Igehirdetés: 2023.10.01.

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 80.

 

Egy különös találkozás

Olvasmány: 2Kir 5:1-27

„Amikor Elizeus, Isten embere meghallotta, hogy Izráel királya megszaggatta a ruháját, ilyen üzenetet küldött a királynak: Miért szaggattad meg a ruhádat? Jöjjön ide hozzám az az ember, és majd megtudja, hogy van prófétája Izráelnek!”  (2Kir 5:8)

 

Illés az Úr nagy és különleges prófétája volt. Amikor elékezettnek látta az időt szolgálata befejezéséhez, igyekezett gondoskodni arról, hogy legyen méltó utóda, aki az örökébe lépve folytatja majd a munkásságát. A választása végül egy Elizeus nevű földművesre esett, akit aztán maga mellé vett és tanított. Így lett Elizeus Illés hűséges társává és méltó utódává.

Elizeus, bár Illés tanítványaként valóban mestere nyomdokaiba lépett, sok tekintetben mégis különbözött tőle. Már a két próféta héber neve is utal erre a különbségre. Illés neve héberül így hangzik: „Éli-jáhú”, ami azt jelenti „az Úr az én Istenem.” Ő volt az, aki egy drámai erőpróbában egyedül kiállt Baál 450 papja ellen, a király és a nép előtt bebizonyítva, hogy az Úr az Isten. Míg Illés magányos próféta volt, aki távol élt a néptől, bűnbánatra szólított fel és ítéletet hirdetett Izrael felett, addig Elizeus a nép között élt. Őt más fából faragták, mint Illést. Elizeus héber neve: „Elis-sá” volt, ami azt jelenti „Isten a szabadítás.”  Elizeus prófétai működésében is máshová került a hangsúly. Ellentétben az aszkéta életmódot folytató Illéssel, Elizeus az emberek között élt, a szegények és számkivettek között érezte jól magát.

Elizeus prófétai üzenetének középpontjában az élet, a remény és Isten kegyelme állt. A szomszédos ország királyától az egyszerű özvegyig bárki felkereshette Elizeust. Mozgalmas élete során volt kém, csodatevő, királyi tanácsadó és egy prófétaiskola vezetője is, sőt még forradalmárokat is kiképzett. Sokat utazott szerte az országban. Jellegzetes védjegye a kopasz feje volt és a vándorbotja, ami mindig a kezében volt. Csodáinak híre ment, még külföldről is érkeztek hozzá rangos és befolyásos emberek, nála keresve a gyógyulást különböző betegségeikből.   Prófétai tisztét mintegy ötven éven át töltötte be, az országban mindenki által tisztelt személy volt, a legtöbben nemzeti hősként tekintettek rá. Amikor a halálos ágyán feküdt, Izrael királya is ellátogatott hozzá, térdre esve kétségbeesetten kérve még utoljára a tanácsát.

Elizeusnak a prófétai küldetését a Baál és az Úr közötti élet-halál harc összefüggésében kell értelmeznünk. Illés és Elizeus által az Úr legyőzte az aszályt (1Kir 17), az éhséget (1Kir 18), a szomjúságot (2Kir 2), az adósságot és a terméketlenséget (2Kir 4), a betegséget (2Kir 5) és a halált (2Kir 4). Baál tisztelői úgy vélték, hogy az életnek ezek a területei Baál irányítása alatt állnak. Illés és Elizeus pedig azt mutatta meg, hogy Isten ura az élet minden területének, ura a teljes teremtett világnak. A próféták által közvetített áldásokkal az Úr azonban nem csak Izraelt akarta megajándékozni. Naamán, az arám király hadseregparancsnoka leprás lett, kétségbeesésében pedig az izraeli prófétától kért segítségért. Így jött létre a különös találkozás a pogány hadvezér és Elizeus között, hogy Isten áldása kiáradhasson egy pogány emberre is.

1.      A próféták Isten szolgálatában

A királyok második könyvének üzenete egyetlen mondatban összefoglalható: „Abban az időben kezdte az ÚR megcsonkítani Izráelt.” (2Kir 10:32). A romlás ekkora annyira felgyorsult, hogy a trónon egyik rossz király követte a másikat. A próféták voltak azok, akik Isten üzenetét hirdetve próbálták megállítani ezt a romlást.

Elizeus próféta, Illés nyomába lépve, magára vette mestere palástját, azaz folytatta szolgálatát. Elizeus kétszeres részt kért az Illésben lakozó lélekből. A Biblia feljegyzi, hogy Elizeus valóban kétszer annyi csodát tett, mint Illés. Csodatettei sok hasonlóságot mutatnak Jézus későbbi csodatételeivel, azt bizonyítják, hogy Isten törődik az egyszerű emberek szükségleteivel.

Elizeus akkor lépet színre, amikor az idős Illés életének nyomorúságos időszakát a barátság és a bátorítás fényével tudta beragyogni. A Karmel-hegyi összecsapás alkalmával Isten minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy ő az Úr. Izrael gonosz királynője, Jezábel mégis elhatározta, hogy megöleti Illés prófétát, akin ekkor a félelem és a teljes csüggedés vett erőt. Kifáradva és elcsüggedve azért könyörgött, hogy Isten vegye el az életét. Ekkor parancsolta meg Isten Illésnek, hogy keresse meg Elizeust és kenje fel őt, mint prófétai tisztének örökösét. Tíz éven át, amíg Illés Isten jelenlétébe nem vitetett, Elizeus a segédjeként és barátjaként szolgálta az idős prófétát. Elizeus, aki Isten kezében engedelmes eszköznek bizonyult, Illéshez hasonlóan sok csodát vitt véghez. Egy szűkölködő özvegyasszonyt ellátott egy soha ki nem ürülő olajos korsóval, egy halott fiút életre keltett, egy mérgező tökfőzeléket ártalmatlanná tett, az éhező tömeget kenyérrel látta el, meggyógyított egy hadseregparancsnokot, sőt egy fejszevasat ellenállóvá tett a gravitáció törvényével szemben, hogy az képes legyen a vízen úszni. Olvasott az ellenséges király gondolataiban és megnyitotta a szolgája szemét, hogy láthassa Isten angyalait és ugyanezen látványosság felé bezárta az ellenség szemét. Mindegyik esetben Isten hatalma munkálkodott Elizeuson keresztül, hogy megmutassa hatalmát és bűnbánatra, megtérésre hívja népét.

2.      Ha a szó elszáll…

Illés és Elizeus azonban a szavak mellett gyakran valami látványos csodával is megerősítették az Istentől jövő üzenetet. Személyükhöz sok különleges, megmagyarázhatatlan cselekedet és drámai fordulat kötődik. Általában az ő prófétai hatalmukat mindenki felismerte, sok esetben még a királyok is kikérték tanácsaikat, jóllehet máskor meg az életükre törtek és üldözték őket. A sors iróniája, hogy míg a kor királyainak és politikai vezetőinek emléke, bár ők a történelem urainak tekintették magukat, mára elhalványult, addig Izrael prófétáinak szavai és történetei tovább éltek és ma is erőteljes üzenetet képviselnek.

Sajnos azonban azt látjuk, hogy Isten népe a nyilvánvaló csodák ellenére sem tért meg. Az izraeliták úgy tűnik „lelki rövidlátásban” szenvedtek. A rövidlátás az orvosi meghatározás szerint nem más, mint pontatlan fókuszálás. A rövidlátásban szenvedő ember szeme előtt a kép homályosan vagy elmosódva jelenik meg, ennek oka az, hogy a szem képtelen a fényt élesen fókuszálni. Ezt a betegséget könnyen fel lehet ismerni és viszonylag egyszerűen korrigálható. Azonban a „lelki rövidlátás” már sokkal veszélyesebb. Tünetei: élesen látjuk a mindennapi élet problémáit, akadályait és nehézségeit, de Isten hatalmának és gondviselő szeretetének kimeríthetetlen tárházát, mellyel ezeket a problémákat meg tudja oldani, már nehézkesen vesszük észre.

Elizeus történetei között erre is találunk példát. A próféta szolgájáról kiderül, hogy ő is ilyen lelki rövidlátásban szenvedett, amikor a problémára fókuszált. A szolga ugyanis csak a várost ostromló szíriai hadsereget látta, míg Elizeus próféta az angyalok seregeit is, akik szintén ott voltak, hogy a segítségére legyenek Isten népének. Ezért így szólt Elizeus bátorító üzenete a szolgájához: „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Majd Elizeus így imádkozott: URam, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az ÚR megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal.” (2Kir 6:16-17).

Elizeus szolgálatának meghatározó része volt a nép, és különösen is a szegények és az elesettek felé való szolgálata. Így a történetek egyik részében olyan emberek szerepelnek, akik valamilyen szükséghelyzetben voltak. Elizeus próféta ugyanis mély érzékenységet tanúsított a szenvedők és az ínségben levők iránt. Sok esetben csodák által nyújtott segítséget a bajban levő embereknek. Van, akit élelemmel látott el, másokat gyógyíthatatlan betegségükből szabadított meg, sőt egy fiatal fiút még a halálból is visszahozott. Elizeus a szegények felé való szolgálatát mindig a szeretet, a szelídség és a segítőkészség jellemezte.

Elizeus szolgálatának egy másik meghatározó csoportját a vezető emberek és királyok jelentették. Velük szemben már sokkal keményebb hangnemet ütött meg Elizeus próféta. Aháb király uralkodása óta az izraeli közéletet elborította a korrupció. Az ország politikailag is egyre kiszolgáltatottabbá vált. A szomszédos arámok, akik nagyjából a mai Szíria területén éltek, rendszeresen törtek be az országba és fosztogattak. Elizeus próféta több alkalommal segítségére volt az izraeli hadseregnek, hogy legyőzhessék az arámokat és kiűzhessék az országból a rablócsapatokat. Különleges látnoki képességét felhasználva a próféta felderítette a támadó csapatok mozgását és tanácsokkal látta el az izraeli sereget. Két alkalommal pedig az általa megjósolt csodák tették lehetővé, hogy az izraeli sereg kitörjön egy lehetetlen helyzetből és megfutamítsa az ellenséget.

Mindezek ellenére azonban Elizeus nem volt hajlandó arra, hogy „udvari” prófétaként a király szolgálatába álljon. Ő nem királyok szeszélyeit szolgálta, hanem mindig az Élő Istent. Nyíltan szembe is szállt a királlyal: „Semmi közünk sincs egymáshoz. Eredj apád prófétáihoz meg anyád prófétáihoz! De Izráel királya így szólt hozzá: Ne mondd ezt! Hiszen az ÚR hívta össze ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket. Elizeus így felelt: A Seregek élő URára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának a személyét, rád sem néznék, észre sem vennélek!” (2Kir 3:13-14).

De volt olyan is, amikor Elizeus kent fel egy lázadó hadvezért, azért, hogy nyílt felkelést kirobbantva félreállítsa a királyt. Elizeus élete tele volt különleges és csodás eseményekkel. Az ellenséges arám hadvezér, Naamán meggyógyítása a leprából, a tüzes szekér, ami mesterét, Illést elragadta a földről, az özvegyasszony olaja, ami megsokasodott, mind-mind olyan történetek, amelyek az Ószövetség népének legismertebb történetei voltak. Illés és Elizeus egy rendkívüli prófétai nemzedék utolsó képviselői voltak. Az utánuk következő próféták már nem annyira a látványos csodák által szolgálták Isten ügyét, mint inkább szóbeli bizonyságtétel által.

3.      Egy különös találkozás, mint jel

Elizeus nehéz időkben volt az Úr prófétája. Aháb király romlottsága és bálványimádása miatt Izrael országa lelkileg egyre távolabb került az Élő Istentől. De a belső romlás mellett megjelent a külső fenyegetés is. A szomszédos északi királyság, Arám folytonos támadásai egyre gyengítették Izrael államát. Ebben a helyzetben egy meglehetősen furcsa történetről számol be a Biblia. Az ellenséges Arám királyság legfőbb hadvezére, aki már több sikeres hadjáratot is vezetett Izrael ellen, ellátogatott Elizeushoz, hogy a próféta gyógyítsa meg őt betegségéből.

Vajon mit tesz ekkor Isten embere? Elutasítja az ellenséges hadvezér kérését vagy segít rajta? A szentíró arról a meglepő fordulatról számol be, hogy Elizeus próféta közbenjárására meggyógyul Naámán. De hát Isten prófétájaként Elizeusnak nem a honfitársait kellene segítenie? Miért tesz jót mégis a próféta az ellenség egyik magas rangú tábornokával?

A történetből megtudjuk, hogy Elizeus híre olyan messzire eljutott, hogy még az ellenséges pogány uralkodó is számon tartotta az izraeli prófétát, és kész volt arra, hogy a leprássá lett hadvezérének hivatalos felhatalmazást adva elküldje őt Izrael királyához, annak közbejárását kérve a próféta jóindulatának megnyerésére. Naamán pedig, aki büszke hadvezérként már sok csatát vívott Izrael ellen, mégis kész volt arra, hogy megalázkodva felkeresse Isten emberét, Elizeust. Mindez egyben bizonyságtétel és előremutató jel volt.

Elizeus, aki korábban mindig kedvesen és segítőkészen fogadta a hozzá forduló szegényeket és elnyomottakat, ekkor igen különös módon viselkedett. A próféta sokkal nyersebb bánásmódban részesítette a hatalmasokat, legyen szó akár a saját királyáról, akár az ellenséges hadvezérről. Különc viselkedése először megbotránkoztatta a nagyhatalmú és büszke Naamánt. A bizarr gyógykezelés, valamint az a tény, hogy minden fizetséget és ajándékot visszautasított, mélyen megsértette Naamán önérzetét. De Elizeus minden különcségével együtt arra szeretett volna rámutatni, hogy a gyógyulás Isten műve és nem emberi varázserővel vagy titkos praktikával véghezvitt tett. A pogány hadvezér számára minden kétséget kizáróan így bizonyította be a próféta, hogy Izrael Istene az ÚR, az egyedüli Isten, Akinek a lehetetlen is lehetséges, aki a gyógyíthatatlan betegségből, a leprából is meg tudja szabadítani az embert. Isten azonban mindenkitől engedelmességet és alázatot követel, még egy olyan tábornoktól is, aki magas kitüntetésekkel és nagy vagyonnal rendelkezik.

Ebben a történetben Elizeus valóban népe ellenségének tett szívességet. Ez azonban egy prófétai jel volt. Az Újszövetségben arról olvasunk, hogy Jézus így utal erre a történetre: „És sok leprás volt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán.” (Lk 4:24-28). Isten munkáját mi nem szoríthatjuk a magunk által felállított keretek közé és nem manipulálhatjuk őt.

Naamán a gyógyulása után hazatért és annyi földet vitt magával Izraelből, amennyit csak két öszvér elbírt, azért, hogy majd otthon a saját országában ezen a „földön” imádhassa az Élő Istent. Csodálatos példája ez annak, hogy Isten terve szerint Izrael áldást hoz a népeknek.

A szomorú az, hogy mindeközben sajnos maga Izrael egyre inkább olyanná vált, mint az őt körülvevő pogány nemzetek, mert királya és a nép nem volt hajlandó Istennek engedelmeskedni. Így Izrael továbbra is megállíthatatlanul sodródott a katasztrófa felé.

Ez a különös találkozás tehát valóban jel volt. Naamán megtisztulása előképe annak a sokkal nagyobb megtisztulásnak, melyet Jézus hozott el azoknak, akik belé vetik bizodalmukat és hitüket. Az a megtisztulás, amit Krisztus kínál, elmossa a bűnt és végső soron új testet ad, amely már szabad a bűn romlottságától. Ahogyan Isten kegyelmes gyógyító ereje kiáradt Naamánra is, aki nem tartozott Izrael népéhez, Krisztus megtisztító ereje is kiárad nemcsak Izrael népének tagjaira, hanem minden emberre. Ámen.