Igehirdetés: 2023.03.26.

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 55.

 

Érdemtelenül

Olvasmány: 1Móz 27-28

 „Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer áldást, meg utódod által a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” (1Móz 28:13-15)

 

   Ábrahám története után a szentíró a fiának, Izsáknak, majd pedig Izsák két fiának Ézsaunak és Jákobnak a történetét mondja el. Jóllehet Ábrahám kiválasztása és elhívása által Isten terve az volt, hogy az egész világot megáldja, a bibliai történet itt még csak Ábrahám családjára koncentrál. Ábrahám, Izsák és Jákob, valamint az ő tizenkét fia, az ún. patriarchák, vagy ősatyák. Ezekben a történetekben van három olyan közös elem, amely különösen is fontos. Az első, hogy Isten az Ábrahámnak tett ígéreteit megismétli Ábrahám fiának, Izsáknak, majd pedig Ábrahám unokájának, Jákobnak. Istent ezért gyakran úgy is emlegetik a Bibliában, mint, aki „Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.” (2Móz 3:6). A második jellemző vonása ezeknek a történeteknek a családi kapcsolatok megromlásának és megszakításának visszatérő témája. A testvérek vagy családtagok közötti viszály többféle módon is jelentkezik, és beszennyezi a későbbi utódaik életét is.

   Mindezekből láthatjuk, hogy a kapcsolatok katasztrofális megromlása, amely Ádám és Éva bukásával vette kezdetét, újra és újra megjelenik az emberiség történetében. A bibliai elbeszélések nem szépítenek, hanem őszintén szembesítenek bennünket a valódi jellemünkkel. A bibliai hősök, hozzánk hasonló esendő emberek, de Isten mégis kiválasztja őket, hogy először bennük munkálkodva, őket formálva és megújítva, majd pedig általuk munkálkodva vigye véghez tervét az egész emberiség megmentésére.

   A harmadik közös elem az ősatyák történetében az Isten gondviselő jelenléte. Isten törődik népével, dacára annak a sok akadálynak, amely a velük kapcsolatos tervének útjában áll. Ismétlődő motívum az is, hogy az ősatyák feleségei általában meddők, de Isten kegyelméből aztán mégis csodás módon gyermeket fogannak. Közös vonás az is, hogy valamilyen természeti katasztrófa és annak következménye, pl. éhség fenyegeti az ősatyák családját. A nehéz helyzetekben pedig az ősatyák sokszor önző és ostoba módon cselekszenek, ezzel újra és újra veszélybe sodorják magukat és utódaikat, de az Isten tervének beteljesedését is akadályozzák. Mégis ebben az egész emberi zűrzavarban egy valami állandó. Ez pedig Isten hűsége az Ábrahámnak tett ígéretéhez. Isten gondviselő törődését fejezi ki az a név is, amellyel ezekben a történetekben gyakran Istent illetik. Ő az „El Saddaj”, azaz a Mindenható Isten. Ő az aki, képes a meddőt termékennyé tenni, az emberi engedetlenség és bűn által elrontott dolgokat helyrehozni és beteljesíteni ígéretét. Isten gondviselése tehát mindvégig kiemelt motívum marad az ősatyák történetében.

1.      Csalóként Isten családjában?

   Sok olyan ember van, aki azért nem jár templomba, mert úgy érzi, hogy „túl sok ott a képmutató.” Sokszor persze csak kifogásként hozzák fel ezt az emberek, de el kell ismernünk, hogy van benne némi igazság. Mindig vannak olyanok, akik a vallási előírások betartását másoktól ugyan szigorúan megkövetelik, de maguk nem tartják be azokat. Az ilyen embereket szokták képmutatóknak nevezni. Mást mutatnak a külvilág felé, mint ami a szívükben van. Valójában nem mások ők, mint csalók. Ilyen ember volt Jákob is. Így vele kapcsolatosan jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy mit keres ő Isten családjában? Hogyan lehet ő az Isten kiválasztott embere, ha az élete csupa hazugsággal és csalással van tele? Már a születése pillanatában megmutatkozik az erőszakos és versengő természete: „Világra jött a testvére, kezével Ézsau sarkába kapaszkodva. Ezért őt Jákóbnak nevezték el.” (1Móz 25:26). Jákob úgy jött a világra, hogy egyik kezével az ikertestvére sarkába kapaszkodott, tehát már ott megpróbálta megelőzni, legyőzni őt. A szülei számára bizonyára nagyon emlékezetes maradt ez a pillanat, ezért adták a gyermeknek a Jákob, azaz „sarokfogó” nevet, ami egyben csalót is jelent. A bibliai történet azonban azt is bemutatja nekünk, hogy miképpen lesz Jákobból, a csalóból, Izrael, azaz Isten harcosa.

   A Szentírás őszintén bemutatja Jákob fortélyos természetét. Azt a Jákobot, aki ügyesen felismerte és kihasználta testvérének a gyenge pontját annak érdekében, hogy a maga számára megszerezze az elsőszülöttségi jogot, ami azt jelentette, hogy az örökségből ő kaphatta meg a nagyobbik részt. Később, amikor látta, hogy apja továbbra is az idősebb testvérnek, azaz Ézsaunak kívánja adni az áldását, az anyja ösztönzésére újabb cselhez folyamodott. Idős apja vakságát kihasználva csalással és hazugsággal szerezte meg a maga számára azt az áldását, ami jog szerint a testvéréé lett volna. Akkoriban az elsőszülöttségi jog azt jelentette, hogy a családban mindig a legidősebb fiú kapta a nagyobb részt az örökségből, ő lett a hatalmas és kiterjedt család feje.

   Ábrahám családjában azonban az áldás nemcsak a jólétet közvetítette egyik nemzedékről a másikra, hanem ennél jóval többet jelentett.  Ábrahám a feleségétől, Sárától született fiának Izsáknak adta tovább a szövetségi áldást, most pedig Izsák is ezt az áldást adja tovább. Jákob tehát nemcsak az örökséget, a vagyont és családfői rangot szeretné a maga számára megszerezni, hanem az Istennel való szövetség áldását is, azt, hogy az Ábrahámnak adott isteni ígéret az ő családjában és az ő utódaiban éljen tovább. De lehet-e csalóként Isten családjához tartozni, az áldást ily módon örökölni? A bibliai történet azt mutatja, hogy semmiképpen sem. Jakobnak előbb új emberré kell formálódnia ahhoz, hogy örökölhesse Isten áldását.

2.      A csalás visszafelé sül el

   A Biblia kijelenti Jákobról, hogy Isten már a születése pillanatában odaígérte neki az áldást: „De a nagyobbik szolgál a kisebbnek.” (1Móz 25:23/b). Isten terve szerint tehát Jákob volt a kiválasztott. Azonban, ő maga nem tudott bízni Isten ígéretének beteljesedésében, képtelen volt türelemmel várni, ezért siettetni kívánta az eseményeket. A csalás bejött ugyan Jákobnak, látszólag el is érte, amit akart, de ekkor a dolgok a visszájukra fordultak, s az életét is csak a futás mentette meg. Jákob tehát ahelyett, hogy élvezte volna az elsőszülöttségi joggal járó vagyoni előnyöket, mindent elveszített, földönfutóvá vált és húsz évet az életéből kénytelen volt száműzetésben tölteni.

   Jákob a nagybátyjánál, Lábánnál lelt menedékre. Itt aztán a csavaros eszű nagybátyjától Jákob kamatostól kapta vissza mindazt, amit ő a testvére ellen elkövetett. A csaló maga is csalás áldozatává vált. Jákob hét évet szolgált Lábánnál azért, hogy feleségül vehesse annak kisebbik lányát, Ráhelt.  Az apósa azonban galádul átverte Jákobot, a nászéjszakán kicserélte a mennyasszonyt annak nővérével, Leával. Jákob csak újabb hét évi szolgálatra való elköteleződés után vehette feleségül a szerelmét, Ráhelt. Majd még hét esztendőt kellett szolgálnia azért, hogy anyagilag is önállóvá válhasson. Apósa ezalatt a pásztorkodásért ígért bérrel ismét többször is átverte Jákobot.

   Az a Jákob, aki bátyjától, Ézsautól egy tál lencséért megszerezte az elsőszülöttségi jogot, kiforgatva őt vagyonából, most maga is átélte ugyanezt. Ő, aki trükkös módon igyekezett előnybe kerülni, és megszerezni az apai áldást, végül maga is egy trükkös ember áldozata lett. Drágán meg kellett fizetnie mindazért, amit elkövetett. Az a Jákob, aki hajlandó volt csalni és hazudni, hogy magának szerezzen meg mindent, egyáltalán nem mutatott jó példát. Mégis ő volt Isten kiválasztott embere. Ahhoz azonban, hogy valóban betölthesse azt a feladatot, amire Isten kiválasztotta őt, még sok próbatételen kellett keresztül mennie, hogy megváltozzon, és új emberré legyen. Élete fontos tanulságul szolgál a számunkra. Isten rajta keresztül mutatta meg, hogy Ő minden embert fel tud használni, aki keresi Őt. A választottait Isten azok gyarlóságaiból is meg tudja tisztítani. Jákob története a mi számunkra is reményt nyújt, akik ugyanúgy gyarlók és tökéletlenek vagyunk, de ha kitartóan keressük az Urat, ha fontos nekünk az ő áldása, akkor az Úr minket is megtisztít és a maga gyermekévé, örökösévé tesz.

3.      Nem igazságtalan-e Isten?

   Isten választása úgy tűnik független az emberi logikától. Istent nem befolyásolja az ember viselkedése, jó vagy rossz tettei. Az Úr egyszerűen azt választja, akit ő akar. Nem az emberi érdem vagy érdemtelenség alapján hozza meg döntését, ő szuverén Úr. Isten Jákobot, a fiatalabb testvért választotta ki. Pál apostol ezt a kérdést teszi fel a Római levélben: „Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla!” (Rm 9:16). Majd Jákob és Ézsau történetét idézve így folyatja: „Amikor ugyanis még meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy Istennek az ő kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, nem a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, már akkor megmondatott Rebekának, hogy „a nagyobbik fog szolgálni a kisebbiknek.” (Rm 9:11-14). Nem mindig értjük Isten döntését, azt mégis látnunk kell, hogy Isten még a kiválasztottak engedetlensége, hibái ellenére is mindig véghezviszi tervét.

   Isten áldása kiáradt a kiválasztottakra, függetlenül azok viselkedésétől. Isten már Ábrahám elhívásakor kijelentette: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (1Móz 12:3). Ábrahám kicsiny, esendő családja hatalmas, bár ugyanúgy esendő néppé terebélyesedik, amelyből, amikor eljön az idők teljessége, megszületik a megígért Szabadító.

   Ezért figyelmeztet minket Pál apostol, hogy nem tisztünk megkérdőjelezni Isten bölcsességét. Talán nem értjük, hogy miért választ Isten olyan embereket, mint Jákob, azt azonban látnunk kell, hogy ezek a választások részei az Isten tervének és az egész emberiség megmentését munkálják. A Biblia bíztat minket: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.” (Gal 3:26-29).

4.      Érdemtelenül, de kegyelemből

   Jákob példáján azt is láthatjuk, hogyan munkálkodik Isten kegyelme. Jákob érdemtelenül, kegyelemből lesz Isten eszközévé. Pál apostol ezt így fogalmazza meg: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Rm 9:15-16). A kegyelem görög szava szó szerint azt jelenti: „meg nem érdemelt ajándék”. Pál apostol maga is átélte ezt, hiszen életének első részében Isten egyházának ellensége, a keresztyének üldözője volt, Isten mégis kiválasztotta és elhívta őt, kegyelme által új emberré formálta.

   Jákob életében is látványosan megjelenik Isten kegyelmének ez a munkája. Élete nehéz, válságos helyzeteiben, amikor már-már kicsúszni látszik a talaj a lába alól, drámai változásokat átélve tapasztalja meg Isten kegyelmét. Amikor a testvére haragja elől menekülve, a pusztában éjszakázik, teljesen magára marad és fél. De életének ezen a mélypontján, Isten nem szemrehányással közeledik Jákobhoz, hanem ragyogó ígéretekkel.

   Isten megerősíti Jákob számára, mindazokat az áldásokat, amelyeket ő Ábrahámnak ígért és kijelenti neki: „Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” (1Móz 28:13-15). Maga Jákob pedig az Istennel való találkozás következtében most először ismeri el, hogy az Úr fölötte áll: „az ÚR lesz az én Istenem.” (1Móz 28:21/b). Isten kegyelme az, amit itt Jákob megismert. Amikor mindent elveszített és menekülnie kellett, akkor talált rá az igazi és örök kincsre. Jóllehet Jákob nem kereste az Istent, Isten azonban megkereste őt. Jákob álma a mennybe érő lépcsőről Jézusra mutat, aki maga lett az összekötő híd menny és föld között.

   A következő találkozása Jákobnak az Isten kegyelmével, két évtizeddel később történik meg, az Ézsauval való kibékülését megelőző éjszakán. A közben eltelt évek során Jákob meggazdagodott, szép nagy családja lett, de a testvérével való találkozás mégis olyan nyugtalansággal töltötte el, hogy egész éjszaka reszketett a félelemtől. Jákob ekkor Istenhez könyörgött, remélve, hogy az Úr megtartja ígéretét. Jákob egész életének legmeghatározóbb vonása az ügyeskedés, a kiszorítás, a becsapás volt. Mindvégig saját erejére támaszkodott. Hosszú ideig a hitnek, az Istenbe vetett bizalomnak nyomát sem láttuk benne. Isten csak arra volt jó, hogy őt is eszközként használja céljai elérésében. Ezen az éjszakán azonban Isten rátámadt Jákobra, aki ebben a küzdelemben ismerte fel életének igazi mozgatórugóit. Jákobnak meg kellett értenie, hogy amíg önmaga mesterkedéseiben bízik, és nem adja át magát teljesen az Istennek, addig igazából Isten ellen harcol. Jákob ezen az éjszakán is ellenállt és nem akarta beadni a derekát. De Jákob a „sarokfogó”, most méltó ellenfélre talál, aki őt valóban sarokba szorította.

 

   Így Jákob ezután valóban más emberré lett, ezért is kapott Istentől új nevet. Ez a név lett aztán Isten kegyelmének végső pecsétje az életén: „Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izrael, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” (1Móz 32:29). Jákob új nevet, új identitást kapott Istentől. Örökre sánta maradt, az Istennel való küzdelem nyomát, sebzettségét, a testén hordozta. Ez a gyengesége emlékezteteti mindig arra, hogy csak Istenben bízva élheti életét. Így lesz ez az éjszaka mégis titokzatos győzelemmé Jákob számára. Gyengeségében hordozza az erőt, az áldást, mert ebben fegyverezte le őt Isten, és ez által lett új emberré. Istennel küzdött és győzött, mert eljutott arra a pontra, amikor önmagát átadta az Úrnak. Megtanulta, hogy mit jelent az emberi ügyeskedés helyett. Isten ígéretében bízni. Ámen.

Igehirdetés: 2023.03.19.

 

 

A hit próbája

Olvasmány: 1Móz 22.

„Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!” (1Móz 22:2)

 

   Ábrahám az erős hitéről lett nevezetes. De sok próbatételen kellett keresztülmennie, amíg eljutott a hitnek erre a fokára. Isten Ábrahám számára már az elhívásakor kijelentette tervét és aztán többször meg is erősítette azt. Az isteni ígéretek beteljesedéséhez, azonban még sok időnek kellett eltelnie. Az Úr terve ugyanis nem azonnal valósult meg. Sokáig teljesen rejtve maradt mindaz, amit Isten ígért, sőt már-már úgy tűnt, hogy semmi sem valósul meg belőle. Például Isten még az elején, Ábrahám elhívásakor, azt ígérte, hogy földet és hazát ad neki. Mégpedig olyan földet, ahol bőségben élhet majd Ábrahám és az ő utódai, akik majd itt nagy néppé lesznek. Ábrahám Isten ígéretére hagyatkozva elhagyta otthonát, hogy azon a földön telepedjen le, amit majd Isten mutat neki.  Amikor azonban Ábrahám megérkezik Kánaán földjére, hamarosan szárazság sújtja azt a földet és éhség támad. Ábrahám ezért elhagyja az ígéret földjét és a családjával együtt Egyiptomba költözik. Itt aztán jó dolga lesz Ábrahámnak, mindezt azonban hazugsággal éri el, amikor gyakorlatilag kiárusítja a feleségét, a húgának hazudva őt. Végül az egyiptomi kaland csúfos lelepleződése után Ábrahám kénytelen volt mégis visszatérni Kánaánba.

   Ábrahám próbatételei azonban ezután sem értek véget. Isten eredetileg utódok sokaságát ígérte Ábrahámnak, azonban sokáig nem született gyermeke. Sára meddő volt, így elmaradt a gyermekáldást. Ahogy Ábrahám és felesége Sára egyre idősebbek lettek, úgy vált egyre reménytelenebbé a helyzetünk. A családról és a sok utódról szóló ígérete Istennek csak egy durva tréfa lenne? Amikor Ábrahám 85 esztendős lesz, nem vár tovább Isten ígéretének beteljesedésére, hanem a maga módján próbálja megoldani a helyeztet. Sára egyik szolgálólányának, Hágárnak nemz gyermeket, hogy így gondoskodjon utódról. Isten azonban kijelenti, hogy áldását csak a Sárától születendő utódja fogja megkapni. Ábrahám félrelépése sok bajt és bonyodalmat hoz a családjára.

   Isten végül a 99 éves Ábrahámnak ismét megerősíti, hogy fia fog születni. Sára a hír hallatán csak nevet, mert számára teljesen képtelenségnek tűnik, hogy 90 éves korában gyermeket szüljön. De bármilyen különös és hihetetlen Ábrahámnak és Sárának mégis fia születik, és ezzel valóban beteljesedik Isten ígérete. A várva várt gyermeket pedig Izsáknak nevezik el, ami annyit jelent: „nevetés”, mert öreg koruk ellenére mégis nevetéssel és örömmel lett teljes az életük.

   Ábrahám számára azonban még csak ekkor érkezik el a legnagyobb próbatétel. Ez próba minden eddiginél súlyosabb. Ábrahámtól azt kéri Isten, hogy áldozza fel neki az egyszülött fiát. Ábrahám ezúttal nem keres kifogást, engedelmeskedik Istennek.  Az Úr azonban miután látja Ábrahám hitét és engedelmességét, nem kéri tőle ezt az áldozatot.

1.      A próbatétel

   A Biblia egyik legmegdöbbentőbb mondata, amit Isten Ábrahámnak mond: „Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!” (1Móz 22:2). Ezt a mondatot hallva mindnyájan azt kérdezzük: „Hogyan kérhet Isten ilyet?” Milyen Isten az, aki egy ártatlan gyermek halálát kívánja. Hogy lehet egy édesapától azt kérni, hogy a saját gyermekét ölje meg? Miért hitegette Isten Ábrahámot azzal, hogy sok utódja lesz, ha most azt az egyetlent is visszakéri tőle? Ilyen kegyetlen játékot űzne velünk Isten, hogy az egyik kezével ad, a másikkal elvesz?

   Bizonyára Ábrahámot is úgy érte Isten kérése, mint derült égből a villámcsapás. Mi lesz ezek után Isten ígéreteivel, a nagy néppel, az áldással és mit ér a föld, ha nincs, aki örökölje?

   Mi, akik már ismerjük az egész történetet, és annak végkifejletét is, tudjuk a választ, hogy mindez csupán próbatétel volt. Ugyanakkor a nyugtalanító kérdés mégis ott marad bennünk. Lehetséges lenne, hogy Isten ilyen kegyetlen módon tegyen próbára valakit?

   A Biblia csak annyit mond el, hogy Isten mindenható, szuverén Úr. Így az ember nem kérheti számon őt. Mert ki az közülünk, aki bölcsebbnek vagy igazságosabbnak vélheti magát Istennél?

   Azt biztosan tudjuk, hogy Isten nem kegyetlen és nem is játszadozik az emberrel. Így minden próbának, amit Isten megenged, célja és értelme van.  Itt is erre mutat rá a Biblia: „Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.” (1Móz 22.12). Isten üzenetéből egyértelműen kiderül, hogy mi volt ennek a próbának a célja.

   Ha valakit az Isten megpróbál, akkor azt azért teszi, hogy megerősítse hitében. Isten a próbák által mindig fontos igazságok megismerésére tanít minket. A próba sohasem céltalan, mert az mindig hűségre, kitartásra nevel minket, az elköteleződésünkben erősít meg.

   Ábrahám ezeken a próbákon keresztül értette meg, mit jelent az, hogy magát teljesen rá kell bíznia Istenre. Így tanulta meg Ábrahám azt a fontos leckét, hogy Istent nem lehet fél szívvel szolgálni, csak teljes szívvel.

   Így érthetjük meg, miért tette Isten ily módon próbára Ábrahámot, hogy az egyszülött fiát kéri tőle. Hiszen ekkorra Ábrahám vágya, amire annyi ideig várakoznia kellett, beteljesedett, megszületett Izsák. Ábrahámon pedig az Úr áldása nyugodott, gazdagságban és jólétben élt. Isten ígéretei tehát beteljesedtek. Ábrahám elégedett és boldog ember, aki most már bátran mondhatja, hogy a jövője biztosítva van. Van földje, sok jószága, nagy vagyona, és van már gyermeke is, aki utóda lesz, aki örökli mindezt, s aki egyben a záloga is annak, hogy Isten többi ígérete is be fog teljesedni.

   De itt kell felismernünk azt is, hogy milyen könnyen válhat mindaz, ami Isten ajándéka, bálvánnyá az életünkben. Aki gazdagságban és jólétben él, akinek megvan mindene, milyen könnyen feledkezik meg Istenről. Amikor jól mennek a dolgaink, milyen könnyen gondoljuk azt, hogy megy ez nekünk egyedül is, már nincs is szükségünk Istenre. S az ember észre sem veszi, s egyszer csak eljut oda, hogy már nem Istenben bízik, hanem magában, nem az Úrtól várja a segítséget, hanem úgy gondolja, hogy pénzzel mindent meg lehet oldani, a sorsát és jövőjét már nem Isten kezében látja biztosítva, hanem a nagy vagyon, a kiváló kapcsolatok, vagy éppen egy gyermek, egy örökös által. Kiben bízik ezek után Ábrahám?

   Úgy tűnik, Isten mintha pontosan ezt akarná a próba által megkérdezni Ábrahámtól. A próba által derül majd ki, hogy Ábrahám továbbra is Istenben bízik-e, rá hagyatkozik, vagy most már azt gondolja, hogy megy ez neki egyedül is. A próba célja tehát az, hogy kiderüljön ki fontosabb Ábrahám számára? Kihez ragaszkodik Ábrahám, az ajándékhoz, vagy az ajándékozóhoz. Kiben látja Ábrahám az ígéretek beteljesedésének garanciáját, a fiában, Izsákban vagy Istenben? Kitől várja, kiben látja a jövőt, Izsákban, vagy az Úrban?  Csak így derülhet ki, hogy kiben bízik, kit szeret jobban, ki neki a legfontosabb az életben.

2.      A bizalom

   Ábrahám válasza az Istentől kapott parancsra egészen megdöbbentő. Nincs nyoma sem a kételynek, sem pedig a vitának, vagy a késlekedésnek. Nem próbál Ábrahám menekülni sem vagy kitérni a nehéz helyzet elől, mint amikor az éhség idején Egyiptomba ment. Nem is akarja a maga módján megoldani a helyzetet, mint amikor, a szolgálólány, Hágár által akart utódot szerezni, és Isten tervét egy maga által kitalált alternatív módon beteljesíteni. Ábrahám most teljesen ráhagyatkozik Istenre és engedelmeskedik szavának. Az útja az Isten által kijelölt helyre három napig tartott. Ez alatt volt ideje gondolkodni. De, hogy pontosan mi ment végbe benne, azt elképzelni sem tudjuk. Az azonban biztos, hogy amikor a harmadik napon odaért arra a helyre, nem torpant meg, hanem a szolgáit hátrahagyva és Izsákot maga mellé véve felment a hegyre. Ekkor következik egy különösen nehéz beszélgetés, amikor fia, Izsák kérdezi Ábrahámot: „Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.” (1Móz 22:7-8). Itt találjuk az egész történet kulcsmondatát. Ábrahámnak ez a válasza: „Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam”, azt mutatja, hogy Ábrahám továbbra is bízik Istenben, aki majd megoldást ad a megoldhatatlan problémára. Itt láthatjuk az egyik legszebb példáját az Istenben való teljes és feltétel nélküli bizalomnak. A Biblia szerint a hit nem csak ismeret, hanem bizalom és engedelmesség is. Ábrahám a hitéről és engedelmességéről már többször bizonyságot tett. De itt most a feltétel nélküli bizalmára is fény derül. Ábrahám itt nem elkeseredetten, a fogait összeszorítva, gyűlölködve, a legyőzött ember keserűségével megy fel a Mórijjá hegyére, hanem úgy, mint aki hiszi, hogy Isten a legjobbat hozza majd ki ebből az egészből. Ábrahám úgy bízza magát rá az Istenre, hogy nincs benne sem vád, sem harag, mert Istenről csak jót tud feltételezni.

   A nehéz helyzetben is végig ott él szívében a bizonyosság, hogy Isten jó, Isten szeret, hűséges, igaz és gondviselő. A gondviselés szó a Bibliában előrelátást is jelent. De ez ebben az esetben nem jelenti azt, hogy Ábrahám előre tudta, hogy mi fog történni. Az előrelátás, a gondviselés igazából az Isten tulajdonsága. Ábrahám nem tesz mást, mint erre az előrelátó, gondviselő Istenre bízza az ügyét.  A Gondviselő Istenbe vetett bizalom nem azt jelenti, hogy az események majd úgy alakulnak, ahogy azt mi szeretnénk, hanem hogy elfogadjuk, akárhogy is alakul majd az ügyünk, abban Isten terve valósul majd meg és azt mi készséggel és jó szívvel elfogadjuk. Így érthetjük meg azt, amit Pál apostol így ír a Római levélben: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” (Rm 8:28).

   Amikor Ábrahám fia kérdésére annyit mond csak, hogy Isten majd gondoskodik az áldozathoz szükséges bárányról, még nem tudja, mi fog történni, semmit sem tud biztosan, de bízik az Úrban. Ábrahám a számára még ismeretlen jövőt, az általa jónak megismert Istenre bízza. Erre a bizalomra tanít Ábrahám története, és a Szentírás még sok más helyen is: „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, ő munkálkodik!" (Zsolt 37:5). „Bizony a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs 55:8-9).

3.      Kicsoda a mi Istenünk?

   Isten úgy áll előttünk ebben a történetben, mint aki egyszerre próbatevő és gondoskodó. Mi persze leginkább csak a gondoskodó Istenről akarunk tudni. Arról az Istenről, aki köteles mindig segíteni rajtunk, ha bajba kerülünk. Sőt ha szeret minket, akkor nem is engedi meg, hogy bármi rossz történhessen velünk vagy a szeretteinkkel. Sokan úgy gondolják, hogy ezért érdemes jóban lenni Istennel, mert akkor Isten mindig megsegít minket. Hiszen ez az ő kötelessége. Elvárjuk Istentől a gondoskodását akkor is, ha mi maguk sem követjük őt teljes szívvel.

   Érdemes végiggondolni, hogy vajon minket nem kísért-e ez a gondolkodás? Ki a mi Istenünk? Az, akihez feltételekkel, elvárásokkal közeledünk, vagy az, akihez a feltétel nélküli bizalommal? Isten azt szeretné, ha igazán megismernénk őt, ezért néha próbára tesz, néha nem úgy cselekszik, nem úgy gondoskodik, ahogy azt mi várnánk. Olykor egyszerre ad fájdalmas parancsot és csodálatos ígéretet.

   Az Újszövetségből megtudjuk, hogy Jézus is ezzel a dilemmával találta magát szemben. Kereszthalála volt Isten próbájának a csúcspontja. Jézusnak választania kellett, hogy saját életét szereti jobban, vagy pedig az Atya akaratát. Jézus ugyanazt tette, mint itt Ábrahám, bízott Istennek a gondoskodásában: „Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet.” (Lk 23:46). Mi ekkor még csak a próbatevő Istent látjuk, de a kereszthalál próbája után aztán felragyog előttünk a Gondviselő Isten is. Megmutatkozik az Atya gondoskodása, aki feltámasztja a Fiút. Jóllehet Izsák esetében mindez még csak előkép volt, ugyanakkor Ábrahám számára ugyanolyan valóságos próba volt, amikor fel kellett emelnie a kést, hogy beteljesítse Isten parancsát. Isten angyala azonban kiáltott hozzá: „Ne nyújtsd ki a kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.” (1Móz 22:12-13). De a történet végén van itt még egy fontos mondat: „Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az ÚR gondoskodik. Ma ezt mondják: Az ÚR hegyén a gondviselés.” (1Móz 22:14). Ábrahám ekkor két alapvető elvet értett meg az áldozattal kapcsolatban.

   Először azt, hogy csakis maga Isten tudja meghozni a valódi áldozatot, és véghezvinni az ember megváltását. Az Úr az, akinek gondoskodnia kell, és Ő meg is teszi. Ábrahám megörökítette ezt az elvet, amikor a helyet így nevezte el: „Az Úr gondot visel.” Másodszor, azt is megértette, hogy a valódi áldozat helyettes áldozat, mint ami megmentette Izsák életét. A kost„az ő fia helyett áldozta fel Ábrahám. Az Úr által biztosított áldozat Isten Bárányát, vagyis Jézus Krisztust jelképezte, hiszen „az Úr mindnyájunk vétkét őrá vetette.

   Izsák tehát megmenekült, de Jézus Krisztus feláldoztatott. Amit Ábrahámnak nem kellett megtennie azt Isten megtette. Az Atya nem kímélte az ő saját Fiát, hanem mindent nekünk adott: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?”  (Rm 8:32). Ámen.

Hirdetések: 2023.03.12.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Kedd 17:00 – Bibliaóra

Vasárnap 10:00 – istentisztelet

                 

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Igehirdetés: 2023.03.12.

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 53.

 

Az ősatyák feleségei

Olvasmány: Péld 31:10-31

„Az emberből kivett oldalbordát az ÚRisten asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. (1Móz 2:22-24)

 

   Már a Biblia legelején, olyan erős jellemű asszonyok szerepelnek, akiknek megvolt a magukhoz való esszük, és amennyire lehetett, befolyással voltak a dolgok menetére. A teremtéstörténetben azt olvassuk, hogy Ádám és Éva, az első férfi és az első nő egymás segítőtársai voltak. A bűneset után azonban minden megváltozott. Isten az Évához szóló intelmében ezt mondja: „Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.” (1Móz 3:16). Tény az, hogy Isten népe körében nagyobb megbecsülésnek örvendtek a nőt, mint egyébként a szomszédos pogány népek között. Ám a férfiak mellett itt is másodrangúnak számítottak, szerepük gyakran abban merült ki, hogy gyermeket szüljenek, és teljesítsék férjük kívánságait. Sára, Ábrahám felesége arról lett nevezetes, hogy 90 éves korában szülte meg első gyermekét, Izsákot. De előzőleg rávette a férjét, hogy a szolgálólányához menjen be, hogy az így fogant gyermeket örökbe fogadhassák. Rebeka, Izsák felesége, szorgalmas lányként jelenik meg a történet elején, később azonban a fiával, Jákobbal szövetkezik a férje becsapására.

   Mindent összevetve elmondhatjuk, hogy ezek a nők, nem mellékszereplői a Bibliának, hanem nagyon is lényeges szerepet töltenek be. Keménységük és bátorságuk cáfol minden teóriát, amely a nők gyenge természetéről szól. Ezek az asszonyok minden képességüket latba vetették azért, hogy célt érjenek. Bátran küzdöttek magukért és családjukért, amiért példaként állítja őket elénk a Biblia. Olykor azonban tisztességtelen eszközökhöz is nyúltak, amiért azonban mindig súlyos árat fizettek. A nehéz helyzeteket mindig ügyesen megoldották. Ráhel például saját apját is arcátlanul kijátszotta, amikor az ellopott házi bálványokat nála kereste az apja. Miközben Ráhel a fekhelye alá rejtve éppen ezeken a bálványokon feküdt, apjának ártatlan képpel állította, hogy semmit sem tud róluk. Ráhel valójában méltó utóda volt az apjának, aki sok hasonló trükkel verte át korábban a vejét, azaz Ráhel férjét, Jákobot, aki szintén jeleskedett az ügyeskedésben. A Biblia így tulajdonképpen azt mutatja be, hogy mindegyik asszony méltó párja volt a férjének. Jeleskedtek bátorságban, jellemben, függetlenségben, elszántságban, de ugyankor a makacsságban, az ügyeskedésben is. Mivel abban a kultúrában a nők másodrangúnak számítottak a társadalomban, a férfiaknál sokkal nehezebb helyzetben voltak. A Biblia mégis arra mutat rá, hogy ezek az asszonyok hátrányos helyzetük ellenére, semmivel sem voltak gyengébbek a férfiaknál. Isten szemében ők minden tekintetben egyenrangúak voltak a férfiakkal. Ezeknek az asszonyoknak a története nagyon jól példázza, hogy a találékony emberek mindig megtalálják a módját, hogy átlépjék a rájuk erőltetett korlátokat.

1.      Sára, nagy nép anyja

   A Biblia szerint Sára nagyon szép nő volt. Nevének jelentése úrnő, fejedelemasszony. Tekintélyes és jómódú férje mellett elégedett és boldog életet élhetett volna. Azonban Sára életéből valami mégis hiányzott. Van, amit sem a szerető férje, sem a gazdagság nem adhatott meg számára. Sára életének nagy keserűsége, hogy nem lehetett gyermeke, mert meddő volt. Bár a férjének, Ábrahámnak Isten megígérte, hogy Sárától lesz fiú gyermeke és nagy nép atyjává teszi, de teltek-múltak az évek és mégsem történt semmi, Sára továbbra is gyermektelen maradt. Ahogy Ábrahám és Sára egyre idősebbek lettek, úgy vált az esélyük arra, hogy gyermekük szülessen, egyre kisebbé, míg végül teljesen elveszett. Mire Ábrahám betöltötte a századik életévét, Sára pedig a kilencvenediket, már teljesen nevetségesnek tűnt a számunkra, hogy még gyermekük születhet.

   Sára ezért megpróbálta a maga módján megoldani a helyzetet, s a szolgálóleányát, Hágárt küldte be a férjéhez, aki így egyfajta béranyaként majd gyermeket szül a számára. Ez a terv azonban szembement Isten akaratával, aki azt ígérte Ábrahámnak, hogy a feleségétől, Sárától fog megszületni a megígért gyermek.

   Mihelyt Hágár várandós lett Ábrahámtól, máris jelentkezett a baj. Sára számára mély, belső, lelki konfliktust hozott ez a helyzet. Képtelen volt elviselni a gyermekét váró és vele szemben immár egyre fennhéjázóbban viselkedő Hágárt, ezért nagyon ellenségesen bánt vele, végül pedig elűzte a háztól. Hágár a fiával együtt a sivatagban talált menedéket, ahol Isten róluk is gondoskodott.

   Sára kétségbeesett terve arra nézve, hogy gyermeket szerezzen magának, kudarcot vallott. Isten azonban újra és újra megerősítette azt az ígéretét, hogy Sára egy egész nép anyja lesz. Sára az Isten követeinek üzenetét hallva, akik azt a hírt hozták, hogy egy év múlva gyermeke születik, csak nevetett magában. Akkor még csalódottságában és keserűségében nevetett Sára. Amikor azonban egy év múlva valóban gyermeke született, már örömében nevet, s a gyermekének az Izsák nevet adja.

   Sára végül maga vallja meg: „Nevetést szerzett az Isten, énnékem.” (1Móz 21.6). Az Izsák név jelentése is ez: nevetés. A kételkedő és hitetlenkedő Ábrahám és Sára megszégyenülnek. A várakozás hosszú évei után a vágyaik és reményeik végre beteljesednek.

   Kálvin kommentárjában azt írja, hogy ha Ábrahámot minden hívők atyjának tekintjük, akkor joggal nevezhetjük Sárát minden hívők anyjának. Nem véletlen hogy a Zsidókhoz írott levél a hit hőseit felsorolva, Ábrahám mellett Sárát is megemlíti: „Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.” (Zsid 11:11). Sára, noha először hitetlenül nevetett az Isten ígéretén, de miután az Úrtól feddést kapott, felhagyott a bizalmatlansággal. Hitét Isten elismerésben és dicséretben részesíti. Összevetve az eredeti szöveggel kiderül, hogy a Zsidókhoz írt levélnek ez a mondata így fordítható: „Hit által a meddő Sára is erőt kapott arra, hogy nemzetséget alapítson idős kora ellenére, mivel hűnek tartotta azt, aki ígéretet tett.” (Zsid 11:11). Vagyis azt kel látnunk, hogy a bibliai szöveg itt nem Ábrahám hitéről, hanem Sára hitéről beszél. Sára hit által erőt kapott arra, hogy szüljön, annak ellenére, hogy meddő volt, annak ellenére, hogy már idős volt.

   Sára példája arra figyelmeztet minket, hogy nekünk is döntenünk kell: vagy egyedül Jézus Krisztusban bízunk, vagy pedig azt gondoljuk, hogy a mi emberi erőnkkel és ötleteinkkel be kell, hogy segítsünk neki. Vagy teljesen átadjuk magunkat Jézus Krisztusnak, és új életben járunk, mert a Szentlélek újjászült minket, vagy régi életünket próbáljuk megjobbítani a saját erőnkből, de ez hiábavaló küzdelem. Vagy teljesen rábízzuk magukat Isten ígéreteire, vagy mi akarjuk megoldani, mert nem vagyunk hajlandóak igazi hitben élni és járni. Sára személye és példája előkép, előremutat arra a kiválasztott asszonyra, akinek szintén csodálatos módon, isteni beavatkozás által születik majd fia. Ő Mária, Jézus anyja, aki majd ezt a bátor hitvallást teszi: „Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki” (Lk 1:45).

2.      Rebeka, az erélyes asszony

   Rebeka erős és határozott személyiség volt. Már a kezdet kezdetén ezt láthatjuk. Amikor Ábrahám szolgája találkozott Rebekával a kútnál és vizet kért tőle, ő így felelt: „Igyál, uram! És gyorsan levette korsóját a kezébe, és inni adott neki.” (1Móz 24:18). Majd mindjárt magához is ragadta a kezdeményezést és a következő javaslattal állt elő: „Miután eleget adott neki inni, így szólt: Tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.” (1Móz 24:19). Végül pedig már azt látjuk, hogy teljesen ő irányítja az eseményeket: „Sietve beleöntötte a korsó vizet a vályúba, azután ismét odaszaladt meríteni a forráshoz. Így merített valamennyi tevének.” (1Móz 24:19-20). Amikor pedig az idegen szállást keres magának, Rebeka nem tétovázik, és rögtön felajánlja, hogy jöjjön hozzájuk: Van nálunk bőven szalma is, abrak is, meg hely is van éjszakára.” (1Móz 24:25). Amikor pedig a vendég elmondja jövetele igazi célját, hogy egy messzi földön élő távoli rokon fia számára kéri feléségül Rebekát, ő azonnal igent mond. Míg a családjának talán még egy kis időre lett volna szüksége, hogy megbarátkozzon a házasság gondolatával, Rebeka azonnal meghozta a döntést. Készen állt rá, hogy már másnap útra keljen, otthagyja a családját és elinduljon az ismeretlen felé, tudva, hogy soha többé nem tér vissza hazájába.

   Bátorság és bámulatos tetterő az, amiről Rebeka bizonyságot tesz. Ez a magatartás egész életében jellemző volt rá. Házassága első húsz évében meddőnek bizonyult, de ő kitartóan vágyakozott gyermek után, míg végül ikrei születtek. Isten különös dolgokat jelentett ki a gyermekeivel kapcsolatosan: „Két nép van méhedben, két nemzet válik ki belsődből: az egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek.” (1Móz 25:23). Így tehát már a születése pillanatában eldőlt, hogy a két fiú közül a fiatalabb, Jákob lesz a kiválasztott. Rebeka tudta ezt, hiszen Isten kijelentette neki, de úgy tűnik ő nem elégedett meg ezzel az ismerettel, hanem megpróbálta a maga módján aktívan elősegíteni Isten tervének megvalósulását.

   Rebeka megpróbálta, kisebbik fia, Jákob sikerének az útját minden módon egyengeti. Még arra is rávette a fiát, hogy hazudjon az idős apjának és csalással szerezze meg a maga számára az áldást. Amikor pedig a fiú vonakodott részt venni a csalásban ismét megmutatkozik Rebeka erős természete: „Engem sújtson az az átok, fiam! Te csak hallgass a szavamra, eredj, és hozd, amit mondtam! (1Móz 27:13). Rebeka azt gondolta, hogy neki kell kézbe vennie az irányítást, az ő feladata az Isten előre kijelentett tervének beteljesítése. Hamarosan kiderül azonban, hogy Rebeka nagyot tévedett. Istennek egyáltalán nem tetszett, amit Rebeka véghezvitt, s erre hamarosan ő is rádöbbent, mert kiderült, hogy tettének katasztrofális következményei lettek. Ahelyett, hogy kedvenc fia, Jákob sikerét segítette volna elő Rebeka, épp a bukását idézte elő. A nagy csalás lelepleződése után Jákob élete is veszélybe került, testvére, Ézsau haragja elől csak a gyors menekülés mentette meg az életét. Rebeka az, aki ismét intézkedett, s kénytelen volt maga küldeni el a háztól a fiát. Rebeka úgy halt meg, hogy nem láthatta többé a kedvenc fiát, Jákobot.

   A csalás sikerült, Izsák, aki már rosszul látott, a kezdeti kételkedés után, megáldotta Jákobot.
Az ezt követő események azonban Rebeka anyai szívét teljesen összetörték. Az idősebb fiú bosszúja fellángolt az „anyuka kedvence” ellen, akinek menekülnie kellett. Rebeka bizonyára nem ezt szerette volna, de ide vezetett a következetlen nevelés, a személyválogatás és a ravaszkodás.

   Rebeka nagy hibája abban volt, hogy az Isten akaratának való engedelmesség helyett, a saját leleményességére hagyatkozva akarta elérni a célját. Rebekának az Istennel szembeni türelmetlensége és engedetlensége minden következményét el kellett szenvednie. Azt képzelte, hogy mindent a legnagyobb rendben elintézett, de valójában romba döntötte a családja és a maga életét.  Ravaszkodásával csak annyit ért el, hogy kedvenc fiát, Jákobot nem láthatta többé, a mellőzött és haragos fiú, Ézsau jelenlétét viszont naponta el kellett viselnie. Isten igazságosan ítél, amikor saját ravaszkodásunk gyümölcseit velünk arattatja le.

3.      Ráhel, a férje méltó párja

   Ráhel egy olyan férfihoz ment férjhez, aki nincstelenül érkezett az otthonukba. Sokan talán úgy vélnék, meglehetősen szegényes parti volt egy családja elől menekülő, kétes hírű jövevény, még akkor is, ha ez a férfi az unokatestvére, akit rokonként fogad be az apja, de igazából nem tekint egyébnek, mint ingyen munkaerőnek. A férjéről az is kiderül, hogy a kapzsisága és ügyeskedése vitte bajba, és emiatt kellett elmenekülnie otthonról. Jákob végül méltó ellenfélre talált apósában, Lábánban, akitől többszörösen visszakapja mindazt a csalást, amit ő elkövetett. Ám maga Ráhel sem volt híjával a leleményességnek. A ravaszkodás és a trükközés tekintetében Ráhel méltó párja lett a férjének, Jákobnak. Jákob, amikor nincstelen vándorként megérkezett a házukhoz, fülig szerelemes lett Ráhelbe. Ebben az időben a házasságok híjával voltak minden romantikának, általában a szülök döntöttek a fiatalok helyett. Ráhel esetében azonban ez mégis másként történt. Ő szerelemből házasodhatott. Férje, Jákob 14 évig szolgált azért, hogy valóban övé lehessen a szerelme. De kapcsolatukban egyszerre volt jelen a szerelem és a bánat. Az első nászéjszaka balul ütött ki, Lábán átverte Jákobot és Ráhel helyett, annak nővérét, Leát adta oda. Majd mindjárt következett egy második nászéjszaka is, miután Jákob még 7 évi szolgálatra elszegődött, így a szerelemesek végül egymáséi lettek. A boldogságukat azonban megmérgezte a feleségtársak közötti viszály és rivalizálás. Ráadásul miközben a megvetett Lea sorban szüli a fiúgyermekeket, s még a két rabszolganőtől is születnek gyermekei Jákobnak, addig a szeretett Ráhel hosszú ideig meddő marad. Ráhel nem csak a szerelmet ismerte meg, de a szívet tépő fájdalmat is. A nővérével, Leával való versengése egyre jobban elmérgesedett.

   Sok viszálykodás, keserűség és bánat után végül Ráhel is teherbe esett és világra hozta első gyermekét, Józsefet. A második gyermeke, Benjámin világrahozatalakor azonban valami rosszul alakult, a gyermek életben maradt, de Ráhel belehalt a szülésbe. Ráhel erős asszony volt, akinek a férje iránti hűsége és a gyermekáldás utáni vágyakozása minden mást felülmúlt. A hagyományos zsidó esküvői áldásban ma is így emlékeznek meg róla és nővéréről: „Tegye az Úr az asszonyt, aki házadba megy, olyanná mint Ráhel és Lea, akik ketten építették föl Izrael házát.” (Ruth 4:11). Ráhel életét vizsgálva sok versengéssel és fájdalommal találkozunk. Drámai módon bontakozik ki előttünk az a lelki szenvedés, amit a gyermekáldás miatt él át. Sára, Rebeka és Ráhel, az ősatyák feleségei, akiknek története példa és tanulság a számunkra. Rájuk is igaz az intés: „Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az URat félő asszony dicséretre méltó.” (Péld 31:30). Ámen.

Hirdetések: 2023.03.05.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Kedd 17:00 – Bibliaóra

Vasárnap 10:00 – istentisztelet

                 

HALOTTUNK:

A Boldog Feltámadás Reménységét hirdetve vettünk végső búcsút 2023. március 1.-én Pécsi József testvérünktől, aki Isten kegyelméből 101. esztendőt élt. Imádságban kérjük Isten vigasztalását a gyászoló család számára!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)