja és hívja magához az embereket: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan!” (Mt 11:28/a).

            Negyedszer pedig az egyház tulajdonsága az "apostoli jelleg".  Apostoli az egyház, mert Urának "küldötte" a világban. De azért is, mert a rábízott üzenet az apostoli tanítás. Ezt pedig soha, semmilyen más ideológiával fel nem cserélheti az egyház.

            Végezetül, megállapíthatjuk tehát, hogy amit a földi élet nem képzelhető el szülők, tanítók és a társadalom más tagjainak segítsége nélkül, úgy a lelki élet sem képzelhető el az egyház nélkül. Ezért is találó Kálvin János kijelentése: „Akiknek Isten az Atyjuk, azoknak az Egyház a lelki édesanyjuk. Igen, mert az Egyház újjászüli, az Ige tiszta tejével táplálja, és lelki nagykorúságra neveli gyermekeit.” Az egyházban vannak különböző lelki ajándékok (görög szóval "karizmák"), amelyek valamennyi tag hasznára adatnak: „Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, gyámolításra, vezetésre, különféle nyelveken szólásra.” (1Kor 12:27-28). Törekedjünk hát valóban arra, hogy Istentől kapott lelki ajándékainkat egymás hasznára, az egyház építésére és Isten dicsőségére használjuk. Ámen.

_______________________________________________________________________

Felhasznált irodalom:

"Hisszük és valljuk" Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre)

Fekete Károly: "A Heidelbergi Káté Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013)

"Megtaláltuk a Messiást!" Konfirmációi olvasókönyv (Kálvin Kiadó 2003)