100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 90.
Az
eljövendő Messiás portréja 4.
Olvasmány: Ézs:
7:1-25
„Ezért maga az ÚR fog jelet adni nektek:
Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi
majd el.” (Ézs 7:14)
Az
Ószövetség azzal zárul, hogy Isten a próféták által ígéretet ad, hogy Isten
Szabadítót küld, aki népe és az egész emberiség megváltója lesz. Ez után a
„nagy advent” ideje következik, amikor Isten népe várva várta az ígéretek
beteljesedését, a Messiás eljövetelét. Ma ismét Ézsaiás próféta könyve alapján
vizsgáljuk meg a Messiás eljöveteléről szóló ígérteteket.
Miként
sok próféciára, úgy Ézsaiás e kijelentésére is igaz, hogy egyszerre két
jövőbeli eseményre mutatnak. Az első az, hogy Áház idején egy gyermek születik,
aki tanúja lesz annak, hogy Júda két nagy ellensége, Izrael és Arám elpusztul.
Az eredeti szövegben szereplő kifejezés, amit a magyarul a „szűz” szóval
fordítanak, igazából fiatal hajadonra utal. Némelyek szerint ez a prófécia arra utal, hogy egy Áház házából
való fiatal nőnek születik majd gyermeke, aki férjhez megy és megszüli azt a
gyermeket, akiről ez az ígéret szól. Mások úgy vélik, hogy Ézsaiás próféciája
egy olyan fiatal nőre vonatkozik, aki majd később Ézsiás felesége lesz azután,
hogy a próféta első felesége meghalt. Ebben az esteben a prófécia első
beteljesedését az Ézsaiás 8. részében találjuk meg. De függetlenül attól, hogy
ki is ez a megígért fiúgyermek, olyan korban nő fel, amikor Isten szétzúzza a
környező népek erejét, és beteljesíti népének tett jó ígéreteit.
A prófécia
azonban másodszor, és még inkább Jézus Krisztus eljövetelével teljesedett be.
Az ő neve Immánuel, ami azt jelenti, hogy „velünk az Isten”. Jézus egy fiatal
szűztől született, ő volt a megígért Messiás, akit az Ószövetség összes
szerzője előrevetített. Az a látás és szándék, amely Áházból hiányzott,
Jézusban megvolt, sőt annál jóval több is. Ő Isten testté lett Fia, aki csodás
módon egy szűztől született, és az volt a küldetése, hogy megvalósítsa Istennek
a népe megmentésére vonatkozó tervét. Jézus volt a tökéletes Király, aki
alázatosan és kegyelmesen gyakorolta hatalmát, nem pedig erőszakkal és
felfuvalkodva. Isten csodálatos gondoskodása volt, hogy az elérkező Messiás
emberi testet öltött, miközben isteni természete is teljes mértékben megmaradt.
Ez a megígért Fiú sokkal többet tett,
mint az Ézsaiás korában született fiú. Jézus az áldozati halálával és
csodálatos feltámadásával a sátánt, a bűnt és a halált zúzta szét.
A héber
„Immánuel” név az jelenti: „velünk az Isten.” E megnevezés bár illik az Ézsaiás
napjaiban megígért fiú gyermekre, de kétségtelen, hogy a prófécia igazi
beteljesedése Jézus által történ meg. Az emberiség bűne miatti adósságot Jézus
fizette meg azért, hogy mi megszabaduljunk és ne kelljen örökké Istentől
elszakadva élnünk. Amikor tehát Ézsaiás egy „Immánuel” nevű gyermekről ír,
akkor valóban Jézusra utal, aki a „velünk levő Isten”. A Fiú Isten készségesen
lemondott mennyei rangjáról, és lejött a földre emberi formát öltve magára,
hogy megmentse az embert. Ez nem változik Jézus mennybemenetele után sem, Isten
továbbra is Immánuel marad, azaz velünk levő Isten, aki Szentlelke bennünk
lakozó jelenléte által ad erőt a számunkra.
1.
Hogyan van
velünk Isten?
Minden karácsonykor elhangzik ez az örömhír: „Velünk az Isten.” De az is tudjuk, hogy
Isten jelenléte nem magától értetődő. Ez titok, misztérium. Mert valóban
bátorító örömhír, hogy Isten Jézus Krisztusban velünk van, de a mindennapok
tragikus eseményeiben ezt mégsem érezzük mindig. Néha úgy tűnik, mintha Isten elrejtőzne,
a hátérbe húzódna, vagy egyenesen megfeledkezne rólunk. Isten soha nem tör be
erőszakkal az életünkbe, hanem vár. E várakozás közben pedig bennünk sokszor megszületik
a vádló kérdés, hogy hol van Isten, miért nem tesz semmit. Valójában azonban Isten
mindig ott van, jelen van az életünkben,
csak mi nem vesszük észre. Isten olykor a háttérben marad és vár. Ahogy a
Jelenések könyvében olvassuk Jézus figyelmeztető szavát: „Íme, az ajtó előtt állok, és
zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz,
és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel 3:20). Isten tehát Jézus által
mindig ott van velünk, de mi csak akkor látjuk meg őt, ha megnyitjuk a szívünket
előtte, ha beengedjük őt az életünkbe. Akkor lesz Jézus jelenléte
megtapasztalható valósággá.
Nézzünk meg ma először
is azt, hogy milyen emberi elképzelések és téves képzetek takarják el Isten jelenlétének
valóságát az életünkben.
Karácsony nagy örömüzenete, hogy a Teremtő Isten
emberré lett, és eljött a mi világunkba. Ez olyan üzenet, amely leleplez és
eltöröl minden olyan képzetet és téves elképzelést, amelyet az Isten nélkül élő
ember a maga szívében korábban kigondolt. Ezek az elképzelések aztán az idők
során divatos ideológiákká lettek, és alattomosan ott munkálkodnak ma is a
szíveinkben, befolyásolva minket abban, hogy milyen is az Isten valójában.
Kétségtelen,
hogy az Isten jelenlétével kapcsolatosan több olyan hamis kép él bennünk,
amelyeket érdemes tisztázni. Ilyen hamis kép, téves elképzelés az „Isten
felettünk van” és az „Isten bennünk van” gondolata. Mindegyik elképzelésben van
valami részigazság, ezért is tűnik csábítónak, de ugyanakkor mindegyik torzít és
félrevezet minket. Isten nemcsak felettünk és nemcsak bennünk, hanem velünk van!
Nézzük tehát az elsőt,
az „Isten felettünk” elképzelést. Ez az a kép, amely sokszor nem is tudatosan,
de mindannyiunkban ott lakik.
Ennek az egyik
formája a vallásos ember elképzelése. A legtöbben ugyanis, akik magukat vallásosnak
tartják, az Istennel kapcsolatosan azt gondolják, hogy „valamilyen Istennek léteznie kell.” De ez egy olyan „nagyon távoli
valóság.”
Amikor tehát azt
mondják, hogy „Isten felettünk van”, akkor igazából arra gondolnak, hogy nincs
jelen a mi életünkben és a mi világunktól távol áll Isten valósága. „Az Isten
felettünk” tehát nem feltétlenül a térbeli messzeséget jelenti, hanem sokkal
inkább azt, hogy ez az egész kérdés végtelenül távol van a mi életünk mindennapi
valóságától. Vagyis ha van is Isten, ő biztosan nincs jelen a mi életünk
hétköznapi dolgaiban. Egyrészt azt mondjuk hogy nekünk fontos Isten, járunk a
templomba. A szívünk mélyén ott van egy mély vágyakozás és ragaszkodás az Isten
létéhez, de ezzel együtt is Isten csupán egy távoli valóság a számunkra.
De van ennek az
„Isten felettünk” képzetnek egy másik, nem vallásos, nem tradicionális, nem
templomba járós formája, amikor azt mondjuk, hogy a vallásos külsőségek és
felekezetek nem lényegesek, mert úgyis „csak egy Isten van”. Senki nem tudja,
hogy milyen az az Isten. Egyszerűen olyan, ahogyan ki-ki magának elképzeli. Mindegy
hogy ki hogyan tiszteli Istent, a lényeg, hogy higgyen Isten létében, abban, aki
felettünk van.
Ebben is van részigazság!
Mert tényleg nem lehet Istent egy templomhoz, felekezethez, egyfajta
istentiszteleti rendhez kötni. Ő maga tiltakozik ez ellen a Biblia számos
kijelentésében. Nem lehet Istent egy épületbe bezárni. Istent bárhol meg lehet
találni, nemcsak a templomban.
Egy másik
népszerű képzet viszont azt mondja, hogy Isten bennünk van. Van, aki Léleknek
nevezi, mások életerőnek vagy kozmikus energiának. Isten a mindent átjáró, mindent
éltető spirituális energia. Ez az erő oly mértékig bennünk van, hogy csak a
tudatunk szab határt annak, milyen mértékben vagyunk képesek felszabadítani a
képességeinket, megvalósítani önmagunkat, jobbá tenni a világunkat.
Ebben az
elképzelésben is van némi igazság. A bibliai teremtéstörténet szerint azonban,
amikor Isten megteremtette az embert, az élet leheletét lehelte belé. A Lelkét.
Azt is mondja, hogy ez az élet lehelete, ez a lélek az, ami fenntartja az
életet az egész teremtett világban: „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények
keletkeznek, és megújítod a termőföldeket.” (Zsolt 104:29). Isten
valóban ennyire közel van hozzánk, de mégsem azonos velünk. Isten nem egy személytelen
erő, és nem is egy velünk azonos valaki, Ő nagyobb és hatalmasabb, mint mi. Ezeket
az emberi elképzeléseket tesszi semmissé a karácsonyi örömüzenet. Az amit már
Ézsaiás is megjövendölt: „és Immánuélnak nevezi majd el.” (Ézs 7:14)
„Isten felettünk?” Igaz, de ennél jóval
többről is szól a Biblia, mert Jézusban Isten emberré lett. „Isten bennünk?” vagyis
a bensőmben lévő személytelen erő, spirituális energia lenne? Nem, mert mi
hozzuk létre. Ő a saját világából jött el közénk, a világunkba, emberré lett.
2.
Karácsony igazi
lényege
Karácsony igazi lényegét, hogy Isten velünk van. Gyakran szem
elől tévesztjük, és csak a történet marad meg, és a külsőségek. Karácsonnyal
kapcsolatosan eszünkbe jut a gyermek Jézus, a születés, a jászolbölcső,
angyalok, József, Mária, pásztorok, stb. Ha azonban a karácsonyi történeteket,
a gyermek születéséről szóló üzenetet összekapcsoljuk azzal, amit már Ézsaiás
próféta is hírül adott: „Ezért maga az ÚR fog jelet adni nektek:
Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi
majd el.” (Ézs 7:14), akkor értjük meg a karácsony
igazi lényegét.
Ezt az igazi
lényeget erősít meg az evangélium beszámolója is, amikor ezt mondja: „Fiút fog
szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét
bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott
a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak
nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:21-23).
János apostol az
általa lejegyzett evangéliumban nem is beszél ezért a karácsony részleteiről,
nem írja le a születéstörténetet, hanem az egésznek a lényegét így foglalja
össze: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint
az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”(Jn
1:14).
A gyermek születése
önmagában is hatalmas nagy titok. Az életnek, születésnek titka, misztériuma
van. Amikor megszületik, felsír egy gyermek, ott valami olyan csoda történik,
amit aligha lehet szavakba önteni. Milyen hangja van ennek az első felsírásnak!
Mennyi élet, mennyi öröm, mennyi csoda! Vajon miért nyűgöz le mindenkit egy
újszülött. Az ember szíve legnagyobb mélységeit érinti ez meg: az élet
továbbadása, az élet forrása. Ha valami igazán emberi, akkor ez az. Ember
voltunknak a legnagyobb titka és szépsége az, ahogyan az élet születik.
Ugyanakkor, ha valami igazán isteni, akkor ez az. Mert ezen a ponton tudjuk
jól, hogy nem mi vagyunk az Úr, hanem szembe találjuk magunkat azzal, hogy itt
Isten tesz valamit, ő ad életet, ő munkálkodik.
A karácsony
lényege abban van, hogy ebbe a gyönyörűséges, különleges emberi megtapasztalásba
lép be a Teremtő Isten Jézusban, amikor karácsonykor megszületik Mária
gyermeke. Isten, akinek az a neve, hogy „Immánuel”, fogja magát, és belép ebbe
az emberi tapasztalatba. Így teljesedik be egy még ősibb ígéret: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony
között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a
sarkát mardosod.” (1Móz 3:15). A bűneset után
Isten ítéletet hirdetett és megátkozta a kígyót, de amikor ellenségeskedést
ígért a kígyó és az asszony között, akkor az ember számára egyben örömhírt is
közölt. Itt hangzik el ugyanis a Bibliában először az evangélium, annak
ígérete, hogy Isten Szabadítót küld, aki az asszony utóda lesz és legyőzi a
sátánt. Isten tudomásul veszi ugyan azt a fájdalmas tényt, hogy az ember
elfordult tőle, elhagyta az igazság és a szeretet útját, de nem nyugszik bele
ebbe a helyzetbe, hanem mindent megtesz az ember megmentése érdekében.
Isten valahogy mindig
ott mutatta meg hatalmát és szeretetét, ahol emberileg kimerültek a dolgok.
Jézus születésének vannak előképei az Ószövetségben. Olyan történetek, amikor egy-egy
meddő nő, vagy idős édesanya méhében élet születik. Isten csodát tesz. Ott
mutatta meg a dicsőségét, ahol az emberi lehetőségek véget értek. Karácsonykor
is ezt a „lehetetlent” vitte véghez Isten, csak másképp. Hiszen Mária egyrészt
még nagyon fiatal, másrészt még csak jegyese Józsefnek, így nem szülhet
gyermeket, ahogy ő maga jelenti ki az Úr angyalának: „Hogyan lehetséges ez, mivel én
férfit nem ismerek?” (Lk 1:34). De Isten Mária méhében mégis csodát
tesz. Az Úr angyala kijelenti: „Ami benne fogant, az a Szentlélektől van.”
(Mt 1:20). Emberileg nézve lehetetlen, mert a szűz ugyanúgy nem fogan
férfi nélkül, ahogyan a meddő méhben nem jön létre élet. Az Isten csodája
nélkül ez lehetetlen lenne. De „velünk az Isten” így munkálkodik. A Lélek, aki
ott lebeg a teremtéskor és életet ad, most leszáll Máriára, és az ő méhében
teremti meg az új életet. Isten eljön közénk, hogy velünk legyen. Egy kiszolgáltatott
csecsemőben meglátogatja a teremtett világot, hogy bizonyítsa: „Én veletek vagyok”. Ez a karácsonyi
üzenet lényege.
Érdekes módon
nem csak az evangélium elején olvasunk arról, hogy a gyermek neve „Immánuel”, „Velünk az Isten”, hanem ugyanezzel
az üzenettel zárul is a történet. Megtudjuk, hogy amikor Jézus Krisztus
feltámadott a halálból, kiküldte a tanítványait, hogy hirdessék az evangéliumot
és tegyenek tanítványokká minden népeket, akkor Jézus búcsú szava ez volt: „És
íme, én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.” (Mt
28:20). Az eljövendő Messiás Ézsaiás által megrajzolt portréja így teljesedik
be Jézusban, hogy általa valóban velünk van az Isten minden nap a világ
végezetéig! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése