Igehirdetés: 2023.01.01.

 

 

Vég és kezdet

Olvasmány: Jel 21:1-21

„És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.”  (Jel 21:1-4).

 

   Miközben világunkat egyre jobban elborítja a gyűlölet és a gonoszság, a lelkünk mélyén még inkább vágyunk arra, hogy ez ne így legyen. Nemcsak egyszerűen egy jobb és boldogabb újévre vágyunk, de még inkább egy jobb és boldogabb új világra. Az ószövetségi próféták mind-mind arról jövendöltek, hogy eljön majd „az a nap”, amikor az egész teremtett világ megújul. Az Újszövetségben csak egy prófétai könyv van, ez pedig a Jelenések könyve, amely egyben a Biblia utolsó könyve is. Így a Szentírás utolsó mondatai arról a reménységről szólnak, hogy az idők végezetén majd Isten új eget és új földet alkot, újra az emberek között fog lakni, nem lesz többé szenvedés, fájdalom és halál. A rossz és a gonoszság eltöröltetik a földről. A vadállatok békésen együtt játszadoznak. A teremtett világ végre úgy működik majd, ahogyan azt Isten kezdetben eltervezte.

   Béke uralkodik majd a világban, nemcsak ember és ember között, hanem Isten és az egész teremett világ között. Isten országa, az Ő királyi uralma végre láthatóvá lesz. Isten szent városa, az Új Jeruzsálem szélesre tárja kapuit.

   A Biblia utolsó könyve tehát egy hatalmas örömünnep leírásával zárul. A sok rossz után, végre jó hírt hallunk. Bár a Jelenések könyve sok tragikus és szomorú esemény bekövetkezéséről is beszél, a hívő ember számára ez a könyv mégsem a félelem, hanem a remény könyve. Isten győzni fog, és mindent újjáteremt.

   A Biblia első lapjain egy tragikus eseményről értesülünk, arról, hogy az Isten képmására teremtett ember fellázadt Isten ellen, és ez a lázadás romba döntötte Isten szép és jó világát. A Biblia vége azonban a boldog befejezéshez vezet minket. Az utolsó szó egyben a legjobb hír: „És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt.” (Jel 21:1).

   A Biblia ott ér véget, ahol elkezdődött. Az Isten és az ember között megromlott kapcsolat végre helyreáll. Az Édenkert óta eltelt évezredek után a világ olyan lesz, amilyennek Isten elképzelte. János apostol olyannak látja a mennyet, mint ami a zsidó nép minden álmának beteljesülése. Jeruzsálem újjáépül, falai drágakövekből, utcái pedig aranyból lesznek. Egy szegény országból való menekült számára ma ugyanennek a reménységnek a kifejezése talán egy olyan otthon látomása lenne, ahol van étel, ital, békesség, biztonság, és együtt lehet a család. A mennyország egyszerűen nem más, mint minden igaz vágy beteljesülése. Isten azt ígéri nekünk, hogy ez nem hiú ábránd. Vágyaink nem csupán képzelgések. Egy nap mindez valóra válik.

1.      Isten terve célhoz ér

   Amikor Isten elhatározta, hogy megváltja az embert és a teremtett világot megtisztítja a bűn rontásától, a végső célja az volt, hogy az a világ, amit ő eredetileg jónak teremetett, újra visszaálljon az eredeti állapotába és az egész teremetett világ újra az ő jóságos uralma alatt virágozzon. Jézus a kereszten meghalva kijelentette: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30), vagyis a megváltás beteljesedett. Jézus a kereszthalála és feltámadása által győzedelmeskedett a bűn és a halál felett. Ennek a győzelemnek a végső kinyilatkoztatása azonban még hátra van. A Biblia elbeszéli, hogyan halad előre Isten munkája a világ teljes helyreállításáig, hogyan ér Isten terve célhoz, s hogy milyen lesz ez a helyreállított világ. A Jelenések könyve utolsó fejezetei arról szólnak, hogy mi vár a teremtett világra, amikor Isten véget vet a történelemnek. Bár a Biblia több könyve is beszél arról, hogy mi Isten végső szándéka a teremtett világgal, és hogy megváltás története merre tart, de Isten országának legtisztább képét Fiának, Jézus Krisztusnak a személyében, szavaiban és tetteiben láthatjuk. A Jelenések könyve utolsó fejezetei Istennek ezt a végső tervét fedik fel. János apostol látomásában megjelenik az új ég és az új föld ígérete, amely teljesen tiszta lesz, mert sem a bűn sem a gonosz nem szennyezi be többé. A szent város, az új Jeruzsálem leszáll az égből a földre, ami arra utal, hogy Isten tökéletes rendje uralkodik ismét a földön. Amikor Jézus imádkozni tanította követőit, ezt a kérést is eléjük adta: „jöjjön el a te országot, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” (Mt 6:10). Isten mennyei lakóhelyének a földre szállása azt szemlélteti, hogy Isten országa eljön majd, és akarata a földön megvalósul mindörökké, úgy ahogyan az a mennyben mindig is volt. A teremtett világ és a Teremtő között helyreálló egységet és harmóniát szemlélteti tehát ez a drámai kép, hogy a menny, Isten lakhelye most ismét a földre jön. Isten együtt lakik majd az új földön az emberiséggel. Eltávolítja a bűnt, és annak minden következményét. Nem lesz többé halál, betegség és fájdalom, csak béke és harmónia.

   Isten újra olyan közel lesz hozzánk, mint azokban az ősi napokban, amikor Ádámmal és Évával együtt sétált az Éden kertjében. Az emberek közötti kapcsolatok is meggyógyulnak, és a szeretet uralkodik majd a földön. A teljes emberi élet megtisztul, és az emberen kívül a teremtett világ is részesül a bűn és a halál szolgaságából való felszabadulásnak az áldásaiból.

   Ez az új teremtésről szóló látomás Isten Kijelentésének a tetőpontja és egyben befejezése. Olyan ez mintha Isten mennyei tróntermének függönyét elhúznák a szemünk elől egy pillanatra. Láthatjuk azt a lelki, szellemi harcot, amely világunk történelmét mindvégig alakította, a harcot, amelyet saját földhözragadt nézőpontunkból eddig nem láthattunk. Erről a harcról a Biblia így ír: „Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.”  (Ef 6:12). Tudnunk kell, hogy amikor János apostol lejegyezte a Jelenések könyvét, a keresztyén gyülekezetek rettenetes üldöztetéseken mentek keresztül. Az akkor élő keresztyének számára úgy tűnhetett, hogy teljesen egyedül kell szembenézniük a gonosz erőkkel. János apostol azonban feltárja, olvasói előtt, hogy az evangéliumnak való ellenszegülés és a keresztyének üldöztetése mögött a sátán munkája áll. Az üldözött keresztyéneknek miközben a maguk helyén sok próbatételt szenvednek el a római hatóságok részéről, látniuk kell, hogy mindezek a háttérben valójában Isten és a sátán közötti kozmikus harc áll. A Jelenések könyvének üzenete, hogy Isten győzedelmeskedik, és aki hűségesen kitart, az részesül majd a végső dicsőségben. Még ha a jelenben kétségesnek is tűnik a saját csatájuk kimenetele, hinnünk kell abban, hogy Jézus uralma egykor teljes győzelmet arat majd. Nagy vigasztalást és reményt adott ez a könyv az üldözött és szenvedő egyháznak. Ügyük nincs elveszve, mert ők a győztes oldalán állnak. Azt az egyetlent követik, aki a történelem Ura, és aki minden ellenállást fel fog számolni, ők pedig osztozni fognak Krisztus győzelmében.

2.      Isten mindent helyreállít

   A Jelenések könyve 21. fejezete nem más, mint egy látomás a helyreállított világról, az új teremtésről, amelyben Isten mindent olyanná formál, amilyen az eredeti volt. Azt is látnunk kell, hogy ez a látomás talán nem mindenben egyezik mindazzal, amit mi emberek elképzelünk. A Jelenések Könyve nem azt a képet mutatja, amit mi szeretnénk vagy remélnénk az Isten tervével kapcsolatosan. A legtöbben úgy képzeljük, hogy az idők végén majd Isten ítéletet tart a világ felett, ez a gonosz világ megsemmisül, a jókat pedig Isten kimenti a pusztulásból, ők a mennybe jutnak. A föld tehát és a rossz emberek elpusztulnak, de a jó emberek tovább élnek egy láthatatlan, szellemi világban. 

   János apostol azonban itt azt mutatja meg nekünk, hogy Isten célja a megváltással nem más, mint az ő eredeti teremtett világának a helyreállítása a megújított földön. Ebben a helyreállított világban fognak Isten megváltottai feltámadt testben élni. A teremtett világ megsemmisülése helyett inkább annak helyreállításán van a hangsúly. Minderről azonban most még csak hiányos ismereteink vannak, azért mondja ezt Pál apostol: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.” (1Kor 13:11-12). Most tehát még nem látunk tisztán, de egy valamiben biztosak lehetünk: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2:9). Bárhogyan legyen is, tudjuk azt, hogy új életünket feltámadott testben fogjuk élni egy Isten által helyreállított jó és szép világban a vele való teljes közösségben.

   A Biblia szerint a teremtett világ helyreállítása mindenre ki fog terjedni. A jövőről alkotott képünk általában az ember megváltását állítja a középpontba. A Biblia azonban ezt tágabb nézőpontban tárja elénk, vagyis az egész teremtett világ tekintetében. A Jelenések könyvének a jövőről szóló látomása arra indít minket, hogy reménységgel várjuk a teljességet, a helyreállított teremtett világot.

   A megváltás hatásköre tehát az egész világra kiterjed. Miután Jézus legyőzte a bűnt a kereszten és feltámadt a halálból, az új teremtés elkezdődött. Péter apostol ezt a jó hírt adja tudtára az első pünkösdkor a jeruzsálemi sokaságnak: „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek. Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik, amiről Isten öröktől fogva szólt szent prófétái által.” (ApCsel 3:19-21).

3.      Újév, új kezdet

   A naptárunkban a mai nap piros betűvel van jelölve. Ez arra utal, hogy ez egy fontos és kiemelt nap. Egy újév kezdődik el. Ennek a napnak a fontossága azonban meg sem közelíti annak a dicsőséges korszaknak a kezdetét, amelyet Krisztus eljövetele fog megnyitni majd. Ha hívő embernek valljuk magunkat, akkor mi is várjuk Krisztus visszajövetelét. A Jelenések könyve végén János apostol egyetlen mondatban összegzi a jelenlegi világrend végét: „És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt.” (Jel 21:1). Aztán leírja az új ég és az új föld lélegzetelállító pompáját. Isten új rendje ez, amelyben: „Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni.” (Jel 21:3). Isten újra teljes közösségben lesz az övéivel. A Biblia Krisztus háromszor elhangzó ígéretével ér véget: „Íme eljövők hamar!” (Jel 22:7,12,20/a), valamint hívőknek az erre adott válaszával, amely így szól:  „Ámen. Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22:20/b).

   Egy újév kezdetén sok félelem és bizonytalanság is van bennünk a jövővel kapcsoltban. Egy mondás szerint: „Sose félj az ismert Istenre bízni az ismeretlen jövőt!”  Mi keresztyének azért nem félünk a jövőtől, mert ismerjük azt az Istent, aki kezében tartja nemcsak az időt és a jövőt, de az egész teremtett világot. Sőt Isten kegyelméből mi még az előttünk álló eseményekbe is betekintést kaptunk. Az újév kezdetén ezért is dicsérhetjük Istent a jövőre vonatkozó csodálatos tervéért, amit kijelentett nekünk, s ami által élő reménységünk lehet.

   Ha pedig mi már ismerhetjük Isten csodálatos tervét, akkor törekedjünk arra is, hogy ezt a tervet másokkal is megismertessük. Gondoljunk most azokra a barátainkra, családtagjainkra, szomszédokra vagy munkatársakra, akik még nem ismerték meg Jézust és nem kötelezték el magukat Isten ügye iránt. Ha mi részesei lehetünk Isten országának, nem szeretnénk azt, hogy ezek az emberek is ott legyenek velünk, hogy ők is részeseivé váljanak, az Isten újjáteremtett világának? Az újév egyben egy új kezdet lehetősége is. Imádkozhatunk ezekért az emberekért. Kérjük Istent, hogy bennünket is úgy formáljon, hogy alkalmassá legyünk az evangélium hirdetésére, hogy általunk mások is megismerhessék Isten országát.

    Az újév, új kezdet, annak kezdete is lehet, hogy még ma elkezdjük az Isten eljövendő országához méltó életet! Ha már tudjuk mit jelent az „új ég és új föld”, akkor örömmel várjuk örök otthonunkat és arra összpontosítunk. Az ige így buzdít erre bennünket: „Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.” (Kol 3.1-2). Ámen.

Hirdetések: 2023.01.01.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Kedd 17:00 – Bibliaóra

Vasárnap 10:00 – istentisztelet

                  11:00 – konfirmációi felkészítés

 

EGYHÁZFENNTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

 

A 2022. ÉV STATISZTIKAI ADATAI:

 

- Keresztelő: 4

Szvorényi Hunor, Puskás Fernanda, Mészáros Róza, Matvon András Botond

 

- Temetés: 11

Reich József (87), Tóth Károlyné Pap Vilma (79), Bögner Ádámné Kurucz Gabriella (86), Kovács József (74), Solymár Miklósné Flesz Judit (85), Szabó László (65), dr. Márkus Lajosné Weckler Erzsébet (86), Tóth Árpád (82), Fábián Antalné Kovács Anna (89), Győrfi Vilmosné Székely Mária (79), Süli Attila (49).

 

- Konfirmáció: 5

Anta Nikoletta Erika, Dani Balázs, Hoffmann Botond, Keszler Kevin, Pörös Lili Kamilla

 

 

B. Ú. É. K! – Bízzad Újra Életed Krisztusra!

 

Ünnepi Istentiszteletek Bonyhádon:

 

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!

„Krisztus Betlehemben ezerszer megszülethet, elkárhozol, ha nem születik meg tebenned!” (Angelus Silesius)

 

Ünnepi Istentiszteletek Bonyhádon:

·       Dec. 24. Szombat 16:00 – Karácsony szenteste – istentisztelet, ünnepi műsor

·       Dec. 25. Vasárnap 10:00 – Karácsony 1. – ünnepi istentisztelet úrvacsorával

·       Dec. 26. Hétfő 10:00 – Karácsony 2.  – ünnepi istentisztelet

 

Ünnepi istentiszteletetek a szórványokban:

Felsőnána: december 25. Vasárnap 13:30 (Evangélikus templom)

Kéty: december 25. Vasárnap 14:30 (Evangélikus templom)

 

 

·       December 31. Szombat 16:00 – óévi ünnepi istentisztelet

·       Január 1. Vasárnap 10:00 – újévi ünnepi istentisztelet

 

 

B. Ú. É. K! – Bízzad Újra Életed Krisztusra!

Igehirdetés: 2022.12.25.

 

Milyen jelentősége van a neveknek?

Olvasmány: Mt 1:1-25

„Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:21-23).

 

   Ha el szeretnénk olvasni Jézus születésének a történetét, és fellapozzuk a Bibliát, az Újszövetség első lapján egy nemzetségtáblázatot találunk. Sokan talán meglepődve kérdik, hogy vajon miért éppen egy névsorral kezdi Máté evangélista a Jézus születéséről szóló beszámolóját? Számunkra, talán ma már nem sokat mondanak azok a nevek, amelyek Jézus családfájában szerepelnek. Nem értjük miért van itt az Újszövetség elején ez a sok idegen név, amelyet még kiolvasni is nehezen tudunk. Így pedig most, amikor mi karácsonyt ünnepelni gyűltünk egybe, vajon milyen üzenete lehet egy ilyen számunkra ismeretlen neveket tartalmazó családfának? Hogyan kapcsolódik ez a névsor a karácsony történetéhez? Mit akar nekünk Isten ezen keresztül üzenni?

   Jézus nemzetségtáblázata azonban nem véletlenül szerepel itt az Újszövetség elején. Nem más ez, mint egy híd a régi és az új között, amely az Ószövetséget kapcsolja össze az Újszövetséggel. A zsidó nép történetében négyszáz év telt el úgy, hogy Isten nem szólt, nem volt próféta, nem adatott kijelentés, így egyetlen új bibliai könyv sem keletkezett.

   Az Isten hallgatásának ezen ideje alatt nagy birodalmak emelkedtek fel és buktak el. Izrael népe olyan nagyhatalmak uralma alá került, mint Nagy Sándor és utódainak birodalma, majd pedig Róma következett. Ekkor azonban az Isten némaságának a nagy csöndjét egy különös esemény híre törte meg. Egy egyszerű zsidó nő, Mária, az Isten Szentlelkétől fogantatva egy fiúgyermeknek adott életet.  Egy olyan gyermek született, akihez hasonló még soha azelőtt nem jött a világra. Ennek a különleges születésnek az elbeszélést Máté evangélista úgy kezdi el, hogy egy nemzetségtáblázatot ad az olvasói elé, amely által egyben a Biblia egy új szakaszát nyitja meg, azt, amit mi ma úgy hívunk, hogy Újszövetség. Az evangélista tehát már az első leírt mondataival világossá szeretné tenni azt a szándékát, hogy Jézus érkezését az Ószövetség történeteihez kapcsolja. Ennek érdekében tehát először Jézusnak a származását mutatja be. Jézus zsidó volt, tehát Ábrahám leszármazottja. Ráadásul egy olyan zsidó családból származott, amely olyan neves személyeket tudott az ősei között, mint Dávid király és annak további utódai. Így az itt felsorolt, számunkra ismert és kevésbé ismert neveknek mind fontos jelentősége van. Mindezeket a neveket azért sorolja fel Máté evangélista, hogy igazolja azon merész állítást, mely szerint a gyermek, akinek a születéséről, most beszámol, nem más, mint az Ószövetségben megígért Szabadító. Héberül „Messiás”, görögül „Krisztus”, ami magyarul azt jelenti: „Felkent”, azaz az Isten által kiválasztott és Szentlelke által felhatalmazott király. A zsidó nép már évszázadok óta várta ennek a Szabadítónak az eljövetelét.

1.      Jézus családfája

   Miután a zsidó nép már évszázadok óta áhítozva várta a Messiás érkezését, sok emberi elképzelés és vágy is kapcsolódott ahhoz, hogy milyen lesz majd az a személy, akiben az Isten ígéretei beteljesednek. A legtöbben természetesen egy nagy uralkodóra gondoltak, egy dicsőséges királyra, egy győztes hadvezérre, aki majd egy szempillantás alatt megoldja minden gondjukat, elűzi a zsidó nép ellenségeit, megszabadítja népét, és béke, gazdagság és jólét lesz az országban. Amikor tehát Máté evangélista hozzálát, hogy beszámoljon Jézus születéséről, életéről és munkájáról, akkor tisztába van azzal is, hogy sokan majd kétkedve fogadják a szavait. Nyilvánvaló, hogy a zsidóság nagy része meglepődik majd a hír hallatán, hogy a régóta várt Messiás Király nem más, mint egy názáreti ács fia. Máté evangélista erre a kétkedésre számítva kezdi beszámolóját Jézus családfájának bemutatásával.

   Jóllehet a hosszú névsorokat tartalmazó családfák nem tartoznak a legérdekesebb olvasmányok közé, mégis mielőtt megismerkednénk Jézus születése történetével, az evangélium a messzi múltba vezet vissza minket. Jézus személyének és életének megértéséhez ismernünk kell a gyökereket. A zsidók rendkívüli fontosságot tulajdonítottak a származásnak, ezért sokat foglalkoztak a családfákkal. Ha valóban Jézus az Ószövetségben megígért Messiás, akkor azt a származásának is igazolnia kell.

   Máté evangélista így a zsidó nép ősatyjától, Ábrahámtól vezeti le Jézus származását. Tudnunk kell, hogy Ábrahám volt az, aki először ígéretet kapott Istentől arra nézve, hogy az ő családjából fog származni a Messiás: „A te utódod által nyer áldást a föld minden népe.”  (1Móz 22:18). Majd Isten ezt az ígéretét Dávidnak is megerősítette: „Az ő utódai közül tette Isten Izráel üdvözítőjévé Jézust, ígéret szerint.”  (ApCsel 13:23). A zsidó nép királyai hosszú időn át Isten ígérete szerint Dávid király útódai közül kerültek ki. De Isten azt is megígérte Dávidnak, hogy az ő utódai közül kerül majd ki a végidők Messiás királya is.

   Így Dávid utódain át eljutunk egészen Józsefig, Mária férjéig. Jézus leszármazásának bemutatása után Máté evangélista elbeszéli Jézus földi életének történetét, de továbbra is gyakran idézi az Ószövetséget, újra és újra emlékeztetve olvasóit: „hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak.”  (Mt 2:23).

   Jézus családfájának bemutatásával kezdődik tehát az Újszövetség, rávilágítva a régi és az új közötti összefüggésre. Az evangélium így Jézus gyökereinek a bemutatásával kezdődik. Jézus a régen várt messiás király, akinek eljövetele a több évszázados várokozás végét és az ígéretek beteljesedését jelentette. Az Újszövetség első mondata tehát ez: „Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve.” (Mt 1:1). Ez a kezdés azonban több mint csupán nevek felsorolása, mert a „nemzetség” szó görög megfelelőjének, a „geneszisz” szónak a jelentése ez: „kezdet”. Az Ószövetség első könyve az idegen nyelvű Bibliákban a „Genezis” címet viseli. A Mózes első könyve ugyanis ezzel a mondattal kezdődik: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (1Móz 1:1). Ez a könyv beszéli el nekünk az egész világegyetem és az ember teremtésének a történetét, a világ kezdetét. Így tehát az Újszövetség első mondata arra mutat rá, hogy Jézus eljövetele pedig az „új teremtés” kezdetét jelenti.

   Krisztus eljövetele azonban nem csupán a zsidók számára volt fontos, hanem a föld összes népe számára jelentőséggel bír. Jézus nemzetségtáblázatát olvasva olyan személyek nevét is megtaláljuk, akik nem voltak zsidók, hanem, pogányok voltak. Támár, Ráháb, Ruth, és Úriás felesége, vagyis Betsabé, mind-mind idegen, azaz pogány asszonyok voltak, akik mégis részesei lettek Isten tervének. Ezek az asszonyok Izráel történetének korfordulóit is jelölik: Júda, mint a törzs atyja és Támár, a honfoglalás és Ráháb, Ruth, mint Dávid király nemzetségének ősanyja, Betsabé, Dávid király felesége. Így Jézus nemcsak Dávidnak és Ábrahámnak, hanem Ádámnak is a leszármazottja. Ez pedig arra való utalás, hogy Jézus Krisztus az új Ádám, aki Isten szándékát majd céljához juttatja.

2.      Mit jelent a Jézus név?

   A neveknek mindig is jelentőségük volt. Voltak korok, amikor egy-egy öröklődő családnév sok mindent elárult annak viselőjéről: szülőhelyet, nemzetiséget foglalkozást, jellemvonást, testalkatot. A bibliai személynevek beszélő nevek, amelyek sokszor egy teljes mondatból rövidültek le egy szóvá. Ezek a nevek gyakran a viselője küldetését, végrehajtandó feladatát is magukban hordozták. Józsefnek pl. az angyal ezt üzeni a jegyesével és a születendő gyermeke nevével kapcsolatosan: „Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből.” (Mt 1:21).

   Jézus neve tehát kiemelkedik a bibliai beszélő nevek sokaságából. Jézus esetében ugyanis tökéletesen érvényesült a „nomen est omen” vagyis a „nevében a sorsa”, vagy „a név maga az ember” mondás. Ő pontosan az, akinek hívjuk. Jézus, azaz szabadító, megmentő, bajból kisegítő, üdvözítő. A héber „Jehosua” magyarul azt jelenti: „Jahve megszabadít”. Jézus személyének lényege, életének tartalma és neve egybeesik.

   Jézus neve üdvözítő név, mert bűneinkből Ő szabadít meg minket az üdvösségre. Azt jelenti, hogy nincs üdvösség megváltás nélkül, Jézus Isten Bárányaként elhordozta a világ bűneit. A legnagyobb jót, az üdvösség ajándékát, a megváltás poklán keresztül Ő szerezte meg nekünk.

   Másrészt benne van Jézus nevében az is, hogy nincs megváltás üdvösség nélkül. A legnagyobb rossz a legfőbb jóra fordult át. Ezt a sorsdöntő fordulatot a Jézus emberfeletti ereje valósította meg. A kegyelem gazdagsága feszül az üdvözítés csodájában!

   Jézus Krisztust az ismeri fel igazán, aki ki tudja mondani, hogy Ő a szabadító és „semmilyen üdvösség másban nem keresendő, sem nem található”. Csak Jézus képes üdvösséget szerezni, mert az ember maga képtelen erre, ahogyan azt a zsidó nagytanács előtt Péter is megvallotta: „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnének.” (ApCsel 4:12)

3.      Mit jelent az Immánuel név?

   Az evangélium egy másik, kevésbé ismert nevét is megemlíti Jézusnak, ez az Immánuel. Ez a név egy ószövetségi prófécia beteljesedése: „Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuelnak nevezi majd el.” (Ézs 7:14). Az Immánuel szó jelentése: „Velünk az Isten!” Mind az Ó, mind pedig az Újszövetség embere megtapasztalhatja azt a kegyelmet, hogy az Isten velünk van. Minden időre kiterjed jelenléte. Az Immánuel névben benne van a múlt és a jövő, így valósítva meg az Isten által elkészített jelent, melyben kegyelméből élhetünk.

   Az Ószövetségben is találkozunk az Immánuel kifejezéssel. Ott egy ítélet kapcsán merül fel a kifejezés. Áház király félt az Isten győzelemre mutató jelétől, inkább bízott Jeruzsálem haderejének erősségében. Nem volt képes csak az Immánuelben bízni. Ezért ítéletet vett magára s népére.

   Az Újszövetségben pedig egy áldott jövendölés okán, mint örömüzenet jelenik meg az Immánuel név. Jézus Krisztus neve, aki Isten Fiaként jött a földre, közöttünk lakozott és nekünk kegyelmet hozott. Minden idő egy jel és minden jel egy felismerése az Immánuel üzenetének.

   Velünk az Isten, de mikor is? Minden napon a világ végezetéig. Az adventi időszak nem a semmittevő várakozás időszaka, hanem éppen ellenkezőleg, a cselekvés előkészítésé. Áldott várandóságból áldott pillanat lett Krisztus emberré léte, aki ma is alapja kell, hogy legyen adventünknek.

   Máté tehát rögtön az evangéliuma elején, az első lapon azt mondja, hogy Immánuelnek fogják hívni őt, ami azt jelenti, velünk az Isten. Az evangéliumának az utolsó lapján, az utolsó fejezetében pedig azt mondja Máté, hogy a feltámadott Jézus ezt a parancsot adta tanítványainak: „menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet és íme én veletek maradok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20).

   Az első fejezet: tehát ezzel kezdődik: „Velünk az Isten”. Az utolsó fejezet pedig ezzel zárul: „Velünk az Isten”.

4.      A név, ami mindennél hatalmasabb

   Jézus neve a Biblia szerint egyedülálló név, amely mindennél hatalmasabb. Pál apostol így ír erről: „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2:9-11). Isten neve a zsidó gondolkodás szerint szent név volt, amit kimondani sem mertek. Itt pedig már Jézus mondja azt, hogy ő az, akinek a nevére az egész világ, az üdvözültek serege, az angyalok, de még az alvilági erők is térdre borulnak és Istennek kijáró tiszteletben részesítik őt.

   Nagy kiváltságunk, hogy mi ismerhetjük és segítségül hívhatjuk ezt a nevét. Pál apostol ezért így szólítja meg a korinthusi gyülekezet: „A Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken.” (1Kor 1:2). A jeruzsálemi ősgyülekezetről pedig azt olvassuk, hogy a próbatételek és üldöztetés idején így imádkozott Istenhez: „Nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által.” (ApCsel 4:30). Péter apostol a pogány Kornéliusz századosnak így beszél Jézusról: „Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.” (ApCsel 10:43). Jézus neve az a mindennél hatalmasabb név, amit mi is segítségül hívhatunk. A próbatételek és a nehézségek idején is számíthatunk az ő erejére. Ez a név az, amely által ma is csodák történhetnek. Ez a név az, mely által ma is emberi életek változhatnak meg, amely által van bűnbocsánat és üdvösség.

   A keresztyének már tudják, hogy Jézus neve mindennél hatalmasabb, de a Biblia szerint egykor majd az egész világ meg fogja tudni ezt és magasztalni fogja az ő nevét. A Jelenések könyve így ír erről: „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!” (Jel 5:12). Ma azért adunk hálát, hogy Jézus eljött hozzánk, hogy „Szabadítónk” legyen, mert az ő neve is ezt jelenti. És ő az „Immánuel” is, aki által az Isten valóban velünk van, ezért mindig és mindenhol segítségül hívhatjuk őt. A Zsoltáros szavai így buzdítanak bennünket: „Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt!” (Zsolt 105:1). Ámen.

Hirdetések: 2022.12.18.

 

Ünnepi Istentiszteletek Bonyhádon:

- December 24. Szombat – 16:00 óra karácsony szentesti istentisztelet

- December 25. Vasárnap – 10:00 óra ünnepi istentisztelet úrvacsorával

- December 26. Hétfő 10:00 óra – ünnepi istentisztelet

- December 31. Szombat – 16:00 óra óévi ünnepi istentisztelet

- Január 1. Vasárnap 10:00 óra – újévi ünnepi istentisztelet

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

 

Igehirdetés: 2022.12.18.

 

Példázat a talentumokról

Olvasmány: Mt 25:14-30

„Amikor pedig ezeket hallották, mondott egy példázatot is, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa. Így szólt tehát: Egy előkelő ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza.” (Lk 19:11-12).

 

   Az adventről a legtöbbünknek a várakozás jut eszünkbe. Sokan azt gondolják, hogy az advent szavunk is ezt jelenti. Valójában azonban az advent jelentése: „eljövetel”. Talán mondhatnánk így is: „Várakozás az eljövetelre.” De minek vagy kinek az eljövetelét várjuk? Akik olvassák a Bibliát, tudják, hogy amikor adventről, vagyis várakozásról beszélünk, akkor az Ószövetségben megígért Messiás eljövetelére kell gondolnunk.

   Sokan egy diadalmas hadvezért, egy dicsőséges király eljövetelét várták. Jézus azonban újszülött gyermekként érkezett az emberek világába. Ez egy fordulópont volt a világ történetében. Az Isten, aki alkotta ezt a világot, egy kiszolgáltatott csecsemő képében eljött a saját világába, nem királyi palotában, hanem egy istállóba születve meg. Mindazok a próféciák, amelyek az Isten Fia eljöveteléről szóltak, kétezer évvel ezelőtt beteljesedtek. Viszont számunkra van egy másik ígéret, amely arról szól, hogy ugyanez a Jézus az idők végén ismét el fog jönni. A Biblia utolsó mondatai Jézusnak ezt az ígéretét erősítik meg: „Bizony, hamar eljövök.” (Jel 22:20).

   A Biblia végén tehát az eljövetel és a várakozás kifejezések ismét összekapcsolódnak. Az adventi időszakban a nagytakarításon, karácsonyfa vásárláson, ajándékbeszerzésen túl, vajon számunkra mit jelent ez a várakozás? Arra is készülődünk, hogy Jézus egyszer visszatér? Valóban várunk erre? Készen állunk rá?

   Az órát kétféleképpen is lehet nézni. Az egyik az, ha az óra járásával megegyezően azt látjuk, hogy miképpen múlik az idő. A másik pedig az, amikor úgy tekintünk a mutató mozgására, hogy az tulajdonképpen a visszaszámlálást jelenti. Az idő így nem „múlik”, hanem „betelik”, azaz minden perccel közelebb kerülünk az Istennel való találkozásunkhoz. A homokóra még jobban szemlélteti ezt. Isten tudja, hogy mennyi homok van még a mi személyes homokóránkban, és azt is tudja, hogy az ő homokórájában mennyi van még a visszatéréséig.

   Mit tegyünk? A régi rómaiak ezt hirdették: „Carpe Diem!” – Élj a mának! Csak a ma számít, a holnappal nem érdemes törődni, hiszen lehet, hogy el sem jön. Egy másik olvasatban a „carpe diem” inkább azt fejezi ki, hogy élj a mában, tehát élj meg és élvezz minden pillanatot. Mindezt lehet nagyon világiasan gondolni, de úgy is, hogy elgondolkodunk azon, hogy Jézus szerint, mit kell ma megtennem, hogyan kell a mában élnem. A karácsonyt várjuk, azt ünnepeljük, hogy eljött hozzánk Jézus! Azt, hogy megváltotta a világot, hogy „velünk az Isten!” (Mt 1:23). De vajon készen állunk-e arra is, hogy viszont lássuk őt? Ha az ő szolgáinak valljuk magunkat, akiket a Mennyei Gazda talentumokkal ajándékozott meg, készek vagyunk-e a nagy számadásra is?

 

1.      Advent, a köztes idő

   A példázatnak a Lukács evangéliumában található változatából megtudjuk, hogy Jézus éppen úton van Jeruzsálembe, a szent város felé. A követői pedig azt gondolják, hogy hamarosan meg fog jelenni Isten Országa. Ők úgy vélik, hogy ha Jézus az Isten megígért Messiása, a végidők uralkodója, akkor ez azt is jelenti, hogy Jézus hamarosan helyreállítja Isten uralmát Izraelen, majd rajtuk keresztül az egész világban. A követői közül sokan úgy mennek Jézussal az úton Jeruzsálem felé, hogy biztosak benne: „hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa.”  (Lk 19:11).

   Jézus a tanítványainak erre a felfokozott várakozására válaszol a talentumokról szóló példázatával. Olyan történetet mesél itt el Jézus, amelynek a segítségével megpróbálja felnyitni a szemeiket. Megértetni a tanítványaival, hogy mit is jelent a várakozás, az advent.

   Így kezdi a példázatot Jézus: „Egy előkelő ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza.”  (Lk 19:12). Eljön majd az Isten országa, eljön majd Jézus dicsőséges uralkodásának az ideje, de nem most, nem azonnal. Jézus, a király visszajön, amint a példázatbeli előkelő ember is, de még várni kell rá. Az advent pontosan ezt jelenti. Köztes időben vagyunk. A két eljövetel között éljük az életünket.

   Mire hívja azokat, akik már lelkesen beülnének vele együtt az uralkodásba, akik legszívesebben maguk mögött hagynák ezt a világot, ahol még várni kell? Mire hív minket, akik szintén várakozunk? Mit mond Jézus erről a köztes időről? Mi tölti ki azt az időt, amíg az Ő uralma ki nem teljesedik?

   Várni kell, ezért ma még jelen van a bűn, a betegség, az erőszak, a halál. Várni kell a király visszajövetelére, ezért ma még igazságtalanság és jogtalanság vesz körül minket. Várni kell, így a szegénység sem szűnik meg, a gonosz erői is munkálkodnak még, a csalók és az erőszakosok boldogulnak, a szelídek és irgalmasok pedig üldöztetést szenvednek. A hívőknek várni kell, mert az Isten Országa nem azonnal jelenik meg. A köztes idő, az advent – a próbatétel ideje is.

2.      Advent, a munkálkodás ideje

   Máté evangéliumának leírásában így kezdődik a példázat: „Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát.” (Mt 25:14). Lukács evangélista ezt még néhány megjegyzéssel kibővíti: „Egy előkelő ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza. Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz minát, és azt mondta nekik: Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök.” (Lk 19:12-13). A példázatbeli gazdag ember a sajátjából ad szolgáinak, hogy azok tovább szaporítsák vagyonát. Egyértelmű az elvárás, a szolgák javakat és feladatot kaptak, ezekkel kell gazdálkodniuk addig, amíg a gazda vissza nem tér. Jézus itt az advent lényegére mutat rá. Éljünk a talentumunkkal, vagyis a Tőle kapott időnkkel, erőnkkel, tudásunkkal, képességeinkkel, úgy, hogy megszaporítjuk azt, és másokat is gazdagítunk vele. Jézus követőinek várniuk kell, mert Uruk távozott tőlük egy időre, hogy „királyi méltóságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza” (Lk 19:12). De azt is megígérte, hogy visszajön, és arra szólítja fel követőit, hogy addig is a rájuk bízott ajándékokkal az Isten országa építésén munkálkodjanak. „Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök.” (Lk 19:13) – mondja a példázatbeli gazda.

   Jézus így folytatja a példázatot: „Hosszú idő múlva azután megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük. Eljött az, aki az öt talentumot kapta, hozott másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot bíztál rám: nézd, másik öt talentumot kerestem.” (Mt 24:19-20). Ez a szolga értette a feladatot. Tudta, hogy az, amit az ura neki adott, az nem kizárólag az övé. Elszámolással tartozik. És boldogan állt a királyi méltósággal visszatérő gazdája elé. Boldogan, mert tudta, hogy nem volt hiábavaló munka. A hűségnek pedig meg is van a jutalma: „Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!” (Mt 24:21). A hű szolga gazdagon és dicsőségben léphet be az Isten Országába.

 

3.      Advent félreértése

   A többi szolga is jön aztán, hogy számot adjon. Aki két talentumot kapott és másik kettőt szerzett hozzá, az is jutalomban részesült. Azonban az, aki egyet kapott, nem szerzett másikat hozzá, mivel így gondolkodott: „Uram, tudtam, hogy könyörtelen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van az, ami a tied.” (Mt 25:24-25). Ebben az esetben elmarad a dicséret és a jutalom, mert a példázatbeli gazda ezt felei: „Te gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam. Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém.” (Mt 25:28-30).

   Miért gondolkodott így ez a szolga? Talán attól félt, hogy majd rosszul gazdálkodik, hogy elrontja a rábízott feladatot, ezért inkább bele sem fogott? De ami igazán nagy baj, hogy félreismerte az ő gazdáját. Rosszat feltételezett uráról, ezért nem akar neki szolgálni. A példázat minket is megkérdez. Mi hogyan tekintünk a mi Mennyei Gazdánkra? Bennünk is félelem, előítélet vagy vád van vele szemben? Azért nem tenni semmit a ránk bízott javakkal, mert attól félünk, hogy hibázunk, és Urunk számon kér majd, ugyanúgy bűn. Valóban Istent akarjuk vádolni azokért a dolgokért, amelyek nem sikerültek az életünkben? Haragszunk Istenre, mert azt gondoljuk, hogy játszadozik velünk, csak felhasznál minket, hogy ő „ott is arat, ahol nem vetett?” Vagy talán féltékenyek vagyunk, hogy mások többet kaptak és úgy gondoljunk, hogy nekünk nem adott eleget, ezért nem is teszünk semmit? A példázatbeli szolga restségének, sokféle oka lehetett, ahogy mi is sokféle menteséget tudunk magunknak találni. De vajon megállnak-e a magyarázkodásaink? Nem csak arról van szó, hogy, megfeledkeztünk a feladatunkról, hogy fontosabb volt kényelmünk, semmint hogy Urunk ügyében munkálkodjunk, hogy inkább foglalkoztunk a magunk dolgával, semmint a Krisztuséval?

4.      Advent felelőssége

   A példázatbeli gazda ítélete kemény: „Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.”  (Mt 25:28-30). Kérdezhetnénk, hogy nincs itt valami tévedés? Nem túloz-e a gazda? Nem igazságtalan-e ez az ítélet? Miért kell elvenni az egyet is ettől a szolgától azért, hogy éppen annak legyen több, akinek már tíz van? Jézus azonban külön is megerősíti, hogy a példázatbeli gazda helyesen döntött „Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.” (Lk 19:26).

   A választ Jakab apostol levelében találjuk meg, ahol ezt olvassuk: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.” (Jak 4:17). Az egy talentumos szolga bűne az, hogy nem kamatoztatta, hanem elásta a neki adott talentumot. Lett volna lehetősége azzal a kevéssel is, amit kapott, szolgálni és jót tenni, de ő nem tette meg. Advent most erre a felelősségünkre emlékeztet minket. Meg kell tehát kérdeznünk, hogy azokkal az ajándékokkal, amelyeket kaptunk Istentől, mi hogyan sáfárkodtunk? Van-e valami, amit nem cselekedtünk meg, pedig lett volna rá lehetőségünk és képességünk is?

   Szerte a világban sok nyomorúság és baj van. Persze nem tudunk mindig és mindenkin segíteni. De nem is ezt kéri számon rajtunk a mi Urunk. Hanem csak azt az egyet, azt a kicsit, amit mi is meg tudunk tenni.

   Kivel tegyünk jót? Talán nem is idegenekre, hanem épp a saját családunkra, az ismeretségi körünkre kell gondolnunk. Ott ahol élünk, azok között, akikkel nap, mint nap kapcsolatban vagyunk. Hányszor van lehetőségünk szólni, bizonyságot tenni, a nekünk adott talentumot megosztani, szolgálni vele másoknak? Élünk-e ezekkel a lehetőségekkel, teszünk-e valami jót?  Isten nekünk adott áldásaiból gazdagodtak-e mások is?

   Vegyük észre, hogy nem nagy dolgokról van itt szó. Isten a kevesen kíván tőlünk hűséget.

   Ha még gyermekek vagy ifjak vagyunk, talán kevesebb a felelősségünk, kevesebb kéretik rajtunk számon, de van, amiben igenis számon kér Isten: „Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön” (Ef 6:1-2).

   Ha már felnőttek vagyunk és vannak gyerekeink, akkor van szülői felelősségünk. Ez a felelősség nemcsak abban áll, hogy etessük és ruházzuk gyermekeinket, de abban is, hogy szeressük őket, legyünk jelen az életükben, neveljük őket türelemmel a Biblia útmutatása szerint: „ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.” (Ef 6:4).

   Ha házasságban élünk, vegyük észre a másik szomorúságát, bánatát, és az ige intése eszerint „hordozzuk egymás terhét” (Gal 6:2), „teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel.” (Ef 4:2).

   Ha dolgozunk, akkor a munkánkban, a ránk bízott feladatainkban legyünk becsületesek, megfogadva az apostol intését: „Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem, mint embereknek.” (Ef 6:6-7).        Ha pedig az átlagnál is több felelősség bízatott ránk, ha vezető pozíciót töltünk be, ha mások felé rendeltetünk, ne feledkezzünk meg arról, hogy nekünk is van gazdánk: „Ti pedig, urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok a fenyegetést, mivel tudjátok, hogy él a mennyekben az Úr, aki nekik is, nektek is Uratok, és aki nem személyválogató.” (Ef 6:9).

   Ha pedig eddig úgy éltünk, hogy semmiért nem vállaltunk felelősséget, ha mások tartottak el, ideje megtanulni, hogy mit jelent a munka és a felelősségteljes élet, amely nemcsak kapni és elvenni akar, de kész adni, megosztani, ajándékozni: „A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.”  (Ef 4:28).

   Így lehet az egy talentumból kettő, öt vagy akár tíz, „mert mindenkinek, akinek van, adatik.” (Mt 5:28). Így lehetséges majd, hogy a végén a mi Mennyei gazdánk nekünk is ezt mondja: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!” (Mt 24:21). Ámen.