„Hit által értjük meg, hogy a
világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” Zsid 11:3
Kedves
Testvérek! Ha most azt mondanám, hogy ez a templom, amelyben mi ma
összegyűltünk úgy jött létre, hogy volt egyszer egy nagy robbanás ennek
következtében aztán szép lassan a kövek, téglák, gerendák, üveg és cserép
nemcsak úgy kialakult magától, hanem még ráadásul ilyen szépen össze is
rendeződött és ez a templom lett belőle, akkor bizonyára sokan azt felelnék,
hogy ez képtelenség és a lelkész fejében valami nincs rendben. De ha viszont
azzal a magyarázattal állnék elő, hogy volt egy építészmérnök, aki ezt a
templomot megtervezte, aztán voltak munkások és mesteremberek, akik mindezt meg
is építették, akkor bizonyára azt felelnék a testvérek, hogy ez más sokkal
hihetőbb, és nem is beszél butaságokat a lelkész.
De
ha ezt a kérdést úgy teszem fel, hogy hogyan állt elő ez a világ, amely sokkal
bonyolultabb és összetettebb, mint egy templomépület, akkor furcsa módon az
emberek egy része mégis azt mondja, hogy mindez csak véletlenül egy
"ősrobbanás" következtében jött létre, és nem létezik semmilyen
"tervező mérnök", nincs Isten, sem senki más, aki e világ létrejötte
mögött állna.
Számukra,
keresztyének számára azonban a kérdésre adott válasz egyértelmű, hiszen a
Biblia arról tesz bizonyságot, hogy a világmindenség nagy épülete a Teremtő
Isten akaratából állott elő. A Biblia első mondatai erről tesznek bizonyságot:
"Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és
puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek
fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság."
(1Móz 1:1-3). A hívő ember számra nem
kérdés: Van-e Isten? Hiszen az egész teremtett világ arról vall, hogy volt
Alkotója, Aki eltervezte, létrehozta és megvalósította.
Ez
épp olyan kérdés, mint ha azon kezdenénk vitatkozni, hogy van-e Nap az égen?
Egy francia mese pontosan erről szól. Történt ugyanis, hogy egyszer az állatok
vitafórumot tartottak, hogy eldöntsék van-e Nap az égen. A vitában felszólalt a
vakondok is, aki kijelentette: "életem során sok alagutat megépítettem, de
a Napot nem láttam soha" Hozzászólt az témához az ökör is: "életem
során sok legelőt bejártam, minden füvet ismerek, sok vásáron megfordultam, de
a Napot én sem láttam". A bölcs bagoly is nyilatkozik: "Ha álmomból
felébredek és repülni kezdek, látom az égen a valamit, ami néha ezüst kiflihez
hasonlít, néha pedig tányérrá tagad, de a Napot én sem láttam még". Végül
aztán megszólalt a pacsirta: "persze, hogy nem láttad a Napot vakondok,
mert mindig a föld alatt élsz, s ebbe már bele is vakultál. Te sem látod ökör
koma a Napot, mert mindig lógatod a fejedet és csak a füvet keresgéled. A
bagoly is csak éjszaka röpköd, és nappal mindig alszik. De amikor én a nyári
reggelen fölrepülök a levegőbe, s megfürdök a napsugarakba, élvezem és
tapasztalom, hogy milyen valóságos a Nap."
A bibliai
teremtéstörténtet egyesek csak mesének vagy mítosznak tekintik, míg mások
egyenesen, mint helyszíni tudósítást vagy jegyzőkönyvet látnak benne. A helyes
felelet azonban az, hogy a bibliai teremtéstörténet: hitvallás! Az ókori világ
nyelvén mondja el a Szentírás azt, hogy a világ nem a véletlen műve, van
Gazdája: akit azonban csak hit által ismerhetünk meg, s így a teremtett világ
megértéséhez is hitre van szükségünk: "Hit által értjük meg, hogy a
világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a
látható." (Zsid 11:3).
A
hitetlen embert azonban nem lehet sem észérvekkel, sem pedig istenbizonyítékkal
meggyőzni, hiszen maga a hit is végső soron Isten ajándéka. A hit világa túl
van a látható és tapasztalható dolgokon, ahogy a Zsidó levél fogalmaz: "A
hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való
meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a
régiek." (Zsid 11:1-2).
A
legnagyobb tudósok éppen ezért mindig hívő emberek voltak. Mi magyarok méltán
lehetünk büszkék Nobel-díjas tudósunkra, Szent-Györgyi Albertre.
Mi
keresztyének elutasítjuk az evolúció tanát, azaz azt, hogy minden
"magától" állt elő, a fejlettebb az alacsonyabb rendűből fejlődött
volna ki. Ez az evolúciótan ellentétben van a Bibliával. A Biblia a Teremő
Istenről és a Teremtő művéről a teremtésről tesz bizonyságot.
·
A Biblia
bizonyságtétele a teremtésről
A
teremtés művének leírásban meghatározó kifejezés ez: "mondta Isten ... és
lett". Amit Isten mond, az megtörténik. A Zsidó levél találóan foglalja
össze a lényeget: "a világokat Isten szava alkotta" (Zsid 11:3).
Isten szól, és ezzel kitárja a szívét, fölfedi bölcsességét, és elkezdi önmaga
megismertetését, melyet az ember megszólításával folytat majd.
A teremtés másik közreműködője az Ige mellet
az Isten Lelke: "Isten Lelke lebegett a vizek fölött." (1Móz 1:2). A
Lélek, mint egy, a fiókái felett repdeső anyamadár, őrködik a teremtés műve
felett. A Lélek az életadó, Isten jelenlétének hordozója.
Isten
tehát Igéje és Szentlelke által viszi véghez a teremtés munkáját. Az Ige
elválaszt, néven nevez, világossá tesz, a Lélek pedig életet hoz, összekapcsolt
és betölt. Isten azóta is így munkálkodik, az Egyházban melyet Igéje és Lelke
által hozott létre, de közöttünk és bennünk is.
A
bibliai teremtéstörténet úgy állítja elénk a Teremtőt, mint aki Igéje és Lelke
által munkálkodva, egyszerre elválaszt és rendet tesz, ugyanakkor
sokszínűséget, pezsgést és szabadságot ad. A teremtés kezdetén még ezt
olvassuk: " A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség
volt." (1Móz 1:1-2). A teremtés végén pedig, a hetedik napra, amikor Isten
megpihent a teremtés munkájától, elő állt egy berendezett világ, amelyben a
Teremtő gyönyörködik: "És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen
jó." (1Móz 1:31). A szentíró csodálatos tömörséggel tesz bizonyságot a
nagy műről, és mindenfajta "véletlennel" szemben a teremtés
munkájának átgondoltságát hangsúlyozza. Az első három napban az
"elválasztás" nagy munkáját látjuk, a második három napban pedig a
"benépesítést" adja elénk. A kezdet kezdetén a Teremtő elválasztja a
világosságot a sötétségtől. A második napon kialakítja az égboltot és
elválasztja a vizeket. A harmadik napon elválasztja a szárazföldet a tengertől
és megteremeti a növényeket. Az "elválasztás" első három napjának
párhuzamaként aztán következi a "benépesítés" másik három napja.
Először a Nap, a hold és a Csillagok megteremtése, vagyis a világűr
benépesítése. Másodszor az égbolt és a víz benépesítése, vagyis a madarak és
víziállatok megteremtése történik. Harmadszor pedig a szárazföld benépesítése,
vagyis az állatok és az ember megteremtése.
A
káosz erői visszaszorulnak, a zűrzavar megszűnik és létrejönnek a különböző
életterek, a sötétséget a világosság, az ürességet az élet pezsgése váltja fel.
Minden a helyére kerül, mert a Teremtő által létrehozott világban mindennek
megvan a kijelölt helye és meghatározott ideje. A teremtésben a rend Isten
legfontosabb elve. Később a mózesi törvényekben is ezt látjuk visszatükröződni,
amikor Isten különbséget tesz a tiszta és tisztátalan állatok között, és a
választott népe számára az élet minden egyéb területén elválasztja egymástól a
tiszta és tisztátalan dolgokat.
Ma
azonban a globalizált világunk egy ellenkező irányú folyamatban van, ahol az
elválasztás és rend helyett az egybemosás és káosz erősödik. A kulturális sokszínűség a népek,
vallások és értékrendek keveredése egyre jobban megkérdőjelezi mindazt, amit
korábban egyértelműnek és magától értetődőnek gondoltunk. A politika, a
tudomány és a technika egyaránt a határok meghúzása helyett azok felszámolására
törekszik. Szuverén nemzetállamok helyett Európai Egyesült Államok
megteremtése, génmódosított növények elterjesztése, fajok megváltoztatása,
férfi és nő közötti különbség eltörlése, egyneműek házasságának elfogadtatása,
a vallások és az értékrendek egybemosása, mindez ugyannak a folyamatnak a
része. Az Istentől elfordult, a Teremtőt megtagadó kiábrándult és
reményvesztett ember mintha ettől az összekeveredéstől és összemosástól várná a
megújulást és gondjaira a megoldást.
Az
egybemosás és a különbségek eltörlése folyamatának ellentéteként ugyanakkor a
mai világban megfigyelhető a "rendpártiság" erősödése is. Ennek jele
a keleti országokban az iszlám fundamentalizmus erősödése, amely ma már az
Európaiban élő muszlim lakosság egy részét is megfertőzte. Az Európai
országokban pedig egyre többen kezdenek szimpatizálni a szélső jobboldali
nézetekkel. Ez a fajta rend iránti igény azonban sok esetben erőszakossá és
kirekesztővé válik. Az elválasztás, a tisztaság és a rend eléréséért gyakran
Isten nevében kelt gyűlöletet. A Biblia azonban nem ilyen rendről beszél. A
teremtés munkájában Isten a káoszból rendet teremtett, de olyan rendet,
amelyben élet, áldás, sokszínűség, nyüzsgés, ugyanakkor egység és harmónia van.
Az Isten által teremtett világban a hatnapi teremtés után a hetedik napon Isten
nem korbáccsal felügyeli a rendet, hanem megpihenve gyönyörködik abban.
·
A Biblia
bizonyságtétele a Teremtőről
A
Bibliának a Teremtőről szóló bizonyságtételét úgy érthetjük meg igazán, ha azt
a kérdést tesszük fel, hogy miért is teremti Isten a világot és milyen
kapcsolatban van vele. A különböző pogány vallásokban és teremtésmítoszokban a
különböző istenek harca vagy szereleme hozza létre a világot és a földi életet.
A Szentírás bizonyságtétele szerint viszont mindent az egy Isten teremtett meg.
Vagyis a mi hitünk szerint a világ nem valamiféle "baleset" vagy
"isteni kaland", "félrelépés" vagy véletlen folytán jött
létre, hanem a Teremtő szabad döntése következtében: "Legyen!" A
világ és benne mi emberek nem melléktermékei, akaratlan, vagy véletlen
következményei vagyunk valamilyen fölöttünk álló hatalomnak, hanem a minket
szerető Isten akarata, terve és szíve vágya szerint lettünk megteremtve. A
teremtő Isten szól és a teremett világ előáll.
De a teremtő nem folyik bele a teremtett világba, nem azonos vele, hanem
tőle függetlenül létezik. A Bibliai hitvallástétel szerint a világ nem az
isteni kisugárzása, mint ahogy ezt a pogány gondolkozás hirdeti. A Teremtő
Isten nincs benne a fűben, a fában, a kőben, a vízben, mert Ő nem azonos azzal,
amit alkotott. Ami körülvesz bennünket az nem isteni, hanem az egy Isten
alkotása, ami az Ő dicsőségét hirdeti. Ezért sohasem szabad a Teremtő helyett a
teremtményt imádni.
Ugyanakkor
bár a Teremtő nem azonos az általa teremtett világgal, de ez nem jelenti azt,
hogy ne lenne jelen ebben a világban. Az, Aki a hetedik napon megnyugszik a
teremtő munkájától és gyönyörködik alkotásában, nem fordul el a világtól és nem
hagyja magára azt. Isten továbbra is kapcsolatban marad a teremtett világgal,
amit alkotott, nem is tehet másként, hisz ő maga a szeretet. A szeretet pedig
túlmutat önmagán, meg akarja osztani örömét, ki akarja fejezni önmagát a
szépségben, a jóságban, a sokszínűségben. A szeretet életet akar másoknak,
hiszen nem félti önmagát, nem féltékeny és irigy. Isten, Aki maga a szeretet,
szeretetből mondja, hogy: "legyen!" Ha pedig ez így van, akkor ez a
világ nem más, mint az Isten szeretetével teli hely. Ennek pedig meghatározó
következményei vannak. Mi emberek és ez az egész világ nem magára hagyott,
Isten szeretete mindent átjár, és mindenhol jelen van. Sem a világ sem pedig benne a mi létezésünk
nem a véletlen műve, hanem benne vagyunk Isten tervében, akaratában és
szeretetében.
Ezért
valljuk meg az Apostoli Hitvallás első szakaszában azt, hogy Istenben úgy
hiszünk, mint "mindenható Atyában". Ezzel a kijelentéssel arról
teszünk bizonyságot, hogy Ő nem csupán az "első mozgató", ahogy azt a
pogány filozófia gondolja, hanem Atyánk, akivel nekünk személyes kapcsoltunk
lehet. Ezért szólítjuk meg Őt az Úr Jézustól tanult imádságban így: "Mi
Atyánk". Ez a szó ugyanis magába foglalja azt, hogy Neki köszönthetjük
létünket, életünket, bízhatunk benne, mert ő törődik velünk, ismeri sorsunkat,
segít bajainkban. Istennek ezt a munkáját nevezzük gondviselésnek.
A
teremtés roppant munkája után tehát Isten nem vonult vissza a világtól. Madách
Imre nagyszerű művében, "Az ember tragédiájában" tévesen írja ezt az
Úrról: "Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az Alkotó pihen"
A Biblia azonban arra tanít minket, hogy a mi Alkotónk nem pihen és nem hagyott
magunkra minket. Erre utal már Isten héber neve is, Jahve, azt jelenti:
"Leszek, aki leszek!" (2Móz 3:14). Azaz Isten népe és az Őt kereső
ember mindig, minden helyzetben meg fogja tapasztalni Isten jelenlétét,
segítségét, gondviselő szeretetét.
János
evangélista így tesz bizonyságot a Teremtőről és a teremtésről, vagyis a
kezdetekről: "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten
volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi
sem lett, ami létrejött." (Jn 1:1-3). Majd rátér arra, hogy az új
kezdetről is hírt adjon:"Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk
az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és
igazsággal." (Jn 1:14). Ámen.
Felhasznált irodalom:
"Hisszük és valljuk"
Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református
Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre)
Fekete Károly: "A Heidelbergi
Káté Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013)
Gazdagréti Református Gyülekezet
Honlapja / Igehirdetések: Lovas András 2011.09.18. "Miért van bármi"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése