Hirdetések: 2023.10.29.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

-          Október 31. Kedden 17:00 – Reformációi közös ünnepi istentisztelet (Ref. templom)

-          November 1. szerda 16:00 – szabadtéri ökumenikus áhítat az evangélikus temetőben

-          Csütörtök 18:00 bibliaóra – elmarad!

-          Vasárnap 10:00 – istentisztelet

-                            11:00 – konfirmáció felkészítés.

 

Egyházközségi Választói Közgyűlés

2023. november 5-én, vasárnap, a 10:00 órakor kezdődő istentiszteletet követően egyházközségi választói közgyűlést tartunk, amelyen megválaszthatjuk a gyülekezet tisztségviselőit a következő hat éves ciklusra.

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

 

Igehirdetés: 2023.10.29.

 100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 82.

 

Jósiás – az újra megtalált Biblia

Olvasmány: 2Kir 22:1-20

„Jósiás király megtisztította Júda országát és Jeruzsálemet a halottidézőktől és jövendőmondóktól, a házibálványoktól és egyéb bálványszobroktól is, mindazoktól a förtelmes bálványoktól, amelyek ott láthatók voltak. Így szerzett érvényt a törvény rendelkezéseinek, amelyek le vannak írva abban a könyvben, amelyet Hilkijjá pap talált az ÚR házában. Nem volt hozzá hasonló király őelőtte, aki teljes szívéből, teljes lelkéből és teljes erejéből megtért volna az ÚRhoz, mindenben megfelelve Mózes törvényének, és utána sem támadt hozzá hasonló.” (2Kir 23:24-25).

 

Jósáis akkor került trónra, amikor apját 24 éves korában meggyilkolták. Mindössze nyolc éves volt, amikor hirtelen király lett. Mire elérte a 16 éves kort és tényleges uralkodó lett, Jósiásnak súlyos problémákkal kellett szembenéznie. Isten szent városa, Jeruzsálem és választott népe, történelmi mélypontra süllyedt. A templom tele volt bálványokkal, férfi prostituáltakkal, a napisten imádóinak szentelt oltárokkal és faragott szobrokkal. Egy közeli völgyben az emberek Molok isten oltárán, égőáldozatul, saját gyermekeiket áldozták fel. Különféle pogány kegyhelyek tarkították a Jeruzsálem környéki dombokat és Júda egész területét. Az Istentől való eltávolodás évei alatt a szent iratoknak is nyoma veszett. Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a Szabadító Úr, aki kihozta népét az egyiptomi szolgaságból, már csupán halvány emlék volt.

Elképzelhető, hogy Jósiás gyermekkorában hallott valamit a dédapjáról, Ezékiás királyról, aki uralkodása idején megtisztította a templomot és helyreállította a páska ünnepét. A fiatal Jósiás király talán ezért igyekezett feléleszteni Ezékiás reformjait. Elrendelte a romos és elhanyagolt állapotban levő jeruzsálemi templom rendbetételét. A templom megtisztítása közben aztán a papok véletlenül találtak egy régi szent iratot, amiről már mindenki megfeledkezett. Jósiás király miután megismerte a könyvtekercs tartalmát, mélyen megrendült és bűnbánatot tartott, mert rádöbbent arra, hogy Isten ítélete fog lesújtani azokra, akik nem engedelmeskednek az Isten törvényének. A király követeket küldött Hulda prófétanőhöz, aki ebben a sötét időszakban is azon kevesek közé tartozott, akik még félték az Urat. Hulda pedig megerősítette azt, amit Isten törvénye mond, hogy az Istentől elfordult népre valóban le fog súlytani Isten ítélete, de azt is hozzátette, hogy mivel Jósiás király megalázta magát Isten előtt, ezért a csapások nem az ő életében következnek be. Jósiás király reformjai által megújulás indult el az országban, a nép egy időre kegyelemben részesült. De a prófétai szavak később beteljesedtek. Miután Jósiás fiatalon, 39 éves korában meghalt, utódai már nem félték Istent, s az ország ismét megindult a teljes pusztulás felé vezető lejtőn. Jósiás volt Izrael népének utolsó istenfélő királya. Az újra megtalált törvénykönyv által sikerült megújítania népét, az ország egy időre fellélegezhetett.

Jósiásról elmondhatjuk, hogy a maga korának reformátora volt. Épp úgy, mint Luther és Kálvin idején, a megújulás akkor is az újra megtalált Szentírás által indulhatott el.

1.      A reformátor király

Már Jósiás előtt is voltak olyan királyok, akik reformokkal próbálkoztak. De az igazi nagy reformátornak Jósiást tekinthetjük. A nagyapja, Mannassé majd negyven évig tartó gyászos és istentelen uralkodása, valamint apja, Ámon rövid két éves uralma után lett Jósiás a király. Isten mindig a hitéletük és a lelkiségük alapján ítélte meg a királyokat, hogy milyen lelkülettel viseltettek Isten dolgai iránt, hogyan cselekedték Isten akaratát. Jósiásról ezt olvassuk: „Azt tette, amit helyesnek tart az Úr. Mindenben Ősatyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért arról se jobbra, se balra."  (2Kir 22:2).

Jósiást valóságos csodagyerekként mutatja be nekünk a Biblia. Nyolc évesen került a trónra méghozzá olyan politikai és morális válság kellős közepén, amely már szinte visszafordítatlannak látszott. Akkor úgy tűnt, már nincs mentség, senki sem képes megállítani a züllést és az ország pusztulását. Jósiás azonban nem egy átlagos nyolc éves fiúcska volt. Egy gonosz és istentelen király kezei alatt nevelkedett, olyan időszakban, amikor sötét idők jártak, mégis ő maga páratlan lelki tisztánlátásról tett tanúbizonyságot. Minden nehézség ellenére visszakormányozta népét Istenhez. A Biblia nagyon pozitívan nyilatkozik róla:  „Nem volt hozzá hasonló király őelőtte, aki teljes szívéből, teljes lelkéből és teljes erejéből megtért volna az ÚRhoz, mindenben megfelelve Mózes törvényének, és utána sem támadt hozzá hasonló.” (2Kir 23:25).

Jósiás király uralma kezdetén sok időt és energiát szentelt a számára legkedvesebb „közberuházásra”, a templom felújítására. A munkálatok során, miközben az ácsok fűrészelték az új gerendákat, a kőművesek faragták a templom falának új köveit és a munkások talicskázták a bálványszobrok törmelékeit, amelyeket a király parancsára összezúztak, egy pap csodálatos felfedezésre bukkant. A hatalmas zaj és felfordulás közepette egy írástekercset találtak, amely nem volt más, mint az Isten Törvényének, azaz a Mózes öt könyvének, más néven a Tórának egy addig teljesen elfeledett példánya.

Már önmagában az a tény, hogy egy ilyen fontos irat így elkallódhatott és ennyire feledésbe merülhetett, jól mutatja azt, hogy milyen messzire távolodott el a nép Istentől. Nem csoda, hogy amikor a király előtt felolvasták a törvénykönyvet, teljesen megrendült és mély bűnbánatot tartott. A király az Istennel kötött szent szövetség szavait hallva a szégyentől és a bűnbánattól felindultan megszaggatta a ruháit. Majd amikor Hulda prófétanő is hitelesítette a tekercs eredetiségét, Jósiás esküvel kötelezte el magát és népét a rég feledésbe merült szövetség újbóli megtartására.

Jósiás tulajdonképpen reformációt, vagyis megújulást indított el az országban. Ez a reformáció nem új tanok hirdetését jelentette, hanem visszatérést az alapokhoz, visszatérést az Isten Igéjéhez. A szentíró beszámol Jósiás király elszánt küzdeleméről annak érdekében, hogy helyreállítsa az igaz istentiszteletet népe körében. Intézkedései gyökeres változást hoztak az ország életében. A jósiási reformoknak köszönhetően egyelőre még nem következett be a megjövendölt pusztulása az országnak. Az ország és a nép fellélegezhetett, Isten megkegyelmezett neki. Mindez azért történhetett meg, mert egy fiatal király komolyan vette Isten igéjét.

Sajnos azonban a bűn és a gonoszság már olyan mély gyökeret vert az országban, hogy egy jó király legnagyobb erőfeszítése is kevésnek bizonyult. Bár Isten kegyelméből Júda népe időt és lehetőséget nyert arra, hogy megtérjen, és új életet kezdjen, sajnos a megújulás nem bizonyult tartósnak. Jósiás király halála után azonnal visszatért a nép a korábbi istentelen cselekedeteihez.

Jósiás fiatalon lett király, de fiatalon is fejezte be pályáját. Egy elhibázott katonai hadjárat következtében 39 évesen életét vesztette, s ezzel végleg odalett annak esélye, hogy maradandó változás történjen az országban. Az egész nép gyászolta Jósiást, akit úgy emlegettek, mint a „jó királyt”. Jeremiás próféta pedig, aki ebben az időben tevékenykedett, még egy siratóéneket is írt az emlékére.

Jósiás király példáján láthatjuk, hogy egyetlen ember hite, milyen nagy hatással lehet sokak életére.

2.      A nagy felfedezés

A szentíró beszámolója szerint tíz éve volt már király Jósiás, tehát tizennyolc éves lehetett, amikor megtalálták Isten törvénykönyvét, s azt felolvasták a király előtt. Ez az esemény, vagyis az elveszett törvénykönyv megtalálása volt az, ami döntő változást indított el az ország és az egész nép életében.

Isten időnként, amikor nagy dolgokra készül, különös módon adhat vezetést, irányítást, útmutatást azoknak, akik őt szeretik. Így bizonyára nem volt véletlen, hogy épp Jósiás király idejében, a templomfelújítás munkálatai közben, megtalálhatták az elveszett törvénykönyvet. Jóisás király szerette volna megújítani ősei hitét. Nem csak a templom rendbetétele volt a célja, de a nép lelki életének és erkölcsének a rendbetételére is törekedett. Isten pedig látva a király szándékát minden segítséget megadott neki ehhez. Pedig korábban Isten már ítéletet mondott Júda háza fölött. A törvénykönyv megtalálása kapcsán a király által megkérdezett Hulda prófétanő is ezeket az ítéletes szavakat elevenítette fel a király számára: „Ezt mondja az ÚR: Én veszedelmet hozok erre a helyre és lakóira, annak a könyvnek minden igéje szerint, amelyet Júda királya elolvasott. Mert elhagytak engem, és más isteneknek tömjéneztek, hogy bosszantsanak engem kezük mindenféle csinálmányával. Ezért lobbant fel lángoló haragom ez ellen a hely ellen, és nem alszik ki!” (2Kir 22:16-17). Isten ugyan már kimondta az ítéletet, de ő sohasem gyönyörködik abban, ha rombolnia és pusztítania kell. Azt is kijelentette az Úr, hogy nem akarja, hogy a bűnös elvesszen, hanem azt, hogy hozzá forduljon és éljen. Az Istenben való hit maga az élet. Az Isten nélkül való élet maga a halál. Nyilvánvaló, tehát, hogy Isten irgalmasan cselekedett, amikor engedte megtalálni a Szentírást, és így a megtalált és komolyan vett Biblia által változást indítson el egy istenfélő fiatalember életében, hogy aztán általa az egész ország élete megújulhasson. Ez a felfedezés megváltoztatta az országot. Így volt ez Jósiás idején is, de Luther és Kálvin idején is. És így van ez mindig, ahol valaki kezébe veszi a Bibliát.

Ezért mi is reménykedhetünk abban, hogy ha valamikor valakinek egy Szentírást ajándékoztunk, s bár lehet, hogy az egy időre feledésbe merült, mert csak a polcon porosodik, de egyszer ismét lekerülhet onnan, s ha Isten úgy akarja egy élet megújításának eszköze lehet. Megtörténhet, hogy az, akinek ajándékoztuk a Bibliát, egyszer olyan élethelyzetbe kerül, amikor eszébe jut elővenni a Bibliát, s ha majd olvasni kezdi, Isten megteheti azt, hogy az Ige szavain keresztül megszólal, tanácsot, vezetést, bátorítást és vigasztalást ad.

Jósiás király esetében azt láthatjuk, hogy az ő életének és az ország megújulásának a kulcsa a Biblia volt. Abban a pillanatban, amikor a király kezébe vette, olvasni kezdte a törvénykönyv szavait, a szíve megváltozott. Mélységes megrendüléssel töltötte el Isten szava, bűnbánatra és megtérésre indította a királyt.

Kérdezzük meg magunktól, hogy a mi szívünk mikor indult meg így a bibliaolvasás hatására? Jósiás királyra azért volt ilyen nagy hatással a Biblia, mert ő nemcsak olvasta, de komolyan is vette Isten igéjét. Rádöbbent arra, hogy micsoda kincs a Szentírás, amit eddig teljesen mellőztek és elfelejtettek. Ezért a király nemcsak maga olvasta, hanem arról is gondoskodott, hogy felolvassák a nép előtt is.

A Szentírásból a király megértette, hogy Isten szereti őket. Minden büntetés és a bűnök következménye ellenére is Isten szeretete nem fogyott el, és nem múlt el. A király megszaggatta ruháját, kifejezve ezzel, hogy bár bizonyos dolgokban ő maga nem vétkezett, de mégis azonosult a népe bűnével, s bocsánatért esedezik.

Isten ma is a Szentírás szavain keresztül munkálkodik. Megszólalhat egy istentiszteleten a hallgatott igén keresztül, vagy az otthon olvasott bibliai igerészen keresztül. A Szentírás rendszeres olvasása nélkül ezért nem igen lehet megérteni Isten akaratát. Jézus így figyelmeztet: „Tévelyegtek, mivel nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát.” (Mt 22:29). Vagyis a legfőbb feladatunk, hogy minél jobban megismerjük Isten igéjét. Amilyen mélyen beleássuk magunkat a Szentírásba, olyan mélyen értjük meg az ő irgalmát és kegyelmét, döbbenünk rá az ő korlátlan hatalmára.

3.      A megújulás útja

Isten a fiatal király személyében olyan vezetőt adott Júdának, akiben a megtalált és megértett ige gyümölcsöt termett. Jósiás nemcsak olvasta a Szentírást, de elkezdte cselekedni is azt. Sőt Jósiás király gondoskodott arról is, hogy az egész nép előtt felolvassák a megtalált törvénykönyv üzenetét, hogy mindenki meghallhassa Isten Igéjét. Jósiás tisztában volt azzal is, hogy Isten ítélete, amiről a prófécia első része szólt, teljesen jogos. Izrael elhagyta az Urat, pogány isteneket imádott, megszegte az Istennel kötött szövetséget. Az Isten szemében szörnyű vétek volt mindaz, amit ők elkövettek. Isten azonban nem mondott le róluk. Szeretett volna változtatni rajtuk, megújítani őket, ezért ítélte meg őket. De az ítélet egyben a megtisztulás és a megújulás lehetőségét is jelentette.

A megújuláshoz azonban szükség volt egy engedelmes emberre. Ezt a szerepet töltötte be a reformátor király. Jósiás engedelmességéért az egész vele élő generáció megmenekülhetett. Egyetlen engedelmes ember, és mindenki kegyelemben részesült általa. Ha valaki hívőként istentelen környezetben kénytelen élni, de megvan benne a készség az Istennek való engedelmességre, az Úr felhasználhatja őt, hogy általa áradjon szét Isten megújító és megmentő kegyelme a környezetére is.

Amikor megtalálták a törvénykönyvet, Jósiás király rögtön ezt a parancsot adta ki: „Menjetek, kérdezzétek meg az URat, hogy mit jelentenek ennek a megtalált könyvnek az igéi rám és az egész népre, Júdára nézve!”  (2Kir 22:13).  Olvassuk mi is így a Szentírást, hogy közben mindig megkérdezzük Istent: „Uram, rám nézve mit jelent az, amit most olvasok a Szentírásból.”

Ha valaki Istenhez fordul, annak Ő megszólal. Választ, útmutatás, vezetést ad. Jósiás személyén és példáján keresztül tanít minket Isten arra, hogy a Bibliát mindig azzal az imádságos kéréssel nyissuk fel, hogy megkérdezzük, mit jelent ránk, a mi életünkre nézve az ő igéje.

Az újra felfedezett Biblia által újult meg Isten ószövetségi népe Jósiás idején, és újult meg a keresztyén egyház a reformáció idején. Luther Márton azért fordította le német nyelvre a Bibliát, hogy mindenkihez eljuthasson Isten igéje. Hálát adhatunk, hogy Isten kegyeleméből Károli Gáspár által magyar nyelvre lefordított Szentírás a népünk megújulását is munkálhatta és munkálhatja ma is. Ámen.

 

GYÜLEKEZETI AL

Presbiteri bibliaóra / Presbiterképzés: 2023.10.24.

A református gyülekezet felépítése és szolgálata

 

A mint azt már az előző fejezetben is láthattuk, az egyház szervezeti alapegysége az egyházközség. Egyházközségek nélkül nincs sem egyházmegye, sem egyházkerület, sem, zsinat. Az egyházközség az a lelki család, amelyből az egyház felépül, akárcsak a vér szerinti családból a társadalom. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ez azt jelenti, hogy a gyülekezet lényege nem annak jogi vagy gazdasági önállóságában van, sőt, ma már fel lehet tenni azt a kérdést, hogy vajon kell-e minden egyházközségi adminisztrációt az egyházközségben lebonyolítani? Ugyanakkor az egyház nem az egyházközségek laza szövetsége, vagyis nem ún. kongregacionalista elv szerint működik, hanem ahogy tudja a vér szerinti család is, hogy ő egy magasabb egység, a társadalom része, akinek tagjaival szemben szolidaritással tartozik, úgy elvárhatja azt is, hogy ha ő kerül nehéz helyzetbe, ő is élvezhesse a szolidaritás előnyeit. Ezrét mondja ki egyházalkotmányunk (1994. évi II. törvény 13. §. (1) bek.):
„Az egyházközség az egyház tagjainak meghatározott területen élő és az egyházi törvények szerint szervezett gyülekezete.”

A területhez való kötöttség (falu, város, kerület) a mai társadalmi mozgások és az egyháztagok könnyebb mozgási lehetősége, ugyanakkor egy-egy gyülekezethez való ragaszkodás (itt kereszteltek, itt volt az esküvőnk, itt jutottam hitre stb.) már nem olyan szigorúan tartható, különösen nagyobb városokban, ahol több gyülekezet is van. A törvény szerint a területileg illetékes presbitériumot a befogadó presbitériumnak értesítenie kell arról, hogy az egyháztagot befogadta.

Ki az egyháztag?

Lelki értelemben erre a kérdésre sokféle választ lehet adni, egész onnan, hogy „Megkereszteltek!“, egész odáig, hogy „Aki hitre jutott!“. Az előbbi igazolható, az utóbbi kevésbé, de még ha igazolható is lenne, ki lehet zárni azokat, akik még nem nyitották ki az ajtójukat, de Jézus már ott kopogtat?
Egyházunk törvényei szerint kétféle egyháztagság van: az egyháztag, és az ún. teljes jogú egyháztag. (1994. évi II. törvény 22. §.)
A Magyarországi Református Egyház tagja minden magyar – illetve Magyarországon élő nem magyar – állampolgár, akit a református egyház szertartása szerint megkereszteltek, valamint aki magát reformátusnak vallja.
Teljes jogú egyháztag az, akit megkereszteltek, konfirmációs fogadalmat tett, a gyülekezet istentiszteletein és az úrvacsorai közösségben részt vesz, és egyházközségében az egyházközség fenntartásához hozzájárul. Az ilyen egyháztagnak nagykorúsága elérésétől kezdődően választó joga van, és választható.
A törvény meghatározza az egyháztag kötelességeit és jogait, amiből kiemeljük, hogy az „istentiszteleteken és az úrvacsorában részt vegyen, házassága kötésénél, gyermeke keresztelésénél, halottja eltemettetésénél az egyház rendje szerint járjon el, gyermekeit a református vallásban neveltesse, és konfirmálásukról gondoskodjék.“

Az egyházközségek fajtái

Az egyházközségeknek különböző fajtái vannak, annak függvényében, hogy az mennyire képes önálló életre.

Anyaegyházközség a feladatait lelkipásztori állás fenntartásával önállóan teljesíti. Presbitériuma, önálló anyakönyvvezetése és pénzgazdálkodása van. Társ egyházközség (l. kézirat)

Missziói egyházközség az, ha a feladatok ellátása, különösen a lelkészi állás fenntartása az Országos Református Közalap az egyházkerület vagy az egyházmegye anyagi támogatásával történik. Önálló presbitériuma van, de lelkészét az illetékes püspök nevezi ki.

Leányegyházközség az, amely önálló istentiszteleti hellyel rendelkezik, de a lelkipásztori gondozás és igazgatás tekintetében valamely anyaegyházközséghez van csatolva.

A leányegyházközség kivételével valamennyi egyházközség jogi személy, pontosabban a Magyarországi Református Egyházból, mint jogi személytől származtatott jogi személyisége van.

Az egyházközség szervezete

A továbbiakban az anyaegyházközségekről lesz szó. Az egyházközség önkormányzati és az igazgatási feladatait a következő testületek, illetve személyek látják el:

a) Az egyházközségi közgyűlés, amelynek legfontosabb feladata az egyházközség tisztségviselőinek (lelkész, (fő)gondnok, presbitérium) megválasztása, és minden olyan ügyben döntés, amelyet a presbitérium elé tejreszt,
b) A presbitérium. A presbitérium az egyházközség vezető testülete, lelki és anyagi életének irányítója, így:

·         az istentiszteleti, missziói, lelki gondozói, diakóniai feladatokat végzi, illetve

·         azokat felügyeli,

·         az egyháztagokkal szemben gyakorolja az egyházfegyelmet,

·         az egyházközség ingó és ingatlan javait kezeli, azokat karbantartja, felújítja,

·         ha kell, bővíti, ha kell, selejtezi,

·         az egyházközség költségvetését a záró számadással évenként elfogadja, és az egyház

·         megyének felterjeszti,

·         a választók betűrendes névjegyzékét elkészíti, és felterjeszti

·         az egyházmegyének,

·         dönt kölcsön felvétele és adása tárgyában, az egyházmegye jóváhagyásától

·         feltételezetten,

·         képviselőket választ és szavaz felsőbb egyházi hatóságok tagjainak

·         és tisztségviselőinek megválasztásánál.

c) Az egyházközség elnöksége, a lelkész és a (fő)gondnok (ha több, ún. szakgondnokot választanak, akkor főgondnokot is kell választani), ők együttesen képviselik az egyházközséget.

d) Az egyházközség tisztségviselői: a lelkipásztor, a főgondnokok, gondnokok, presbiterek, a beosztott és a segédlelkész, a díjazott diakónus.

e) Az egyházközség alkalmazottai: kántor vagy orgonista, az egyházközség iskolájában (ha van) alkalmazott tanár, tanítónő, óvónő, irodai alkalmazott, az egyházfi, a harangozó, a temetőőr, szükség esetén egyéb alkalmazottak.

f) Bizottságok és külön megbízottak. A presbitérium az egyházközség egyes, külön meghatározott feladatainak elvégzésére (misszió, műszaki ügyek, diakónia, gazdasági ügyek, stb.) bizottságokat alakíthat, ezek vezetői (pl. az ún. szakgondnokok) a presbitériumnak beszámolnak. Ha a presbitérium létszáma kicsi, akkor ezek lehetnek egy-egy ügykörnek a felelősei, külön megbízottai. A bizottságok azért fontosak, mert a bizottságokba nemcsak presbitereket lehet bevonni, hanem egy-egy szakterülethez jobban értő gyülekezeti tagot, sőt a törvény azt is megengedi (1994. évi II. törvény 69. §.), hogy a bizottságok vezetői, a külön megbízottak presbiteri tisztséget nem viselő gyülekezeti tagok legyenek. A bizottságoknak kettős szerepük van: egyrészt hidat építhetnek a gyülekezeti tagok és a presbitérium között, ami a presbiteri utánpótlás forrásává is válhat. Másrészt a bizottságokban szűkebb körben , kevésbé feszes légkörben, mint egy presbiteri gyűlés, a témához az átlagosnál jobban hozzáértő tagokkal meg lehet tárgyalni olyan ügyeket, amelyek majd később a presbiteri gyűlés elé kerülnek, és így ott gyorsabban megtárgyalhatók. Pl. a missziói munkatervet a missziói bizottság, a költségvetést a gazdasági bizottság tárgyalhatja. A 2002. évi I. törvény 29-31. §-a értelmében kötelező minden gyülekezetben számvizsgáló bizottságot választani.

Látjuk, hogy az egyházközség szervezete – különösen egy-egy nagyobb gyülekezetben – nem is olyan egyszerű. Ezt a 4. sz. mellékletből is láthatjuk. Ezért célszer egy szervezési és működési szabályzatot készíteni. Ahogy ez a világban is van, a valakire rábízott munkát számon kérni, illetve azért felelősséget vállalni csak akkor lehet, ha a feladatok körül vannak határolva. A presbiteri munkát is csak felelősséggel szabad végezni, ami a gyülekezet egésze iránt érzett felelősségen túl, egy-egy tényleges feladatkör elvégzéséért való felelősséget is jelent. A szervezeti és működési szabályzat mellékletét képezheti a lelkészek díjlevele, amelynek készítését a törvény is előírja (1994. évi II. törvény 29. §). A díjlevél az egyházi tisztségviselők szolgálati szerződésének felel meg. De mellékletként ide csatolható az alkalmazottak munkaszerződése és munkaköri leírása.

A (fő)gondnok és a presbiterek

A presbiterek az egyházközség lelki és anyagi javainak sáfárai, akiket az egyházközség életének felelős irányítására az egyházközség azon tagjai közül választ meg az egyházközségi közgyűlés, akik már legalább 3 éve teljes jogú egyháztagok (l. a 2.1. pont), és legalább egy éve a választó gyülekezet tagja.

Az, hogy a presbiterek az egyházközség lelki és anyagi javainak sáfárai, mai nyelven így fogalmazható: az Isten gyülekezeteinek vagyonkezelői. Munkájukat tehát annak tudatában kell végezni, hogy számot adni tartoznak az egyházközség tagjainak, de Istennek is. Ez pedig igen nagy felelősség!

Főgondnokká, vagy ha csak egy gondnok van, úgy gondnokká azt lehet választani, aki már legalább 3 éve presbiter.

Az egyházközségi főgondnok vagy gondnok hatáskörébe tartozik:

·         a presbitérium összehívása a lelkipásztorral együtt,

·         a presbiteri gyűlés jegyzőkönyveit aláírja a lelkipásztorral együtt,

·         a lelkésszel együtt kezeli az egyházközség vagyonát, ha az egyházközségnek pénztárosa van, akkor annak munkáját felügyeli,

·         gondoskodik az egyházközség épületeinek jó karbantartásáról,

·         a lelkésszel együtt gondoskodik az egyházközség költségvetésének (ha kell,

·         pótköltségvetésének) elkészítéséről, a költségvetés szerinti működésről és

·         a záró számadás elkészítéséről.

A leírtakkal kapcsolatban ismét pontosítandó feladatok vannak, melyeket  a szervezeti és működési szabályzatban, „Gazdálkodási és pénzügyi szabályzat“-ban rögzíteni kell: banki aláírás, utalványozási jog, kettős aláírás, stb.

https://www.presbiterkepzes.hu

A mennybe ment Úr

 

15. Felment a mennyekbe

Valljuk, hogy Jézus testileg ment fel a mennybe. Ez az üdvtény a feltámadása utáni negyvenedik napon az Olajfák-hegyén, a tanítványok szeme láttára történt. Úgy, ahogy előre megmondta. Elmenetele előtt közvetlenül missziói parancsot adott tanítványainak: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek” (Máté 28.18-19). Utolsó szavai pedig ezek voltak: „Lesztek nékem tanúim” (ApCsel 1,8) (tanú = mártír).

A mennybemenetel nagy jelentőségű esemény. Nevezik Jézus trónra lépésének is. Ahogy egy király sok harc után visszatér országába, és elfoglalja helyét a trónján, úgy tért vissza Jézus a mennybe. Harcolt, és győzött. Letette munkáját az Atya előtt, és az Atya elfogadta azt.

Krisztus az Atya jobbján ül. Ezt nem szó szerint kell érteni, hanem jelképes beszédként. A jobb felől ülés arra utal, hogy az Isten Fia díszhelyet foglal el a mennyben. Onnan kormányozza egyházát igéje és Szentlelke által. Neki adatott minden hatalom mennyen és földön (Máté 28,18). A mennyben ő a közbenjáró, aki helyet készít övéi számára.

Bibliatanulmány: Lk 24,50-53

Lukács Jézus mennybemenetelével fejezi be evangéliumát. Második könyvét, az Apostolok cselekedeteit azzal kezdi. Jézus eltávozása, a mennybemenetel nem szomorúságot okoz, hanem nagy örömet.

1. Hány tanítvány volt együtt, mikor Jézus a mennybe ment?
2. Melyik hegyen fekszik Bethánia? (ApCsel 1,12) Kik laktak többek közt Bethániában? (János 11,1).
3. Hogy ment Jézus mennybe? (51 .v.)
4. A karácsonyi történetben ezekkel a szavakkal is találkozunk: „nagy öröm” .
Ki mondja azt? (Lukács 2,10). Jézus mennybemenetele is olyan nagy öröm, mint a földre jövetele?
6. Mi az, hogy „dicsérvén”? (53.v.)

Kérdések

1. Mikor és hol ment Krisztus a mennybe?
2. Milyen ígéretet és parancsot adott Jézus közvetlenül a mennybemenetele előtt a tanítványainak?
3. Sorolj fel néhány zsoltárt, melyben szó van a mennyről!
4. Miért mindig csütörtökön ünnepeljük a mennybemenetelt?
5. Ki az a két személy az Ószövetségben, akikről azt olvassuk, hogy fölment az égbe?
6. Mi Jézus munkája a mennyben?
7. El tudjuk képzelni, hogy milyen a menny? (2Korinthus 12,1-4).
8. Mit jelent ez a kifejezés: „a mi országunk a mennyekben van”? (Filippi 3,20).
9. Az 1 János 2,1 -ben azt olvassuk, hogy Jézus a szószólónk. Mit jelent ez?
10. Nevezz meg néhány mártírt a Bibliából és az egyháztörténelemből!
Vannak még ma is mártírok?

Heidelbergi Káté

49. Mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele?
Először, hogy a mennyben az Atya színe előtt nekünk közbenjárónk. Másodszor, hogy a mi testünk a mennyben bizonyos zálogunk arra nézve, hogy Ő, mint a mi Fejünk, minket, tagjait, szintén felviend önmagához. Harmadszor, hogy Ő viszont zálogul Lelkét küldi alá nekünk, akinek ereje által nem a földön valókat keressük, hanem az odafenn valókat, ahol van Krisztus, ülvén Istennek jobbján.

Un 2,1; Róm 8,34; Jn 14,2. 20,17; Ef 2,6; Jn 14,16; ApCsel 2,1-4,33; 2Kor 1,22. 5,5;
Kol 3,1; Fii 3,14. 20

Imádság

„Felmérte mennyekbe”

Köszönöm, Uram,
hogy a Te mennyei világod
nem egy távoli lét-valóság,
hanem a Te országod itt van,
jelen van bennünk és közöttünk.

Köszönöm Neked, Uram,
hogy a Te kegyelmed tükrében tekinthetek
mindarra, ami az életem során körülvesz engem.

Köszönöm, hogy a mindennapok történései,
legyenek azok küzdelmesek, vagy fájdalmasak,
bátorítóak, vagy örömteliek,
mind-mind arra mutatnak,
hogy Téged ma is meg lehet találni,
Veled ma is helyt lehet állni,
jelenlétedből ma is erőt lehet meríteni.

Hálás vagyok Neked, Uram,
hogy mennybemeneteled
nemhogy növelte volna a távolságot
közted és énközöttem,
hanem épp ellenkezőleg,
Te hozzám, az életemhez
- Lélek szerint -
sokkal közelebb kerültél.
Ezért hittel hirdetem,
mert napról-napra ezt tapasztalom:
Te itt vagy, minden nap itt vagy velem!

ÁMEN

„Es lőn, hogy míg áldá őket, tőlök elszakadván, felviteték a mennybe.’ (Lk 24,51)

 

HISSZÜK ÉS VALLJUK (15.)

 

A mennybe ment Úr

Olvasmány: ApCsel 1:1-11

„Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent.” (Lk 24:50-53)

 

            Az elkezdett sorozatunkban ma Jézus mennybemeneteléről lesz szó. Valljuk, hogy Jézus testileg ment fel a mennybe. Ez az üdvtény, a feltámadás utáni negyvenedik napon, az Olajfák-hegyén, a tanítványok szeme láttára történt. Ezt az eseményt épp úgy előre megjövendölte Jézus a tanítványainak, mint ahogy szenvedését és feltámadását is. Mielőtt azonban Jézus eltávozott volna, a tanítványainak missziói parancsot adott és így bíztatta őket: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:18-19). A tanítványaihoz intézett utolsó szavai pedig ezek voltak: „tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.”  (ApCsel 1:8). A mennybemenetel igen nagy jelentőségű esemény, Jézus trónra lépésének is nevezik az egyházi hagyományban. Ahogy egy király a sok harc és küzdelem után visszatér országába és ismét elfoglalja helyét a trónon, úgy tér vissza Jézus is a mennybe, és „ott ül az Atya Isten jobbján.”

·        Hová ment Jézus?

            A történelmi legendák szerint az ókorban a Gibraltári-szoros sziklafalára rávésték ezt a latin mondatot: „Non plus ultra!” (Nincs tovább). Akkor ugyanis még úgy gondolták, hogy itt van a világ vége. Ám amikor Kolumbusz Kristóf felfedezte Amerikát, meg kellett változtatni a feliratot, mert tévedésnek bizonyult. Kiderült ugyanis, hogy „plus ultra”,  van tovább!

            A mennybemenetel nélkül lezárulna horizontunk ezzel a látható világgal. Így azonban Jézus mennybemenetele a láthatatlan világra, a mennyre, Isten üdvösségére irányítja a figyelmünket, és arra figyelmeztet, hogy van tovább!

            De hová is ment Jézus? Mit kell értenünk azon, hogy „felment a mennybe?” A Szentírásban három különböző formában szerepel az „ég” kifejezés: levegőég, csillagos ég és mennyország.

            Az első, a levegőég, a teremtett világnak azt a részét jelöli, ahol a madarak is röpködnek: „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket.” (Mt 6:26).

            A másik kifejezés, amit a Biblia használ, a csillagos égre utal, a teremtett világnak arra a részére ahová ma már az ember az űrhajók és a műholdak segítségével képes eljutni. Amikor az első űrutazó ember, a szovjet Jurij Gagarin 1963-ban kijutott az űrbe állítólag ezt mondta: „Én nem látok innen semmilyen Istent.” A történészek ma már tudják, hogy ez a mondat nem hangzott el Gagarin szájából, hanem az akkori szovjet pártelnök Hruscsov találta ki és terjesztette el.

Az ószövetségi Abdiás próféta így figyelmezteti a maga tudásától felfuvalkodott és hitetlen embert: „Ha olyan magasra szállsz is, mint a sas, és ha a csillagok közé rakod is fészkedet, onnan is ledöntlek - így szól az ÚR!"”(Abd 1:4).

         A harmadik kifejezés, amit a Biblia használ, az a mennyország, vagyis Isten üdvössége. Ide érkezett meg Jézus is. Erről a helyről beszél Pál apostol, amikor a maga különleges élményéről számol be: „elragadtatott a harmadik égig.” (2Kor 12:2). De erre a helyre utal Jézus is a főpapi imájában: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál.” (Jn 17:24).

            Az első kettő, tehát a levegőég és a csillagos ég a fizikai világhoz tartozik, a harmadik viszont lelki valóság. Ezért az első kettőt, vagyis a levegőeget és a csillagos eget, amelyek a látható világhoz tartoznak, nem szabad összekeverni a harmadikkal, a mennyel, ami a láthatatlan világhoz tartozik. Ezért tévedett nagyot a szovjet pártfőtitkár, amikor Istent a látható világban akarta keresni. De hozzá hasonlóan téved a német költő Heine is, amikor így gúnyolódik: "Átengedem az eget a papoknak és a verebeknek." Viszont jól érzékelték a különbséget a bizánci szentképfestők, amikor az ikonokon az ég fölött levő részt, vagyis a mennyet nem kéknek, hanem aranyszínűnek ábrázolták. Találóan mondja a régi magyar áldozócsütörtöki dicséret Krisztus Urunkról: „Vedd el jutalmadat Krisztus, ki magadat Megüresítéd vala Harcodnak vége lett, Minden egek felett Az Úr felmagasztala.” (361. dics.).

·        Nem lett volna jobb, ha Jézus a Földön marad?

            Sokan felteszik ezt a kérdést, hogy vajon nem lett volna-e jobb, ha Jézus a földön marad? De azt kell, hogy mondjuk, nem, mert ha Jézus a Földön marad, akkor csak kevesen találkozhatnának vele, és még kevesebben beszélhetnének vele. Így pedig Szentlelke által minden percben, kapcsolatban lehetünk Vele. Képzeljük el, ha Jézus a Földön marad, sokak számára megközelíthetetlen lenne, hiszen egyszerre csak egy helyen tartózkodhatna. Még ha egy nagy sportcsarnokban találkozna emberek nagy tömegével, sokan akkor is csak távolról láthatnák, de nem tudnának vele személyes kapcsoltba kerülni.     Egy államfő vagy híres ember milyen kevés emberrel foghat kezet vagy tud szóba elegyedni a térbeli és időbeli korlátok miatt. Nem is szólva arról, hogy ily módon Jézus sokak számára csupán a kíváncsiság és látványosság tárgya lenne.

            Dialektikusan szólva azt kell mondanunk, Jézus azért ment el, hogy velünk maradjon. Mert ő ugyan a mennybemenetel után testi valójában távol van tőlünk, viszont Szentlelke által most mindenkihez közel van. Ahogy tanítványainak meg is ígérte Jézus a mennybemenetel alkalmával: „és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:19). De már korábban is, amikor kijelentette: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (Mt 18:20). A Szentlélek felől pedig ezt az ígéretet adja Jézus: „én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.” (Jn 14:16-18).

·        A mennybemenetel hármas haszna

            Hitvallásuk a Heidelbergi Káté a mennybemenetel hármas hasznáról beszél: „Először, hogy ő a mennyben Atyja színe előtt értünk könyörög. Másodszor, hogy a mi testünk ővele már a mennyben van, s ez biztos záloga annak, hogy ő, mint a mi fejünk, minket, tagjait is fölemel magához. Harmadszor, hogy ő viszontzálogul az ő Lelkét küldi le nekünk, akinek ereje által nem a földieket keressük, hanem az odafenn valókat, ahol Krisztus ül Istennek jobbján.” (H. K. 49.).

            Először is, van a mennyben Ügyvédünk, Szószólónk. Az ószövetségi főpapról tudjuk, hogy egyszer egy évben, a nagy engesztelés ünnepén bement a jeruzsálemi templom legbenső részébe, a szentek szentjébe. A szíve felett viselt egy táblát, amelyre drágakövekbe vésve ott volt Izrael 12 törzsének a neve, kezében pedig az áldozati állat vérét vitte, és úgy esedezett a népért. A mi Közbenjárónk, Jézus Krisztus áldozócsütörtökön hasonlóképpen ment be a mennybe: szívén viseli érdemtelen nevünket, és az Atya előtt keresztáldozatának végtelen érdeméért könyörög és esedezik értünk. Micsoda hatalmas kitüntetés kellene, hogy legyen ez a számunkra, s mi mégis hagyjuk porosodni a Bibliát, gyáván hallgatunk, amikor bizonyságot kellene tennünk, süket a fülünk Jézus hívásának meghallására és rest a szívünk a jónak cselekvésére.

            A földi életben sokszor előfordul, hogy barátok, régi ismerősök, olyanok, akikkel korábban mi tettünk jót, magasabb beosztásba jutva megfeledkeznek rólunk, és ha szükségünk lenne segítségükre, hiába keressük őket, már meg sem akarnak ismerni. Jézus Krisztusról viszont azt mondja a Biblia: „Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsid 4:15-16)

            Másodszor, hogy Jézus megdicsőült teste biztosíték arra, hogy mi is a mennybe juthatunk. Vagyis bátran hirdethetjük a mi hazánk a menny! Jézus megdicsőült teste a biztosítéka és záloga annak, hogy ahol most Ő van, oda fog magához minket is felvinni. Bizony ez nagy hálára és nagy alázatra kellene, hogy kötelezzen minket. Az ember, aki csak földi por és bűnös, Isten ellen lázadó, arra kap lehetőséget, hogy a mennybe jusson. Jézus maga kéri ezt az Atyától a főpapi imádságában: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál.”  (Jn 17:24). Ezért mondhatjuk azt hívő emberként, hogy mi mindnyájan kettős állampolgárok vagyunk, mert nem csak itt a földön van egy otthonunk és egy hazánk, de van egy másik otthonunk és egy másik haza is, amely ránk vár, amelybe már most helyet és állampolgárságot nyertünk. Pál erről így tesz bizonyságot: „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.” (Fil 3:20-21).

            Jézus azért jött közénk és azért tért vissza a mennybe, hogy mi visszanyerjük a mennyei polgárjogukat. Jézus nélkül az ember örök fájdalma, hogy valamit végérvényesen elvesztett, amit ő maga nem tud visszaszerezni. Elvesztette a mennyet, amelyet Milton az "elveszett paradicsomnak" nevez. Ezt a mennyet semmi földi jó nem pótolhatja. Van itt a földön ideig-óráig való öröm és boldogság, de ez nem hasonlítható a mennyei boldogságoz. Kosztolányi Dezső a "Boldog szomorú dal" c. versében írja: "Itthon vagyok, itt e világban, s már nem vagyok otthon az égben". Ezzel szemben a Krisztust megtaláló ember nagy öröme, hogy Jézus által visszakapjuk a mennyei polgárjogunkat.

            Harmadszor pedig Jézus maga helyett a Szentlelket küldte el nekünk, vagyis viszont zálogot kapunk. A búcsúbeszédében így szólt erről Jézus: „én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké.” (Jn 14:17). Jézusnak ez az ígérete vált valóra a mennybemenetele utáni tízedik napon, vagyis a pünkösd ünnepén, amikor kitöltetett Isten Szentlelke a tanítványokra.

            A Szentlélek kitöltése a bizonysága annak, hogy Isten nem hagyott minket magunkra, hanem továbbra is gondoskodik a megváltás munkájának bennünk való folytatódásáról. A Szentlélek már a jelenben átformál, odakapcsol a mennyei világhoz, ahol Ő van, az Atya jobbján. Életünk új irányba fordulása a megszentelődésről beszél, arról a valóságos átalakulásról, amely bennünk már ebben az életben végbemegy.

            A földi életünk közepette úgy kell élnünk, hogy már földi polgárságunk alatt igyekszünk a mennyei polgársághoz hívek lenni, s a mennyeire tekintettel, annak fényében rendezzük át földi életünket. Ebben segít bennünket a Szentlélek, aki nem engedi, hogy elfelejtkezzünk a mennyről.

            Káténk itt a 49. kérdésben a mennybemenetel kapcsán kitér a megszentelődés kérdésére is. A testben feltámadott, mennybe ment és megdicsőült Krisztus által zálogunk van a mennyben, az emberi test "képviselete" immár fenn van Krisztussal.  Ennek megfelelően pedig itt lenn a földön, Krisztus "képviseletében" mi vagyunk jelen, akik az ő Szentlelkét kapjuk. Az egyik "zálog", a másik "viszont zálog", hasonlóan a mennyasszony gyűrűjéhez, amelybe a vőlegény neve van vésve és fordítva.

            A nagy felfedezőkről és utazókról olvashatjuk, hogy elérve egy újonnan felfedezett és még gazdátlan területre, első dolguk, hogy kitűzik nemzetük zászlaját. Jelképesen ezzel azt akarták kifejezni, hogy ez a föld immár az övék. Krisztus is felvitte a mennybe a mi testünket, Őbenne a mi testünk zálogként ott van a mennyben és biztosít minket afelől, hogy mi is odajuthatunk.

            Egy másik példával élve olyanok vagyunk, mint az a család, ahol az édesapa távoli vidékre utazott dolgozni, pénzt keresni és szállást készíteni a családjának, amely egyelőre még odahaza maradt. De ha az apa mindent előkészített, akkor visszatér, hogy magával vigye egész családját, hogy ezen túl mindig együtt legyenek. Jézus mennybemenetele óta így éljük mi is a boldog ádvent, az örömteli várakozás idejét.

             A mennybemenetel alkalmával proklamálta, hirdette meg Jézus Krisztus az Ő királyi tisztét és igényét ezekkel a szavakkal: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:18-19). Ámen.

 

 

Felhasznált irodalom:

"Hisszük és valljuk" Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre)

Fekete Károly: "A Heidelbergi Káté Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013)

"Megtaláltuk a Messiást!" Konfirmációi olvasókönyv (Kálvin Kiadó 2003)