Bibliaóra / Bibliaiskola: 2023.09.28. Téma: A mi Urunk Jézus Krisztus

 

HISSZÜK ÉS VALLJUK (11.) 

A mi Urunk Jézus Krisztus

Olvasmány: Mt 16:13-20

„És nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”  ApCsel 4:12

 

            A „Hisszük és valljuk” címmel kezdett sorozatunkban az Apostoli Hitvallás második részére térünk rá, amely Jézus Krisztusról szól. Ma a Jézus Krisztusról szóló rész első mondatával foglalkozunk, amely így hangzik: „Hiszek Jézus Krisztusban Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban.” Isten Fiának különféle nevei vannak, ma ezeket a neveket és azok jelentését vizsgáljuk meg közelebbről.

·         Mit jelent a Jézus név?

            A Heidelbergi Káté tömör és világos választ ad arra, hogy miért nevezzük az Isten Fiát Jézusnak, azaz Üdvözítőnek: „Azért, mert ő szabadít meg bűneinktől, és mert üdvösséget másnál sem keresni nem kell, sem találni nem lehet.” (H.K. 29.).

            Mindnyájan viselünk valamilyen nevet. A régi időkben a szülök által a gyermekük számára adott név sok mindent elárulhatott viselőjéről, jelenthette a szülőhelyet, nemzetséget, a család származását, foglalkozását, utalhatott a testalkatra, a külső kinézetre, vagy valamilyen jellemvonásra, tulajdonságra.  A név összeköttetést jelentett a le- és felmenőkkel, lehetővé tette az adott személy megszólíthatóságát és beazonosítását.

            A bibliai nevek különösen is „beszédes” nevek, és mindig nagy jelentőséggel bírnak. Sok esetben egy-egy név úgy alakult ki, hogy egy teljes mondat rövidült le egyetlen szóvá, amely az adott személy életcélját, feladatát és küldetését határozta meg. A régi latin mondás szerint: „nomen est omen”, azaz: „A név előjel”, „Nevében a sorsa.” „A név elárulja viselőjét.” „A név maga az ember”. Azaz, a név beszédes (gyakran intő, figyelmeztető jel), amely elárulja viselője fő tulajdonságát, a „neki megírt sorsot”.

            A bibliai beszélő nevek sokaságából kiemelkedik Jézus neve. Ez a név valóban különleges név, amelynek jelentése szabadító, megmentő, bajból kisegítő, üdvözítő. Héberül: a „Jehosua” név olyan tulajdonnév, amely Isten nevét is tartalmazza, azaz "Isten megszabadít". Így tehát bátran mondhatjuk, hogy Jézus személyének lényege, életének tartalma és neve jelentése teljesen azonos. Talán soha senkire nem illett rá annyira a neve, mint éppen Jézusra, akinek neve üdvözítő név.

            Jézus nevével kapcsolatban tudnunk kell azt is, hogy ez a személynév abban a korban a zsidóság körében teljesen megszokott és igen elterjedt név volt. Sok zsidó ember viselte ezt a nevet, így számos estben találkozunk vele a Bibliában, pl. Józsué vagy Jósua formában. A Jézus név így az Isten Fiát hozzánk emberekhez kapcsolja, míg a Krisztus, azaz felkent cím az Istenhez köti.

            Jézust tehát méltán nevezzük így, hiszen ő, neve jelentése szerint, valóban a mi Üdvözítőnk, azaz „bűneinkből ő szabadít meg minket az üdvösségre.” (H.K. 29.). Jézus nem vallásalapítóként, bölcselkedő filozófusként lépett fel, hanem bűnné lett érettünk, Isten Bárányaként elhordozta a világ bűneit. A legnagyobb jót, az üdvösség ajándékát, a megváltást szerezte meg a számunkra. A Jézussá létel, vagyis az üdvözítés volt az oka az ő földre jövetelének, amiért elhagyta azt a dicsőséget, amelyben neki az Atyánál része volt. Az ő szenvedésének, halálának, feltámadásának és megdicsőülésének alapja éppen abban van, hogy ő akar és tud üdvözíteni.

            Káténk szerint Jézus Krisztust csak az ismeri fel igazán, aki ki tudja mondani, hogy ő a szabadító, és „üdvösséget másnál sem keresni nem kell, sem találni nem lehet.” (H.K. 29.). Csak Jézus volt képes üdvösséget szerezni, az ember, sem semmilyen más teremtmény nem képes erre. Péter ezt vallotta meg Jézus kérdésére válaszolva: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”  (Mt 16:16). Majd a pünkösdi események után a zsidó nagytanács előtt megállva: „És nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”  (ApCsel 4:12).

            A kérdés: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16:13) minden korszakban válaszút elé állítja az embert. A tanítványok sokféle véleményt elmondtak, idézve az akkori közhangulatot: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” (Mt 16:14).  Hiszen a tanítványok maguk sem voltak mindig bizonyosak a válaszban, amikor a Mesterük lecsendesíti a háborgó tengert, démonokat űz ki, hatalommal prédikál és gyógyít, ők maguk is újra és úja megkérdik: „Kicsoda ez?” (Mt 21:10).

            Erre a kérdésre ma is különféle válaszokat ad a világ. Lássunk ezek közül néhány jellegzetes választ:

            Martin Buber, zsidó teológus számára Jézus a tökéletes "minta zsidó", aki betöltötte a törvényt.

            Karl Jaspers a filozófus Jézus alakjában a tisztító hatású embert látta meg, aki előtt feltárulnak a takargatott dolgok is, és aki leplezetlenül vizsgál mindenkit, akinek kisugárzása nem tűrhette el a szellemi mocskot.

            Albert Camus Nobel-díjas francia író a lázadó embert értékeli nagyra a kereszten levő Jézusban, mert ott kimondta ezt a mondatot: "én Istenem, én Istenem miért hagytál el engemet".

            Ernst Bloch, a reménység filozófiájának megalkotója Jézusban a tűzzel-vassal harcoló forradalmárt látja.

            Arthur Miller amerikai író az első hippit látta Jézusban, mert az volt az otthona, ahol éppen volt: „A rókáknak volt barlangjuk, az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nem volt hová lehajtania a fejét.”

            Egyfajta válasz a „Jézus Krisztus szupersztár” rockopera címe is, amely Jézusban a sztárok sztárját látja.

            Lehetne még tovább sorolni a különböző véleményeket Jézussal kapcsolatosan, de ezek mindig valahogy torzképet mutatnak nekünk.  A hiba mindegyikben az, hogy nem az egészből indulnak ki, hanem a felnagyított részigazságok eltorzítják az eredeti képet. A keresztyén embert azonban ezek a válaszok nem elégítik ki, mi nem elégedhetünk meg egy nekünk szimpatikus jézusi vonás kiemelésével, hanem az Isten Üdvözítő Fia hitvallási tétel teljes egészét kell látnunk.

·         Mit jelent a Krisztus név?

            Arra a kérdésre válaszolva, hogy mit jelent a Krisztus név, Káténk szövegét idézzük ismét. „Azért, mert őt az Atya rendelte, és Szentlelkével felkente a mi legfőbb prófétánkká és tanítónkká, aki kijelentette Isten titkos végzését és akaratát a mi váltságunkról; egyetlen főpapunkká, aki testének egyetlen áldozatával minket megváltott, és az Atya színe előtt szüntelenül könyörög értünk; továbbá örökkévaló királyunkká, aki minket igéjével és Szentlelkével kormányoz, és a megszerzett üdvösségben oltalmaz és megtart.” (H.K. 31.)

            A Krisztus név tehát az ő tisztségneve, annyit tesz, hogy felkent. Izraelben a prófétákat, főpapokat és királyokat kenték fel. Jézust az Atya kente fel a Szentlélekkel főprófétákká, egyetlen főpapunkká és örökkévaló királyunkká. Krisztus hármas tisztéről való tanítás arra vállalkozik, hogy átfogóan mutassa be Isten Jézus Krisztusban való megváltó cselekedetét.

            A Krisztus-küldetés,  a messiási feladat az egy igaz Isten titkos végzéséig és akaratáig megy vissza. Isten "örökkévaló tanácsával" nemcsak a világ teremtéséről és fenntartásról döntött, hanem már akkor rendelkezett az ember üdvösségéről is, melynek véghezvitelére az Atya rendelte és Szentlélekkel „elkente” Jézus Krisztust.

            Az ószövetségben a prófétai,  a főpapi és  a királyi tisztség volt az a három funkció, amelybe úgy iktatták be  a kiválasztott személyt, hogy olajjal felkenték. Ez volt a felhatalmazás látható jele, amelynek alapján valakit beiktattak szolgálatába. De mindaz, amit Isten az Ószövetségben a prófétai, főpapi, a királyi tisztég által kiábrázolt az Jézus Krisztusban teljesedik be.

            Krisztus a mi legfőbb prófétánk és tanítónk, hiszen míg a próféták csak egy részét ismerhették meg az Isten kijelentésének, addig Jézus maga volt a teljes Ige, Isten üzenete, aki ismerte Isten titkait, aki tejhatalommal beszélt, és gyógyított, csodákat tett. Benne Isten tökéletesen kijelentette akaratát.

            Jézus Krisztus egyben a mi egyetlen főpapunk is. Ő volt a törvény tényleges és tökéletes betöltője, aki feláldozta magát Istennek és Isten előtt értünk, közbenjár, a helyünkre állt. Míg az ószövetségi papok újra és újra Isten elé járulva állatokat áldoztak fel, addig Jézus egy személyben az áldozó és az áldozat is, mindezt pedig úgy teszi, hogy az ő áldozata nem szorul ismétlésre, mert egyszeri és tökéletes.

            Végül pedig Jézus Krisztus a mi örökkévaló királyunk. Ő valóban a királyok királya, aki nemcsak arra képes, hogy a dávidi birodalmat helyreállítsa, hanem az Ő királysága az Isten országa, amit csak a mindenséggel lehet mérni. Neki adatott minden hatalom mennyen és földön, uralmának nincs térbeli és nincs időbeli határa, mert ő az idő kezdetétől annak végéig kezében tartja a világ kormányát.

            Krisztus hármas tisztét nem lehet egymástól elválasztani és szétbontatni, mert az mindig félreértésekhez vezethet.

            A racionalizmus korában a prófétai tiszt hangsúlyozása került túlsúlyba. Azt hirdették, hogy Jézus elsősorban az emberi értelmet szólítja meg. Ezért azokat a tanítói beszédeket, bölcs mondásokat emelték ki a Bibliából, amelyek Jézus tantói szolgálatához tartoznak. Jézus így egy bölcs rabbiként jelenik meg, aki mindent megmond, és ehhez lehet igazítani a mi életünket.

            A pietizmus, vagyis a nagy ébredési mozgalmak időszakában viszont Jézus főpapi tisztét hangsúlyozták túl. Az igehirdetések fő témája Jézus áldozata volt, amelyben ő vérét adta értünk. Ez a kegyesség csak Jézus haláláig lát el, csak a bűnösséget hangsúlyozza, de nem jut el a feltámadásig.

            A harmadik korszak a vallásos szocializmus ideje, amely Svájcból indult a XX. század elején. Az egyház szociális érzékenységére tették a hangsúlyt és igyekeztek kiépíteni az egyház szociális szolgálatát a társadalomban. Arra alapozták tanításukat, hogy Jézus Krisztus országában nem szabad, hogy olyan óriási ellentét legyen ember és ember között, mint ami itt a földi világban van. A vallásos szocializmus Jézus Krisztus királyi tisztét hangsúlyozta túl, és Krisztus királyságát akarta megvalósítani itt a földön emberi erővel.

            Mára bebizonyosodott, hogy milyen nagyot lehet tévedni, ha nem a teljes Krisztus képet látjuk, hanem csak egy részt az egészből. Jézus Krisztus nem csupán bölcs tanító, világjavító rabbi, morálprédikátor, nem vallásalapító, nem csupán szép életeszmény, Ő valóban a világ megváltója, Üdvözítő, ahogy ezt a Krisztus név világosan kifejezi.

·         Mit jelent a „mi Urunk” kifejezés?

            A mi Urunk kifejezés azt jelenti, hogy Ő szabadít meg minket bűneinkből vérével, övé az uralom életünk felett. Káténk nagyon precízen és világosan fogalmaz: „Azért, mert saját tulajdonává tett minket azáltal, hogy testünket-lelkünket a bűntől és az ördög hatalmából megváltotta, mégpedig nem holmi ezüstön vagy aranyon, hanem az ő drága vérén.” (H. K. 34.). A Krisztus nevéhez illesztett „Úr” (Küriosz) megjelölés Jézus és a gyülekezet tagjainak kapcsolatát fogalmazza meg. Az a rövid megállapítás, hogy „ő a mi Urunk” emlékeztet bennünket az Újszövetség tőmondatos hitvallására, Jézus az Úr, Jézus a Krisztus. Pál apostol a Filippi levél Krisztus himnuszában így tesz bizonyságot: „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2:9-11).

            Az ószövetség népe Isten nevének kimondása helyett az Adonáj, Úr kifejezést használta. A Küriosz szó ennek a görög megfelelője, tehát egyértelműen az ószövetségi istennév Jézusra alkalmazásáról van szó. A Küriosz kifejezést használták ugyan társadalmi, politikai vagy vallási értelemben is, Pál apostol azonban ezektől világosan elhatárolja magát. „Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.” (1Kor 8:5-6).

            Az, hogy Jézust a mi Urunknak szólíthatjuk, azt jelenti tehát, hogy az Ő tulajdonába kerültünk át, ez pedig a bűnből és az ördög zsarnokságából való szabadulásunkat jelenti. A Káténk Péter apostol szavait idézi, aki így vall Krisztus Úr voltáról: „tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.” (1Pét 1:18-19).

·         Mit jelent mindez a mi számunkra?

            Miután beszéltünk Isten Fia neveinek jelentéséről, arról is szót kell ejtenünk, hogy mi a jelentősége annak, hogy minket pedig Krisztus nevéről keresztyéneknek neveznek. Káténk erre ezt a választ adja: „Azért, mert hit által Krisztusnak tagja, és így az ő felkenetésében is részes vagyok, azért, hogy nevéről vallást tegyek, magamat élő hálaáldozatul neki átadjam, és hogy ebben az életben a bűn és az ördög ellen szabad lelkiismerettel harcoljak, ez élet után pedig vele együtt minden teremtmény fölött örökké uralkodjam.” (H.K. 32.).

            Amennyiben tehát Jézusról valljuk, hogy Ő a tökéletes Üdvözítő, aki főprófétánk, főpapunk és királyunk, és ráadásul mi az ő nevét viseljük, akkor mindez kötelez is minket. A keresztyén olyan ember, aki Krisztussal él, „az ő felkenetésének részese”, vagyis élete meg kell, hogy feleljen Jézus Krisztus életének. Krisztus hármas tisztében részesülve a keresztyén embernek követnie kell Jézust a papi, a prófétai és a királyi tiszt betöltésében. Ámen.

Felhasznált irodalom: "Hisszük és valljuk" Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre)

Fekete Károly: "A Heidelbergi Káté Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013)