Bibliaóra / Bibliaiskola: 2023.09.28. Téma: A mi Urunk Jézus Krisztus

 

HISSZÜK ÉS VALLJUK (11.) 

A mi Urunk Jézus Krisztus

Olvasmány: Mt 16:13-20

„És nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”  ApCsel 4:12

 

            A „Hisszük és valljuk” címmel kezdett sorozatunkban az Apostoli Hitvallás második részére térünk rá, amely Jézus Krisztusról szól. Ma a Jézus Krisztusról szóló rész első mondatával foglalkozunk, amely így hangzik: „Hiszek Jézus Krisztusban Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban.” Isten Fiának különféle nevei vannak, ma ezeket a neveket és azok jelentését vizsgáljuk meg közelebbről.

·         Mit jelent a Jézus név?

            A Heidelbergi Káté tömör és világos választ ad arra, hogy miért nevezzük az Isten Fiát Jézusnak, azaz Üdvözítőnek: „Azért, mert ő szabadít meg bűneinktől, és mert üdvösséget másnál sem keresni nem kell, sem találni nem lehet.” (H.K. 29.).

            Mindnyájan viselünk valamilyen nevet. A régi időkben a szülök által a gyermekük számára adott név sok mindent elárulhatott viselőjéről, jelenthette a szülőhelyet, nemzetséget, a család származását, foglalkozását, utalhatott a testalkatra, a külső kinézetre, vagy valamilyen jellemvonásra, tulajdonságra.  A név összeköttetést jelentett a le- és felmenőkkel, lehetővé tette az adott személy megszólíthatóságát és beazonosítását.

            A bibliai nevek különösen is „beszédes” nevek, és mindig nagy jelentőséggel bírnak. Sok esetben egy-egy név úgy alakult ki, hogy egy teljes mondat rövidült le egyetlen szóvá, amely az adott személy életcélját, feladatát és küldetését határozta meg. A régi latin mondás szerint: „nomen est omen”, azaz: „A név előjel”, „Nevében a sorsa.” „A név elárulja viselőjét.” „A név maga az ember”. Azaz, a név beszédes (gyakran intő, figyelmeztető jel), amely elárulja viselője fő tulajdonságát, a „neki megírt sorsot”.

            A bibliai beszélő nevek sokaságából kiemelkedik Jézus neve. Ez a név valóban különleges név, amelynek jelentése szabadító, megmentő, bajból kisegítő, üdvözítő. Héberül: a „Jehosua” név olyan tulajdonnév, amely Isten nevét is tartalmazza, azaz "Isten megszabadít". Így tehát bátran mondhatjuk, hogy Jézus személyének lényege, életének tartalma és neve jelentése teljesen azonos. Talán soha senkire nem illett rá annyira a neve, mint éppen Jézusra, akinek neve üdvözítő név.

            Jézus nevével kapcsolatban tudnunk kell azt is, hogy ez a személynév abban a korban a zsidóság körében teljesen megszokott és igen elterjedt név volt. Sok zsidó ember viselte ezt a nevet, így számos estben találkozunk vele a Bibliában, pl. Józsué vagy Jósua formában. A Jézus név így az Isten Fiát hozzánk emberekhez kapcsolja, míg a Krisztus, azaz felkent cím az Istenhez köti.

            Jézust tehát méltán nevezzük így, hiszen ő, neve jelentése szerint, valóban a mi Üdvözítőnk, azaz „bűneinkből ő szabadít meg minket az üdvösségre.” (H.K. 29.). Jézus nem vallásalapítóként, bölcselkedő filozófusként lépett fel, hanem bűnné lett érettünk, Isten Bárányaként elhordozta a világ bűneit. A legnagyobb jót, az üdvösség ajándékát, a megváltást szerezte meg a számunkra. A Jézussá létel, vagyis az üdvözítés volt az oka az ő földre jövetelének, amiért elhagyta azt a dicsőséget, amelyben neki az Atyánál része volt. Az ő szenvedésének, halálának, feltámadásának és megdicsőülésének alapja éppen abban van, hogy ő akar és tud üdvözíteni.

            Káténk szerint Jézus Krisztust csak az ismeri fel igazán, aki ki tudja mondani, hogy ő a szabadító, és „üdvösséget másnál sem keresni nem kell, sem találni nem lehet.” (H.K. 29.). Csak Jézus volt képes üdvösséget szerezni, az ember, sem semmilyen más teremtmény nem képes erre. Péter ezt vallotta meg Jézus kérdésére válaszolva: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”  (Mt 16:16). Majd a pünkösdi események után a zsidó nagytanács előtt megállva: „És nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”  (ApCsel 4:12).

            A kérdés: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16:13) minden korszakban válaszút elé állítja az embert. A tanítványok sokféle véleményt elmondtak, idézve az akkori közhangulatot: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” (Mt 16:14).  Hiszen a tanítványok maguk sem voltak mindig bizonyosak a válaszban, amikor a Mesterük lecsendesíti a háborgó tengert, démonokat űz ki, hatalommal prédikál és gyógyít, ők maguk is újra és úja megkérdik: „Kicsoda ez?” (Mt 21:10).

            Erre a kérdésre ma is különféle válaszokat ad a világ. Lássunk ezek közül néhány jellegzetes választ:

            Martin Buber, zsidó teológus számára Jézus a tökéletes "minta zsidó", aki betöltötte a törvényt.

            Karl Jaspers a filozófus Jézus alakjában a tisztító hatású embert látta meg, aki előtt feltárulnak a takargatott dolgok is, és aki leplezetlenül vizsgál mindenkit, akinek kisugárzása nem tűrhette el a szellemi mocskot.

            Albert Camus Nobel-díjas francia író a lázadó embert értékeli nagyra a kereszten levő Jézusban, mert ott kimondta ezt a mondatot: "én Istenem, én Istenem miért hagytál el engemet".

            Ernst Bloch, a reménység filozófiájának megalkotója Jézusban a tűzzel-vassal harcoló forradalmárt látja.

            Arthur Miller amerikai író az első hippit látta Jézusban, mert az volt az otthona, ahol éppen volt: „A rókáknak volt barlangjuk, az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nem volt hová lehajtania a fejét.”

            Egyfajta válasz a „Jézus Krisztus szupersztár” rockopera címe is, amely Jézusban a sztárok sztárját látja.

            Lehetne még tovább sorolni a különböző véleményeket Jézussal kapcsolatosan, de ezek mindig valahogy torzképet mutatnak nekünk.  A hiba mindegyikben az, hogy nem az egészből indulnak ki, hanem a felnagyított részigazságok eltorzítják az eredeti képet. A keresztyén embert azonban ezek a válaszok nem elégítik ki, mi nem elégedhetünk meg egy nekünk szimpatikus jézusi vonás kiemelésével, hanem az Isten Üdvözítő Fia hitvallási tétel teljes egészét kell látnunk.

·         Mit jelent a Krisztus név?

            Arra a kérdésre válaszolva, hogy mit jelent a Krisztus név, Káténk szövegét idézzük ismét. „Azért, mert őt az Atya rendelte, és Szentlelkével felkente a mi legfőbb prófétánkká és tanítónkká, aki kijelentette Isten titkos végzését és akaratát a mi váltságunkról; egyetlen főpapunkká, aki testének egyetlen áldozatával minket megváltott, és az Atya színe előtt szüntelenül könyörög értünk; továbbá örökkévaló királyunkká, aki minket igéjével és Szentlelkével kormányoz, és a megszerzett üdvösségben oltalmaz és megtart.” (H.K. 31.)

            A Krisztus név tehát az ő tisztségneve, annyit tesz, hogy felkent. Izraelben a prófétákat, főpapokat és királyokat kenték fel. Jézust az Atya kente fel a Szentlélekkel főprófétákká, egyetlen főpapunkká és örökkévaló királyunkká. Krisztus hármas tisztéről való tanítás arra vállalkozik, hogy átfogóan mutassa be Isten Jézus Krisztusban való megváltó cselekedetét.

            A Krisztus-küldetés,  a messiási feladat az egy igaz Isten titkos végzéséig és akaratáig megy vissza. Isten "örökkévaló tanácsával" nemcsak a világ teremtéséről és fenntartásról döntött, hanem már akkor rendelkezett az ember üdvösségéről is, melynek véghezvitelére az Atya rendelte és Szentlélekkel „elkente” Jézus Krisztust.

            Az ószövetségben a prófétai,  a főpapi és  a királyi tisztség volt az a három funkció, amelybe úgy iktatták be  a kiválasztott személyt, hogy olajjal felkenték. Ez volt a felhatalmazás látható jele, amelynek alapján valakit beiktattak szolgálatába. De mindaz, amit Isten az Ószövetségben a prófétai, főpapi, a királyi tisztég által kiábrázolt az Jézus Krisztusban teljesedik be.

            Krisztus a mi legfőbb prófétánk és tanítónk, hiszen míg a próféták csak egy részét ismerhették meg az Isten kijelentésének, addig Jézus maga volt a teljes Ige, Isten üzenete, aki ismerte Isten titkait, aki tejhatalommal beszélt, és gyógyított, csodákat tett. Benne Isten tökéletesen kijelentette akaratát.

            Jézus Krisztus egyben a mi egyetlen főpapunk is. Ő volt a törvény tényleges és tökéletes betöltője, aki feláldozta magát Istennek és Isten előtt értünk, közbenjár, a helyünkre állt. Míg az ószövetségi papok újra és újra Isten elé járulva állatokat áldoztak fel, addig Jézus egy személyben az áldozó és az áldozat is, mindezt pedig úgy teszi, hogy az ő áldozata nem szorul ismétlésre, mert egyszeri és tökéletes.

            Végül pedig Jézus Krisztus a mi örökkévaló királyunk. Ő valóban a királyok királya, aki nemcsak arra képes, hogy a dávidi birodalmat helyreállítsa, hanem az Ő királysága az Isten országa, amit csak a mindenséggel lehet mérni. Neki adatott minden hatalom mennyen és földön, uralmának nincs térbeli és nincs időbeli határa, mert ő az idő kezdetétől annak végéig kezében tartja a világ kormányát.

            Krisztus hármas tisztét nem lehet egymástól elválasztani és szétbontatni, mert az mindig félreértésekhez vezethet.

            A racionalizmus korában a prófétai tiszt hangsúlyozása került túlsúlyba. Azt hirdették, hogy Jézus elsősorban az emberi értelmet szólítja meg. Ezért azokat a tanítói beszédeket, bölcs mondásokat emelték ki a Bibliából, amelyek Jézus tantói szolgálatához tartoznak. Jézus így egy bölcs rabbiként jelenik meg, aki mindent megmond, és ehhez lehet igazítani a mi életünket.

            A pietizmus, vagyis a nagy ébredési mozgalmak időszakában viszont Jézus főpapi tisztét hangsúlyozták túl. Az igehirdetések fő témája Jézus áldozata volt, amelyben ő vérét adta értünk. Ez a kegyesség csak Jézus haláláig lát el, csak a bűnösséget hangsúlyozza, de nem jut el a feltámadásig.

            A harmadik korszak a vallásos szocializmus ideje, amely Svájcból indult a XX. század elején. Az egyház szociális érzékenységére tették a hangsúlyt és igyekeztek kiépíteni az egyház szociális szolgálatát a társadalomban. Arra alapozták tanításukat, hogy Jézus Krisztus országában nem szabad, hogy olyan óriási ellentét legyen ember és ember között, mint ami itt a földi világban van. A vallásos szocializmus Jézus Krisztus királyi tisztét hangsúlyozta túl, és Krisztus királyságát akarta megvalósítani itt a földön emberi erővel.

            Mára bebizonyosodott, hogy milyen nagyot lehet tévedni, ha nem a teljes Krisztus képet látjuk, hanem csak egy részt az egészből. Jézus Krisztus nem csupán bölcs tanító, világjavító rabbi, morálprédikátor, nem vallásalapító, nem csupán szép életeszmény, Ő valóban a világ megváltója, Üdvözítő, ahogy ezt a Krisztus név világosan kifejezi.

·         Mit jelent a „mi Urunk” kifejezés?

            A mi Urunk kifejezés azt jelenti, hogy Ő szabadít meg minket bűneinkből vérével, övé az uralom életünk felett. Káténk nagyon precízen és világosan fogalmaz: „Azért, mert saját tulajdonává tett minket azáltal, hogy testünket-lelkünket a bűntől és az ördög hatalmából megváltotta, mégpedig nem holmi ezüstön vagy aranyon, hanem az ő drága vérén.” (H. K. 34.). A Krisztus nevéhez illesztett „Úr” (Küriosz) megjelölés Jézus és a gyülekezet tagjainak kapcsolatát fogalmazza meg. Az a rövid megállapítás, hogy „ő a mi Urunk” emlékeztet bennünket az Újszövetség tőmondatos hitvallására, Jézus az Úr, Jézus a Krisztus. Pál apostol a Filippi levél Krisztus himnuszában így tesz bizonyságot: „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2:9-11).

            Az ószövetség népe Isten nevének kimondása helyett az Adonáj, Úr kifejezést használta. A Küriosz szó ennek a görög megfelelője, tehát egyértelműen az ószövetségi istennév Jézusra alkalmazásáról van szó. A Küriosz kifejezést használták ugyan társadalmi, politikai vagy vallási értelemben is, Pál apostol azonban ezektől világosan elhatárolja magát. „Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.” (1Kor 8:5-6).

            Az, hogy Jézust a mi Urunknak szólíthatjuk, azt jelenti tehát, hogy az Ő tulajdonába kerültünk át, ez pedig a bűnből és az ördög zsarnokságából való szabadulásunkat jelenti. A Káténk Péter apostol szavait idézi, aki így vall Krisztus Úr voltáról: „tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.” (1Pét 1:18-19).

·         Mit jelent mindez a mi számunkra?

            Miután beszéltünk Isten Fia neveinek jelentéséről, arról is szót kell ejtenünk, hogy mi a jelentősége annak, hogy minket pedig Krisztus nevéről keresztyéneknek neveznek. Káténk erre ezt a választ adja: „Azért, mert hit által Krisztusnak tagja, és így az ő felkenetésében is részes vagyok, azért, hogy nevéről vallást tegyek, magamat élő hálaáldozatul neki átadjam, és hogy ebben az életben a bűn és az ördög ellen szabad lelkiismerettel harcoljak, ez élet után pedig vele együtt minden teremtmény fölött örökké uralkodjam.” (H.K. 32.).

            Amennyiben tehát Jézusról valljuk, hogy Ő a tökéletes Üdvözítő, aki főprófétánk, főpapunk és királyunk, és ráadásul mi az ő nevét viseljük, akkor mindez kötelez is minket. A keresztyén olyan ember, aki Krisztussal él, „az ő felkenetésének részese”, vagyis élete meg kell, hogy feleljen Jézus Krisztus életének. Krisztus hármas tisztében részesülve a keresztyén embernek követnie kell Jézust a papi, a prófétai és a királyi tiszt betöltésében. Ámen.

Felhasznált irodalom: "Hisszük és valljuk" Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre)

Fekete Károly: "A Heidelbergi Káté Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013)

Nő csendesnap

 

Bibliaóra /Bibliaiskola: 2023.09.22. Téma: Teremtés és gondviselés

 

HISSZÜK ÉS VALLJUK (10.)

Teremtés és gondviselés

Olvasmány: 1Móz 1:1-31

„Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” Zsid 11:3

 

            Kedves Testvérek! Ha most azt mondanám, hogy ez a templom, amelyben mi ma összegyűltünk úgy jött létre, hogy volt egyszer egy nagy robbanás ennek következtében aztán szép lassan a kövek, téglák, gerendák, üveg és cserép nemcsak úgy kialakult magától, hanem még ráadásul ilyen szépen össze is rendeződött és ez a templom lett belőle, akkor bizonyára sokan azt felelnék, hogy ez képtelenség és a lelkész fejében valami nincs rendben. De ha viszont azzal a magyarázattal állnék elő, hogy volt egy építészmérnök, aki ezt a templomot megtervezte, aztán voltak munkások és mesteremberek, akik mindezt meg is építették, akkor bizonyára azt felelnék a testvérek, hogy ez más sokkal hihetőbb, és nem is beszél butaságokat a lelkész.

            De ha ezt a kérdést úgy teszem fel, hogy hogyan állt elő ez a világ, amely sokkal bonyolultabb és összetettebb, mint egy templomépület, akkor furcsa módon az emberek egy része mégis azt mondja, hogy mindez csak véletlenül egy "ősrobbanás" következtében jött létre, és nem létezik semmilyen "tervező mérnök", nincs Isten, sem senki más, aki e világ létrejötte mögött állna.

            Számukra, keresztyének számára azonban a kérdésre adott válasz egyértelmű, hiszen a Biblia arról tesz bizonyságot, hogy a világmindenség nagy épülete a Teremtő Isten akaratából állott elő. A Biblia első mondatai erről tesznek bizonyságot: "Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság." (1Móz 1:1-3).  A hívő ember számra nem kérdés: Van-e Isten? Hiszen az egész teremtett világ arról vall, hogy volt Alkotója, Aki eltervezte, létrehozta és megvalósította.

            Ez épp olyan kérdés, mint ha azon kezdenénk vitatkozni, hogy van-e Nap az égen? Egy francia mese pontosan erről szól. Történt ugyanis, hogy egyszer az állatok vitafórumot tartottak, hogy eldöntsék van-e Nap az égen. A vitában felszólalt a vakondok is, aki kijelentette: "életem során sok alagutat megépítettem, de a Napot nem láttam soha" Hozzászólt az témához az ökör is: "életem során sok legelőt bejártam, minden füvet ismerek, sok vásáron megfordultam, de a Napot én sem láttam". A bölcs bagoly is nyilatkozik: "Ha álmomból felébredek és repülni kezdek, látom az égen a valamit, ami néha ezüst kiflihez hasonlít, néha pedig tányérrá tagad, de a Napot én sem láttam még". Végül aztán megszólalt a pacsirta: "persze, hogy nem láttad a Napot vakondok, mert mindig a föld alatt élsz, s ebbe már bele is vakultál. Te sem látod ökör koma a Napot, mert mindig lógatod a fejedet és csak a füvet keresgéled. A bagoly is csak éjszaka röpköd, és nappal mindig alszik. De amikor én a nyári reggelen fölrepülök a levegőbe, s megfürdök a napsugarakba, élvezem és tapasztalom, hogy milyen valóságos a Nap."

A bibliai teremtéstörténtet egyesek csak mesének vagy mítosznak tekintik, míg mások egyenesen, mint helyszíni tudósítást vagy jegyzőkönyvet látnak benne. A helyes felelet azonban az, hogy a bibliai teremtéstörténet: hitvallás! Az ókori világ nyelvén mondja el a Szentírás azt, hogy a világ nem a véletlen műve, van Gazdája: akit azonban csak hit által ismerhetünk meg, s így a teremtett világ megértéséhez is hitre van szükségünk: "Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható."  (Zsid 11:3).

            A hitetlen embert azonban nem lehet sem észérvekkel, sem pedig istenbizonyítékkal meggyőzni, hiszen maga a hit is végső soron Isten ajándéka. A hit világa túl van a látható és tapasztalható dolgokon, ahogy a Zsidó levél fogalmaz: "A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek." (Zsid 11:1-2).

            A legnagyobb tudósok éppen ezért mindig hívő emberek voltak. Mi magyarok méltán lehetünk büszkék Nobel-díjas tudósunkra, Szent-Györgyi Albertre.

Mi keresztyének elutasítjuk az evolúció tanát, azaz azt, hogy minden "magától" állt elő, a fejlettebb az alacsonyabb rendűből fejlődött volna ki. Ez az evolúciótan ellentétben van a Bibliával. A Biblia a Teremő Istenről és a Teremtő művéről a teremtésről tesz bizonyságot.

·        A Biblia bizonyságtétele a teremtésről

            A teremtés művének leírásban meghatározó kifejezés ez: "mondta Isten ... és lett". Amit Isten mond, az megtörténik. A Zsidó levél találóan foglalja össze a lényeget: "a világokat Isten szava alkotta" (Zsid 11:3). Isten szól, és ezzel kitárja a szívét, fölfedi bölcsességét, és elkezdi önmaga megismertetését, melyet az ember megszólításával folytat majd.

             A teremtés másik közreműködője az Ige mellet az Isten Lelke: "Isten Lelke lebegett a vizek fölött." (1Móz 1:2). A Lélek, mint egy, a fiókái felett repdeső anyamadár, őrködik a teremtés műve felett. A Lélek az életadó, Isten jelenlétének hordozója.

            Isten tehát Igéje és Szentlelke által viszi véghez a teremtés munkáját. Az Ige elválaszt, néven nevez, világossá tesz, a Lélek pedig életet hoz, összekapcsolt és betölt. Isten azóta is így munkálkodik, az Egyházban melyet Igéje és Lelke által hozott létre, de közöttünk és bennünk is.

            A bibliai teremtéstörténet úgy állítja elénk a Teremtőt, mint aki Igéje és Lelke által munkálkodva, egyszerre elválaszt és rendet tesz, ugyanakkor sokszínűséget, pezsgést és szabadságot ad. A teremtés kezdetén még ezt olvassuk: " A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt." (1Móz 1:1-2). A teremtés végén pedig, a hetedik napra, amikor Isten megpihent a teremtés munkájától, elő állt egy berendezett világ, amelyben a Teremtő gyönyörködik: "És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó." (1Móz 1:31). A szentíró csodálatos tömörséggel tesz bizonyságot a nagy műről, és mindenfajta "véletlennel" szemben a teremtés munkájának átgondoltságát hangsúlyozza. Az első három napban az "elválasztás" nagy munkáját látjuk, a második három napban pedig a "benépesítést" adja elénk. A kezdet kezdetén a Teremtő elválasztja a világosságot a sötétségtől. A második napon kialakítja az égboltot és elválasztja a vizeket. A harmadik napon elválasztja a szárazföldet a tengertől és megteremeti a növényeket. Az "elválasztás" első három napjának párhuzamaként aztán következi a "benépesítés" másik három napja. Először a Nap, a hold és a Csillagok megteremtése, vagyis a világűr benépesítése. Másodszor az égbolt és a víz benépesítése, vagyis a madarak és víziállatok megteremtése történik. Harmadszor pedig a szárazföld benépesítése, vagyis az állatok és az ember megteremtése.

            A káosz erői visszaszorulnak, a zűrzavar megszűnik és létrejönnek a különböző életterek, a sötétséget a világosság, az ürességet az élet pezsgése váltja fel. Minden a helyére kerül, mert a Teremtő által létrehozott világban mindennek megvan a kijelölt helye és meghatározott ideje. A teremtésben a rend Isten legfontosabb elve. Később a mózesi törvényekben is ezt látjuk visszatükröződni, amikor Isten különbséget tesz a tiszta és tisztátalan állatok között, és a választott népe számára az élet minden egyéb területén elválasztja egymástól a tiszta és tisztátalan dolgokat.

            Ma azonban a globalizált világunk egy ellenkező irányú folyamatban van, ahol az elválasztás és rend helyett az egybemosás és káosz  erősödik. A kulturális sokszínűség a népek, vallások és értékrendek keveredése egyre jobban megkérdőjelezi mindazt, amit korábban egyértelműnek és magától értetődőnek gondoltunk. A politika, a tudomány és a technika egyaránt a határok meghúzása helyett azok felszámolására törekszik. Szuverén nemzetállamok helyett Európai Egyesült Államok megteremtése, génmódosított növények elterjesztése, fajok megváltoztatása, férfi és nő közötti különbség eltörlése, egyneműek házasságának elfogadtatása, a vallások és az értékrendek egybemosása, mindez ugyannak a folyamatnak a része. Az Istentől elfordult, a Teremtőt megtagadó kiábrándult és reményvesztett ember mintha ettől az összekeveredéstől és összemosástól várná a megújulást és gondjaira a megoldást.

            Az egybemosás és a különbségek eltörlése folyamatának ellentéteként ugyanakkor a mai világban megfigyelhető a "rendpártiság" erősödése is. Ennek jele a keleti országokban az iszlám fundamentalizmus erősödése, amely ma már az Európaiban élő muszlim lakosság egy részét is megfertőzte. Az Európai országokban pedig egyre többen kezdenek szimpatizálni a szélső jobboldali nézetekkel. Ez a fajta rend iránti igény azonban sok esetben erőszakossá és kirekesztővé válik. Az elválasztás, a tisztaság és a rend eléréséért gyakran Isten nevében kelt gyűlöletet. A Biblia azonban nem ilyen rendről beszél. A teremtés munkájában Isten a káoszból rendet teremtett, de olyan rendet, amelyben élet, áldás, sokszínűség, nyüzsgés, ugyanakkor egység és harmónia van. Az Isten által teremtett világban a hatnapi teremtés után a hetedik napon Isten nem korbáccsal felügyeli a rendet, hanem megpihenve gyönyörködik abban.

·        A Biblia bizonyságtétele a Teremtőről

            A Bibliának a Teremtőről szóló bizonyságtételét úgy érthetjük meg igazán, ha azt a kérdést tesszük fel, hogy miért is teremti Isten a világot és milyen kapcsolatban van vele. A különböző pogány vallásokban és teremtésmítoszokban a különböző istenek harca vagy szereleme hozza létre a világot és a földi életet. A Szentírás bizonyságtétele szerint viszont mindent az egy Isten teremtett meg. Vagyis a mi hitünk szerint a világ nem valamiféle "baleset" vagy "isteni kaland", "félrelépés" vagy véletlen folytán jött létre, hanem a Teremtő szabad döntése következtében: "Legyen!" A világ és benne mi emberek nem melléktermékei, akaratlan, vagy véletlen következményei vagyunk valamilyen fölöttünk álló hatalomnak, hanem a minket szerető Isten akarata, terve és szíve vágya szerint lettünk megteremtve. A teremtő Isten szól és a teremett világ előáll.  De a teremtő nem folyik bele a teremtett világba, nem azonos vele, hanem tőle függetlenül létezik. A Bibliai hitvallástétel szerint a világ nem az isteni kisugárzása, mint ahogy ezt a pogány gondolkozás hirdeti. A Teremtő Isten nincs benne a fűben, a fában, a kőben, a vízben, mert Ő nem azonos azzal, amit alkotott. Ami körülvesz bennünket az nem isteni, hanem az egy Isten alkotása, ami az Ő dicsőségét hirdeti. Ezért sohasem szabad a Teremtő helyett a teremtményt imádni.

            Ugyanakkor bár a Teremtő nem azonos az általa teremtett világgal, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne jelen ebben a világban. Az, Aki a hetedik napon megnyugszik a teremtő munkájától és gyönyörködik alkotásában, nem fordul el a világtól és nem hagyja magára azt. Isten továbbra is kapcsolatban marad a teremtett világgal, amit alkotott, nem is tehet másként, hisz ő maga a szeretet. A szeretet pedig túlmutat önmagán, meg akarja osztani örömét, ki akarja fejezni önmagát a szépségben, a jóságban, a sokszínűségben. A szeretet életet akar másoknak, hiszen nem félti önmagát, nem féltékeny és irigy. Isten, Aki maga a szeretet, szeretetből mondja, hogy: "legyen!" Ha pedig ez így van, akkor ez a világ nem más, mint az Isten szeretetével teli hely. Ennek pedig meghatározó következményei vannak. Mi emberek és ez az egész világ nem magára hagyott, Isten szeretete mindent átjár, és mindenhol jelen van.  Sem a világ sem pedig benne a mi létezésünk nem a véletlen műve, hanem benne vagyunk Isten tervében, akaratában és szeretetében.

            Ezért valljuk meg az Apostoli Hitvallás első szakaszában azt, hogy Istenben úgy hiszünk, mint "mindenható Atyában". Ezzel a kijelentéssel arról teszünk bizonyságot, hogy Ő nem csupán az "első mozgató", ahogy azt a pogány filozófia gondolja, hanem Atyánk, akivel nekünk személyes kapcsoltunk lehet. Ezért szólítjuk meg Őt az Úr Jézustól tanult imádságban így: "Mi Atyánk". Ez a szó ugyanis magába foglalja azt, hogy Neki köszönthetjük létünket, életünket, bízhatunk benne, mert ő törődik velünk, ismeri sorsunkat, segít bajainkban. Istennek ezt a munkáját nevezzük gondviselésnek.

            A teremtés roppant munkája után tehát Isten nem vonult vissza a világtól. Madách Imre nagyszerű művében, "Az ember tragédiájában" tévesen írja ezt az Úrról: "Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az Alkotó pihen" A Biblia azonban arra tanít minket, hogy a mi Alkotónk nem pihen és nem hagyott magunkra minket. Erre utal már Isten héber neve is, Jahve, azt jelenti: "Leszek, aki leszek!" (2Móz 3:14). Azaz Isten népe és az Őt kereső ember mindig, minden helyzetben meg fogja tapasztalni Isten jelenlétét, segítségét, gondviselő szeretetét.

            János evangélista így tesz bizonyságot a Teremtőről és a teremtésről, vagyis a kezdetekről: "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött." (Jn 1:1-3). Majd rátér arra, hogy az új kezdetről is hírt adjon:"Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1:14). Ámen.

 

Felhasznált irodalom:

"Hisszük és valljuk" Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre)

Fekete Károly: "A Heidelbergi Káté Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013)

Gazdagréti Református Gyülekezet Honlapja / Igehirdetések: Lovas András 2011.09.18. "Miért van bármi"

Igehirdetés: 2023.09.24.

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 79.

 

Isten új hősei: a próféták

Olvasmány: 1Kir 17:1-24

„Az ÚR meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt. Illés ekkor fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad! Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az ÚR igéje!” (1Kir 17:22-24)

 

Bár Salamon király uralkodása jelentette Izrael aranykorát, végül a király a nagyravágyása és a pogány feleségei miatt elfordította a szívét Istentől. Salamon hatalmas és pazarló építkezései miatt súlyos adóterheket vetett ki a népre, sokakat pedig kényszermunkára kötelezett. De a legnagyobb bajt a király erkölcsi és hitbeli bukása okozta, mellyel aláásta a nemzet lelki egységét. Így az Istennel kötött ragyogó szövetség látomása hamarosan elhalványult. Salamon halála után pedig az ország két királyságra szakadt szét és egyre gyorsuló tempóban haladt a végső pusztulása felé. A két királyságnak összesen 39 uralkodója és vagy kéttucatnyi prófétája volt. Bár a Biblia név szerint beszámol valamennyi uralkodóról, történetük elhalványul Salamon uralmához képest. Isten most új hősök nemzedékéhez, a prófétákhoz fordult. Míg korábban Isten azt tervezte, hogy a királyok lesznek eszközei abban, hogy a néphez szóljon, ezt a szerepet most a próféták vették át. A királyok erkölcsi bukása után, Izrael történetének következő időszakában a próféták játszottak egyre fontosabb szerepet.

            Az Ószövetség összes prófétai könyve a királyság vagy annak bukását követő időszakából való. A prófétai tiszt ekkor már úgy jelenik meg Izraelben, mint ami a királyi tiszt ellenpontja. De a prófétáknak a királyokkal ellentétben nincs dinasztiájuk. Isten azért hívja el őket, hogy a fontos történelmi helyzetekben az ő szavát elvigyék a vezetőkhöz és a néphez. Így Izraelben soha nem a királyé, hanem mindig Istené az utolsó szó és neki van a legnagyobb tekintélye. Ennek következtében azonban a próféták gyakran kerültek összeütközésbe az éppen hatalmon levő királlyal. Bár gonosz és istentelen királyok követték egymást, Isten mégis türelmes volt és nem vetette el azonnal a népét. Az ország akkor jutott el a mélypontra, amikor Aháb került a trónra, aki egy pogány származású nőt, Jézabelt vette feleségül. Ő honosította meg a Baál-tiszteletet az országban. Ez arcátlan és nyílt lázadás volt Isten ellen.

Ma a próféták közül Illés személyét vizsgáljuk meg közelebbről. A Biblia Illés próféta nyolc csodatételét örökíti meg. Ezek némelyike, mint például a Baal papjaival vívott párviadal, hatalmas tömegek előtt játszódott le. Míg más csodatételeknek, mint például az özvegyasszony fia feltámasztásának, csak néhány tanúja volt. Bár Illés által az Úr sok csodatételt véghezvitt, de azt is meg kellett tapasztalnia, hogy a csodák önmagukban nem tudnak hitet támasztani. Illés próféta éppen azok után esett mély depresszióba, és akkor vett erőt rajta a félelem, amikor legnagyobb csodáját vitte véghez. De ekkor fedte fel előtte Isten az ő jelenlétét is. Illés számára az Úr nem valami látványos csoda által demonstrálta erejét, hanem egy „halk és szelíd hang” által. (1Kir 19:12).

1.      A földönfutó próféta

Az ország kettészakadását követő korszaknak prófétái közül kiemelkedik Illés, aki az egész Ószövetségnek az egyik legtitokzatosabb prófétája volt. Illés személye és története jól szemlélteti azt a fordulatot, ami ebben az időben következett be Izraelben. Míg a királyok ékszereket és finom ruhákat hordtak és palotában laktak, addig Illés durva teveszőr ruhát viselt, a pusztában aludt, és mások adományából élt. Izrael gazdasága még virágzott, de lelkileg már megindult a hanyatlás. Illésnek az Isten prófétájaként gyakran kellett menekülnie és bujdosnia a király elől. Bár a király halálra kerestette Illést, Isten mindig egy-egy csodával megmentette prófétáját. Amikor bujdosása idején megéhezett, Isten hollókat küldött, hogy táplálják. Amikor elfogyott az ivóvize, Isten különös módon egy szegény özvegyasszony házába küldte őt, aki megosztotta vele az utolsó falatját. Ráadásul ez az özvegyasszony, aki még csak nem is izraelita volt, hanem Sareptában élt, a gonosz Jezábel királyné szülőföldjén, amely veszélyes terület volt a próféta számára, Isten mégis ide küldte őt. Illés tehát a pogányok között is szolgált. Később, az Újszövetségben, Jézus úgy utal erre a történetre, mint ami azt bizonyítja, hogy Istennek a pogányokkal is terve van. Az Ószövetség utolsó könyvében, Malakiás próféta megjövendölte, hogy a Messiás érkezését megelőzi majd Illés ismételt eljövetele. Erről a jövendölésről Jézus kijelentette, hogy Keresztelő Jánosban teljesedett be. Ezért a Jézus korabeli zsidóság nagy tisztelettel emlékezett Illés prófétára és várta az ő visszajövetelét.

Illés kétségtelenül korának különös és igen megosztó alakja volt. Tisbei, a neve előtagja, nem egy helységnévből származik, hanem abból a héber szóból, amelynek jelentése: „jövevény”. Tehát Illés, nem a saját törzse számára kijelölt területen élt, hanem az Úr prófétájaként oda kell mennie, ahova Isten küldte őt. Néha olyan, mintha a földből nőne ki, hirtelen ott terem Ahábnál, utána pedig hiába keresteti őt a király, eltűnik, és sehol nem találják. Olyan, mintha egy emberfeletti lény lenne. Első olvasatra olyannak tűnik, mint a mesebeli varázslók. Illés azt mondja, hogy ne legyen eső, és nem lesz eső.

Ha pedig azt mondja, hogy legyen eső, akkor lesz eső. Mivel azonban a szárazság senkinek nem jó, sem embernek, sem jószágnak, sem növénynek, így mindenki szenved. Három évig tart az aszály, pusztulást, és szenvedést hoz az egész országra. Sokan ezért Illést hibáztatják, a próféta így nem igazán volt népszerű ember, mert a legtöbben nem értették, hogy miért történt mindez, mi az oka a csapásoknak.

            Maga Illés, bár Isten nevében, sok csodát vitt véghez, mégis többször megfutamodott és gyakran erőt vett rajta a kétely és a félelem. Komor próféta volt, akit hol a depressziós roham, hol pedig az önmagában való kételkedés gyötört. Isten azonban mindig mellette állt és bátorította őt. Illés történetei arra mutatnak rá, hogy Isten nem feledkezik meg az övéiről.  Izrael sorsa azon múlik, hogy hallgat-e a nép a prófétákra, az Isten követeinek új nemzedékére. Illés magányos ember volt. Olyan küldötte Istennek, akinek nem igazán volt társa. Volt ugyan egy szolgája, de lelki társa, szolgatársa nem volt. Egy igazi magányos harcos, pusztai remete. Hosszú hónapokig élt teljesen egyedül kint a pusztában. Nem véletlen, hogy az Újszövetség Keresztelő Jánost Illés alakjával köti össze, hiszen mindkét próféta magányosan élt a pusztában és mindketten Isten megtérésre hívó szavát hirdették.

            Azt is láthatjuk a történetből, hogy Illés, Istennek ez a különleges prófétája, milyen hatalmas magasságokat és mélységeket járt be. Volt, amikor sokan hallgattak a szavára, Isten nagyon erőteljesen munkálkodott általa. De volt, amikor ő maga is személyes válságba került. Volt olyan pont is az életében, amikor elcsüggedve, kiégve, saját küldetésében csalódva meghalni kívánt, és azt kérte Istentől: „vedd el az életemet!” (1Kir 19:4). Elrejtőzött a világ elől, mert nem akart embert látni maga körül. Olyan magasságok és mélységek ezek, amelyek talán nem részei az átlagember hétköznapi életének. Jakab apostol mégis azt mondja róla: „Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését.” (Jak 5:17).

            A Biblia hozzánk hasonló egyszerű emberekként mutatja be a prófétákat. De látnunk kell azt is, hogy az élő Isten ma is hatalmasan cselekedhet szolgái által. Így van előttünk Illés példáját is. Illés, aki imádkozik, és Isten meghallgatja őt. Illés, aki ember, aki fél és menekül az őt üldöző király bosszúja elöl. Az ő példája hitre, odaszánásra, imádságra hív minket.

2.      A csodatevő próféta

Illés tettei, azok a különleges csodák, amelyek általa történetek, mind-mind Isten hatalmát demonstrálják. Az Illés által véghezvitt csodák mindenki számára nyilvánvalóvá tették, hogy a bűn és a halál tragikus hatásai ellenére Isten képes megtartani az embert, aki benne bízik, aki tőle kér segítséget. Például egy alkalommal Illés próféta Isten erejével egy maroknyi lisztet és egy kevés olajt megsokasított, hogy hosszú időn át elég legyen az özvegyasszony és gyermeke számára. Majd egy másik alkalommal Isten Illés prófétát használva fel eszközéül visszahozta az életbe az özvegyasszony betegségben meghalt fiát. Ezek a csodák mind azt jelezték, hogy a történelemnek abban a szakaszában Illés volt Isten meghatalmazott küldöttje.

Az Illés által véghezvitt csodáknak azonban további jelentősége is volt. Ezek ugyanis mindig előre mutattak Jézus Krisztus személyére és művére. Jézus, Isten Fia és meghatalmazott küldöttje maga is képes volt arra, hogy egy kevéske élelmet bőségesen elegendővé tegyen a nagy tömeg számára, amikor több mint ötezernyi sokságot vendégelt meg. Jézus ezzel a csodával ugyanazt hirdette, mint egykor Illés csodatétele, vagyis, hogy Isten bőven el tud látni mindenkit. De Jézus Illésnél is többet adott, ő azt hirdette, hogy nemcsak anyagi értelemben képes kenyeret adni, ellátni az embert, hanem ő maga a mennyből érkezett kenyér, aki azért jött, hogy mindenkit megelégítsen, aki belőle táplálkozik.

Jézus még további más csodákkal is bizonyította, hogy ő a testté lett Isten közöttünk, akinek hatalma van a bűn és a halál fölött. Például Jézus is Illéshez hasonlóan föltámasztotta egy özvegyasszony fiát. Jézus a halott gyermekét sirató asszonyt megszánva, megszólította a halott fiút, aki erre felült, és beszélni kezdett.

Jézus azt is kijelentette, hogy e tettével azt szemléltette, hogy ő a Messiás, aki gyógyulást és helyreállítást hoz azok számára, akiket összetörtek a bűn következményei. Majd az egyik barátjának, Lázárnak a halála ismét alkalmat adott Jézus számára arra, hogy megmutassa hatalmát. Az özvegyasszony fiával ellentétben, aki csak rövid ideje volt halott, Lázár már négy napja halott volt. Már el is temették, vagyis a testét vászonkendőbe göngyölve egy sírba helyezték el. Jézus imádkozott az Atyához, majd megszólította az elhunytat, és visszahívta őt az életbe. Jézus azt mondta, hogy Lázár feltámasztása arra szolgált, hogy Isten dicsőségéről tanúskodjon.

Nem sokkal később ez a dicsőség egy még sokkal nagyobb jelentőségű csoda, Jézus halálból való feltámadása által vált láthatóvá. Istennek a bűn, a sátán, és a halál feletti hatalmát tökéletesen megmutatta az, hogy Krisztus győztesen előjött a sírból. Jézus feltámadása volt az első zsenge, azt ígérte, hogy akik benne hisznek, azok hozzá hasonlóan feltámadnak. Isten hatalma által azok, akik vágynak az ő gondoskodására, és akiket megtört a halál, helyreállított, új életre hívja elő most és mindörökké.

Illés csodatettei közül kiemelkedik még a Karmel hegyi istenítélet története. Drámaiságát tekintve kevés jelenet vetekszik azzal a történettel, amely a Karmel hegyén játszódott le, ahol a jó és a gonosz erői csaptak össze egymással. Illés itt Isten egyetlen hűséges és igaz prófétájaként egymaga száll szembe az istentelen és gonosz királlyal és annak 850 papjával.

            Illés ekkor már jó ideje bujdosott, mivel három évvel korábban kihirdette Isten ítéletét: „Az élő ÚRra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, amíg én azt nem mondom.” (1Kir 17:1). Ez a jövendölés nyílt szembeszegülés volt Baál követőivel, akik abban hittek, hogy az ő istenük képes az időjárást irányítani és tőle függ az eső, a jó idő és a bőséges termés. Mivel a következő három évben Illés jövendölése szerint valóban nem esett egy cseppeső sem, a király országos körözést adott ki Illés ellen, mivel őt tették felellőssé a szárazságért és az éhségért.

Így tulajdonképpen a bálványimádó gonosz király is elismerte, hogy Baal tehetetlen és csak Illés Istenének van hatalma, hogy újra esőt adjon. Illést azonban három esztendőn keresztül a király embereinek nem sikerült kézre keríteniük. A három év leteltével viszont maga Illés jött el a királyhoz, hogy nyilvánosan emlékeztesse őt Isten szavaira.

            Illés próféta kihívás elé állította a királyt és az ország népét. Izrael válaszút elé érkezett. Amikor a hosszú bujdosás után Illés újra a nyilvánosság elé lépett, egy mindent eldöntő összecsapásra hívta ki a Baál papokat, amelyben bebizonyosodott, hogy ki az igaz Isten. Az egyik oldalon ott állt Baál 850 főt számláló papságának díszes és népes tábora, a másik oldalon pedig Isten egyetlen megmaradt magányos és egyszerű prófétája, Illés.

            Illés nagyvonalúan azt is megengedte, hogy a pogány papoké legyen az első forduló. Ők bizonyíthatják be először, hogy istenük, Baál válaszol az imádságukra és tüzet küld az égből. Baál prófétái mind egytől-egyik ott táncoltak az oltár körül, és kiáltoztak az istenükhöz, Illés pedig a háttérből szemlélte a látványosságot, majd gúnyolódásával tovább hergelte és végül őrjöngésbe hajszolta a Baál papokat: „Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy a dolgát végzi, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred.” (1Kir 18:27). Baál papjai végső elkeseredésükben kardokkal vagdosták magukat és vérüket csorgatták a földre, de istenük továbbra is néma marad.

            Amikor Illésre került a sor, már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy Baál egy hamis isten, aki néma és tehetetlen bálvány csupán, nem tud segíteni a bajban. Illés azonban azt is bebizonyította, hogy az Úr az élő Isten, aki hallja szolgája imádságát, válaszol és cselekszik. Illés szavára tűz szállt le az égből és mindenestől megemésztette az oltárra helyezett áldozatot.

            Illés által Isten már korábban is sok csodát véghezvitt, de a Karmel hegyi istenítélet volt a legnagyobb csoda, amelynek sok ezer tanúja volt.  Ez volt Isten utolsó figyelmeztetése a lázadó királyság számára. Illéssel új korszak kezdődött el. Mivel Izrael uralkodói és papjai egyre romlottabbá váltak, Isten a próféták igehirdetése és az általuk véghezvitt csodák által, igyekezett bűnbánatra és megtérésre ösztönözni népét. Míg korábban a királyok voltak azok, akik arra lettek elhívatva, hogy szavaikkal és tetteikkel is Istent képviseljék a nép előtt, most fokozatosan a próféták vették át ezt a szerepet. Sőt idővel Izrael történetében a próféták jelentősége jóval meg is haladta a királyokét. Az igaz próféták, mint Illés is, egyedül Istennek tartoztak felelősséggel és az ő szavát hirdették. Ámen.

Hirdetések: 2023.09.24.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Vasárnap 10:00 – istentisztelet

Kedd 18:00 – presbiteri bibliaóra (kéthetente!)

Csütörtök 18:00 bibliaóra

 

KERESZTELŐ:

A mai vasárnapon gyülekezetünkben a keresztég sákramentumában részesültek Kurdi Zsombor és Friedrich Linda gyermekei: Anna és Botond. Hordozzuk imádságban a megkeresztelt gyermekeket és családjukat.

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Hirdetések: 2023.09.17.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Vasárnap 10:00 – istentisztelet

Kedd 18:00 – presbiteri bibliaóra (kéthetente!)

Csütörtök 18:00 bibliaóra

 

EGYHÁZFENTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Gyermek istentisztelet (Vasárnapi Iskola)

A Bonyhádi Református Gyülekezetben minden vasárnap 10:00 órai kezdettel a gyermekek számára játékos bibliai gyermekfoglalkozást tartunk.

Az alkalom 10:00 órakor a templomban kezdődik, ahol a gyermekek a felnőttekkel együtt vesznek részt az istentiszteleten, majd az igeolvasás meghallgatását követően, kb. 15 perc elteltével átvonulnak a gyülekezeti terembe, ahol játékos formában dolgozzák fel a bibliai történetet. A fogalakozás kb. 30-40 percig tart és a felnőtt istentisztelettel egy időben ér véget.

Szeretettel várjuk a gyermekeket és a szülőket!

Bibliaórák / Felnőtt Hittan Tematikája 2023. II. félév

Minden csütörtök 18:00 órai kezdettel!

Téma: „Hisszük és valljuk”

	Dátum:	Téma
1.	2023.09.07.	Az igaz hit
2.	2023. 09.14.	A Szentháromság
3.	2023. 09.21.	Teremtés és gondviselés
4.	2023. 09.28.	Az üdvösség
5.	2023. 10.05.	Jézus születése
6.	2023. 10.12.	Jézus halála
7.	2023. 10.19.	Jézus feltámadása
8.	2023. 10.26.	Jézus menybemenetele
	2023. 11.02.	Őszi szünet
9.	2023. 11.09.	A visszatérő Úr
10.	2023. 11.16.	A Szentlélek
11.	2023. 11.23.	Az Egyház 1.
12.	2023. 11.30.	Az Egyház 2.
13.	2023. 12.07.	A Misszió
14.	2023. 12.14.	Az evangelizáció
15.	2023. 12. 21.	Karácsonyi készülődés

 

Presbiteri Bibliaórák / Presbiterképzés Tematikája 2023. II. félév

Kéthetente - Kedd 18:00 órai kezdettel

Téma: Egyházismeret

	Dátum:	Téma
1.	2023.08.29.	Gyülekezeti munkaterv készítése
2.	2023. 09.12.	Az egyetemes egyház
3.	2023. 09.26.	Egyházunk belső rendje
4.	2023. 10.10.	A gyülekezet szervezete
5.	2023. 10.24.	A gyülekezet élete
6.	2023. 11.07.	Az istentisztelet
7.	2023. 11.21.	A magyar református egyház felépítése
8.	2023. 12.05	A református gyülekezet felépítése és szolgálata
9.	2023. 12.19.	Az egyházközség műszaki feladatai