100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 55.
Érdemtelenül
Olvasmány: 1Móz 27-28
„Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene,
és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te
utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz
nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer áldást, meg utódod által
a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova
mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem
teljesítem, amit megígértem neked.” (1Móz 28:13-15)
Ábrahám története után a szentíró a fiának,
Izsáknak, majd pedig Izsák két fiának Ézsaunak és Jákobnak a történetét mondja
el. Jóllehet Ábrahám kiválasztása és elhívása által Isten terve az volt, hogy az
egész világot megáldja, a bibliai történet itt még csak Ábrahám családjára
koncentrál. Ábrahám, Izsák és Jákob, valamint az ő tizenkét fia, az ún.
patriarchák, vagy ősatyák. Ezekben a történetekben van három olyan közös elem,
amely különösen is fontos. Az első, hogy Isten az Ábrahámnak tett ígéreteit
megismétli Ábrahám fiának, Izsáknak, majd pedig Ábrahám unokájának, Jákobnak.
Istent ezért gyakran úgy is emlegetik a Bibliában, mint, aki „Ábrahám
Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.” (2Móz 3:6). A második jellemző
vonása ezeknek a történeteknek a családi kapcsolatok megromlásának és
megszakításának visszatérő témája. A testvérek vagy családtagok közötti viszály
többféle módon is jelentkezik, és beszennyezi a későbbi utódaik életét is.
Mindezekből láthatjuk, hogy a kapcsolatok
katasztrofális megromlása, amely Ádám és Éva bukásával vette kezdetét, újra és
újra megjelenik az emberiség történetében. A bibliai elbeszélések nem
szépítenek, hanem őszintén szembesítenek bennünket a valódi jellemünkkel. A
bibliai hősök, hozzánk hasonló esendő emberek, de Isten mégis kiválasztja őket,
hogy először bennük munkálkodva, őket formálva és megújítva, majd pedig általuk
munkálkodva vigye véghez tervét az egész emberiség megmentésére.
A harmadik közös elem az ősatyák történetében
az Isten gondviselő jelenléte. Isten törődik népével, dacára annak a sok
akadálynak, amely a velük kapcsolatos tervének útjában áll. Ismétlődő motívum
az is, hogy az ősatyák feleségei általában meddők, de Isten kegyelméből aztán mégis
csodás módon gyermeket fogannak. Közös vonás az is, hogy valamilyen természeti
katasztrófa és annak következménye, pl. éhség fenyegeti az ősatyák családját. A
nehéz helyzetekben pedig az ősatyák sokszor önző és ostoba módon cselekszenek,
ezzel újra és újra veszélybe sodorják magukat és utódaikat, de az Isten
tervének beteljesedését is akadályozzák. Mégis ebben az egész emberi
zűrzavarban egy valami állandó. Ez pedig Isten hűsége az Ábrahámnak tett
ígéretéhez. Isten gondviselő törődését fejezi ki az a név is, amellyel ezekben
a történetekben gyakran Istent illetik. Ő az
„El Saddaj”, azaz a Mindenható Isten. Ő az aki, képes a meddőt termékennyé
tenni, az emberi engedetlenség és bűn által elrontott dolgokat helyrehozni és
beteljesíteni ígéretét. Isten gondviselése tehát mindvégig kiemelt motívum marad
az ősatyák történetében.
1.
Csalóként
Isten családjában?
Sok olyan ember van, aki azért nem jár
templomba, mert úgy érzi, hogy „túl sok ott a képmutató.” Sokszor persze csak
kifogásként hozzák fel ezt az emberek, de el kell ismernünk, hogy van benne némi
igazság. Mindig vannak olyanok, akik a vallási előírások betartását másoktól
ugyan szigorúan megkövetelik, de maguk nem tartják be azokat. Az ilyen
embereket szokták képmutatóknak nevezni. Mást mutatnak a külvilág felé, mint
ami a szívükben van. Valójában nem mások ők, mint csalók. Ilyen ember volt
Jákob is. Így vele kapcsolatosan jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy mit keres
ő Isten családjában? Hogyan lehet ő az Isten kiválasztott embere, ha az élete
csupa hazugsággal és csalással van tele? Már a születése pillanatában
megmutatkozik az erőszakos és versengő természete: „Világra jött a testvére, kezével
Ézsau sarkába kapaszkodva. Ezért őt Jákóbnak nevezték el.” (1Móz 25:26).
Jákob úgy jött a világra, hogy egyik kezével az ikertestvére sarkába
kapaszkodott, tehát már ott megpróbálta megelőzni, legyőzni őt. A szülei
számára bizonyára nagyon emlékezetes maradt ez a pillanat, ezért adták a gyermeknek
a Jákob, azaz „sarokfogó” nevet, ami
egyben csalót is jelent. A bibliai történet azonban azt is bemutatja nekünk,
hogy miképpen lesz Jákobból, a csalóból, Izrael, azaz Isten harcosa.
A Szentírás őszintén bemutatja Jákob
fortélyos természetét. Azt a Jákobot, aki ügyesen felismerte és kihasználta
testvérének a gyenge pontját annak érdekében, hogy a maga számára megszerezze
az elsőszülöttségi jogot, ami azt jelentette, hogy az örökségből ő kaphatta meg
a nagyobbik részt. Később, amikor látta, hogy apja továbbra is az idősebb testvérnek,
azaz Ézsaunak kívánja adni az áldását, az anyja ösztönzésére újabb cselhez
folyamodott. Idős apja vakságát kihasználva csalással és hazugsággal szerezte
meg a maga számára azt az áldását, ami jog szerint a testvéréé lett volna.
Akkoriban az elsőszülöttségi jog azt jelentette, hogy a családban mindig a
legidősebb fiú kapta a nagyobb részt az örökségből, ő lett a hatalmas és
kiterjedt család feje.
Ábrahám családjában azonban az áldás nemcsak
a jólétet közvetítette egyik nemzedékről a másikra, hanem ennél jóval többet
jelentett. Ábrahám a feleségétől, Sárától
született fiának Izsáknak adta tovább a szövetségi áldást, most pedig Izsák is
ezt az áldást adja tovább. Jákob tehát nemcsak az örökséget, a vagyont és
családfői rangot szeretné a maga számára megszerezni, hanem az Istennel való
szövetség áldását is, azt, hogy az Ábrahámnak adott isteni ígéret az ő
családjában és az ő utódaiban éljen tovább. De lehet-e csalóként Isten
családjához tartozni, az áldást ily módon örökölni? A bibliai történet azt
mutatja, hogy semmiképpen sem. Jakobnak előbb új emberré kell formálódnia
ahhoz, hogy örökölhesse Isten áldását.
2.
A csalás
visszafelé sül el
A Biblia kijelenti Jákobról, hogy Isten már a
születése pillanatában odaígérte neki az áldást: „De a nagyobbik szolgál a
kisebbnek.” (1Móz 25:23/b). Isten terve szerint tehát Jákob volt a
kiválasztott. Azonban, ő maga nem tudott bízni Isten ígéretének
beteljesedésében, képtelen volt türelemmel várni, ezért siettetni kívánta az
eseményeket. A csalás bejött ugyan Jákobnak, látszólag el is érte, amit akart,
de ekkor a dolgok a visszájukra fordultak, s az életét is csak a futás mentette
meg. Jákob tehát ahelyett, hogy élvezte volna az elsőszülöttségi joggal járó
vagyoni előnyöket, mindent elveszített, földönfutóvá vált és húsz évet az
életéből kénytelen volt száműzetésben tölteni.
Jákob a nagybátyjánál, Lábánnál lelt
menedékre. Itt aztán a csavaros eszű nagybátyjától Jákob kamatostól kapta
vissza mindazt, amit ő a testvére ellen elkövetett. A csaló maga is csalás
áldozatává vált. Jákob hét évet szolgált Lábánnál azért, hogy feleségül vehesse
annak kisebbik lányát, Ráhelt. Az apósa
azonban galádul átverte Jákobot, a nászéjszakán kicserélte a mennyasszonyt
annak nővérével, Leával. Jákob csak újabb hét évi szolgálatra való
elköteleződés után vehette feleségül a szerelmét, Ráhelt. Majd még hét
esztendőt kellett szolgálnia azért, hogy anyagilag is önállóvá válhasson. Apósa
ezalatt a pásztorkodásért ígért bérrel ismét többször is átverte Jákobot.
Az a Jákob, aki bátyjától, Ézsautól egy tál
lencséért megszerezte az elsőszülöttségi jogot, kiforgatva őt vagyonából, most
maga is átélte ugyanezt. Ő, aki trükkös módon igyekezett előnybe kerülni, és
megszerezni az apai áldást, végül maga is egy trükkös ember áldozata lett.
Drágán meg kellett fizetnie mindazért, amit elkövetett. Az a Jákob, aki
hajlandó volt csalni és hazudni, hogy magának szerezzen meg mindent, egyáltalán
nem mutatott jó példát. Mégis ő volt Isten kiválasztott embere. Ahhoz azonban,
hogy valóban betölthesse azt a feladatot, amire Isten kiválasztotta őt, még sok
próbatételen kellett keresztül mennie, hogy megváltozzon, és új emberré legyen.
Élete fontos tanulságul szolgál a számunkra. Isten rajta keresztül mutatta meg,
hogy Ő minden embert fel tud használni, aki keresi Őt. A választottait Isten
azok gyarlóságaiból is meg tudja tisztítani. Jákob története a mi számunkra is
reményt nyújt, akik ugyanúgy gyarlók és tökéletlenek vagyunk, de ha kitartóan
keressük az Urat, ha fontos nekünk az ő áldása, akkor az Úr minket is megtisztít
és a maga gyermekévé, örökösévé tesz.
3.
Nem
igazságtalan-e Isten?
Isten
választása úgy tűnik független az emberi logikától. Istent nem befolyásolja az
ember viselkedése, jó vagy rossz tettei. Az Úr egyszerűen azt választja, akit ő
akar. Nem az emberi érdem vagy érdemtelenség alapján hozza meg döntését, ő
szuverén Úr. Isten Jákobot, a fiatalabb testvért választotta ki. Pál apostol ezt
a kérdést teszi fel a Római levélben: „Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten?
Szó sincs róla!” (Rm 9:16). Majd Jákob és Ézsau történetét
idézve így folyatja: „Amikor ugyanis még meg sem születtek
gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy Istennek az ő
kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, nem a cselekedetek alapján, hanem
az elhívó akarata szerint, már akkor megmondatott Rebekának, hogy „a nagyobbik
fog szolgálni a kisebbiknek.” (Rm 9:11-14). Nem mindig értjük Isten
döntését, azt mégis látnunk kell, hogy Isten még a kiválasztottak
engedetlensége, hibái ellenére is mindig véghezviszi tervét.
Isten áldása kiáradt a kiválasztottakra,
függetlenül azok viselkedésétől. Isten már Ábrahám elhívásakor kijelentette: „Általad
nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (1Móz 12:3). Ábrahám kicsiny,
esendő családja hatalmas, bár ugyanúgy esendő néppé terebélyesedik, amelyből,
amikor eljön az idők teljessége, megszületik a megígért Szabadító.
Ezért figyelmeztet minket Pál apostol, hogy
nem tisztünk megkérdőjelezni Isten bölcsességét. Talán nem értjük, hogy miért
választ Isten olyan embereket, mint Jákob, azt azonban látnunk kell, hogy ezek
a választások részei az Isten tervének és az egész emberiség megmentését
munkálják. A Biblia bíztat minket: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a
Krisztus Jézusban való hit által. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög,
nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok
Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok,
és ígéret szerint örökösök.” (Gal 3:26-29).
4.
Érdemtelenül,
de kegyelemből
Jákob példáján
azt is láthatjuk, hogyan munkálkodik Isten kegyelme. Jákob érdemtelenül,
kegyelemből lesz Isten eszközévé. Pál apostol ezt így fogalmazza meg: „Könyörülök,
akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” Ezért tehát nem azé, aki akarja,
sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Rm 9:15-16). A
kegyelem görög szava szó szerint azt jelenti: „meg nem érdemelt ajándék”. Pál apostol maga is átélte ezt, hiszen
életének első részében Isten egyházának ellensége, a keresztyének üldözője
volt, Isten mégis kiválasztotta és elhívta őt, kegyelme által új emberré
formálta.
Jákob életében is látványosan megjelenik Isten
kegyelmének ez a munkája. Élete nehéz, válságos helyzeteiben, amikor már-már
kicsúszni látszik a talaj a lába alól, drámai változásokat átélve tapasztalja
meg Isten kegyelmét. Amikor a testvére haragja elől menekülve, a pusztában
éjszakázik, teljesen magára marad és fél. De életének ezen a mélypontján, Isten
nem szemrehányással közeledik Jákobhoz, hanem ragyogó ígéretekkel.
Isten megerősíti Jákob számára, mindazokat az
áldásokat, amelyeket ő Ábrahámnak ígért és kijelenti neki: „Bizony, nem hagylak el, amíg nem
teljesítem, amit megígértem neked.” (1Móz 28:13-15). Maga Jákob pedig
az Istennel való találkozás következtében most először ismeri el, hogy az Úr
fölötte áll: „az ÚR lesz az én Istenem.” (1Móz 28:21/b). Isten kegyelme az,
amit itt Jákob megismert. Amikor mindent elveszített és menekülnie kellett,
akkor talált rá az igazi és örök kincsre. Jóllehet Jákob nem kereste az Istent,
Isten azonban megkereste őt. Jákob álma a mennybe érő lépcsőről Jézusra mutat,
aki maga lett az összekötő híd menny és föld között.
A következő találkozása Jákobnak az Isten
kegyelmével, két évtizeddel később történik meg, az Ézsauval való kibékülését
megelőző éjszakán. A közben eltelt évek során Jákob meggazdagodott, szép nagy
családja lett, de a testvérével való találkozás mégis olyan nyugtalansággal
töltötte el, hogy egész éjszaka reszketett a félelemtől. Jákob ekkor Istenhez
könyörgött, remélve, hogy az Úr megtartja ígéretét. Jákob egész életének
legmeghatározóbb vonása az ügyeskedés, a kiszorítás, a becsapás volt. Mindvégig
saját erejére támaszkodott. Hosszú ideig a hitnek, az Istenbe vetett bizalomnak
nyomát sem láttuk benne. Isten csak arra volt jó, hogy őt is eszközként használja
céljai elérésében. Ezen az éjszakán azonban Isten rátámadt Jákobra, aki ebben a
küzdelemben ismerte fel életének igazi mozgatórugóit. Jákobnak meg kellett értenie,
hogy amíg önmaga mesterkedéseiben bízik, és nem adja át magát teljesen az
Istennek, addig igazából Isten ellen harcol. Jákob ezen az éjszakán is
ellenállt és nem akarta beadni a derekát. De Jákob a „sarokfogó”, most méltó
ellenfélre talál, aki őt valóban sarokba szorította.
Így Jákob ezután valóban más emberré lett,
ezért is kapott Istentől új nevet. Ez a név lett aztán Isten kegyelmének végső
pecsétje az életén: „Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izrael, mert küzdöttél Istennel
és emberekkel, és győztél.” (1Móz 32:29). Jákob új nevet, új
identitást kapott Istentől. Örökre sánta maradt, az Istennel való küzdelem
nyomát, sebzettségét, a testén hordozta. Ez a gyengesége emlékezteteti mindig arra,
hogy csak Istenben bízva élheti életét. Így lesz ez az éjszaka mégis titokzatos
győzelemmé Jákob számára. Gyengeségében hordozza az erőt, az áldást, mert ebben
fegyverezte le őt Isten, és ez által lett új emberré. Istennel küzdött és
győzött, mert eljutott arra a pontra, amikor önmagát átadta az Úrnak.
Megtanulta, hogy mit jelent az emberi ügyeskedés helyett. Isten ígéretében
bízni. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése