BONYHÁDI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
Reformierte Kirchengemeinde von Bonnhard
2023. június 1., csütörtök
Presbiterképzés: 3. A PRESBITERI TISZTSÉG TÖRTÉNETE
Amint az 1.1. fejezetből is kiderül, nem papi
tisztségviselők már az Ószövetségben is szerepelnek, de különös hangsúlyt
kapnak Krisztus egyházában, amint ezt az idézett újszövetségi részek is
mutatják.
A római egyház azonban kiszorította a világiakat az
egyházkormányzásból és az Ige körüli szolgálatokból. A reformáció, különösen
annak kálvini ága, amelyet mi is követünk, visszaállította a presbiteri
tisztséget.
A bibliai presbiteri tiszt a reformáció idején kapta
vissza az őt megillető helyet. Ebben különösen a Kálvin János által vezetett
genfi gyülekezet állt példaként. A nagy reformátor azt vallotta, hogy Isten a
gyülekezetet három feladattal bízta meg: az Ige hirdetésével (prófétai
feladat), az egyház kormányzásával és a szegények gondozásával. Ezt a hármas
feladatot pedig négy hivatal által tölti be: lelkipásztor, tanító, presbiter és
diakónus.
Az evangéliumi presbiteriális egyházkormányzás
alapjait hazánkban a nagy reformátor, Szegedi Kis István fektette le Loci
communes című munkájában. Talán ennek is köszonhető, hogy az 1555. évi II.
erdődi zsinat már említést tesz a presbiterekről, mint akiknek a lelkész
mellett „kötelessegük, hogy a népeket házanként is intsék”…
A presbiterek szerepe nagyon előtérbe került a török
hódoltság idején, amikor falvak maradtak pap nélkül az ellenreformáció üldözése
következtében. A presbiteri testület első megalakulása 1617-re tehető, amikor a
pápai gyülekezet megalakította a Magyar Református Egyház első presbitériumát.
A vallásszabadság eljövetelével azután is megmaradt ez az intézmény és a
református megújulási mozgalmakban sok helyen jelentős szerepet vállalt.
Forrás: Presbiteri kézikönyv
Presbiterképzés: 2. A PRESBITERI TISZT A II. HELVÉT HITVALLÁS ALAPJÁN
A II. Helvét hitvallás XVIII. fejezete foglalkozik az
anyaszentegyház szolgáival, azok rendeltetésével és kötelességeivel. A
presbiterekről ezt mondja: „A presbiterek idősebb emberek és mintegy
szenátorai és atyjai a gyülekezetnek és azt üdvös tanácsaikkal igazgatják.”
Az egyházi szolgák választásáról: „Az egyházi szolgákat meg kell hívni és
törvényes egyházi választással meg kell választani, azaz válassza ki őket
lelkiismeretesen az egyház vagy azok, akiket erre az egyház kiküldött, szép
rendben, zavargás, pártoskodás és marakodás nélkül. De ne akárkit válasszanak,
hanem alkalmas embereket, akik szent és igaz tudománnyal, kegyes ékesszólással,
természetes bölcsességgel, mértékletességgel és életük tisztességével tűnnek ki
az apostoli előírás szerint, amelyet az apostol a Timótheushoz írt első levél
harmadik részében és a Titushoz írt levél első részében fogalmazott meg. Akiket
pedig megválasztottak, azokat a vének közös imádsággal és kézrátétellel
szenteljék fel.”
Presbiterek tehát kezdettől fogva voltak, de mióta létezik „presbitérium”, mint
testület?„Jeromos is hasonló dolgokról számol be a Titushoz írott levél
magyarázatában, ezt mondván: »Mielőtt az ördög ösztönzésére versengések
támadtak a hitben, a presbiterek közös tanácsa által kormányozták a
gyülekezeteket… «.Jeromos … hozzáteszi: »Amiképpen a presbiterek tudják, hogy
ők az egyház szokásai következtében vannak alávetve annak, aki föléjük van
rendelve, úgy a püspököknek is tudniuk kell, hogy ők inkább szokásból, mint az
Úr rendelésének igazsága szerint állanak felette a presbitereknek és velük
együtt kell az egyházat kormányozniuk.”
A XXVIII. fejezetben pedig ez áll: „Az egyház
javainak helyes felhasználása egykor és most a következő: Fenntartani a
tanítást az iskolákban és a szent gyülekezetekben az egész istentisztelettel,
szertartásokkal és az egyházi épülettel egyetemben, aztán gondoskodni a
tanítókról, tanulókról és lelkipásztorokról, más szükséges dolgokkal együtt és
főképpen a szegények megsegítéséről és eltartásáról. Választassanak tehát
istenfélő, bölcs és gazdálkodásban gyakorlott férfiak, akik szabályszerűen
kezeljék az egyházi javakat.”
Forrás: Presbiteri kézikönyv
Presbiterképzés: 1. A PRESBITERI TISZTSÉG BIBLIAI ALAPJAI
A papság Lévi törzséből, a nép vezetői pedig a többi
törzsből kerültek ki, és általában tekintélyes családfők voltak, akik nemcsak
saját házuk népét igazgatták, hanem mint testület, a nép vagy a település közös
képviseletét is ellátták.
„Menj,
gyűjtsd össze Izráel véneit” – mondja Mózesnek az Úr – „és ha
hallgatnak a szavadra, akkor menj be Izráel véneivel együtt Egyiptom
királyához.” (2Móz. 3,16; 18). Az Ószövetség első „presbitérium”-a Jetró
tanácsa szerint:
„Szemelj
ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, hűséges embereket, akik gyűlölik a
megvesztegetést” (II. Móz. 18:21)
Korábban nem tisztség volt, csak egy minőségi jelző.
Némelyik országban és némelyik protestáns egyházban ma is csupán „idősebb”
egyháztagokról beszélnek, ahogyan Pál apostol is egy helyen így emlegeti őket: „…
elküldött Efézusba és magához hívatta a gyülekezet véneit” (Csel.
20,17)
és azután nekik mondja: „Viseljetek tehát gondot magatokra és az
egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek
az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett” (Csel. 20,28). Ugyanakkor
más helyen kimondottan a presbiterekről szól: „A vezetésben bevált presbiterek
kétszeres megbecsülést érdemelnek; elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a
tanításban fáradoznak” (I. Tim. 5,17). Itt presbiter néven szerepelnek
az igehirdetők is, sőt, János apostol leveleiben magát is „presbiter” néven
mutatja be. Péter apostol kimondottan a presbitereknek írja a következőket: „A
közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus
szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek
az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne
nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk
bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.” (I. Pét. 5,1-3)
A presbiterek jellemvonásait a püspökök és diakónusok
vonatkozásában így írja le az Ige: „Igaz beszéd ez: ha valaki püspökségre
törekszik, jó munkát kíván. Szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen,
egyfeleségű férfi, megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra
alkalmas, nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, a viszálykodást kerülő,
nem pénzsóvár; olyan, aki a maga háza népét jól vezeti, gyermekeit
engedelmességben és teljes tisztességben neveli. Mert ha valaki a maga háza
népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára? Ne
újonnan megtért ember legyen, nehogy felfuvalkodva az ördöggel azonos ítélet
alá essék. Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy
gyalázatba és az ördög csapdájába essék. Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre
méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem
haszonlesők, hanem olyanok, akikben megvan a hit tiszta lelkiismerettel. De
ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhetetlenek.
Feleségük is hasonlóan tiszteletre méltó legyen: nem rágalmazó, mértékletes,
mindenben hűséges. A diakónusok legyenek egyfeleségű férfiak, akik mind
gyermekeiket, mind a maguk háza népét jól vezetik” (I. Tim. 3,1-12). Hasonlóan
jellemzi az apostol másutt is a presbitereket: „Azért hagytalak Krétában, hogy
rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts
szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked: ha van olyan, aki
feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók
kicsapongással, és nem engedetlenek. A püspök ugyanis, mint Isten sáfára, legyen
feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és
nem haszonleső, hanem vendégszerető, a jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes,
önmegtartóztató, aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az
egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az
ellenszegülőket.” (Tit. 1,5-9.)
Forrás: Presbiteri kézikönyv
2023. május 30., kedd
Hisszük és valljuk (4.) - Az egyetelen vigasztalás
4.
Az egyetlenegy vigasztalás
A Heidelbergi Káté első kérdése életünk legfontosabb
kérdéséről szól: micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlenegy
vigasztalásod? A válasz egy fenséges hitvallás. Röviden összefoglalva ezt
mondja: Jézus Krisztus tulajdona vagyok, megfizetett bűneimért, gondoskodik
rólam, a Szentlélek késszé tesz, hogy őneki éljek. Az egész Kátéban erről az
egyetlenegy vigasztalásról van szó.
Aki ezt az egyetlenegy vigasztalást ismeri, az három
dolgot tud: tud bűneidről, hisz az Úr Jézusban, és Isten igéje szerint akar
élni. A Káté ezt így mondja: tudja, hogy mily nagy a bűne és nyomorúsága: mi módon
szabadíttatik meg minden bűnétől és nyomorúságától; és milyen hálával tartozik
Istennek e megszabadításért. Röviden: nyomorúság, megváltás és háládatosság. Ezért
van a Heidelbergi Káté három részre osztva:
·
Az
ember nyomorúságáról: 2-4 úrnapja
·
Az
ember megváltásáról: 5-31 úrnapja (a Hiszekegy
magyarázata)
·
A
háládatosságról: 32-52 úrnapja (a Tízparancsolat és
a Miatyánk magyarázata).
Bibliatanulmány:
Lk 19,1-10
Ebben az igeszakaszban azt látjuk, hogy Jézus, az Ember fia azért jött, hogy
megkeresse,
és megtartsa, ami elveszett. Zákeus ilyen elveszett és megmentett ember volt.
1.
Hol van Jerikó? Mit tudsz még Jerikóról?
2. Mi az, hogy vámszedő'?
3. Csak kíváncsiságból akarta Zákeus Jézust látni, vagy másért is? Mi mutatja
ezt?
4. Miért mondta Jézus: hamar szállj alá? (5. v.)
5. Mit jelent az, hogy zúgolódni? Kikről olvassuk ezt gyakran Bibliában?
6. Mi mutatja Zákeus megtérését?
7. Mit jelent itt az „Ábrahám fia” kifejezés? (9. v.)
Kérdések:
1.
Olvasd el a Lk 16,19-31-et. Miért vigasztalódott meg Lázár?
2. Olvasd el a Lk 2,25-30-at. Mit jelent az, hogy Simeon „várta az Izráel
vigasztalását”?
3. Mi a vigasztalása annak, aki Jézus Krisztusban hisz?
4. Hogyan próbálhatsz még vigasztalást találni? Sikerül-e?
5. Hogy érted ezt: úgy szeretnék élni, mint a gazdag, és úgy halni meg, mint
Lázár?
6. Mit jelent az, amit a Máté I . felelete mond, hogy nem a magamé vagyok?
7. Ha Krisztus tulajdona vagy, kié nem lehetsz többé?
8. Hány részre oszlik a Káté?
9. Melyik három dologról tárgyal részletesen a Káté?
10. Hogy látod ezt a három dolgot (nyomorúság, megváltás, háládatosság) Zákeus
történetében?
11. Hogy a 130. zsoltár 2. versében? (Az Énekeskönyvből).
12. Miért kell tudnod a nyomorúságról, a megváltásról és a háládatosságról,
hogy Isten gyermeke lehess?
Heidelbergi
Káté:
1. Mi
életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?
Az, hogy testestől-lelkestől - akár élek, akár halok -
nem az önmagamé, hanem az én hűséges uramnak és megváltómnak, Jézus Krisztusnak
a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett,
és az ördög hatalmából megszabadított. Úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata
nélkül egy hajszál se hullhat le fejemről, sőt mindennek üdvösségemre
kell szolgálnia. Ezért Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről, és szív
szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy szüntelenül neki éljek.
2. Mit
kell tudnod ahhoz, hogy ezzel a vigasztalással boldogul élhess és halhass?
Először azt, hogy milyen súlyos a bűnöm és
nyomorúságom. Másodszor azt, hogy miképpen szabadít meg Isten a bűnből és
nyomorúságból. Harmadszor, hogy szabadításáért milyen nagy hálával tartozom
Istennek.
Szép, hogy a Káté azzal kezdődik, hogy a vigasztalásról,
mégpedig az egyetlen vigasztalásról beszél. Erre a vigasztalásra szükségünk
van. Erről beszél ugyanis a Biblia is (evangélium = jó hír, örömhír). Ez a
vigasztalás az életre és halálra, a testre és lélekre vonatkozik. Csak akkor
részesülünk benne, ha Jézus Krisztushoz tartozunk.
Így
értsd:
tenéked egyetlenegy vigasztalásod
tenéked egyetlenegy vigasztalásod
tenéked egyetlenegy vigasztalásod.
Ez
a vigasztalás minden történelmi kor számára érvényes.
Nem található meg: pénzben, egészségben, gyönyörben, közönyben, kábítószerekben, ideálokban.
Imádság:
Kegyelmes
Krisztusom,
Teeléd boruló hálás örömmel
vallom meg Előtted és a világ előtt,
hogy a Tiéd vagyok!
A
Tiéd egyedül, úgy is, ha tudom,
hogy Tőled mi minden választana el,
ami gyarlóság, vétek, bűn az életemben.
Köszönöm
Neked a Te kegyelmedet!
Köszönöm azt a szeretetet,
amely kiemel a reménytelenségből,
a kárhozat mélységéből,
és engem üdvösségre hívva
Köszönöm Szentlelked ajándékát!
Köszönöm
a Lélek által
Benned megtalált új
élet-reménységemet!
Kérlek,
segíts,
hogy a Te Lelked erejével
egyedül érted és Neked éljek!
örökre magához ölel! ÁMEN
„Maga a Lélek
tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha
pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai
Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8:16-17) |
HISSZÜK ÉS VALLJUK (4.)
Az egyetlen vigasztalás
„Jézus így felelt neki: „Ma lett
üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért
jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” Lk 19:9-10.
A
„Hisszük és valljuk” címmel elkezdett sorozatunkban a következő téma az
„Egyetlen vigasztalás” címet viseli. A cím utal a Heidelbergi Káté első
kérdésére, amely tulajdonképpen életünk legfontosabb kérdése: „Mi
életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?” Az erre adott válasz
pedig egy nagyszerű hitvallás, amely az egész református keresztyén gondolkodás
a lényegét foglalja össze: „Az, hogy testestől-lelkestől – akár élek,
akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak,
Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért
maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított. Úgy megőriz,
hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál se hullhat le fejemről, sőt
mindennek üdvösségemre kell szolgálnia. Ezért Szentlelkével bizonyosságot ad
örök életemről, és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy
szüntelenül neki éljek.” (H.K. 1. k.-f.).
Aki
ezt az egyetlen vigasztalást ismeri, az három dolgot tud: ismeri bűneit, hisz
Jézus Krisztusban, és Isten Igéje szerint akar élni. A Káté ezt így mondja: „Mit
kell tudnod ahhoz, hogy ezzel a vigasztalással boldogul élhess és halhass?
Először azt, hogy milyen súlyos a bűnöm és nyomorúságom. Másodszor azt, hogy
miképpen szabadít meg Isten a bűnből és nyomorúságból. Harmadszor, hogy
szabadításáért milyen nagy hálával tartozom Istennek.” (H.K. 2. k-f.).
Maga a Káté is ezt a felosztást követi, szerkezetileg három részre tagolódva
beszél az ember nyomorúságáról, az ember megváltásáról és a háládatosságról.
Szép
és nagyon fontos, hogy a Káté azzal kezdődik, hogy a vigasztalásról beszél,
mert a legfontosabbat akarja már a legelején elénk adni, azt az egyetlen
vigasztalást, amire mindnyájunknak szükségünk van. Erről beszél ugyanis a
Biblia is az elejétől a végéig, ez az evangélium, ami pontosan ezt jelenti: jó
hír, örömhír. Ez a vigasztalás az életünkre és a halálunkra, a testünkre és a
lelkünkre, az egész emberi mivoltunkra vonatkozik.
A
Lukács evangéliumából olvasott igerész, Zákeus története pontosan ezt mutatja
be számunkra. Ebben a történetben egyszerre van előttünk az ember nyomorúsága,
megváltása, és az ebből fakadó hála.
1.
Zákeus
nyomorúsága
Káténk
szerint, ahhoz megtaláljuk egyetlen vigasztalásunkat, és a boldog életet, az
első fontos dolog, amit tudnunk kell: „hogy milyen súlyos a bűnöm és nyomorúságom.”
(H.K. 2. k-f.). Amíg az ember
nincs tisztában önmagával, nincs valódi és igaz önismerete, pontosabban
bűnismerete, nem képes az "egyetlen vigasztalást", az üdvösség útját
megtalálni.
Így
volt ezzel Zákeus is. Jerikó városának fővámszedője volt, gazdag ember, aki
semmiben sem szenvedett hiányt, bőségben és jólétben élve tölti napjait. A
gazdagság és vagyon azonban nem tette őt boldoggá, nem szerzett neki elismerést
sem Isten sem az emberek előtt. Az emberek kerülték, megvetették, mert vagyonát
mások zsarolásából és becsapásából szerezte. A foglalkozása miatt pedig a
zsinagógai közösség is kizártra maga közül, így vallását sem gyakorolhatta.
Honfitársai pedig egyszerűen hazaárulónak, az idegen római halom
kiszolgálójának tartották. Ráadásul még kicsiny termetű is volt, így minden
bizonnyal még nagyobb volt benne a belső kényszer, hogy bizonyítson és
elismerést szerezzen magának. Kicsiny termete, megvetettsége és lenézettsége, a
társadalomból való kitaszítottsága miatt bizonnyal komplexusai voltak,
magányos, hataloméhes, másokat zsaroló és embertársaival kegyetlenkedő, beteges
személyiséggé formálódott. Bűn ás nyomorúság így kapcsolódik egybe, s így
nyomorítja, torzítja el egy ember életét.
Zákeusnak
rá kellett döbbennie, hogy a pénz nem boldogít, a gazdagság és vagyon, amit
összeharácsolt magának nem hozott boldogságot, nem szerzett elismerést a
számára, nem tudta pótolni a szeretetet, a békességet, lelke üdvösségét. Zákeus
rádöbbent, hogy ő egy elveszett ember.
Ha
nem lett volna benne ott ez a felismerés, ha nem jutott volna el bűne és
nyomorúsága ismeretére, sohasem akart volna Jézussal találkozni. Nem vállalná a
nyilvános megszégyenítés, a gúnyolódás kockázatát, és nem mászna fel arra a
fügefára, hogy Jézust láthassa. Elveszettsége tudata nélkül, a hamis biztonság
mámorában ringatva magát most is ott ülne a vámszedő asztalnál és a pénzt
számolgatná, és újabb zsaroláson törné a fejét.
De
Zákeus már tudja, hiába minden, hiába gyűjtene még több vagyont, hiába
vásárolna még egy palotát, vagy még egy ágyast élvezetei kiélésére, hiába
szerezne még több befolyásos barátot a földi hatalmasságok közül, ő akkor is
csak egy elveszett ember.
A
bűnei és nyomorúsága ismerete vezeti arra Zákuest, hogy amikor annak hírét
hallja, hogy itt van Jerikóban az a Názáreti Jézus, akiről annyi sokat
beszélnek mostanában az emberek, aki Isten országának eljövetelét hirdeti,
vámszedőkkel és parázna nőkkel is szóba áll, felébred benne valami belső
kíváncsiság, vágyakozás. Lukács evangélista Zákeusssal kapcsoltban, ebben a
rövid leírásában kétszer is megismétli: „Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus.” (Lk
19:3/a), majd felmászva a fügefára ismét ezt mondja: „hogy láthassa őt.” (Lk
19:4/b).
2.
Zákeus
megváltása
Káténk
szerint a boldog élet megtalálásához a második fontos dolog, amit tudnunk kell „az,
hogy miképpen szabadít meg Isten a bűnből és nyomorúságból.” (H.K. 2.
k-f.).
Miközben
Zákeusban megfogalmazódott egy szándék, meglátni Jézust, találkozni vele, talán
már régebb óta érlelődött benne ez a vágy, de most egyszerre csak felgyorsulnak
az események. Miközben Zákeus felmászott egy fügefára, hogy jobban lásson,
Jézus egy isteni örök szándék pontosságával tartott a fa felé, hogy
feltekintsen rá és nevén szólítva hívja őt: „Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a
te házadban kell megszállnom!” (Luk 19:5/b). S ebben a döntő
pillanatban, az isteni hívás elhangzásakor nemcsak azt látta meg Zákeus, hogy
kicsoda Jézus, hanem önmagát is meglátta, s rég elveszett önmagát is megtalálta.
Zákeus, hallva
Jézus szavát, aki észreveszi őt, ismeri őt, hiszen nevén szólítja, s ennek
ellenére mégis arra kéri, hogy házában vendégeskedhessen, rádöbben nemcsak
arra, hogy milyen nyomorult bűnös ember ő, hanem arra is, hogy Isten minden
méltatlansága ellenére nagyon szereti őt, s ezért küldte el hozzá az ő Fiát,
Jézus Krisztust, hogy megszabadítsa őt az elveszettségből
Amit
Zákeus éveken keresztül hiába várt és hiába keresett, amit a pénz és a vagyon
nem tudott neki megadni, amit maga sem tudott igazán megfogalmazni, hogy mi az,
ami hiányzik neki, azt most megtalálta. Zákeus számára az "egyetlen
vigasztalás" maga Jézus Krisztus, akit most megtalált, pontosabban Jézus
az, aki rátalált, mert ahogy az ige mondja: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse
és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19:10).
Lukács
evangélista világossá teszi, hogy Zákeus Isten kegyelme által igazult meg, még
mielőtt ő bármi jót tehetett volna, mielőtt még háláját kifejezhette volna,
Jézus megszólította őt, és Isten szeretetét és elfogadását hirdette neki.
Zákeus nem érdemei alapján, hanem kegyelemből nyer elfogadást és megigazulást.
De az üdvösség elfogadása teljesen megváltozott magatartáshoz vezetett, hálája
kifejezéseképpen akar a szegényeken segíteni, s kárpótolni azokat, akiket
korábban megkárosított.
A
jó cselekedet itt már nem az üdvösség feltételeként jelenik meg, hanem az Isten
ingyen való kegyelméből elnyert megbocsátás, vagyis a hála gyümölcseként.
Amikor
Jézus Zákeus házába megy, a sokaság részéről ismét felhangzik a tiltakozás: „Bűnös
embernél szállt meg.” (Lk 19:7/b). Amit Jézus tesz, az ugyanis
ellenkezik nemcsak a nép önérzetével, hanem a vallásos meggyőződéssel is. A
rabbik lehetetlennek tartották, hogy felvegyék az érintkezést a bűnösökkel, míg
azok vezekléssel és jóvátétellel jelét nem adták őszinte megtérésüknek. Jézus
azonban ennek az ellenkezőjét teszi, megelőlegezi szeretetét, hogy megmentse a
bűnöst. Zákeus az által lett új emberré, hogy Jézus egyszerűen és magától
értetődően vállalta vele, a megvetettel, a közösséget. A rabbik a megtérés
jeleként ötödrésznyi jóvátételt követeltek. Zákeus azonban ennél sokkal többet
tesz: vagyona felét adja a szegényeknek, és a megkárosítottaknak is a
négyszeresét fizeti vissza. A hála
gyümölcse mindig nagyobb és több, mert az nem számol és számítgat, mert már
tudja, hogy neki sokkal többet elengedtek és sokkal többet és nagyobbat kapott
Istentől ajándékba.
3.
Zákeus hálája
Káténk
szerint az egyetlen vigasztalásunk, és a boldog életünk harmadik feltétele a
hála: „hogy szabadításáért milyen nagy hálával tartozom Istennek.” (H.K.
2. k-f.).
Zákeus
rádöbbent arra, hogy Jézus befogadása megadta neki azt, amit éveken keresztül
keresett és hiába várt a gazdagságtól. Most felismeri, hogy nem a gazdagság és
a pénz teszi boldoggá, s így felszabadul a pénz démoni, megkötöző hatalma alól,
szabaddá lesz, hogy adni tudjon, ezért így szól Jézushoz: „Uram, íme, vagyonom felét a
szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét
adom vissza annak.” (Lk 19:8). Zákeus felismeri, hogy amije van, az
olyan sok, hogy a fele is elég neki ahhoz, hogy továbbra is jómódban élhessen,
de most már megnyílik a szeme arra is, hogy észrevegye azokat, akik
szűkölködnek, akiknek nincs, ezért most már a vagyonával szolgálni és segíteni
akar.
Mi
indítja az önző és kapzsi Zákeust erre a nemes tettre? Hogyan változott meg
ilyen radikális módon a másokat zsaroló és kíméletlenül becsapó Zákeus? A
kérdésre csak egyetlen válasz van: a hála. Isten meg nem érdemelt kegyelmének
és szeretetének megtapasztalása az, ami ilyen döntő változásra indítja Zákeust.
A
gúnyolódás, az ítélkezés, a harag, amivel az emberek viszonyultak Zákeushoz
semmilyen változást nem hozott a számára. Amikor Jézus bemegy Zákeus házába, az
evangélista ezt a megjegyzést írja le: „akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és
így szóltak: bűnös embernél szállt meg.” (Lk 19:7). Jézus azonban,
amikor megszólítja Zákeust és kijelenti, hogy házába akar megszállni, nem szab
semmilyen feltételt. Zákeus szíve pedig az által, hogy Krisztus őt így,
feltétel nélkül elfogadta, szereti, és megtiszteli házát jelenlétével, olyan
hálával telik meg, ami egész eddigi életét megváltoztatja. Zákeus az által,
hogy Krisztus elfogadta őt, felfedezi önmagát, rádöbben arra, hogy kicsoda ő
valójában: „ő is Ábrahám fia.” (Lk 10:9/b).
Zákeus
tehát megtalálta az "egyetlen vigasztalást", az igazi kincset, ezért
kész mindent feladni, mindenről lemondani, hiszen Krisztusban ő már mindent
megkapott. Zákeusnak most már nem kell szégyenkeznie, és nem kell félni, mert
tudja, "hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem az
önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a
tulajdona vagyok." Ezt erősíti meg
Jézus bizonyságtétele is: „Ma lett üdvössége ennek a háznak.”
(Lk 19:9/a). Itt az üdvösség, az ember megszabadítását, életének átalakulását,
az Istenben való kincsnek a megtalálását jelenti, ami emberileg ugyan
lehetetlen, az Istennél lehetséges. Jézus az a Jó Pásztor, aki az elveszettet
visszavezeti a nyájhoz, így lesz az elveszett Zákeus is újra Ábrahám fia.
Jézusnak ez az útja és ebben van a küldetése: „Mert az Emberfia azért jött,
hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19:10). Engedjük,
hogy Jézus ezt a munkát végezhesse a mi házunkban, a mi szívünkben! Ámen.
Domján János: Zákeus
Elment
egyszer Zákeus,
hogy Jézust meglássa,
Kicsi volt, hát felmászott
egy nagy fügefára.
Mikor
az Úr arra jött,
így szólt fel a fára:
“Zákeus ma tehozzád
térek be szállásra.”
Örvendezett
Zákeus
Ennek hallatára,
Hitte, hogy a bűneit
az Úr megbocsátja
Azt
mondta: “Ha valamit
gonoszul elvettem
Megfizetek négyszer is,
hogy jóvá tehessem.”
Így
szólt az Úr: “E háznak
ma lett üdvössége!”
Zákeusnak szívébe
Öröm szállt és béke
Jézus
jött, hogy megtartsa
a bűnös világot,
Mióta Ő eljött hozzánk,
én is vele járok!
Felhasznált irodalom:
"Hisszük és valljuk"
Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református
Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre)
Fekete Károly: "A Heidelbergi
Káté Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013)
2023. május 29., hétfő
A Szentlélek
A
Szentlélek
„Ha tehát ti
gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább
ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Lk
11:13)
Pünkösd
ünnepének legfontosabb kérdése ez: kicsoda a Szentlélek?
Erre a kérdésre szeretnék ma válaszolni.
A
Szentlélek nem egy személytelen erő, hanem a Szentháromság harmadik személye,
az Atyának és a Fiúnak Lelke, aki húsvét után
ötvenedik napra, illetve a mennybemenetel után tíz napra, jött el a tanítványokhoz,
és őket apostolokká avatta. A pünkösd eredetileg aratási ünnep volt, a gabona
betakarításának ünnepe. A Szentlélek kitöltetése által így lett a keresztyének
számára a pünkösd Isten aratási ünnepévé. Már az Ószövetség is jövendöl a
Szentlélek kitöltetéséről, ez teljesedett be az első pünkösdkor.
A
Szentháromság első két személyéről, vagyis az Atyáról és a Fiúról szóló
keresztyén egyházi tanítás a legtöbb ember számára általában érthető.
Ha azonban a Szentháromság harmadik személye, a Szentlélek kerül szóba, sokan
elbizonytalanodnak, és nem tudják hová tenni, igazán meghatározni, hogy ki is Ő
valójában. Amikor olyan dolgokról van szó a Szentírásban, amit nehéz emberi
szavakkal leírni, akkor képekkel, hasonlatokkal próbálja ezt a számunkra
érthetőbbé tenni. Mivel a Szentlélek Isten jellemzésével, leírásával is így
vagyunk, hogy a földi szavak elégtelenek erre, ezért az Ige jelképekben beszél
róla. Próbáljuk meg ma sorra venni a Szentléleknek a Bibliában található
jelképeit, s ez alapján megérteni, ki is Ő, és miért adatott nekünk.
1. A Szentlélek jelképei a Bibliában
·
Az egyik leggyakrabban használt
jelképe a Bibliában a Szentléleknek a
szél.
Jézus
így beszél tanítványainak a Lélek munkájáról: „A
szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova
megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.” (Jn
3:8). Ez a kép szinte magától adódik, mert a Szentírás eredeti szövegében a
Lélek és a szél megjelölésére ugyanazt a szót használják. Találó egybeesés ez,
hiszen mindkettő munkája néha észrevétlen és titokzatos, irányíthatatlan és
ugyanakkor mégis valós és letagadhatatlan. Mondhatja-e valaki, hogy nincs szél,
amikor itt virágokat termékenyít meg, amott pedig hegyeket gyalul le?
Tagadhatjuk-e a Szentlélek hatását, amikor sok szép ígéretünket és
fogadkozásunkat Ő vezeti el a megvalósulásig, a gyümölcstermésig? De Ő az, aki
a gőg és az elbizakodottság hegyeit ledönti a szívünkben.
A tanítványok a pünkösd ünnepén a Lélek eljövetelekor elsőként ezt
a jelet tapasztalják meg: „Hirtelen
hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész
házat, ahol ültek.” (ApCsel 2:1-2).
·
Gyakran használja a Szentírás az Isten
Lelkének kifejezésére a tűz képét
is.
Lukács evangélista így írja
le az első pünkösdkor a tanítványokra kitöltetett Szentlélek csodáját: „Majd
valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak
mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel.” (ApCsel 2:3-4).
Már az Ószövetségben tűzzel szentelte fel Isten a szentsátort és
Salamon templomát. Méltó volt, hogy az apostolokat is a szolgálatra a Lélek
tűzkeresztsége szentelje föl.
A tűz éget, kifejezi Annak szentségét, Aki „emésztő tűz”
(Zsid 12:29). Mennyi égetni való, megtisztítandó dolog van a mi szívünkben is:
gyávaság, hitetlenség, tisztátalanság. Gondoljunk Ézsaiás próféta elhívására: „Ekkor
megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és
tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták
szemeim! És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval
vett le az oltárról. Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette
ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.” (Ézs 6:5-7). A
tűz aztán megerősít, megkeményít is, így lesz a vasból acél, a sárból tégla, az
agyagból porcelán. Milyen gyönge edények voltak a tanítványok pünkösd előtt, s
mivé tette őket a pünkösdi Lélek: bátor hitvallók, hithősök és vértanuk lettek.
E jelkép nyomán beszél a magyar néphagyomány píros pünkösd napjáról. Arany
János így ír az „Ünneprontók” c. versében: „Szép piros a pünkösd reggel, /
Mintha tűzzel, Szentlélekkel / Menny-Föld tele volna. / E
napot fent s lent megülik, / E nap oly ragyogva nyílik, / Mint
hajnali rózsa.”
·
A Szentlélek jelképe a Bibliában a víz is.
Jézus így szól övéihez: „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás
mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” Ezt pedig a Lélekről
mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel
Jézus még nem dicsőült meg.” (Jn 7:38-39). Jézus tehát a Szentlelket
élő vízhez hasonlította. A szentföldön a patakok, kutak és az esővizet tároló
ciszternák a nyári hőségben ki szoktak száradni, de azok a helyek, ahol forrás
van, minden időben ontják magukból a tiszta és hűs vizet.
Jákób kútjánál, amikor egy samáriai nővel beszélget Jézus, akkor
is ezt az élő vizet kínálja fel számára. Isten Lelke ilyen élő
vízhez hasonlítható, amely soha ki nem fogy, amely felüdíti a szomjas lelket,
elmossa a lélek szennyét, amely gazdagon árad, hogy a Lélek gyümölcseit
teremhessük.
·
Az Isten Lelkét hasonlíthatjuk a lámpáshoz is.
Míg a tűz képénél a Szentlélek égető, tisztító munkáján van a
hangsúly, addig a lámpás képe a Lélek megvilágosító hatalmát emeli ki.
Az éjszakában az eltévedt vándorok számára a csillagok, vagy éppen
távoli városok lámpáinak a fénye jelenthet útbaigazítást.
A viharban küzdő hajósok számára pedig a világítótorony fénye jelentheti a
megmenekülés zálogát. A Szentlélek világosítja meg bűneinket, a kereszt titkát,
Isten és felebarátaink arcát. A Szentlélek világosítja meg előttünk a következő
lépést, de a végső célt is. A Jelenések könyve így tesz bizonyságot: „A
trónusból villámok törtek elő, hangok és mennydörgések; a trónus előtt pedig
hét lámpás égett lobogó lánggal: az Isten hét lelke.” (Jel 4:5).
·
Van, amikor úgy beszél a Biblia a
Szentlélekről, mint egy ajándékról.
Péter apostol pünkösdi beszédében is így tesz bizonyságot a
jeruzsálemi nép előtt: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek
meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a
Szentlélek ajándékát." (ApCsel 2:38).
Az ajándék képe azt fejezi ki, hogy a Szentlélek nem a mi
lelkesedésünk eredménye, nem a mi emberi produkciónk, hanem felülről való.
Ezért a Szentlelket nem lehet megvásárolni vagy lefizetni, ahogy azt Simon
mágus gondolta, aki pénzt kínált az apostoloknak, hogy kézrátétellel adják át
neki is azokat a képességeket, amelyekkel az apostolok a Lélek által
felruháztattak.
A Szentlelket mi nem tudjuk előállítani, és nem is rendelkezhetünk
vele, mert mi is csak ajándékba kapjuk Istentől, ezért csak
könyöröghetünk érte: „Jövel
Szentlélek Úr Isten, Töltsd be szíveinket épen!"”(370. dics.)
·
További képeket is találhatunk még a Szentírásban
a Szentlélek bemutatására. Ilyenek, pl. amikor Jézus a maga
helyett küldendő másik pártfogónak
nevezi (Jn 16:7) a Szentlelket, valamint a galamb (Mt 3:15), a pecsét (Ef 1:13-14), a
zálog (2Kor 1:22) és a kenet
(1Jn 2:20) kifejezések is.
Valamennyi kép arra szolgál, hogy meglátassa velünk az Ő
munkásságát, nehogy úgy járjunk, mint azok a Keresztelő Jánost követő
tanítványok, akik Pál apostol kérdésére: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor
hívőkké lettetek?”, csak ennyit tudnak felelni: „Hiszen még azt
sem hallottuk, hogy van Szentlélek.” (ApCsel 19:2)
2. A
Szentlélek munkája
A Szentlélek munkája igen sokrétű.
Megkülönböztethetjük a Szentlélek munkáját az általános kegyelem világában és
különös kegyelem világában.
·
Az első, vagyis az általános
kegyelem világában Isten Szentlelke azon munkájáról beszélünk, amely
általában minden emberre és az egész teremtett világra nézve vonatkozik.
Isten Lelke kezdettől fogva azon munkálkodik, hogy a világban a
káosz helyett rend és szépség legyen. Már a teremtés hajnalán
ezt olvassuk: „A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött
sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” (1Móz 1:2)
A Zsoltárok könyve pedig az Isten Lelkének a természetben való
szüntelen jelenlétéről és munkálkodásáról tesz bizonyságot: „Ha
kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld
felszínét.” (Zsolt 104:30). Isten Lelkének munkája tehát az is, hogy ő
hozza el tavaszt, virágzást és gyümölcsözést a természetben.
De beszél arról is a Biblia, hogy a Szentlélek munkája az is, hogy
képességet ad az embernek a művészeti munkára, és általában adja a tudomány
és a művészetek különböző talentumait. Az Ószövetségben a
szent sátor elkészítésében részt vevő mesteremberekről ezt mondja az Úr: „Betöltöttem
őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle
munkálatra, hogy terveket készítsen az arany, az ezüst és a réz feldolgozására,
foglalatba való kövek vésésére, fafaragásra és mindenféle munka elvégzésére.
Bölcsességet adok minden hozzáértő ember szívébe, hogy el tudják készíteni
mindazt, amit megparancsoltam neked.” (2Móz 31:3-6). De a nép
vezetéséhez, és az ország kormányzásához is a Szentlélek munkájára van szüksége
a királynak és a vezetőknek. Az Úr ezt mondta Mózesnek: „Vedd
magad mellé Józsuét, Nún fiát, akiben van lélek.” (4Móz 27:18).
Majd a Bírák könyvében ezt olvassuk: „Ekkor
az ÚR felruházta lelkével Gedeont, az pedig megfújta a kürtöt, és hadba szólította
Abíezer nemzetségét.” (Bír 6:34).
·
A másik fontos területe az Isten
Szentlelke munkálkodásának a különös
kegyelem világa, vagyis az Istentől elszakadt, a bűn rabságában élő ember
megmentésén és megszabadításán munkálkodik.
Isten Szentlelke segít bennünket abban, hogy meghalljuk Isten
szavát, hogy a bűn útjáról megtérjünk Istenhez és a kárhozat helyett az
üdvösséget válasszuk.
A Szentlélek azonban nemcsak vágyat ébreszt bennünk a kegyelem és
az üdvösség után, hanem engedelmességre vezet, életünk irányítója, útmutatója
is lesz. A Szentlélek munkájának ezt a részét emeli ki a Káté is: „Engem
igaz hit által Krisztusnak és Krisztus minden jótéteményeinek részesévé tesz,
vigasztal, és velem marad örökké.” (H. K. 53.).
A Szentlélek hitet ébresztő, megtérésre hívó munkájáról szól a következő
történet. A híres angol evangelizátorral, Whitefield Györggyel
kapcsolatosan jegyezték fel a következő történetet. Egyszer egy hajóács is
elment meghallgatni a híres evangelizátort. Az igehirdetés meghallgatása után
ezt mondta a hajóács: „Már sok
prédikátort meghallgattam, általában egy prédikáció alatt gondolatban sikerül
felépítenem egy egész hajót. Most azonban amikor Whitefieldet hallgattam,
egyetlen deszkát sem sikerült felszegeznem, annyira magával ragadott a beszéde.”
Az Ige így figyelmeztet mindnyájunkat arra, hogy engedjük Isten
Szentlelkét munkálkodni életünkben: „Ezért, amint a
Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a
szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában.” (Zsid
3:7-8).
Isten Igéjét ma kell meghallani, ma kell dönteni
Jézus Krisztus mellett, ma kell kérni, hogy Isten Szentlelke bennünk is végezze
el újjászülő és megszentelő munkáját.
Ne késlekedjünk hát meghallani Isten hívó szavát, hanem engedjük,
hogy Isten Szentlelke még ma elkezdhesse bennünk az ő áldó és megszentelő
munkáját. Mert ő az, aki egyrészt megláttatja velünk bűneinket, de ő vezet
el oda, hogy felismerjük a kereszt titkát, vagyis, hogy elfogadjuk bűneink
bocsánatát. És végül ő erősíti bennünk az elhatározást és döntést a Krisztus
követésére. Jézus szerint Isten Lelkének munkáját az életünkben leginkább a
„lélek gyümölcsei” mutatják: „Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt
7:20). Pál apostol így ír erről: „A Lélek gyümölcse pedig szeretet, öröm,
békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal
5:22).
Kérjük hát mi is Isten Lelkének munkáját: „Isten élő Lelke,
jöjj, áldva szállj le rám, / Égi lángod járja át szívem és
a szám! / Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! / Isten
élő Lelke jöjj, áldva szállj le rám!” (463. dics. 1.) Ámen.