Hirdetések: 2023.12.31.

 

B. Ú. É. K! – Bízzad Újra Életed Krisztusra!

GYÜLEKEZETI ALAKMAINK:

Január 1. Hétfő 10:00 óra – újévi ünnepi istentisztelet

Vasárnap 10:00 óra – istentisztelet

 

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközség

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

 

Igehirdetés: 2023.12.31.

 

Év végi számadás

Olvasmány: Jer 36:1-32

„Nem hallgatott sem ő, sem udvari emberei, sem az ország népe az ÚR igéjére, amelyet Jeremiás próféta által jelentett ki.”  (Jer 37:1-2)

 

Jeremiás példája azt mutatja meg nekünk, hogy Isten a kaotikus politikai helyzetben is ad számunkra világos útmutatást. Az Úr leleplezi a hamis reményeket, szembesít a realitással és a fájdalmasan nehéz valóságból kiindulva, azon túlmutatva ad új reményt. Ennek a folyamatnak talán az első lépése a legnehezebb, elfogadni a valóságot, látni mi történik valójában. A vakságot és az önámítást elhagyva tudunk csak elkezdeni kiutat keresni. Most az év utolsó napján érdemes nekünk is számadást vetnünk magunkkal. Ma mi az a valóság, amit nehéz a számunkra elfogadni?  Mindeközben pedig felismerjük-e Isten minket megtartó szeretetét és kegyelmét ennek az esztendőnek eseményeiben is. Milyen kiutat akar mutatni nekünk Isten? Mert az élet Istene az előttünk álló esztendőre is reményt akar adni nekünk!

A mulandóság világában nehéz maradandó értéket alkotni. Az istentisztelet elején felolvasott ige szakaszban is erről halluk, amikor Isten a mulandóság világában valami maradandó értéket akar adni népének: „Ekkor Jeremiás hívta Bárúkot, Nérijjá fiát, Bárúk pedig leírta Jeremiás diktálása után az irattekercsre az ÚRnak mindazokat az igéit, amelyeket kijelentett neki.” (Jer 36:4).

Jézus mondja az evangéliumban: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” (Mk 13:31). A Jeremiás próféta könyvében leírt történet is azt bizonyítja, hogy Isten igéjének örökkévalóságát semmilyen emberi indulat nem tudja érvénytelenné tenni. Bármilyen hatalom is forduljon ellene, az igét évezredek távlatából is olvassuk. Ha Jeremiás idején  a király el is égette az Isten üzenetét tartalmazó irattekercset, Isten gondoskodott arról, hogy azt újra leírják, hogy az megmaradjon és majd újra megszólalhasson.

A Református Bibliaolvasó Kalauz szerinti tegnapi igeszakaszban olvashattuk az Úrnak ezt a kijelentését:  „Én is szóltam hozzátok, idejében szóltam, de ti nem hallgattatok rám. Elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, idejében küldtem, és ezt mondtam: Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról! Jobbítsátok meg tetteiteket, ne kövessetek más isteneket, és ne tiszteljétek őket! Akkor azon a földön lakhattok, amelyet nektek és őseiteknek adtam. De ti nem figyeltetek és nem hallgattatok rám.” (Jer 35:14-15). Bizony nagyon szomorú azt látni, amikor valakihez újra és újra szól Isten, de ő nem akarja meghallani Isten szavát, nem akar megtérni és megmenekülni, hanem egyenesen a vesztébe rohan. Ezt történt Jeremiás próféta idején Júda népével. Isten hiába szólt hozzájuk, ők nem akartak megtérni és megváltozni. Az Úr ezért kénytelen volt ezt a szomorú kijelentést tenni: „Azért ezt mondja az ÚR, a Seregek Istene, Izráel Istene: Elhozom Júdára és Jeruzsálem minden lakójára mindazt a veszedelmet, amelyet meghirdettem ellenük. Mert beszéltem hozzájuk, de nem hallgattak rám, hívtam őket, de nem válaszoltak.” (Jer 35:17).

1.      A bukást megelőző pillanatok

Képzeljük el, hogy éppen lehajtunk az autópályáról és megpillantjuk a jelzőtáblát, ami arra figyelmeztet, hogy éles kanyar következik. Ez azonnal döntéshelyzet elé állít minket. Három lehetőségünk van. Az első, hogy a figyelmeztetésnek megfelelően cselekszünk, levesszük a lábunkat a gázpedálról, és lassítunk. A második lehetőség, hogy figyelmen kívül hagyjuk a tábla jelzését, úgy teszünk, mintha nem is lenne ott, vagy nem is vettük volna észre, tartjuk  a tempót, változatlan sebességgel haladunk tovább. A harmadik lehetőség pedig, ha egyenesen szembe megyünk a figyelmeztetéssel, vagyis lassítás helyett még jobban rálépünk a gázpedálra és gyorsítunk. De akármelyik lehetőséget választjuk is, ez nem befolyásolja a jelzőtáblát és a figyelmeztetést. A valóság nem változik, akkor sem, ha mi nem veszünk róla tudomást vagy egyenesen tagadjuk.  A mi döntésünktől függetlenül a kanyar éles marad és veszélyes. Az üzenet igaz marad, akár tudomást veszünk róla, akár nem.

A mai igeszakaszban  mindhárom döntési lehetőségre találunk példát. Ott van a történetben Isten prófétája, Jeremiás, aki mindenben igyekezett engedelmeskedni az Istennek. De hallunk ugyanakkor Júda népéről is, akik bár látszatra vallásos életet éltek, imádkoztak és jártak templomba, de valójában semmibe vették az Isten szavát, nem hallgattak a figyelmeztetéseire és intéseire. A nép úgy élt, mintha nem is szólna hozzájuk Isten, úgy tettek mintha nem is ismernék Isten akaratát, csak mentek tovább a maguk feje után. Végül pedig ott van Júda királya, Jójákin, aki egyenesen szembe ment Isten igéjével. Ő az, aki nem csupán figyelmen kívül hagyta az Úr intését és figyelmeztetését, hanem tudatosan annak éppen az ellenkezőjét tette. A király megpróbálta előbb az írást, majd annak szerzőjét is elpusztítani: „Amikor Jehúdí három vagy négy hasábot elolvasott, a király levágta azt a kancellár késével, és a serpenyő tüzébe dobta, míg csak az egész tekercs a serpenyő tüzébe nem került.” (Jer 35:23). Majd később pedig arról olvasunk, hogy Isten üzenetének hirdetőjét, Jeremiást börtönbe veti.

A dologok megértéséhez tudnunk kell, hogy itt a mai igerészben egy hosszú történetnek a végkifejletéről olvasunk. De csak a teljes történet ismeretében tudjuk megérteni az eseményeket, és a magunk számára levonni a megfelelő következtetéseket és tanulságot.

A történet a 36. fejezet elején úgy indul, hogy arról olvasunk, hogy Isten megparancsolta Jeremiásnak, írja le az összes Istentől kapott üzenetét, és olvassa fel a nép előtt. Jeremiás engedelmeskedve Isten parancsának, le is diktálta az Úr szavait, írnokának, Bárúknak, aki lejegyezte azokat. Mivel azonban Jeremiás próféta a királlyal való korábbi összeütközései miatt ekkoriban már ki volt tiltva a templomból, ezért Bárúkot küldte el maga helyett, hogy  ő olvassa fel a templomban a papok, a vezetők és az egész a nép előtt az Úr üzenetét tartalmazó irattekercset.

Ezt a felolvasást hallották néhányan a király főemberei közül is, akik gyorsan egy tanácskozást hívtak össze. A vezető emberek magukhoz hívatták Bárúkot, aki előttük még egyszer felolvasta az Úr igéit. A főemberek reakciója meglepő volt. Nagyon megijedtek és azt mondták Bárúknak, hogy mindezt jelentenünk kell a királynak. Bárúkot pedig jóindulatúan figyelmeztették, hogy bújjon el ő is, meg Jeremiás is, mert lehet, hogy a király haragra gerjed majd, amikor meghallja az Úr szavát.

A történet folytatásában aztán a főemberek felolvassák a király előtt a tekercset, amit a király, az udvari emberei tiltakozása ellenére, darabokra vág és eléget a palotája kandallójának tüzében. Isten ezek után újra megparancsolja Jeremiásnak, hogy írja le az Istentől kapott kijelentéseket, amit a próféta meg is tett.

Ez volt a történet előzménye. Egy adott történelmi helyzetben elhangzott Isten Igéje. Majd láthattuk, hogy miképpen fogadták azt a hallgatók.  Ez a történet világosan bemutatja azt a három lehetőséget, ahogy ma is reagálnak Isten Igéjére annak hallgatói. Erről a három lehetőségről szeretnék ma külön-külön is beszélni, hogy megvizsgálhassuk magunkat, mi vajon melyikbe tartozunk. Jó lenne, ha ezt az önvizsgálatot őszintén meg tudnánk tenni, mert akkor talán, még változtathatunk a dolgokon.

2.      Az Isten igéjének engedelmeskedők

Az Isten szava iránt engedelmeskedők csoportjába itt Jeremiás és Bárúk tartoznak. Ők azok, akikhez szól Isten szava, mert ők még kapcsoltban vannak Istennel. Ők megszólíthatók. Van bennük készség és nyitottság az üzenet meghallására. Ezért érkezik először az isteni szó hozzájuk és nem a nép vezetőihez, vagy a papokhoz. Jeremiás és Bárúk figyelnek Isten szavára és engedelmeskednek is neki, még akkor is, ha abból komoly kellemetlenségeik származhatnak. Ők elkötelezettjei Isten igéjének, Isten akarata teljesítésének.

3.      Az Isten igéje iránt közömbösek

Ezt a második csoportot egy kicsit nehezebb meghatározni. Ők azok, akik nem is ellenségei Isten igéjének, de nem is állnak ki mellette. Szándékosan és nyíltan kimondva nem szegülnek ők szembe az Isten üzentével, de szép csendben mégis figyelmen kívül hagyják azt.

Itt  a történetben a király udvari főemberei tartoznak ide. Nem derül ki róluk igazán, hogy mit gondolnak Isten üzenetéről. Csak azt halljuk velük kapcsolatban, hogy Isten üzenetét meghallva megrettennek. Azt is mondhatjuk, hogy nem rossz és nem gonosz emberek ők, hiszen van bennük emberség, amikor azt tanácsolják Jeremiásnak és Bárúknak, hogy rejtőzzenek el a király majdani haragja elől. Nem ellenségesek az Isten ügyével szemben, de végső soron nem is engedelmeskednek Isten akaratának. Találó rájuk az, amit Bárúknak mondanak. Felismerik ugyanis, hogy Isten igéjének engedelmeskedni bizony veszélyes dolog, ők pedig ezt nem vállalják. Vagyis addig amig hasznom van, előnyöm van abból, hogy az Isten útját járom, addig rendben van, de ha ez veszélyt, kockázatot jelent rám vagy családomra nézve, akkor egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Így maradtak el sokan a kommunista diktatúra idején nálunk is a templomból. Ezért nem kereszteltették meg gyermekeiket, nem íratták be őket hittanórára, nehogy ebből hátrányuk, anyagi veszteségük legyen. Mert szép dolog ugyan az Isten szava, de a mi személyes érdekünk mégiscsak fontosabb. Ők nem lettek ateisták, sem nyílt istentagadók, csak olyan közömbös távol maradók.

4.      Az Isten igéjével szembeszállók

Ebben a történetben csak egy olyan embert látunk, aki ebbe a harmadik csoportba tartozik, ő Jójákim, Júda királya. Ő nem csupán közömbös, hanem kifejezetten ellenséges Isten üzenetével szemben. Ezt fejezi ki szimbolikus cselekedetével is, amikor meghallva Isten szavát, elégeti azt a tekercset, amire az le volt jegyezve, az üzenet terjesztőit pedig üldözni kezdi. Jójákim király neve azt jelenti, hogy „Isten tart fenn” vagy „Isten éltet”. Akkoriban ismeretlen volt a mai értelemben vett ateizmus, Jójákim Isten nevében lépett trónra, számtalan prófétájától Isten akaratát tudakozta, a szüleitől kapott neve által is Isten mellett tett hitvallást. Nem arról van tehát szó, hogy ez a király egy istentagadó vagy gonosz ember lett volna. Ő olyan, magát egyébként vallásos hívőnek tartó ember volt, aki az élete döntő kérdéseiben nem hallgatott Isten szavára, sőt nyíltan szembe szállt az Úr akaratával.

A következő fejezetben már Jójákin utódjáról, Cidkijjáról olvasunk. Ő is hasonlóképpen cselekedett, a szembe szegülést választotta. Pedig a fejezet elején úgy kezdődik a történet, hogy Cidkijjá elküldi embereit Jeremiáshoz ezzel az üzenettel: „Imádkozz értünk Istenünkhöz, az ÚRhoz!” (Jer 37:3). Amikor nagy a baj, bizony kellene az Isten segítsége. De amikor Jeremiás ismét elmondja  az Úr üzenetét a királynak, akkor az nem hallgat rá és börtönbe veti a prófétát.

Ilyen az ellenszegülő ember. Amikor a babiloniak már Jeruzsálem végső elpusztítására készültek, kétségbeesésükben az Isten emberéhez fordultak, hogy az imádkozzon értük, ők maguk ekkor sem voltak hajlandók megtérni, vagy változtatni bármin is az életükben.

Ez a legmegdöbbentőbb, amikor valaki tudja, hogy bajban van, és a megoldást is ismeri, de mégsem választja azt. Egyszerűen azért, mert nem tud elszakadni a bűntől. Kellene a kegyelem, kellene az Isten bocsánata és könyörülete: „te imádkozz értünk”, de mi nem akarunk akkor sem megváltozni. Sőt inkább akkor elégetjük a  Bibliát, börtönbe vetjük az Isten üzenetének hirdetőit. Hányszor hallani ma is ezt: „Imádkozzon értem tiszteletes úr!”, de közben a bajban levő ember maga nem akar megváltozni.

5.      Év végi számadás

Itt van előttünk az Isten Igéjével való találkozás három lehetséges kimenetele. A kérdés az, hogy mi melyikhez tartozunk a három közül?  Ha őszintén számot vetünk magunkban, el kell ismernünk, hogy valójában mindhárom magatartás ott van bennünk, mind az engedelmesség, mind a halogató közömbösség, mind pedig az elutasító magatartás is, csak más-más területen.

Az év végén vagyunk, ilyenkor szokás mérleget vonni. Érdemes megvizsgálni azt is, hogy hol vannak az erősségeink, hol vannak gyengeségeink, hol vagyunk közömbösek, és hol van az terület, ahol engedetlenek vagyunk. Hogyan tovább? Jeremiáshoz hasonlóan engedelmeskedünk Isten szavának? Közömbösek maradunk és semmi sem változik? Vagy Jójákim mintájára szembe szállunk az Úr akaratával, mert valójában mi hozzuk meg a döntéseinket a saját önző szándékainktól vezérelve.

Annak idején Jójákim király egy nagy döntés elé érkezett. Ennek a történetnek van egy fontos történelmi előzménye. Kr.e. 605-ben Karkemisnél Egyiptomot legyőzte a babiloni sereg. Erkkor egy új világbirodalom született. Isten ezután íratta le Jeremiással a kijelentéseit, mert figyelmeztetni akarta a népet és a királyt. Isten tehát szólt, de úgy tűnik hiába. Jójákim király az események sodrásában ösztönösen döntött, önmagára támaszkodva. Nem hallgatott Istenre, ellenállt a babiloniaknak, amivel megásta a maga, és az egész nép bukását, mert ezután már közvetlenül a babiloni fogság következett. Nem mindegy, hogy kinek  a példáját követjük. Jeremiás vagy Jójákim mintájára éljük az életünket. Júda népének és Jójákim királynak lehetősége volt megtérni. Halhatták Isten szavát, ahogy ma mi is halhattuk. A döntés azonban a miénk.

Mivel Jeremiás idején figyelmen kívül hagyták Isten üzenetét, sőt egyenesen szembe szálltak azzal, így az ítélet lesújtott rájuk. Péter apostol az első pünkösd alkalmával így intette Jeruzsálem népét: „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek:” (ApCsel 3:19). Isten segítsen bennünket ma és az újesztendőben, hogy mi meghalljuk Isten szavát, megtérjünk és engedelmeskedjünk neki. Ámen.

Igehirdetés: 2023.12.24.

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 90.

 

Az eljövendő Messiás portréja 4.

Olvasmány: Ézs: 7:1-25

„Ezért maga az ÚR fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el.” (Ézs 7:14)

 

   Az Ószövetség azzal zárul, hogy Isten a próféták által ígéretet ad, hogy Isten Szabadítót küld, aki népe és az egész emberiség megváltója lesz. Ez után a „nagy advent” ideje következik, amikor Isten népe várva várta az ígéretek beteljesedését, a Messiás eljövetelét. Ma ismét Ézsaiás próféta könyve alapján vizsgáljuk meg a Messiás eljöveteléről szóló ígérteteket.

   Miként sok próféciára, úgy Ézsaiás e kijelentésére is igaz, hogy egyszerre két jövőbeli eseményre mutatnak. Az első az, hogy Áház idején egy gyermek születik, aki tanúja lesz annak, hogy Júda két nagy ellensége, Izrael és Arám elpusztul. Az eredeti szövegben szereplő kifejezés, amit a magyarul a „szűz” szóval fordítanak, igazából fiatal hajadonra utal. Némelyek szerint ez  a prófécia arra utal, hogy egy Áház házából való fiatal nőnek születik majd gyermeke, aki férjhez megy és megszüli azt a gyermeket, akiről ez az ígéret szól. Mások úgy vélik, hogy Ézsaiás próféciája egy olyan fiatal nőre vonatkozik, aki majd később Ézsiás felesége lesz azután, hogy a próféta első felesége meghalt. Ebben az esteben a prófécia első beteljesedését az Ézsaiás 8. részében találjuk meg. De függetlenül attól, hogy ki is ez a megígért fiúgyermek, olyan korban nő fel, amikor Isten szétzúzza a környező népek erejét, és beteljesíti népének tett jó ígéreteit.

A prófécia azonban másodszor, és még inkább Jézus Krisztus eljövetelével teljesedett be. Az ő neve Immánuel, ami azt jelenti, hogy „velünk az Isten”. Jézus egy fiatal szűztől született, ő volt a megígért Messiás, akit az Ószövetség összes szerzője előrevetített. Az a látás és szándék, amely Áházból hiányzott, Jézusban megvolt, sőt annál jóval több is. Ő Isten testté lett Fia, aki csodás módon egy szűztől született, és az volt a küldetése, hogy megvalósítsa Istennek a népe megmentésére vonatkozó tervét. Jézus volt a tökéletes Király, aki alázatosan és kegyelmesen gyakorolta hatalmát, nem pedig erőszakkal és felfuvalkodva. Isten csodálatos gondoskodása volt, hogy az elérkező Messiás emberi testet öltött, miközben isteni természete is teljes mértékben megmaradt. Ez  a megígért Fiú sokkal többet tett, mint az Ézsaiás korában született fiú. Jézus az áldozati halálával és csodálatos feltámadásával a sátánt, a bűnt és a halált zúzta szét.

A héber „Immánuel” név az jelenti: „velünk az Isten.” E megnevezés bár illik az Ézsaiás napjaiban megígért fiú gyermekre, de kétségtelen, hogy a prófécia igazi beteljesedése Jézus által történ meg. Az emberiség bűne miatti adósságot Jézus fizette meg azért, hogy mi megszabaduljunk és ne kelljen örökké Istentől elszakadva élnünk. Amikor tehát Ézsaiás egy „Immánuel” nevű gyermekről ír, akkor valóban Jézusra utal, aki a „velünk levő Isten”. A Fiú Isten készségesen lemondott mennyei rangjáról, és lejött a földre emberi formát öltve magára, hogy megmentse az embert. Ez nem változik Jézus mennybemenetele után sem, Isten továbbra is Immánuel marad, azaz velünk levő Isten, aki Szentlelke bennünk lakozó jelenléte által ad erőt a számunkra.

1.      Hogyan van velünk Isten?

 Minden karácsonykor elhangzik ez az örömhír: „Velünk az Isten.” De az is tudjuk, hogy Isten jelenléte nem magától értetődő. Ez titok, misztérium. Mert valóban bátorító örömhír, hogy Isten Jézus Krisztusban velünk van, de a mindennapok tragikus eseményeiben ezt mégsem érezzük mindig. Néha úgy tűnik, mintha Isten elrejtőzne, a hátérbe húzódna, vagy egyenesen megfeledkezne rólunk. Isten soha nem tör be erőszakkal az életünkbe, hanem vár. E várakozás közben pedig bennünk sokszor megszületik a vádló kérdés, hogy hol van Isten, miért nem tesz semmit. Valójában azonban Isten mindig  ott van, jelen van az életünkben, csak mi nem vesszük észre. Isten olykor a háttérben marad és vár. Ahogy a Jelenések könyvében olvassuk Jézus figyelmeztető szavát: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel 3:20). Isten tehát Jézus által mindig ott van velünk, de mi csak akkor látjuk meg őt, ha megnyitjuk a szívünket előtte, ha beengedjük őt az életünkbe. Akkor lesz Jézus jelenléte megtapasztalható valósággá.

Nézzünk meg ma először is azt, hogy milyen emberi elképzelések és téves képzetek takarják el Isten jelenlétének valóságát az életünkben.

 Karácsony nagy örömüzenete, hogy a Teremtő Isten emberré lett, és eljött a mi világunkba. Ez olyan üzenet, amely leleplez és eltöröl minden olyan képzetet és téves elképzelést, amelyet az Isten nélkül élő ember a maga szívében korábban kigondolt. Ezek az elképzelések aztán az idők során divatos ideológiákká lettek, és alattomosan ott munkálkodnak ma is a szíveinkben, befolyásolva minket abban, hogy milyen is az Isten valójában.

Kétségtelen, hogy az Isten jelenlétével kapcsolatosan több olyan hamis kép él bennünk, amelyeket érdemes tisztázni. Ilyen hamis kép, téves elképzelés az „Isten felettünk van” és az „Isten bennünk van” gondolata. Mindegyik elképzelésben van valami részigazság, ezért is tűnik csábítónak, de ugyanakkor mindegyik torzít és félrevezet minket. Isten nemcsak felettünk és nemcsak bennünk, hanem velünk van!

Nézzük tehát az elsőt, az „Isten felettünk” elképzelést. Ez az a kép, amely sokszor nem is tudatosan, de mindannyiunkban ott lakik.

Ennek az egyik formája a vallásos ember elképzelése. A legtöbben ugyanis, akik magukat vallásosnak tartják, az Istennel kapcsolatosan azt gondolják, hogy „valamilyen Istennek léteznie kell.” De ez egy olyan „nagyon távoli valóság.”

Amikor tehát azt mondják, hogy „Isten felettünk van”, akkor igazából arra gondolnak, hogy nincs jelen a mi életünkben és a mi világunktól távol áll Isten valósága. „Az Isten felettünk” tehát nem feltétlenül a térbeli messzeséget jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy ez az egész kérdés végtelenül távol van a mi életünk mindennapi valóságától. Vagyis ha van is Isten, ő biztosan nincs jelen a mi életünk hétköznapi dolgaiban. Egyrészt azt mondjuk hogy nekünk fontos Isten, járunk a templomba. A szívünk mélyén ott van egy mély vágyakozás és ragaszkodás az Isten létéhez, de ezzel együtt is Isten csupán egy távoli valóság a számunkra.

De van ennek az „Isten felettünk” képzetnek egy másik, nem vallásos, nem tradicionális, nem templomba járós formája, amikor azt mondjuk, hogy a vallásos külsőségek és felekezetek nem lényegesek, mert úgyis „csak egy Isten van”. Senki nem tudja, hogy milyen az az Isten. Egyszerűen olyan, ahogyan ki-ki magának elképzeli. Mindegy hogy ki hogyan tiszteli Istent, a lényeg, hogy higgyen Isten létében, abban, aki  felettünk van.

Ebben is van részigazság! Mert tényleg nem lehet Istent egy templomhoz, felekezethez, egyfajta istentiszteleti rendhez kötni. Ő maga tiltakozik ez ellen a Biblia számos kijelentésében. Nem lehet Istent egy épületbe bezárni. Istent bárhol meg lehet találni, nemcsak a templomban.

Egy másik népszerű képzet viszont azt mondja, hogy Isten bennünk van. Van, aki Léleknek nevezi, mások életerőnek vagy kozmikus energiának. Isten a mindent átjáró, mindent éltető spirituális energia. Ez az erő oly mértékig bennünk van, hogy csak a tudatunk szab határt annak, milyen mértékben vagyunk képesek felszabadítani a képességeinket, megvalósítani önmagunkat, jobbá tenni a világunkat.

Ebben az elképzelésben is van némi igazság. A bibliai teremtéstörténet szerint azonban, amikor Isten megteremtette az embert, az élet leheletét lehelte belé. A Lelkét. Azt is mondja, hogy ez az élet lehelete, ez a lélek az, ami fenntartja az életet az egész teremtett világban: „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföldeket.” (Zsolt 104:29). Isten valóban ennyire közel van hozzánk, de mégsem azonos velünk. Isten nem egy személytelen erő, és nem is egy velünk azonos valaki, Ő nagyobb és hatalmasabb, mint mi. Ezeket az emberi elképzeléseket tesszi semmissé a karácsonyi örömüzenet. Az amit már Ézsaiás is megjövendölt: „és Immánuélnak nevezi majd el.” (Ézs 7:14)

 „Isten felettünk?” Igaz, de ennél jóval többről is szól a Biblia, mert Jézusban Isten emberré lett. „Isten bennünk?” vagyis a bensőmben lévő személytelen erő, spirituális energia lenne? Nem, mert mi hozzuk létre. Ő a saját világából jött el közénk, a világunkba, emberré lett.

2.      Karácsony igazi lényege

Karácsony igazi  lényegét, hogy Isten velünk van. Gyakran szem elől tévesztjük, és csak a történet marad meg, és a külsőségek. Karácsonnyal kapcsolatosan eszünkbe jut a gyermek Jézus, a születés, a jászolbölcső, angyalok, József, Mária, pásztorok, stb. Ha azonban a karácsonyi történeteket, a gyermek születéséről szóló üzenetet összekapcsoljuk azzal, amit már Ézsaiás próféta is hírül adott: „Ezért maga az ÚR fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el.” (Ézs 7:14), akkor értjük meg a karácsony igazi lényegét.

Ezt az igazi lényeget erősít meg az evangélium beszámolója is, amikor ezt mondja: „Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:21-23).

 

János apostol az általa lejegyzett evangéliumban nem is beszél ezért a karácsony részleteiről, nem írja le a születéstörténetet, hanem az egésznek a lényegét így foglalja össze: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”(Jn 1:14).

A gyermek születése önmagában is hatalmas nagy titok. Az életnek, születésnek titka, misztériuma van. Amikor megszületik, felsír egy gyermek, ott valami olyan csoda történik, amit aligha lehet szavakba önteni. Milyen hangja van ennek az első felsírásnak! Mennyi élet, mennyi öröm, mennyi csoda! Vajon miért nyűgöz le mindenkit egy újszülött. Az ember szíve legnagyobb mélységeit érinti ez meg: az élet továbbadása, az élet forrása. Ha valami igazán emberi, akkor ez az. Ember voltunknak a legnagyobb titka és szépsége az, ahogyan az élet születik. Ugyanakkor, ha valami igazán isteni, akkor ez az. Mert ezen a ponton tudjuk jól, hogy nem mi vagyunk az Úr, hanem szembe találjuk magunkat azzal, hogy itt Isten tesz valamit, ő ad életet, ő munkálkodik.

A karácsony lényege abban van, hogy ebbe a gyönyörűséges, különleges emberi megtapasztalásba lép be a Teremtő Isten Jézusban, amikor karácsonykor megszületik Mária gyermeke. Isten, akinek az a neve, hogy „Immánuel”, fogja magát, és belép ebbe az emberi tapasztalatba. Így teljesedik be egy még ősibb ígéret: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.” (1Móz 3:15). A bűneset után Isten ítéletet hirdetett és megátkozta a kígyót, de amikor ellenségeskedést ígért a kígyó és az asszony között, akkor az ember számára egyben örömhírt is közölt. Itt hangzik el ugyanis a Bibliában először az evangélium, annak ígérete, hogy Isten Szabadítót küld, aki az asszony utóda lesz és legyőzi a sátánt. Isten tudomásul veszi ugyan azt a fájdalmas tényt, hogy az ember elfordult tőle, elhagyta az igazság és a szeretet útját, de nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe, hanem mindent megtesz az ember megmentése érdekében.

 

Isten valahogy mindig ott mutatta meg hatalmát és szeretetét, ahol emberileg kimerültek a dolgok. Jézus születésének vannak előképei az Ószövetségben. Olyan történetek, amikor egy-egy meddő nő, vagy idős édesanya méhében élet születik. Isten csodát tesz. Ott mutatta meg a dicsőségét, ahol az emberi lehetőségek véget értek. Karácsonykor is ezt a „lehetetlent” vitte véghez Isten, csak másképp. Hiszen Mária egyrészt még nagyon fiatal, másrészt még csak jegyese Józsefnek, így nem szülhet gyermeket, ahogy ő maga jelenti ki az Úr angyalának: „Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek?” (Lk 1:34). De Isten Mária méhében mégis csodát tesz. Az Úr angyala kijelenti: „Ami benne fogant, az a Szentlélektől van.” (Mt 1:20). Emberileg nézve lehetetlen, mert a szűz ugyanúgy nem fogan férfi nélkül, ahogyan a meddő méhben nem jön létre élet. Az Isten csodája nélkül ez lehetetlen lenne. De „velünk az Isten” így munkálkodik. A Lélek, aki ott lebeg a teremtéskor és életet ad, most leszáll Máriára, és az ő méhében teremti meg az új életet. Isten eljön közénk, hogy velünk legyen. Egy kiszolgáltatott csecsemőben meglátogatja a teremtett világot, hogy bizonyítsa: „Én veletek vagyok”. Ez a karácsonyi üzenet lényege.

Érdekes módon nem csak az evangélium elején olvasunk arról, hogy a gyermek neve „Immánuel”, „Velünk az Isten”, hanem ugyanezzel az üzenettel zárul is a történet. Megtudjuk, hogy amikor Jézus Krisztus feltámadott a halálból, kiküldte a tanítványait, hogy hirdessék az evangéliumot és tegyenek tanítványokká minden népeket, akkor Jézus búcsú szava ez volt: „És íme, én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.” (Mt 28:20). Az eljövendő Messiás Ézsaiás által megrajzolt portréja így teljesedik be Jézusban, hogy általa valóban velünk van az Isten minden nap a világ végezetéig! Ámen.

Ünnepi Istentiszteletek Bonyhádon:

 

Ünnepi Istentiszteletek Bonyhádon:

- December 24. Vasárnap 10:00 óra – advent 4. vasárnapja istentisztelet

 - December 24. Vasárnap 16:00 óra  - karácsony szentesti istentisztelet

- December 25. Hétfő 10:00 óra - ünnepi istentisztelet úrvacsorával

- December 26. Kedd 10:00 óra – ünnepi istentisztelet

- December 31. Vasárnap – 10:00 óra óévi ünnepi istentisztelet

- Január 1. Hétfő 10:00 óra – újévi ünnepi istentisztelet

Hirdetések: 2023.12.17.

 

Ünnepi Istentiszteletek Bonyhádon:

- December 24. Vasárnap 10:00 óra – advent 4. vasárnapja istentisztelet

 - December 24. Vasárnap 16:00 óra  - karácsony szentesti istentisztelet

- December 25. Hétfő – 10:00 óra ünnepi istentisztelet úrvacsorával

- December 26. Kedd 10:00 óra – ünnepi istentisztelet

- December 31. Vasárnap – 10:00 óra óévi ünnepi istentisztelet

- Január 1. Hétfő 10:00 óra – újévi ünnepi istentisztelet

 

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Hirdetések: 2023.12.03.

 

GYÜLEKEZETI ALAKMAINK:

Vasárnap 10:00 – istentisztelet

Meghívó az Adventi Evangelizációra

Szeretettel hívjuk Önt és Kedves családját Adventi evangelizációs istentiszteletünkre 2023. december 10.-én vasárnap 10:00 órai kezdettel a bonyhádi református templomba. Igét hirdet Rácz József, a Tolnai Református Egyházmegye Esperese. Az istentisztelet után a gyülekezeti teremben szeretetvendégség lesz, ahol lehetőség lesz a további együttlétre és kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre. Mindenkit szeretettel várunk!

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Igehirdetés. 2023.12.03.

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 88.

 

Az eljövendő Messiás portréja 2.

Olvasmány: Mikeás 5:1-15

„Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdani időkbe, a távoli múltba.” (Mik 5:1)

 

   Az Ószövetség azzal zárul, hogy Isten a próféták által ígéretet ad arra nézve, hogy Isten Szabadítót küld, aki népe és az egész emberiség megváltója lesz. Ez után a „nagy advent” ideje következik, amikor Isten népe várva várja az ígéretek beteljesedését, a Messiás eljövetelét. Ma Ézsaiás után Mikeás próféta könyve alapján vizsgáljuk meg a Messiás eljöveteléről szóló ígérteteket.

Mikeás, aki egy Júda déli részén fekvő városból származott, javarészt a déli országrésznek szóló próféciákat közölt. Mikeás reménnyel teli üzenetének a célja azt volt, hogy bátorítsa Isten népét, amikor Isten ítéletével kellett szembesülniük. Isten népének szóló, vészjósló árnyakkal teli figyelmeztetéseibe mindig igyekezett a reménység szálait is beleszőni. Gyakran visszautalt Isten szövetségében adott ígéreteire, amelyek az ő folyamatos hűségének bizonyítékai. Isten újra és újra biztosította népét arról, hogy meg fogja tartani az Ábrahámnak tett ígéreteit, és mindig gondoskodni fog arról, hogy megtartsa népe maradékát. Mikeás ezért előremutatott egy olyan jövőbeli napra, amikor eljön az igazi király, és uralkodni fog Isten népe felett. Sok száz évvel Jézus születése előtt, azt is megjövendölte Mikeás próféta, hogy ez a király Betlehemben fog megszületni.

   Mikeás kortársa volt Ézsaiás prófétának. Mindkét próféta az hirdette, hogy az utolsó napokban eljön majd az az idő, amikor egy Megváltó, Szabadító, aki a Királyok Királyaként uralkodik majd  a népek felett. Bár Isten népe előtte még nagy próbatételeket él majd át, de ebben az időben már az Úrnak, az Ő Istenüknek az oltalma alatt fognak élni, és senki sem rettenti meg őket. Ma Krisztus követői ezt ugyanúgy igaznak tartják, mint egykor Isten ószövetségi népe. Mi is egy nagy adventben, egy nagy várakozásban élünk. Jézus ezt  a kijelentést tette követőinek: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16:33). Azt is tudjuk, hogy amikor Jézus az ígérete szerint visszajön majd, azért érkezik, hogy megítélje a népeket: „Az Atya nem is ítél meg senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik.” (Jn 5:22-23). Továbbá arra nézve is ígéretet kaptunk, hogy Isten le fog törölni minden könnyet a hívők szeméről:  „Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21:3-4). Ezért tehát akik Jézust követik azok soha nem szégyenülnek meg, mert a Szentlélek által olyan reménységet kaptak, amely nem szégyenít meg. Aki megmarad Krisztusban a Szentlélek által, az Istent dicsőítő életet tud élni, hiszen Jézus ad életet, békességet és üdvösséget most és mindörökké. Ezért pedig a hívők örökké dicsérik Istent, a mi Üdvözítőnket.

1.      Fény a sötétségben

Mikeás azonban nemcsak a gonoszság és az erőszak elterjedését látta. A legnagyobb sötétség idején meglátta a fényt az alagút végén. A baljós események felett felismerte a felséges Istent, aki csak azért bünteti népét, hogy megtisztítsa és helyreállítsa. Miközben kendőzetlenül beszélt a pusztulásról, ugyanilyen világosan szólt a Messiás eljöveteléről is, aki azért jön majd el, hogy megváltsa Izraelt. Mikeás a saját korának eseményein túl a távoli jövőbe tekintve azt is látta, amint a nemzetek „kardjaikat kapává kovácsolják” (Mik 4:13). Mikeás szembenézett népe bűnével, korának sötétségével, de képes volt túllátni a sötétségen és Isten eljövendő világosságáról is bizonyságot tenni népének.

Mikor messziről nézünk egy távoli hegyláncot, nehéz megállapítani, hogy melyik csúcs a legmagasabb. A távolból nézve egy kisebb hegy is tűnhet kimagaslónak, pusztán azért, mert közelebb van hozzánk, mint a magasabb csúcs. A legtöbb ószövetségi prófétához hasonlóan Mikeás is így látta a jövőt. Nem tudtak különbséget tenni a következő hét eseményei, illetve az évezredekkel későbbi események között. Mintha egyfajta „korlátozott térlátással” néztek volna a jövőbe. Mikeás próféta például az egyik jövendölésében arról beszél, hogy „Jeruzsálem romhalmaz lesz” (Mik 3:12), és ez a prófécia mintegy száz évvel később be is teljesedett, a következő versben azonban olyan jövendölést olvasunk, amely szerint a jeruzsálemi templomhegy „kiemelkedik a halmok közül, és népek özönlenek hozzá” (Mik 4:1), ez az ígéret viszont még ma is a beteljesedésre vár. Mikeás egy másik jövendölése így szól: „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen.” (Mik 5:1). Erről az ígéretről viszont hétszáz évvel később Máté evangélista az Újszövetségen kijelenti, hogy Jézus születéskor teljesedett be.

Valószínű, hogy maga Mikeás próféta sem látta még világosan, amikor lejegyezte ezeket a szavakat, hogy a jövendölései a közeli vagy a távoli jövőben teljesednek-e be, csak lejegyezte őket, úgy ahogy kapta őket az Úrtól.

Az Isten prófétáiról találóan jegyzi meg az Újszövetségben Péter apostol: „Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést Krisztus bennük levő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről és az ezeket követő dicsőségről.” (1Pét 1:10-11).

Mikeás próféta üzenetének lényege ebben a mondatban foglalható össze: „Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az ÚR az én világosságom.” (Mik 7:8). Mikeás tehát sajátos látószögből, Isten világossága felől tekint azokra a sötét eseményekre, amelyek körülveszik őt. Isten magasságába emelkedve szemléli a történelmet, így hatalmas távlatokat tekinthet át. A könyve mindössze hét fejezetből áll, ám számos olyan eseményről szóló próféciát tartalmaz, amelyeknek beteljesedése évezredekkel később következett be. Mivel ez az írás ilyen hatalmas időtávot tekint át, Mikeás gondolatmenetének követése első olvasásra talán nehéznek tűnhet. Hiszen miközben az egyik részlet a távoli jövőben eljövendő Messiásról szól, a következő mondatban már minden átmenet nélkül az Asszíria elleni csata leírását olvashatjuk. Jobban megérthetjük Mikeás próféta könyvét, ha úgy tekintünk rá, mint rövid beszédek gyűjteményét, ahol az egyes beszédek nem feltétlenül állnak összefüggésben az utánuk következővel. Ezért a könyv gyors átolvasása helyett érdemes megállni az egyes rövid szakaszok végén és átgondolni az olvasottak tartalmát. Érdemes mindig arra is odafigyelni, hogy ki a beszélő. Néha maga Isten szólal meg, máskor Mikeás, a próféta véleménye hangzik el, esetenként pedig a lázadó nép gondolatait olvashatjuk.

Mikeás, aki a Messiás eljövetelének ígéretét hirdette, új reménységet kínált a világnak. Évszázadokkal később, amikor messze földről érkezett csillagjósok keresték Jeruzsálemben a zsidók újszülött királyát, Heródes az írástudókat tudakolta, akik Mikeás próféta könyve alapján pontosan meghatározták, hogy a Messiás Betlehemben kell, hogy megszülessen.

2.      A megígért uralkodó – Betlehemből

Isten Mikeás próféta által üzente meg, hogy a világ Megváltója, a Dávid házából való, örökké uralkodó király, egy kis jelentéktelen városból, betlehemből származik majd. Ő fogja legeltetni Isten népét, és ő lesz a békességünk. Betlehem történetének is megvolt a mag mélysége, mint például az erkölcsi romlottság amiről a bírák korában hallunk. Ugyanakkor a napkeleti bölcsek érkezése idején, főpapok és az írástudók, Heródes kérésére, Mikeást idézve forrásként meg tudták erősíteni, hogy a Messiásnak Betlehemben kell megszületni.

Betlehem neve azt jelenti, hogy „kenyér háza”. A kenyérnek alapvető jelentősége volt az ókorban. A gazdasági biztonságot és a fizikai élet fenntartását jelképezte. Lelki értelemben Isten gondoskodását is kifejezte, hiszen Isten volt az, aki a mannát a mennyből való kenyeret adta a pusztában. Ezzel demonstrálta, hogy hatalma van arra, hogy ellássa népét mindazzal, amire szüksége van, és ezt meg is akarja tenni.

Jézus az ő földi szolgálatának idején egy alkalommal arra emlékeztette a hallgatóit, hogy míg őseiknek Isten mannát adott a pusztában, és így gondoskodott róluk, addig most másképp nyilvánul meg Isten gondoskodása. Ez a más mód pedig Jézus személyében, mint az élet kenyerében valósul meg.  Itt áll előttünk az igazi mennyei kenyér, ő az, aki a mennyből szállt alá, hogy életet adjon a világnak. Jézus az élet igazi kenyere, aki hozzá jön, soha nem éhezik meg.

Mikeás azt is mondja erről a messiási pásztorról, hogy nagysága „egészen a föld határáig” elér, és hogy „ő a mi békességünk”. Pál apostol pedig Mikeást idézve azzal bíztatja az efézusi gyülekezetet, hogy Jézus a „mi békességünk” (Ef 2:14). Az a Betlehem, amely önmagában egy jelentéktelen település lenne, mégis nagy jelentőségre tett szert Izrael számára az által, hogy Mikeás egy gyönyörű ígéretet kapcsolt hozzá. De ezért jelentős ma is azok számára, akik Jézust követik, mert úgy gondolhatnak erre a városra, mint megváltójuk szülőhelyére, az Isten Mikeás által adott próféciáinak a beteljesedése által, hiszen Krisztusban tökéletesen valóra váltak e jövendölések.

3.      Hol kell keresnünk a Messiást?

Az Isten által megígért Szabadítót váró zsidó nép számára az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy hol kell majd keresni ezt a valakit? Hol lehet majd a Messiást megtalálni? Később pedig a napkeleti bölcsek kérdése is ez volt. Máté evangélista leírása szerint a bölcsek először ott keresték a Messiást, ahol az emberi logika és elképzelés alapján a legvalószínűbben megtalálható lenne, vagyis Jeruzsálemben, a királyi palotában. Megérkezve pedig fel is tették a bölcsek a nagy kérdést: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Mt 2:2). Ekkor nagy riadalom támadt a királyi palotában. A hatalmát féltő Heródes ugyanis úgy gondolta, hogy riválisa érkezett, aki fenyegetést jelent rá nézve. A napkeleti bölcsek ugyanis a zsidók új királyának megszületéséről beszélnek, amit a mikeási prófécia is alátámaszt. Hiszen ez a kijelentés: „zsidók királya” tulajdonképen egy messiási cím volt. A Messiás, a Felkent, az Isten által felhatalmazott király volt az, akit régóta várt a nép. De a palotában azért nagy a riadalom, mert ott pont ettől félnek. A hatalmasok számára a Messiás „nem kívánatos” személy.

 Látjuk tehát beteljesedni Mikeás szavait. Amikor Heródes előhívatta az írástudókat, azok pontosan és egyértelműen idézték Mikeás próféta szavait. Nyolcszáz évvel korábban hangzott ez a prófécia, amikor egy nagy birodalom, Asszíria emelkedett fel és kezdte szorongatni a kis Júda országát. A nagy kérdés ekkor az volt, hogy ki fog minket megvédeni? A honfoglalás után kialakított régi szokás szerint ezres beosztásban éltek a települések. Háború esetén ezer férfiból kellett kiállítani egy-egy alakulatot, ahogy ezt a Bírák könyve leírja. Csakhogy Betlehem olyan kicsi település volt, hogy nem volt ezer embere se, akik közül ki lehetett volna állítani egy szakaszt, ezért mondja így a prófétai ige: „Efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy a Júda ezerei közül…” (Mik 5:1). Szó szerint így lehetne fordítani: „Efrátai Betlehem, te annyira kicsi vagy, hogy még az ezret sem éred el.” Vagyis olyan kicsi vagy, hogy  nem számolnak veled, jelentéktelen vagy, egy szakasznyi embert sem tudsz kiállítani.

Tehát Betlehem a legkisebbek közül való. Annyira kicsi, hogy az ország védelme szempontjából nincs semmi jelentősége. Betlehem, te aki annyira jelentéktelen vagy, hogy számba sem vesznek téged, íme mégis belőled származik  Krisztus!

Ha a Messiást keressük, akkor tehát oda kell mennünk, a legkissebek, a legjelentéktelenebbek közé. Oda kellett menniük Betlehembe, mert így jövendölt erről Mikeás próféta: te vagy a legkisebb! És itt egy másik régi történetet idéz fel a Biblia, ami nyolcszáz évvel Krisztus születése előtt történt. Egy történetet, abból az időből, amikor Isten már letette Sault a királyságból, és elküldte Sámuel prófétát Betlehembe, hogy ott új királyt kenjen fel. A próféta elment Isai házához, és jelezte, hogy fiai közül állít Isten királyt az Ő népének. Ekkor Isai elővezette a fiait, hét szép legényt, mint a népmesében. Egyik szebb, mint a másik, egyik vitézebb, mint a másik, egyik mutatósabb, mint a másik, egyik királynak valóbb, mint a másik. De a próféta, ahogy nézi ezeket a szép szál ifjúkat, csak legyint: nem ez, nem ez, nem ez, egyik sem. Hát akkor ki? Majd megkérdezi Isait, nincs több fiad? Ó, hát van egy kicsike, kint van a birkáknál. Őt be se állították a sorba! És ő az, Dávid, akit Isten királynak választ, s majd őtőle származik az igazi király (1Sámuel 16). De te Betlehem, a legkisebb a fejedelmi városok között, te, aki el sem éred az ezret, te, aki nem számítasz, nem is gondolnak veled, belőled származik majd a király! Isten így adta hírül a szabadítás örömüzenetét. Sőt, be is teljesítette ígéretét a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Mikeás próféta egykor így jövendölt a kétségbeesett, szorongó, aggódó, félelmek között vergődő népének, hogy Ő, a Betlehemből származó Szabadító lesz a mi békességünk. A mi számunkra pedig ebben az ígéretben csendül fel ismét az örömhír, mert az ígéret beteljesedett.

Az Újszövetségben Pál apostol  az Efézusi levélben már a beteljesedett ígéretet tényként tárja elénk, örökkévaló jelen időben mondja: „Ő a mi békességünk.” (Ef 2:14). Aki Krisztust megtalálja, akit Krisztus megtalál, aki Krisztus által visszatalál Istenhez, az megbékül Istennel, annak a szívében mindent felülmúló öröm táma