100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 53.
Az ősatyák feleségei
Olvasmány: Péld 31:10-31
„Az emberből
kivett oldalbordát az ÚRisten asszonnyá formálta, és odavezette az
emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont,
testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért
hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek
egy testté.
(1Móz 2:22-24)
Már a Biblia legelején, olyan erős jellemű
asszonyok szerepelnek, akiknek megvolt a magukhoz való esszük, és amennyire
lehetett, befolyással voltak a dolgok menetére. A teremtéstörténetben azt
olvassuk, hogy Ádám és Éva, az első férfi és az első nő egymás segítőtársai
voltak. A bűneset után azonban minden megváltozott. Isten az Évához szóló
intelmében ezt mondja: „Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig
uralkodni fog rajtad.” (1Móz 3:16). Tény az, hogy Isten népe körében
nagyobb megbecsülésnek örvendtek a nőt, mint egyébként a szomszédos pogány
népek között. Ám a férfiak mellett itt is másodrangúnak számítottak, szerepük
gyakran abban merült ki, hogy gyermeket szüljenek, és teljesítsék férjük
kívánságait. Sára, Ábrahám felesége arról lett nevezetes, hogy 90 éves korában
szülte meg első gyermekét, Izsákot. De előzőleg rávette a férjét, hogy a
szolgálólányához menjen be, hogy az így fogant gyermeket örökbe fogadhassák.
Rebeka, Izsák felesége, szorgalmas lányként jelenik meg a történet elején,
később azonban a fiával, Jákobbal szövetkezik a férje becsapására.
Mindent összevetve elmondhatjuk, hogy ezek a
nők, nem mellékszereplői a Bibliának, hanem nagyon is lényeges szerepet
töltenek be. Keménységük és bátorságuk cáfol minden teóriát, amely a nők gyenge
természetéről szól. Ezek az asszonyok minden képességüket latba vetették azért,
hogy célt érjenek. Bátran küzdöttek magukért és családjukért, amiért példaként
állítja őket elénk a Biblia. Olykor azonban tisztességtelen eszközökhöz is
nyúltak, amiért azonban mindig súlyos árat fizettek. A nehéz helyzeteket mindig
ügyesen megoldották. Ráhel például saját apját is arcátlanul kijátszotta,
amikor az ellopott házi bálványokat nála kereste az apja. Miközben Ráhel a fekhelye
alá rejtve éppen ezeken a bálványokon feküdt, apjának ártatlan képpel
állította, hogy semmit sem tud róluk. Ráhel valójában méltó utóda volt az
apjának, aki sok hasonló trükkel verte át korábban a vejét, azaz Ráhel férjét,
Jákobot, aki szintén jeleskedett az ügyeskedésben. A Biblia így tulajdonképpen
azt mutatja be, hogy mindegyik asszony méltó párja volt a férjének. Jeleskedtek
bátorságban, jellemben, függetlenségben, elszántságban, de ugyankor a makacsságban,
az ügyeskedésben is. Mivel abban a kultúrában a nők másodrangúnak számítottak a
társadalomban, a férfiaknál sokkal nehezebb helyzetben voltak. A Biblia mégis
arra mutat rá, hogy ezek az asszonyok hátrányos helyzetük ellenére, semmivel
sem voltak gyengébbek a férfiaknál. Isten szemében ők minden tekintetben
egyenrangúak voltak a férfiakkal. Ezeknek az asszonyoknak a története nagyon
jól példázza, hogy a találékony emberek mindig megtalálják a módját, hogy
átlépjék a rájuk erőltetett korlátokat.
1.
Sára, nagy nép anyja
A Biblia szerint Sára nagyon szép nő volt.
Nevének jelentése úrnő, fejedelemasszony. Tekintélyes és jómódú férje mellett
elégedett és boldog életet élhetett volna. Azonban Sára életéből valami mégis
hiányzott. Van, amit sem a szerető férje, sem a gazdagság nem adhatott meg
számára. Sára életének nagy keserűsége, hogy nem lehetett gyermeke, mert meddő
volt. Bár a férjének, Ábrahámnak Isten megígérte, hogy Sárától lesz fiú
gyermeke és nagy nép atyjává teszi, de teltek-múltak az évek és mégsem történt
semmi, Sára továbbra is gyermektelen maradt. Ahogy Ábrahám és Sára egyre
idősebbek lettek, úgy vált az esélyük arra, hogy gyermekük szülessen, egyre
kisebbé, míg végül teljesen elveszett. Mire Ábrahám betöltötte a századik
életévét, Sára pedig a kilencvenediket, már teljesen nevetségesnek tűnt a számunkra,
hogy még gyermekük születhet.
Sára ezért megpróbálta a maga módján
megoldani a helyzetet, s a szolgálóleányát, Hágárt küldte be a férjéhez, aki
így egyfajta béranyaként majd gyermeket szül a számára. Ez a terv azonban
szembement Isten akaratával, aki azt ígérte Ábrahámnak, hogy a feleségétől,
Sárától fog megszületni a megígért gyermek.
Mihelyt Hágár várandós lett Ábrahámtól, máris
jelentkezett a baj. Sára számára mély, belső, lelki konfliktust hozott ez a
helyzet. Képtelen volt elviselni a gyermekét váró és vele szemben immár egyre
fennhéjázóbban viselkedő Hágárt, ezért nagyon ellenségesen bánt vele, végül
pedig elűzte a háztól. Hágár a fiával együtt a sivatagban talált menedéket, ahol
Isten róluk is gondoskodott.
Sára kétségbeesett terve arra nézve, hogy
gyermeket szerezzen magának, kudarcot vallott. Isten azonban újra és újra
megerősítette azt az ígéretét, hogy Sára egy egész nép anyja lesz. Sára az
Isten követeinek üzenetét hallva, akik azt a hírt hozták, hogy egy év múlva
gyermeke születik, csak nevetett magában. Akkor még csalódottságában és
keserűségében nevetett Sára. Amikor azonban egy év múlva valóban gyermeke
született, már örömében nevet, s a gyermekének az Izsák nevet adja.
Sára végül maga vallja meg: „Nevetést
szerzett az Isten, énnékem.” (1Móz 21.6). Az Izsák név jelentése is ez:
nevetés. A kételkedő és hitetlenkedő Ábrahám és Sára megszégyenülnek. A
várakozás hosszú évei után a vágyaik és reményeik végre beteljesednek.
Kálvin kommentárjában azt írja, hogy ha
Ábrahámot minden hívők atyjának tekintjük, akkor joggal nevezhetjük Sárát
minden hívők anyjának. Nem véletlen hogy a Zsidókhoz írott levél a hit hőseit
felsorolva, Ábrahám mellett Sárát is megemlíti: „Hit által kapott erőt arra is,
hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek
tartotta azt, aki az ígéretet tette.” (Zsid 11:11). Sára, noha először
hitetlenül nevetett az Isten ígéretén, de miután az Úrtól feddést kapott,
felhagyott a bizalmatlansággal. Hitét Isten elismerésben és dicséretben részesíti.
Összevetve az eredeti szöveggel kiderül, hogy a Zsidókhoz írt levélnek ez a
mondata így fordítható: „Hit által a meddő Sára is erőt kapott arra,
hogy nemzetséget alapítson idős kora ellenére, mivel hűnek tartotta azt, aki
ígéretet tett.” (Zsid 11:11). Vagyis azt kel látnunk, hogy a bibliai
szöveg itt nem Ábrahám hitéről, hanem Sára hitéről beszél. Sára hit által erőt
kapott arra, hogy szüljön, annak ellenére, hogy meddő volt, annak ellenére,
hogy már idős volt.
Sára példája arra figyelmeztet minket, hogy
nekünk is döntenünk kell: vagy egyedül Jézus Krisztusban bízunk, vagy pedig azt
gondoljuk, hogy a mi emberi erőnkkel és ötleteinkkel be kell, hogy segítsünk
neki. Vagy teljesen átadjuk magunkat Jézus Krisztusnak, és új életben járunk,
mert a Szentlélek újjászült minket, vagy régi életünket próbáljuk megjobbítani
a saját erőnkből, de ez hiábavaló küzdelem. Vagy teljesen rábízzuk magukat
Isten ígéreteire, vagy mi akarjuk megoldani, mert nem vagyunk hajlandóak igazi
hitben élni és járni. Sára személye és példája előkép, előremutat arra a
kiválasztott asszonyra, akinek szintén csodálatos módon, isteni beavatkozás
által születik majd fia. Ő Mária, Jézus anyja, aki majd ezt a bátor hitvallást
teszi: „Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott
neki” (Lk 1:45).
2.
Rebeka, az erélyes
asszony
Rebeka erős és határozott személyiség volt.
Már a kezdet kezdetén ezt láthatjuk. Amikor Ábrahám szolgája találkozott
Rebekával a kútnál és vizet kért tőle, ő így felelt: „Igyál, uram! És gyorsan levette
korsóját a kezébe, és inni adott neki.” (1Móz 24:18). Majd
mindjárt magához is ragadta a kezdeményezést és a következő javaslattal állt
elő:
„Miután eleget adott neki inni, így szólt: Tevéidnek is merítek, míg eleget nem
isznak.” (1Móz 24:19). Végül pedig már azt látjuk, hogy teljesen ő
irányítja az eseményeket: „Sietve beleöntötte a korsó vizet a vályúba,
azután ismét odaszaladt meríteni a forráshoz. Így merített valamennyi tevének.”
(1Móz 24:19-20). Amikor pedig az idegen szállást keres magának, Rebeka nem
tétovázik, és rögtön felajánlja, hogy jöjjön hozzájuk: Van nálunk bőven szalma is, abrak
is, meg hely is van éjszakára.” (1Móz 24:25). Amikor pedig a vendég
elmondja jövetele igazi célját, hogy egy messzi földön élő távoli rokon fia
számára kéri feléségül Rebekát, ő azonnal igent mond. Míg a családjának talán
még egy kis időre lett volna szüksége, hogy megbarátkozzon a házasság
gondolatával, Rebeka azonnal meghozta a döntést. Készen állt rá, hogy már
másnap útra keljen, otthagyja a családját és elinduljon az ismeretlen felé,
tudva, hogy soha többé nem tér vissza hazájába.
Bátorság és bámulatos tetterő az, amiről
Rebeka bizonyságot tesz. Ez a magatartás egész életében jellemző volt rá.
Házassága első húsz évében meddőnek bizonyult, de ő kitartóan vágyakozott
gyermek után, míg végül ikrei születtek. Isten különös dolgokat jelentett ki a
gyermekeivel kapcsolatosan: „Két nép van méhedben, két nemzet válik ki
belsődből: az egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a
kisebbnek.” (1Móz 25:23). Így tehát már a születése pillanatában
eldőlt, hogy a két fiú közül a fiatalabb, Jákob lesz a kiválasztott. Rebeka
tudta ezt, hiszen Isten kijelentette neki, de úgy tűnik ő nem elégedett meg
ezzel az ismerettel, hanem megpróbálta a maga módján aktívan elősegíteni Isten
tervének megvalósulását.
Rebeka megpróbálta, kisebbik fia, Jákob
sikerének az útját minden módon egyengeti. Még arra is rávette a fiát, hogy
hazudjon az idős apjának és csalással szerezze meg a maga számára az áldást.
Amikor pedig a fiú vonakodott részt venni a csalásban ismét megmutatkozik
Rebeka erős természete: „Engem sújtson az az átok, fiam! Te csak
hallgass a szavamra, eredj, és hozd, amit mondtam! (1Móz 27:13). Rebeka
azt gondolta, hogy neki kell kézbe vennie az irányítást, az ő feladata az Isten
előre kijelentett tervének beteljesítése. Hamarosan kiderül azonban, hogy
Rebeka nagyot tévedett. Istennek egyáltalán nem tetszett, amit Rebeka
véghezvitt, s erre hamarosan ő is rádöbbent, mert kiderült, hogy tettének
katasztrofális következményei lettek. Ahelyett, hogy kedvenc fia, Jákob sikerét
segítette volna elő Rebeka, épp a bukását idézte elő. A nagy csalás lelepleződése
után Jákob élete is veszélybe került, testvére, Ézsau haragja elől csak a gyors
menekülés mentette meg az életét. Rebeka az, aki ismét intézkedett, s kénytelen
volt maga küldeni el a háztól a fiát. Rebeka úgy halt meg, hogy nem láthatta
többé a kedvenc fiát, Jákobot.
A csalás sikerült, Izsák, aki már
rosszul látott, a kezdeti kételkedés után, megáldotta Jákobot.
Az ezt követő események azonban Rebeka anyai szívét teljesen összetörték. Az
idősebb fiú bosszúja fellángolt az „anyuka kedvence” ellen, akinek menekülnie
kellett. Rebeka bizonyára nem ezt szerette volna, de ide vezetett a
következetlen nevelés, a személyválogatás és a ravaszkodás.
Rebeka nagy hibája abban volt, hogy az Isten
akaratának való engedelmesség helyett, a saját leleményességére hagyatkozva
akarta elérni a célját. Rebekának az Istennel szembeni türelmetlensége és
engedetlensége minden következményét el kellett szenvednie. Azt képzelte, hogy
mindent a legnagyobb rendben elintézett, de valójában romba döntötte a családja
és a maga életét. Ravaszkodásával csak
annyit ért el, hogy kedvenc fiát, Jákobot nem láthatta többé, a mellőzött és
haragos fiú, Ézsau jelenlétét viszont naponta el kellett viselnie. Isten
igazságosan ítél, amikor saját ravaszkodásunk gyümölcseit velünk arattatja le.
3.
Ráhel, a férje méltó
párja
Ráhel egy olyan férfihoz ment férjhez, aki
nincstelenül érkezett az otthonukba. Sokan talán úgy vélnék, meglehetősen
szegényes parti volt egy családja elől menekülő, kétes hírű jövevény, még akkor
is, ha ez a férfi az unokatestvére, akit rokonként fogad be az apja, de
igazából nem tekint egyébnek, mint ingyen munkaerőnek. A férjéről az is
kiderül, hogy a kapzsisága és ügyeskedése vitte bajba, és emiatt kellett
elmenekülnie otthonról. Jákob végül méltó ellenfélre talált apósában, Lábánban,
akitől többszörösen visszakapja mindazt a csalást, amit ő elkövetett. Ám maga
Ráhel sem volt híjával a leleményességnek. A ravaszkodás és a trükközés
tekintetében Ráhel méltó párja lett a férjének, Jákobnak. Jákob, amikor
nincstelen vándorként megérkezett a házukhoz, fülig szerelemes lett Ráhelbe.
Ebben az időben a házasságok híjával voltak minden romantikának, általában a
szülök döntöttek a fiatalok helyett. Ráhel esetében azonban ez mégis másként
történt. Ő szerelemből házasodhatott. Férje, Jákob 14 évig szolgált azért, hogy
valóban övé lehessen a szerelme. De kapcsolatukban egyszerre volt jelen a
szerelem és a bánat. Az első nászéjszaka balul ütött ki, Lábán átverte Jákobot
és Ráhel helyett, annak nővérét, Leát adta oda. Majd mindjárt következett egy
második nászéjszaka is, miután Jákob még 7 évi szolgálatra elszegődött, így a
szerelemesek végül egymáséi lettek. A boldogságukat azonban megmérgezte a
feleségtársak közötti viszály és rivalizálás. Ráadásul miközben a megvetett Lea
sorban szüli a fiúgyermekeket, s még a két rabszolganőtől is születnek
gyermekei Jákobnak, addig a szeretett Ráhel hosszú ideig meddő marad. Ráhel nem
csak a szerelmet ismerte meg, de a szívet tépő fájdalmat is. A nővérével,
Leával való versengése egyre jobban elmérgesedett.
Sok viszálykodás, keserűség és bánat után
végül Ráhel is teherbe esett és világra hozta első gyermekét, Józsefet. A
második gyermeke, Benjámin világrahozatalakor azonban valami rosszul alakult, a
gyermek életben maradt, de Ráhel belehalt a szülésbe. Ráhel erős asszony volt,
akinek a férje iránti hűsége és a gyermekáldás utáni vágyakozása minden mást
felülmúlt. A hagyományos zsidó esküvői áldásban ma is így emlékeznek meg róla
és nővéréről: „Tegye az Úr az asszonyt, aki házadba megy, olyanná mint Ráhel és Lea,
akik ketten építették föl Izrael házát.” (Ruth 4:11). Ráhel életét
vizsgálva sok versengéssel és fájdalommal találkozunk. Drámai módon bontakozik
ki előttünk az a lelki szenvedés, amit a gyermekáldás miatt él át. Sára, Rebeka
és Ráhel, az ősatyák feleségei, akiknek története példa és tanulság a
számunkra. Rájuk is igaz az intés: „Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az
URat félő asszony dicséretre méltó.” (Péld 31:30). Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése