Hisszük és valljuk (4.) - Az egyetelen vigasztalás

 

4. Az egyetlenegy vigasztalás

A Heidelbergi Káté első kérdése életünk legfontosabb kérdéséről szól: micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod? A válasz egy fenséges hitvallás. Röviden összefoglalva ezt mondja: Jézus Krisztus tulajdona vagyok, megfizetett bűneimért, gondoskodik rólam, a Szentlélek késszé tesz, hogy őneki éljek. Az egész Kátéban erről az egyetlenegy vigasztalásról van szó.

Aki ezt az egyetlenegy vigasztalást ismeri, az három dolgot tud: tud bűneidről, hisz az Úr Jézusban, és Isten igéje szerint akar élni. A Káté ezt így mondja: tudja, hogy mily nagy a bűne és nyomorúsága: mi módon szabadíttatik meg minden bűnétől és nyomorúságától; és milyen hálával tartozik Istennek e megszabadításért. Röviden: nyomorúság, megváltás és háládatosság. Ezért van a Heidelbergi Káté három részre osztva:

·         Az ember nyomorúságáról: 2-4 úrnapja

·         Az ember megváltásáról: 5-31 úrnapja (a Hiszekegy magyarázata)

·         A háládatosságról: 32-52 úrnapja (a Tízparancsolat és a Miatyánk magyarázata).

Bibliatanulmány: Lk 19,1-10
Ebben az igeszakaszban azt látjuk, hogy Jézus, az Ember fia azért jött, hogy megkeresse,
és megtartsa, ami elveszett. Zákeus ilyen elveszett és megmentett ember volt.

1. Hol van Jerikó? Mit tudsz még Jerikóról?
2. Mi az, hogy vámszedő'?
3. Csak kíváncsiságból akarta Zákeus Jézust látni, vagy másért is? Mi mutatja ezt?
4. Miért mondta Jézus: hamar szállj alá? (5. v.)
5. Mit jelent az, hogy zúgolódni? Kikről olvassuk ezt gyakran Bibliában?
6. Mi mutatja Zákeus megtérését?
7. Mit jelent itt az „Ábrahám fia” kifejezés? (9. v.)

Kérdések:

1. Olvasd el a Lk 16,19-31-et. Miért vigasztalódott meg Lázár?
2. Olvasd el a Lk 2,25-30-at. Mit jelent az, hogy Simeon „várta az Izráel vigasztalását”?
3. Mi a vigasztalása annak, aki Jézus Krisztusban hisz?
4. Hogyan próbálhatsz még vigasztalást találni? Sikerül-e?
5. Hogy érted ezt: úgy szeretnék élni, mint a gazdag, és úgy halni meg, mint Lázár?
6. Mit jelent az, amit a Máté I . felelete mond, hogy nem a magamé vagyok?
7. Ha Krisztus tulajdona vagy, kié nem lehetsz többé?
8. Hány részre oszlik a Káté?
9. Melyik három dologról tárgyal részletesen a Káté?
10. Hogy látod ezt a három dolgot (nyomorúság, megváltás, háládatosság) Zákeus történetében?
11. Hogy a 130. zsoltár 2. versében? (Az Énekeskönyvből).
12. Miért kell tudnod a nyomorúságról, a megváltásról és a háládatosságról, hogy Isten gyermeke lehess?

Heidelbergi Káté:

1.    Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?

Az, hogy testestől-lelkestől - akár élek, akár halok - nem az önmagamé, hanem az én hűséges uramnak és megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított. Úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál se hullhat le fejemről, sőt mindennek  üdvösségemre kell szolgálnia. Ezért Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről, és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy szüntelenül neki éljek.

2.  Mit kell tudnod ahhoz, hogy ezzel a vigasztalással boldogul élhess és halhass?

Először azt, hogy milyen súlyos a bűnöm és nyomorúságom. Másodszor azt, hogy miképpen szabadít meg Isten a bűnből és nyomorúságból. Harmadszor, hogy szabadításáért milyen nagy hálával tartozom Istennek.

Szép, hogy a Káté azzal kezdődik, hogy a vigasztalásról, mégpedig az egyetlen vigasztalásról beszél. Erre a vigasztalásra szükségünk van. Erről beszél ugyanis a Biblia is (evangélium = jó hír, örömhír). Ez a vigasztalás az életre és halálra, a testre és lélekre vonatkozik. Csak akkor részesülünk benne, ha Jézus Krisztushoz tartozunk.

Így értsd:
tenéked egyetlenegy vigasztalásod
tenéked egyetlenegy vigasztalásod
tenéked egyetlenegy vigasztalásod.

Ez a vigasztalás minden történelmi kor számára érvényes.

Nem található meg: pénzben, egészségben, gyönyörben, közönyben, kábítószerekben, ideálokban.

Imádság:

Kegyelmes Krisztusom,
Teeléd boruló hálás örömmel
vallom meg Előtted és a világ előtt,
hogy a Tiéd vagyok!

A Tiéd egyedül, úgy is, ha tudom,
hogy Tőled mi minden választana el,
ami gyarlóság, vétek, bűn az életemben.

Köszönöm Neked a Te kegyelmedet!
Köszönöm azt a szeretetet,
amely kiemel a reménytelenségből,
a kárhozat mélységéből,
és engem üdvösségre hívva

Köszönöm Szentlelked ajándékát!

Köszönöm a Lélek által
Benned megtalált új
élet-reménységemet!

Kérlek, segíts,
hogy a Te Lelked erejével
egyedül érted és Neked éljek!
örökre magához ölel! ÁMEN 

 

„Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8:16-17)

 

HISSZÜK ÉS VALLJUK (4.)

 

Az egyetlen vigasztalás

Olvasmány: Lk 19:1-10.

„Jézus így felelt neki: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” Lk 19:9-10.

 

            A „Hisszük és valljuk” címmel elkezdett sorozatunkban a következő téma az „Egyetlen vigasztalás” címet viseli. A cím utal a Heidelbergi Káté első kérdésére, amely tulajdonképpen életünk legfontosabb kérdése: „Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?” Az erre adott válasz pedig egy nagyszerű hitvallás, amely az egész református keresztyén gondolkodás a lényegét foglalja össze: „Az, hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított. Úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál se hullhat le fejemről, sőt mindennek üdvösségemre kell szolgálnia. Ezért Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről, és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy szüntelenül neki éljek.” (H.K. 1. k.-f.).

            Aki ezt az egyetlen vigasztalást ismeri, az három dolgot tud: ismeri bűneit, hisz Jézus Krisztusban, és Isten Igéje szerint akar élni. A Káté ezt így mondja: „Mit kell tudnod ahhoz, hogy ezzel a vigasztalással boldogul élhess és halhass? Először azt, hogy milyen súlyos a bűnöm és nyomorúságom. Másodszor azt, hogy miképpen szabadít meg Isten a bűnből és nyomorúságból. Harmadszor, hogy szabadításáért milyen nagy hálával tartozom Istennek.” (H.K. 2. k-f.). Maga a Káté is ezt a felosztást követi, szerkezetileg három részre tagolódva beszél az ember nyomorúságáról, az ember megváltásáról és a háládatosságról.

            Szép és nagyon fontos, hogy a Káté azzal kezdődik, hogy a vigasztalásról beszél, mert a legfontosabbat akarja már a legelején elénk adni, azt az egyetlen vigasztalást, amire mindnyájunknak szükségünk van. Erről beszél ugyanis a Biblia is az elejétől a végéig, ez az evangélium, ami pontosan ezt jelenti: jó hír, örömhír. Ez a vigasztalás az életünkre és a halálunkra, a testünkre és a lelkünkre, az egész emberi mivoltunkra vonatkozik.

            A Lukács evangéliumából olvasott igerész, Zákeus története pontosan ezt mutatja be számunkra. Ebben a történetben egyszerre van előttünk az ember nyomorúsága, megváltása, és az ebből fakadó hála.

 

1.            Zákeus nyomorúsága

            Káténk szerint, ahhoz megtaláljuk egyetlen vigasztalásunkat, és a boldog életet, az első fontos dolog, amit tudnunk kell: „hogy milyen súlyos a bűnöm és nyomorúságom.”  (H.K. 2. k-f.). Amíg az ember nincs tisztában önmagával, nincs valódi és igaz önismerete, pontosabban bűnismerete, nem képes az "egyetlen vigasztalást", az üdvösség útját megtalálni.

 

            Így volt ezzel Zákeus is. Jerikó városának fővámszedője volt, gazdag ember, aki semmiben sem szenvedett hiányt, bőségben és jólétben élve tölti napjait. A gazdagság és vagyon azonban nem tette őt boldoggá, nem szerzett neki elismerést sem Isten sem az emberek előtt. Az emberek kerülték, megvetették, mert vagyonát mások zsarolásából és becsapásából szerezte. A foglalkozása miatt pedig a zsinagógai közösség is kizártra maga közül, így vallását sem gyakorolhatta. Honfitársai pedig egyszerűen hazaárulónak, az idegen római halom kiszolgálójának tartották. Ráadásul még kicsiny termetű is volt, így minden bizonnyal még nagyobb volt benne a belső kényszer, hogy bizonyítson és elismerést szerezzen magának. Kicsiny termete, megvetettsége és lenézettsége, a társadalomból való kitaszítottsága miatt bizonnyal komplexusai voltak, magányos, hataloméhes, másokat zsaroló és embertársaival kegyetlenkedő, beteges személyiséggé formálódott. Bűn ás nyomorúság így kapcsolódik egybe, s így nyomorítja, torzítja el egy ember életét.

            Zákeusnak rá kellett döbbennie, hogy a pénz nem boldogít, a gazdagság és vagyon, amit összeharácsolt magának nem hozott boldogságot, nem szerzett elismerést a számára, nem tudta pótolni a szeretetet, a békességet, lelke üdvösségét. Zákeus rádöbbent, hogy ő egy elveszett ember.

            Ha nem lett volna benne ott ez a felismerés, ha nem jutott volna el bűne és nyomorúsága ismeretére, sohasem akart volna Jézussal találkozni. Nem vállalná a nyilvános megszégyenítés, a gúnyolódás kockázatát, és nem mászna fel arra a fügefára, hogy Jézust láthassa. Elveszettsége tudata nélkül, a hamis biztonság mámorában ringatva magát most is ott ülne a vámszedő asztalnál és a pénzt számolgatná, és újabb zsaroláson törné a fejét.

            De Zákeus már tudja, hiába minden, hiába gyűjtene még több vagyont, hiába vásárolna még egy palotát, vagy még egy ágyast élvezetei kiélésére, hiába szerezne még több befolyásos barátot a földi hatalmasságok közül, ő akkor is csak egy elveszett ember.

            A bűnei és nyomorúsága ismerete vezeti arra Zákuest, hogy amikor annak hírét hallja, hogy itt van Jerikóban az a Názáreti Jézus, akiről annyi sokat beszélnek mostanában az emberek, aki Isten országának eljövetelét hirdeti, vámszedőkkel és parázna nőkkel is szóba áll, felébred benne valami belső kíváncsiság, vágyakozás. Lukács evangélista Zákeusssal kapcsoltban, ebben a rövid leírásában kétszer is megismétli: „Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus.” (Lk 19:3/a), majd felmászva a fügefára ismét ezt mondja: „hogy láthassa őt.” (Lk 19:4/b).

2.            Zákeus megváltása

            Káténk szerint a boldog élet megtalálásához a második fontos dolog, amit tudnunk kell „az, hogy miképpen szabadít meg Isten a bűnből és nyomorúságból.” (H.K. 2. k-f.).

            Miközben Zákeusban megfogalmazódott egy szándék, meglátni Jézust, találkozni vele, talán már régebb óta érlelődött benne ez a vágy, de most egyszerre csak felgyorsulnak az események. Miközben Zákeus felmászott egy fügefára, hogy jobban lásson, Jézus egy isteni örök szándék pontosságával tartott a fa felé, hogy feltekintsen rá és nevén szólítva hívja őt: „Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom!” (Luk 19:5/b). S ebben a döntő pillanatban, az isteni hívás elhangzásakor nemcsak azt látta meg Zákeus, hogy kicsoda Jézus, hanem önmagát is meglátta, s rég elveszett önmagát is megtalálta.

Zákeus, hallva Jézus szavát, aki észreveszi őt, ismeri őt, hiszen nevén szólítja, s ennek ellenére mégis arra kéri, hogy házában vendégeskedhessen, rádöbben nemcsak arra, hogy milyen nyomorult bűnös ember ő, hanem arra is, hogy Isten minden méltatlansága ellenére nagyon szereti őt, s ezért küldte el hozzá az ő Fiát, Jézus Krisztust, hogy megszabadítsa őt az elveszettségből

            Amit Zákeus éveken keresztül hiába várt és hiába keresett, amit a pénz és a vagyon nem tudott neki megadni, amit maga sem tudott igazán megfogalmazni, hogy mi az, ami hiányzik neki, azt most megtalálta. Zákeus számára az "egyetlen vigasztalás" maga Jézus Krisztus, akit most megtalált, pontosabban Jézus az, aki rátalált, mert ahogy az ige mondja: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19:10).

            Lukács evangélista világossá teszi, hogy Zákeus Isten kegyelme által igazult meg, még mielőtt ő bármi jót tehetett volna, mielőtt még háláját kifejezhette volna, Jézus megszólította őt, és Isten szeretetét és elfogadását hirdette neki. Zákeus nem érdemei alapján, hanem kegyelemből nyer elfogadást és megigazulást. De az üdvösség elfogadása teljesen megváltozott magatartáshoz vezetett, hálája kifejezéseképpen akar a szegényeken segíteni, s kárpótolni azokat, akiket korábban megkárosított.

            A jó cselekedet itt már nem az üdvösség feltételeként jelenik meg, hanem az Isten ingyen való kegyelméből elnyert megbocsátás, vagyis a hála gyümölcseként.

            Amikor Jézus Zákeus házába megy, a sokaság részéről ismét felhangzik a tiltakozás: „Bűnös embernél szállt meg.” (Lk 19:7/b). Amit Jézus tesz, az ugyanis ellenkezik nemcsak a nép önérzetével, hanem a vallásos meggyőződéssel is. A rabbik lehetetlennek tartották, hogy felvegyék az érintkezést a bűnösökkel, míg azok vezekléssel és jóvátétellel jelét nem adták őszinte megtérésüknek. Jézus azonban ennek az ellenkezőjét teszi, megelőlegezi szeretetét, hogy megmentse a bűnöst. Zákeus az által lett új emberré, hogy Jézus egyszerűen és magától értetődően vállalta vele, a megvetettel, a közösséget. A rabbik a megtérés jeleként ötödrésznyi jóvátételt követeltek. Zákeus azonban ennél sokkal többet tesz: vagyona felét adja a szegényeknek, és a megkárosítottaknak is a négyszeresét fizeti vissza.  A hála gyümölcse mindig nagyobb és több, mert az nem számol és számítgat, mert már tudja, hogy neki sokkal többet elengedtek és sokkal többet és nagyobbat kapott Istentől ajándékba.

3.            Zákeus hálája

            Káténk szerint az egyetlen vigasztalásunk, és a boldog életünk harmadik feltétele a hála: „hogy szabadításáért milyen nagy hálával tartozom Istennek.” (H.K. 2. k-f.).

            Zákeus rádöbbent arra, hogy Jézus befogadása megadta neki azt, amit éveken keresztül keresett és hiába várt a gazdagságtól. Most felismeri, hogy nem a gazdagság és a pénz teszi boldoggá, s így felszabadul a pénz démoni, megkötöző hatalma alól, szabaddá lesz, hogy adni tudjon, ezért így szól Jézushoz: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak.” (Lk 19:8). Zákeus felismeri, hogy amije van, az olyan sok, hogy a fele is elég neki ahhoz, hogy továbbra is jómódban élhessen, de most már megnyílik a szeme arra is, hogy észrevegye azokat, akik szűkölködnek, akiknek nincs, ezért most már a vagyonával szolgálni és segíteni akar.

 

            Mi indítja az önző és kapzsi Zákeust erre a nemes tettre? Hogyan változott meg ilyen radikális módon a másokat zsaroló és kíméletlenül becsapó Zákeus? A kérdésre csak egyetlen válasz van: a hála. Isten meg nem érdemelt kegyelmének és szeretetének megtapasztalása az, ami ilyen döntő változásra indítja Zákeust.

            A gúnyolódás, az ítélkezés, a harag, amivel az emberek viszonyultak Zákeushoz semmilyen változást nem hozott a számára. Amikor Jézus bemegy Zákeus házába, az evangélista ezt a megjegyzést írja le: „akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: bűnös embernél szállt meg.” (Lk 19:7). Jézus azonban, amikor megszólítja Zákeust és kijelenti, hogy házába akar megszállni, nem szab semmilyen feltételt. Zákeus szíve pedig az által, hogy Krisztus őt így, feltétel nélkül elfogadta, szereti, és megtiszteli házát jelenlétével, olyan hálával telik meg, ami egész eddigi életét megváltoztatja. Zákeus az által, hogy Krisztus elfogadta őt, felfedezi önmagát, rádöbben arra, hogy kicsoda ő valójában: „ő is Ábrahám fia.” (Lk 10:9/b).

            Zákeus tehát megtalálta az "egyetlen vigasztalást", az igazi kincset, ezért kész mindent feladni, mindenről lemondani, hiszen Krisztusban ő már mindent megkapott. Zákeusnak most már nem kell szégyenkeznie, és nem kell félni, mert tudja, "hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok."  Ezt erősíti meg Jézus bizonyságtétele is: „Ma lett üdvössége ennek a háznak.” (Lk 19:9/a). Itt az üdvösség, az ember megszabadítását, életének átalakulását, az Istenben való kincsnek a megtalálását jelenti, ami emberileg ugyan lehetetlen, az Istennél lehetséges. Jézus az a Jó Pásztor, aki az elveszettet visszavezeti a nyájhoz, így lesz az elveszett Zákeus is újra Ábrahám fia. Jézusnak ez az útja és ebben van a küldetése: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19:10). Engedjük, hogy Jézus ezt a munkát végezhesse a mi házunkban, a mi szívünkben! Ámen.

 

Domján János: Zákeus

 

Elment egyszer Zákeus,
hogy Jézust meglássa,
Kicsi volt, hát felmászott
egy nagy fügefára.

 

Mikor az Úr arra jött,
így szólt fel a fára:
“Zákeus ma tehozzád
térek be szállásra.”

 

Örvendezett Zákeus
Ennek hallatára,
Hitte, hogy a bűneit
az Úr megbocsátja

Azt mondta: “Ha valamit
gonoszul elvettem
Megfizetek négyszer is,
hogy jóvá tehessem.”

 

Így szólt az Úr: “E háznak
ma lett üdvössége!”
Zákeusnak szívébe
Öröm szállt és béke

 

Jézus jött, hogy megtartsa
a bűnös világot,
Mióta Ő eljött hozzánk,
én is vele járok!

 

 

Felhasznált irodalom:

"Hisszük és valljuk" Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre)

Fekete Károly: "A Heidelbergi Káté Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013)

A Szentlélek

 

A Szentlélek

Olvasmány: ApCsel 2:14-21

„Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Lk 11:13)

 

Pünkösd ünnepének legfontosabb kérdése ez: kicsoda a Szentlélek? Erre a kérdésre szeretnék ma válaszolni.

A Szentlélek nem egy személytelen erő, hanem a Szentháromság harmadik személye, az Atyának és a Fiúnak Lelke, aki húsvét után ötvenedik napra, illetve a mennybemenetel után tíz napra, jött el a tanítványokhoz, és őket apostolokká avatta. A pünkösd eredetileg aratási ünnep volt, a gabona betakarításának ünnepe. A Szentlélek kitöltetése által így lett a keresztyének számára a pünkösd Isten aratási ünnepévé. Már az Ószövetség is jövendöl a Szentlélek kitöltetéséről, ez teljesedett be az első pünkösdkor.

A Szentháromság első két személyéről, vagyis az Atyáról és a Fiúról szóló keresztyén egyházi tanítás a legtöbb ember számára általában érthető. Ha azonban a Szentháromság harmadik személye, a Szentlélek kerül szóba, sokan elbizonytalanodnak, és nem tudják hová tenni, igazán meghatározni, hogy ki is Ő valójában. Amikor olyan dolgokról van szó a Szentírásban, amit nehéz emberi szavakkal leírni, akkor képekkel, hasonlatokkal próbálja ezt a számunkra érthetőbbé tenni. Mivel a Szentlélek Isten jellemzésével, leírásával is így vagyunk, hogy a földi szavak elégtelenek erre, ezért az Ige jelképekben beszél róla. Próbáljuk meg ma sorra venni a Szentléleknek a Bibliában található jelképeit, s ez alapján megérteni, ki is Ő, és miért adatott nekünk.

1.      A Szentlélek jelképei a Bibliában

·        Az egyik leggyakrabban használt jelképe a Bibliában a Szentléleknek a szél.

Jézus így beszél tanítványainak a Lélek munkájáról: „A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.” (Jn 3:8). Ez a kép szinte magától adódik, mert a Szentírás eredeti szövegében a Lélek és a szél megjelölésére ugyanazt a szót használják. Találó egybeesés ez, hiszen mindkettő munkája néha észrevétlen és titokzatos, irányíthatatlan és ugyanakkor mégis valós és letagadhatatlan. Mondhatja-e valaki, hogy nincs szél, amikor itt virágokat termékenyít meg, amott pedig hegyeket gyalul le? Tagadhatjuk-e a Szentlélek hatását, amikor sok szép ígéretünket és fogadkozásunkat Ő vezeti el a megvalósulásig, a gyümölcstermésig? De Ő az, aki a gőg és az elbizakodottság hegyeit ledönti a szívünkben.

A tanítványok a pünkösd ünnepén a Lélek eljövetelekor elsőként ezt a jelet tapasztalják meg: „Hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.” (ApCsel 2:1-2).

·        Gyakran használja a Szentírás az Isten Lelkének kifejezésére a tűz képét is.

 Lukács evangélista így írja le az első pünkösdkor a tanítványokra kitöltetett Szentlélek csodáját: „Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel.” (ApCsel 2:3-4).

Már az Ószövetségben tűzzel szentelte fel Isten a szentsátort és Salamon templomát. Méltó volt, hogy az apostolokat is a szolgálatra a Lélek tűzkeresztsége szentelje föl.

A tűz éget, kifejezi Annak szentségét, Aki „emésztő tűz” (Zsid 12:29). Mennyi égetni való, megtisztítandó dolog van a mi szívünkben is: gyávaság, hitetlenség, tisztátalanság. Gondoljunk Ézsaiás próféta elhívására: „Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim! És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.” (Ézs 6:5-7). A tűz aztán megerősít, megkeményít is, így lesz a vasból acél, a sárból tégla, az agyagból porcelán. Milyen gyönge edények voltak a tanítványok pünkösd előtt, s mivé tette őket a pünkösdi Lélek: bátor hitvallók, hithősök és vértanuk lettek. E jelkép nyomán beszél a magyar néphagyomány píros pünkösd napjáról. Arany János így ír az „Ünneprontók” c. versében: „Szép piros a pünkösd reggel, / Mintha tűzzel, Szentlélekkel / Menny-Föld tele volna. / E napot fent s lent megülik, / E nap oly ragyogva nyílik, / Mint hajnali rózsa.”

·        A Szentlélek jelképe a Bibliában a víz is.

Jézus így szól övéihez: „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.” (Jn 7:38-39). Jézus tehát a Szentlelket élő vízhez hasonlította. A szentföldön a patakok, kutak és az esővizet tároló ciszternák a nyári hőségben ki szoktak száradni, de azok a helyek, ahol forrás van, minden időben ontják magukból a tiszta és hűs vizet.

Jákób kútjánál, amikor egy samáriai nővel beszélget Jézus, akkor is ezt az élő vizet kínálja fel számára. Isten Lelke ilyen élő vízhez hasonlítható, amely soha ki nem fogy, amely felüdíti a szomjas lelket, elmossa a lélek szennyét, amely gazdagon árad, hogy a Lélek gyümölcseit teremhessük.

·        Az Isten Lelkét hasonlíthatjuk a lámpáshoz is. 

Míg a tűz képénél a Szentlélek égető, tisztító munkáján van a hangsúly, addig a lámpás képe a Lélek megvilágosító hatalmát emeli ki.

Az éjszakában az eltévedt vándorok számára a csillagok, vagy éppen távoli városok lámpáinak a fénye jelenthet útbaigazítást. A viharban küzdő hajósok számára pedig a világítótorony fénye jelentheti a megmenekülés zálogát. A Szentlélek világosítja meg bűneinket, a kereszt titkát, Isten és felebarátaink arcát. A Szentlélek világosítja meg előttünk a következő lépést, de a végső célt is. A Jelenések könyve így tesz bizonyságot: „A trónusból villámok törtek elő, hangok és mennydörgések; a trónus előtt pedig hét lámpás égett lobogó lánggal: az Isten hét lelke.” (Jel 4:5).

·        Van, amikor úgy beszél a Biblia a Szentlélekről, mint egy ajándékról.

Péter apostol pünkösdi beszédében is így tesz bizonyságot a jeruzsálemi nép előtt: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát." (ApCsel 2:38).

Az ajándék képe azt fejezi ki, hogy a Szentlélek nem a mi lelkesedésünk eredménye, nem a mi emberi produkciónk, hanem felülről való. Ezért a Szentlelket nem lehet megvásárolni vagy lefizetni, ahogy azt Simon mágus gondolta, aki pénzt kínált az apostoloknak, hogy kézrátétellel adják át neki is azokat a képességeket, amelyekkel az apostolok a Lélek által felruháztattak.

A Szentlelket mi nem tudjuk előállítani, és nem is rendelkezhetünk vele, mert mi is csak ajándékba kapjuk Istentől, ezért csak könyöröghetünk érte: „Jövel Szentlélek Úr Isten, Töltsd be szíveinket épen!"”(370. dics.)

·        További képeket is találhatunk még a Szentírásban a Szentlélek bemutatására. Ilyenek, pl. amikor Jézus a maga helyett küldendő másik pártfogónak nevezi (Jn 16:7) a Szentlelket, valamint a galamb (Mt 3:15), a pecsét (Ef 1:13-14), a zálog (2Kor 1:22) és a kenet (1Jn 2:20) kifejezések is.

Valamennyi kép arra szolgál, hogy meglátassa velünk az Ő munkásságát, nehogy úgy járjunk, mint azok a Keresztelő Jánost követő tanítványok, akik Pál apostol kérdésére: „Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?”, csak ennyit tudnak felelni: „Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.” (ApCsel 19:2)

 

2.      A Szentlélek munkája

A Szentlélek munkája igen sokrétű. Megkülönböztethetjük a Szentlélek munkáját az általános kegyelem világában és különös kegyelem világában.

·        Az első, vagyis az általános kegyelem világában Isten Szentlelke azon munkájáról beszélünk, amely általában minden emberre és az egész teremtett világra nézve vonatkozik.

Isten Lelke kezdettől fogva azon munkálkodik, hogy a világban a káosz helyett rend és szépség legyen. Már a teremtés hajnalán ezt olvassuk: „A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” (1Móz 1:2)

A Zsoltárok könyve pedig az Isten Lelkének a természetben való szüntelen jelenlétéről és munkálkodásáról tesz bizonyságot: „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét.” (Zsolt 104:30). Isten Lelkének munkája tehát az is, hogy ő hozza el tavaszt, virágzást és gyümölcsözést a természetben.

De beszél arról is a Biblia, hogy a Szentlélek munkája az is, hogy képességet ad az embernek a művészeti munkára, és általában adja a tudomány és  a művészetek különböző talentumait. Az Ószövetségben a szent sátor elkészítésében részt vevő mesteremberekről ezt mondja az Úr: „Betöltöttem őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkálatra, hogy terveket készítsen az arany, az ezüst és a réz feldolgozására, foglalatba való kövek vésésére, fafaragásra és mindenféle munka elvégzésére. Bölcsességet adok minden hozzáértő ember szívébe, hogy el tudják készíteni mindazt, amit megparancsoltam neked.” (2Móz 31:3-6). De a nép vezetéséhez, és az ország kormányzásához is a Szentlélek munkájára van szüksége a királynak és a vezetőknek. Az Úr ezt mondta Mózesnek: „Vedd magad mellé Józsuét, Nún fiát, akiben van lélek.” (4Móz 27:18).

Majd a Bírák könyvében ezt olvassuk: „Ekkor az ÚR felruházta lelkével Gedeont, az pedig megfújta a kürtöt, és hadba szólította Abíezer nemzetségét.” (Bír 6:34).

·        A másik fontos területe az Isten Szentlelke munkálkodásának a különös kegyelem világa, vagyis az Istentől elszakadt, a bűn rabságában élő ember megmentésén és megszabadításán munkálkodik.

Isten Szentlelke segít bennünket abban, hogy meghalljuk Isten szavát, hogy a bűn útjáról megtérjünk Istenhez és a kárhozat helyett az üdvösséget válasszuk.

A Szentlélek azonban nemcsak vágyat ébreszt bennünk a kegyelem és az üdvösség után, hanem engedelmességre vezet, életünk irányítója, útmutatója is lesz. A Szentlélek munkájának ezt a részét emeli ki a Káté is: „Engem igaz hit által Krisztusnak és Krisztus minden jótéteményeinek részesévé tesz, vigasztal, és velem marad örökké.”  (H. K. 53.).

A Szentlélek hitet ébresztő, megtérésre hívó munkájáról szól a következő történet. A híres angol evangelizátorral, Whitefield Györggyel kapcsolatosan jegyezték fel a következő történetet. Egyszer egy hajóács is elment meghallgatni a híres evangelizátort. Az igehirdetés meghallgatása után ezt mondta a hajóács: „Már sok prédikátort meghallgattam, általában egy prédikáció alatt gondolatban sikerül felépítenem egy egész hajót. Most azonban amikor Whitefieldet hallgattam, egyetlen deszkát sem sikerült felszegeznem, annyira magával ragadott a beszéde.”

Az Ige így figyelmeztet mindnyájunkat arra, hogy engedjük Isten Szentlelkét munkálkodni életünkben: „Ezért, amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában.” (Zsid 3:7-8).

Isten Igéjét ma kell meghallani, ma kell dönteni Jézus Krisztus mellett, ma kell kérni, hogy Isten Szentlelke bennünk is végezze el újjászülő és megszentelő munkáját.

Ne késlekedjünk hát meghallani Isten hívó szavát, hanem engedjük, hogy Isten Szentlelke még ma elkezdhesse bennünk az ő áldó és megszentelő munkáját. Mert ő az, aki egyrészt megláttatja velünk bűneinket, de ő vezet el oda, hogy felismerjük a kereszt titkát, vagyis, hogy elfogadjuk bűneink bocsánatát. És végül ő erősíti bennünk az elhatározást és döntést a Krisztus követésére. Jézus szerint Isten Lelkének munkáját az életünkben leginkább a „lélek gyümölcsei” mutatják: „Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt 7:20). Pál apostol így ír erről: „A Lélek gyümölcse pedig szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5:22).

Kérjük hát mi is Isten Lelkének munkáját: „Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám, / Égi lángod járja át szívem és a szám! / Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! / Isten élő Lelke jöjj, áldva szállj le rám!” (463. dics. 1.) Ámen.

 

Pünkösd

 

Pünkösd

Olvasmány: ApCsel 2:1-36

„Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak” ApCsel 2:37

 

   Lukács evangélista beszámolója szerint pünkösdkor zarándokok ezrei tolongtak Jeruzsálem utcáin, akik azért érkeztek ide, hogy részt vegyenek a közös ünneplésben. A zsidók számára ez volt a „Sávuót”, a „Hetek ünnepe” a Sínai-hegyen történt törvényadás emléknapja, és az új kenyér ünnepe. A pünkösd a hét bibliai ünnep egyike, melyeket Isten rendelt el Izrael népének. A tavaszi ünnepeket megkoronázó esemény, ami dátumát tekintve is szorosan összetartozik a páskával, hiszen a pünkösd megünneplésének időpontját Mózes törvénye az attól számított héthetes időszak elteltével, az ötvenedik napban jelöli meg.

A bibliai időkben a pünkösd elsősorban aratóünnep volt. A föld minden gyümölcsére úgy kellett nézni, mint ami Isten jóságának adománya, ezért felhasználását a zsenge ajándékának megadása nélkül úgy tekintették, mintha megrabolták volna Istent. Ezért minden évben hoztak az emberek egy kosárra valót a papnak, hogy tiszteletet adjanak a Mindenható Istennek és imádkozzanak Őelőtte. Egyúttal bizonyságot tettek arról, hogy őseik jövevények voltak, de Isten volt az, aki kiszabadította őket az egyiptomi rabszolgasorsból és új hazát adott nekik, és bevezette őket a tejjel és mézzel folyó földre, ahol megáldotta őket földbirtokkal és jó terméssel. (5Móz 26:1–10).

1.      A tanítványok megváltozott élete

Jézus tanítványainak kis csoportja ekkor szintén Jeruzsálemben tartózkodott, mivel Mesterük utasítása szerint itt kellett várakozniuk arra, hogy az ígéret szerint majd mennyei erővel ruháztatnak fel. Jézus az ő mennybemenetele előtt ugyanis így búcsúzott tanítványaitól: „És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” (Lk 24:49).

Ez az ígéret teljesedet most be. Hirtelen nagy szélzúgás támadt és lángnyelvekhez hasonló formában leszállt Isten Szentlelke a tanítványokra. Ez a „mennyei erővel” való felruháztatás az jelentette, hogy a Szentlélek kitöltetése által, Isten jelenléte vett lakozást a tanítványokban. Ez olyan robbanásszerű változást hozott a tanítványok életében, ami teljesen átformálta az életüket.

A tanítványok életének megváltozása olyan nyilvánvaló volt, hogy Jeruzsálemben nemsokára mindenki Jézus követőiről kezdett beszélni. A világ minden tájáról összesereglett zarándokok megdöbbenve hallgatták az apostolok bizonyságtételét. A sokaságban ugyanis nemcsak zsidó anyanyelvűek voltak, hanem olyanok is szép számmal, akik más nyelvet beszéltek, mégis mindenki a saját anyanyelvén értette az apostolok szavait. Nem kétséges, hogy valami különös dolog történt itt Jézus tanítványaival. Ők mindnyájan galileai származásúak voltak, akik nem igen beszéltek idegen nyelveket. Lukács mégis ezt írja róluk: „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (ApCsel 2:4).

Az a Péter, aki nem sokkal korábban háromszor tagadta meg Jézust, csakhogy mentse az életét, most bátran szembenézett a zsidó és római hatóságokkal és nem félt nyíltan megvallani, hogy kicsoda számára Jézus. Péter és a többi tanítvány a nagy sokság előtt nagy erővel tett bizonyságot Jézusról. Sokan örömmel fogadták az apostolok bizonyságtételét és ezt mondták: „zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.” (ApCsel 2:11). Mások azonban csak csodálkoztak, sőt olyanok is voltak, akik rosszindulatú vádakkal illették őket: „Megdöbbentek mindnyájan, és tanácstalanul kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni? Mások azonban gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg.” (ApCsel 2:12).

Péter az, aki végül előállt és a felhozott vádakra válaszolva egy hosszabb igehirdetést tartott, amelyben arra mutatott rá, hogy a jelenlévők a világtörténelem legfontosabb eseményének a tanúi. Ezekben a különös eseményekben Istennek a korábban adott ígéretei teljesedtek be. Péter Jóel próféta és Dávid király szavait idézve bizonyította, hogy az egész Ószövetség Jézusra mutat, akiben Isten terve teljesedett be. Jézus tehát az a Messiás, akiben az ősi ígéretek beteljesedtek: „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” (ApCsel 2:36).

Az apostolok a Szentlélekkel betöltekezve olyan nagy erővel és hatalommal tettek bizonyságot, hogy azon a napon mintegy háromezer ember csatlakozott a tanítványokhoz. Ezzel létrejött a keresztyén egyház. Az új hívők csoportja ezek után rohamosan tovább növekedett, annak ellenére is, hogy a zsidó és a római hatóságok minden módon megpróbálták ellehetetleníteni a Jézusban hívők életét. Amint azt Jézus előre megmondta, az evangélium üzenete bejárta az egész tartományt, és kevesebb, mint egy emberöltő leforgása alatt eljutott a birodalom fővárosába, Rómába is. Egy olyan korban, amikor szinte egyik napról a másikra új vallások tömkelege született és tűnt el, a keresztyénség elindult világhódító útjára.

 Mindez a pünkösdi eseményekkel vette kezdetét, és tart mind a mai napig. A Heidelbergi Káté 54. kérdése így szól Jézusnak erről a munkájáról: Mit hiszel az egyetemes keresztyén Anyaszentegyházról? Felelet: Hiszem, hogy Isten fia a világ kezdetétől fogva a világ végezetéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igéje által magának az igaz hitben megegyező, örökéletre elválasztott sereget gyűjt, azt oltalmazza és megtartja; és hiszem, hogy ennek a seregnek én is élő tagja vagyok és mind-örökké az maradok.

Pünkösd után tehát a tanítványok élete valóban megváltozott. Olyan határozottan és magabiztosan léptek fel, mint akik valóban a világtörténelem legmegdöbbentőbb eseményének lehettek a szemtanúi. A pünkösd előtt még félelemtől rettegő és bezárkózó tanítványok, pünkösd után immár alig várták, hogy hírül adhassák a világnak mindazt, aminek a tanúi voltak. A rettegés és a félelem helyett immár erő és bátorság jellemezte őket. Jeruzsálem utcáin és a templomban mindenkinek, aki csak hajlandó volt odafigyelni rájuk, bátran és határozottan hirdették az örömhírt, hogy Jézus él, hogy feltámadt a halálból, és Ő a Messiás, akire oly régóta várt a zsidó nép.

Az apostolok megváltozott élete is bizonyság Jézus mellett. Ha kételyeink lennének az evangélium hitelessége felől, akkor figyeljük meg Péter történetét. Jézus tárgyalásakor még gyáván a sötétben bujkált, nehogy gyanút keltsen. A letartozatástól való félelmében átkozódott és letagadta azt is, hogy ismerte Jézust. Ugyanez az ember viszont, pünkösdkor, már bátran a sokaság elé áll és Jézust hirdette nekik, majd pedig a tekintélyes vallási vezetők elé állva gyilkossággal vádolta őket. Olyan tűz égett Péter szívében, amelyet már nem lehetett többé semmi módon elfojtani.

Pünkösddel tehát minden megváltozott. Amikor Jézus a földön járt, gyakran beszélt Isten országáról, de tanítványait arra figyelmeztette, hogy ne mondják el senkinek, hogy ő a Messiás. Feltámadása után viszont Jézus arra hívta a követőit, hogy hirdessék Isten országát és ehhez majd erőt is kapnak a Szentlélek által.

2.      Az egyház születése

Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének ünnepe, de egyben az egyház születésnapja is. Hogyan jött létre a keresztyén egyház? Az ősegyház titka az erő kiáradásában van. Amikor a nagytanács letartóztatja Péter és János apostolt, ezt kérdezik tőlük: „Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ti ezt?” (ApCsel 4:7). A Szentlélek kiáradásával valami olyan különleges dolog történt, ami egészen egyedülálló a világtörténelemben. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv egy egészen megdöbbentő képet rajzol elénk a frissen megalakult keresztyén egyházról.  Az első keresztyén gyülekezetben nemcsak imádkoztak a betegekért, de azok meg is gyógyultak. Amikor pedig a börtönbe zárt apostolokért könyörgött a gyülekezet, a börtön ajtaja kinyílt, hogy az apostolok szabadon távozhassanak és tovább hirdethessék az evangéliumot. Az apostolok cselekedeteinek beszámolóit olvasva azt érzékeljük, mintha az emberi természet is megváltozott volna és a mennyország friss levegője áramlana ezeken a sorokon keresztül.

Az ősegyház bár veszélyek között élt, mégis bártan hirdette az evangéliumot. A történelem során még sohasem történt meg, hogy egy maroknyi kis csoport ilyen nagy hatással lett volna a világra. De ki áll a siker mögött? Miért működhet ez az egész? A Biblia egyértelműen Isten hatalmára mutat rá, aki a Szentlélek által cselekszik. Lukács evangélista feljegyzi, hogy a fiatal keresztyén egyház minden egyes döntését a Szentlélek vezetése alatt hozta meg. Valóban olyan meghatározó szerepe volt a Léleknek a történésekben, hogy némelyek azt is felvetették, hogy a könyvnek inkább azt a címet kellene adni: „A Szentlélek cselekedetei.” Lukács ötvenhat alkalommal említi a Szentlelket könyvében.

Mielőtt Jézus tanítványai elkezdték volna hirdetni az evangéliumot szerte a világban, előbb Jeruzsálemben kellett maradniuk és meg kellett várniuk a Szentlélek érkezését. Csak akkor lettek ugyanis alkalmassá az ige hirdetésére, a bizonyságtételre, amikor valóban részesültek a Lélek ajándékában.

Ez teljesedett be aztán pünkösd ünnepén:  „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (ApCsel 2:4). Pünkösdkor Isten Szentlelke nemcsak az apostolokra, hanem a hívők új csoportjának mindegyikére leszállt. Majd a pünkösdi csoda, Isten Szentlelkének kitöltetése még többször megismétlődött. Először még csak zsidókra szállt le Isten Szentlelke: „Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.” (ApCsel 4:34). Majd arról olvasunk, hogy a samaritánusok is részesülnek ugyanabban az ajándékban. „Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.  Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, mert még nem szállt le egyikükre sem, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.  Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában.” (ApCsel 8:14-17). Később a pogányok is megkapták Isten Szentlelkét: „Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. És elámultak a zsidók közül való hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka.” (ApCsel 10:44). Végül pedig még egyszer megismétlődik a pünkösdi csoda az Efézusi gyülekezetben, amikor Keresztelő János egykori tanítványaira töltetik ki Isten Szentlelke: „És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.” (ApCsel 19:6).

Ahogy a gyülekezet növekedett, a tanítványok fokozatosan kezdték megérteni, mire is gondolt Jézus, amikor azt mondta: „Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.”  (Jn 16:6). Bár Jézus testi valójában eltávozott tőlük, de továbbra is jelen volt a Szentlélek által a tanítványai szívében, életében.

A Lélek által munkálkodva Jézus a korábbiaknál jóval szélesebb körben fejthette ki munkáját a világban, mint bármikor azelőtt. Jézus munkálkodik ugyanis a tanítványaiban a Szentlélek által. Erre látunk példát, amikor Fülöpöt a járatlan Gázai útra vezeti Isten Lelke, ahol az etióp főemberrel találkozik, akinek az evangéliumot hirdeti. De Jézus választotta ki a Lélek munkája által azokat az embereket is, akik missziói munkába kezdtek az Antiochiai gyülekezetben. Az első nagy apostoli zsinaton is Jézus munkálkodott a Lélek által.

Az Apostolok Cselekedeteiből nyilvánvalóvá válik, hogy a Szentlélek nem valami homályos és megfoghatatlan szellem, hanem élő személy, aki szólt, aki a döntések meghozatalában segítette és a hit erejével töltötte be az egyházat.

Pünkösd után kijelenthetjük, hogy a Jézusról szóló üzenetnek nem lehet többé gátat vetni. A Jézus által kínált reménység átformáló üzenetét a tanítványok maroknyi csapata alig harminc év alatt eljutatta Jeruzsálemtől Rómáig. A zsidó vallási vezetők azt hitték, hogy Jézus kivégzésével örökre pontot tettek mindarra, amit Jézus hirdetett. De Jézus nem maradt halott, dicsőséges feltámadásával legyőzte a halált és a feltámadás örömüzenete megváltoztatta a világot.

Azok a tanítványok, akik bíztak Jézus ígéretében, hogy elküldi hozzájuk Lelkét és felruházza őket erővel, a rájuk váró küldetéshez, részesültek Isten ajándékában. Pünkösdkor eljött a Lélek, erővel és hatalommal betöltve Jézus tanítványait, létrehozta az egyházat, amely a pokol kapuin is diadalt arat majd. Péternek a Lélek kiáradása után elmondott igehirdetéséből egyértelműen kiderül, hogy a pünkösdi csoda az Isten ígéretének a beteljesedése volt.

Lukács evangélista az Apostolok Cselekedeteiben bepillantást enged az újonnan megalakult egyház életébe. Akik Jézusban bíztak, azok összegyűltek tanítani, énekelni, imádkozni, közösséget gyakorolni, és közösen étkezni. Isten ereje által sokan hittek Krisztusban és csatlakoztak a gyülekezethez.

A keresztyén egyház a Szentlélek tüze mellett, nem mentesült az üldöztetés tűzétől sem, de az ellenállás nem akadályozta, hanem még inkább elősegítette az egyház terjedését. Az István diakónus megkövezése után meginduló üldöztetés következtében a hívők szétszóródtak az egész akkor ismert világon, Isten Lelke pedig velük volt, ők pedig mindenhol hirdették az evangéliumot. A világnak a különböző részeire szétszóródott keresztyének így új gyülekezeteket hoztak létre. Ámen.