Bibliaóra / Bibliaiskola: 2023.10.12. Téma: Az Isten Báránya

 

Agnus Dei – Isten Báránya

Mint Közbenjáró, Jézus a földön a megaláztatás útját járta. Egész élete, születésétől kezdve szenvedés volt. Üldözték, megvetették, megkísértették, gúnyolták, magányos volt stb. És mindez egyre súlyosabb lett. Végül a nagy tanács halálra ítélte, Poncius Pilátus helytartósága idején keresztre feszítették, és meghalt. Megaláztatásának mélypontja a poklokra való alászállása volt.
Mit jelent az ő szenvedése? Nem lehet összehasonlítani semmiféle emberi szenvedéssel. Mert Jézus a mi bűneink büntetését hordozta. A mi vétkeinkért kellett fizetnie. Az Ószövetségben egy bárány vérét ontották, hogy engesztelési szerezzenek a nép bűneiért. Az Újszövetségben Krisztus, akiben nem volt bűn, önként magára vette bűneinket. Önként elszenvedte helyettünk a büntetést. Ő volt Isten Báránya, aki elvette a világ bűnét (János 1,29). Szenvedése és halála helyettes szenvedés és halál volt. Azok számára, akik hit által Krisztus tulajdonai, azok számára a halál többé nem a bűn büntetése, hanem a meghalás
a bűnnek és átmenet az örök életre.

Bibliatanulmány: Ezsaiás 53,3-7
Ebben a fejezetben Krisztus helyettes szenvedéséről és haláláról van szó. Ézsaiás úgy prófétái róla, mint az ÚR szenvedő szolgájáról, aki meghalt népe bűneiért.

1. Mit jelent: „betegség ismerője” és „mint aki elől orcánkat elrejtjük” (3. v.)?
2. Mire céloz a 4. vers ezzel: „betegségeinket” és „fájdalmainkat”?
3. Mit mond az 5. vers Krisztusról és mit rólunk?
4. Krisztus szenvedése és halála Isten akarata volt. Hogy tűnik ki ez a 6. versből?
5. Kiről olvassuk az Újszövetségben, hogy az Ézsaiás 53-nak ezek a versei megtérésre vezették? (ApCsel 8,32-33).

Kérdések

1. Sorolj fel példákat, hogyan szenvedett Jézus földi életében!
2. Hányszor szólt Jézus arról, hogy szenvednie kell?
3. Miért ítélték Jézust halálra? (Mt 26,63-66).
4. Miért szenvedett Jézus Poncius Pilátus alatt?
5. Miért halt Jézus kereszthalált?
6. Mit jelent, hogy Jézus testileg és lelkileg szenvedett?
7. Mit jelent, hogy a függöny a templomban kettéhasadt Jézus halálakor?
8. Mi a poklokra való alászállás? Mi a jelentősége ennek a keresztyén ember számára?
9. Mit tanít a római katolikus egyház a tisztítótűzmi?
10. Milyen különleges jelek kísérték Jézus halálát? (Mt 27,51-53; Luk 23,45).
11. Mit tudsz ezekről a nevekró'l: Gecsemáné, Gabbatha, Kajafás, Pilátus, Heródes, Cirénei Simon, Golgota, Arimáthiai József?
12. Miért mondjuk, hogy nagypéntek?
13. Mi a nagyszombat? És a virágvasárnap?
14. Miért kell meghalnunk, ha Jézus egyszer már meghalt értünk?
15. Miért mondja gyakran a Biblia a keresztyén ember haláláról, hogy az elaluvás?

Heidelbergi Káté

39. Nagyobb dolog-e az, hogy megfeszítették, mintha más halálnemmel halt volna?
Nagyobb, mert ez tesz bizonyossá afelől, hogy ő magára vette azt az átkot, amelynek súlya rajtam volt. A kereszthalált ugyanis Isten megátkozta.
Gál 3,13; 5Móz 21,23

42. Ha Krisztus meghalt értünk, miért kell nekünk is meghalnunk?
Azért, mert a mi halálunk nem bűneinkért való megfizetés, hanem csak meghalás a bűnnek és átmenetei az örök életre.
Jn 5,24; Fii 1,23; Róm 7,24

Idézet

„Keresztyén a hátán levő teherrel megterhelten haladt. így sietett előre, amíg olyan helyre nem ért, ahol egy kereszt állt, és egy kissé lejjebb annak lábánál egy sír. Amikor Keresztyén a kereszthez érkezett, észrevette, hogy a teher lecsúszott a válláról, és addig gurult lefelé, míg a sír szájához nem ért. Abba beleesett és én nem láttam többé. Akkor Keresztyén nagyon megörült, és boldog szívvel mondta: Ő nekem békességet adott szenvedése által, és életet halála által.” (Bunyan: A zarándok útja)

Imádság

Agnus Dei - Isten báránya

Uram, Te itt éltél közöttünk.
Láttunk, talán ismertünk is Téged,
de nem ismertük fel,
mert önmagunk takartuk el önmagunk elől
a hit által színről-színre látás csodáját,
nem ismertük fel a Te Istenséged.

Pedig Te itt voltál velünk,
mi több: értünk vállaltad, vetted magadra
a földi lét minden szenvedését,
viselve gúnyt és megaláztatást,

hogy felemeld,
hogy magadhoz öleld mindazokat,
akiknek végül - Lélek által,
felnyílt a szeme arra, hogy lássa:

a kereszt, a Te kereszted
a győzelem jele,
az üdvösségnek már itt e földön
hittel megragadható
élő valósága.

ÁMEN

„Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” |1Pét 1,18-19)

HISSZÜK ÉS VALLJUK (13.)

 

Az Isten Báránya

Olvasmány: Ézs 53:3-7

„Tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.”  1Pét 1:18-19

 

            A "Hisszük és valljuk" címmel kezdett sorozatunkban az Apostoli Hitvallás második részével, vagyis a Jézus Krisztusról szóló résszel foglalkozunk. Mai témánk címe "Az Isten Báránya" vagyis Jézus Krisztusnak a megaláztatásáról, szenvedéséről és a haláláról lesz szó.

            A mi Urunk Jézus Krisztus, mint Közbenjárónk a megaláztatás útját járta itt a földön. Egész élete, születésétől kezdve szenvedés volt. Üldözték, megvetették, megkísértették, kigúnyolták, magára hagyták. És mindez egyre súlyosabbá vált. Végül a zsidó nép vezetői, a nagytanács halálra ítélte. Poncius Pilátus helytartósága idején keresztre feszítették és meghalt. Megaláztatásának mélypontja a pokolra való alászállás volt.

            Mit jelent mindez, a mi számunkra? Mi a jelentősége Jézus Krisztus szenvedésének? A Biblia világossá teszi a számunkra, hogy Jézus szenvedését nem lehet összehasonlítani semmiféle emberi szenvedéssel. Mert Jézus maga nem volt bűnös, mégis ő hordozta a mi bűneink büntetését. Ártatlanként mégis neki kellett a mi bűneinkért megfizetni. Az Ószövetségben egy bárány vérét ontották, hogy engesztelést szerezzenek a nép bűneiért. Az Újszövetségben Krisztus az, akiben mindez beteljesedik, aki Isten ártatlan bárányaként önként magára veszi bűneinket, vérét és életét adja értünk. Ő volt valóban "az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit." (Jn1:2). Az Ő szenvedése és a halála helyettes szenvedés és halál volt. Azok számára, akik hit által Krisztus tulajdonaivá lettek a halál fullánkja kioltatott, már nem kell a kárhozatra és a pokolba alászállnunk, hanem Isten gyermekeiként az ő országának örökösei lehetünk.

Az Apostoli Hitvallás így foglalja össze a Jézus szenvedéséről szóló részt: „szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra.” Aki figyelmesen olvassa az Apostoli Hitvallás szövegét, annak feltűnhet, hogy mind formailag, mind pedig tartalmilag Jézus Krisztus szenvedése, halála és feltámadása áll a Hitvallás középpontjában.  Jézus utolsó földi napjáról, sőt a halála előtti utolsó néhány órájáról beszél a legrészletesebben a hitvallás szövege.  Ez nem véletlen, hiszen az evangéliumokat olvasva ugyanezt láthatjuk. Például a Márk evangéliumának majdnem a fele Jézus Jeruzsálemben töltött utolsó hetéről számol be. De ugyanezt figyelhetjük meg Pál apostol leveleiben is, aki szinte semmit nem említ meg Jézus nyilvános működéséből, tanításaiból, csodatételeiből, de többször kitér az Ő szenvedésének, megváltó halálának és feltámadásának a jelentőségére. Egyértelműnek látszik, hogy az ősegyház Jézus szenvedéstörténetében és feltámadásában találta meg saját hitének lényegét.

 

 

 

·        Mit jelent az, hogy „szenvedett”

Felületesen olvasva az Apostoli Hitvallás szövegét, úgy tűnhet, mintha itt valami kimaradna a szövegből. Hiszen a „született szűz Máriától” mondat után rögtön az következik, hogy „szenvedett Poncius Pilátus alatt”. Olyan mintha átugorná a hitvallás Jézusnak a születése és a Golgota között levő élettörténetét. Valójában azonban a betlehemi jászolbölcső és a golgotai kereszt közötti időszakot ebben az egyetlen szóban foglalja össze a Hitvallás: „szenvedett”. Már Ézsaiás próféta kb. 600 évvel Jézus születése előtt jövendöl az eljövendő Messiás szenvedéseiről. Ézsaiás próféciája szemléletesen írja le Jézus földi életét, az Úr szenvedő szolgájaként ábrázolva Őt. Azt kell, hogy mondjuk, hogy annak a titokzatos Valakinek, Aki ott, abban a betlehemi istállóban született, Akinek a földön való megjelenésén angyalok ujjonganak, Akihez a pásztorok olyan ámuló örömmel elzarándokolnak, Aki előtt távolról érkezet bölcsek olyan hódolattal meghajolnak, Akit sok százan és ezren követtek és hallgattak: ennek a Názáreti Jézusnak szinte az egész életművét össze lehet foglalni ebben az egyetlen szóban: „szenvedett”.

Hitvallásunk nem ugorja át Jézus Krisztus megelőző élettörténetét, hanem ezzel a szóval, hogy „szenvedett”, visszamutat földi életének nemcsak a végére, hanem az egész idejére és azt teljes egészében a szenvedés idejének mondja.

Jézus Krisztus szenvedéssorozata az Ő testet öltésével kezdődött. Sok híres festő megfestette Jézus születését, de van egy német mester, aki a fény és árnyék technika segítségével festményén a betlehemi jászolbölcsőt úgy ábrázolja, hogy a mestergerenda meg az egyik tartópillér árnyéka egy keresztet vetít rá. A kereszt előrevetített árnyéka már születésekor ott van.

Mi el sem tudjuk képzelni, hogy mit jelentett Jézusnak otthagyni a mennyei dicsőséget, s az Ő örök isteni természete mellé magára venni a mi emberi természetünket. A Filippi levél Krisztushimnusza fogalmazza ezt meg nagyon szépen: „Mert Ő Isten formájában lévén, nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult, megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2:6-9).

Szenvedett Jézus földi élete során, körülményei, környezete miatt, mert a világ nem fogadta be őt, mert nem volt benne számára hely, de szenvedett a körülötte lévők értetlensége, hitetlensége és keményszívűsége miatt is, a bűn rettenetes rombolását látva együtt szenvedett és együtt érzett az emberrel.  Ami azonban a legnagyobb szenvedés volt, az hogy a kereszten minden ember bűnének Isten szerinti ítéletét szenvedte el, Ő, akiben nem volt bűn. Jézus szenvedése tehát nem volt véletlen és nem volt értelmetlen sem, mert mindaz, amit vállalt, azt miattunk, érettünk és helyettünk tette.

            Arra a kérdésre, hogy miért kellett Jézusnak szenvednie, nagyon világosan és érthetően ad választ a Heidelbergi Káté: „Azt, hogy Ő földi életének egész ideje alatt, különösen pedig annak végén, Istennek az egész emberi nemzettség bűne ellen való haragját testében-lelkében elhordozta, és pedig avégre, hogy e szenvedésével, mint egyetlenegy engesztelő-áldozattal, ami testünket és lelkünket az örök kárhozattól megszabadítsa és számunkra Istennek kegyelmét, az igazságot (megigazulást) és az örök életet megszerezze.” (H.K. 37.)

·        Jézus halálának páratlansága

            Az ókorban sok ezer rabszolgát feszítettek keresztre a rómaiak. Mi az, amitől Jézus keresztre feszítése mégis más, mint az összes többi keresztre feszítés volt? Mi emeli ki Jézus halálát a sok más keresztre feszített elítélt halála közül? Erre a kérdésre három választ tudunk adni.

            Először is azt, hogy a lázadó, a tolvaj, a gyilkos rabszolgák között egyedül Jézus az „ártatlanság Báránya”, aki ellen sem a római helytartó Poncius Pilátus, sem pedig Júdea királya, Heródes nem talált semmilyen vádat: "Nem találtam ebben az emberben egyet sem azok közül a bűnök közül, amelyekkel vádoljátok. De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el." (Lk 23:14-15). Jézus tehát ártatlan, aki büntetlenül szenved. Ezt erősíti meg a Jézus mellett keresztre feszített és élete utolsó perceiben megtérő egyik gonosztevő bizonyságtétele is: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.” (Lk 23:41).  Majd pedig a kivégzést végrehajtó római katonai csapat parancsnoka is így kiált fel: „Ez az ember valóban igaz volt.” (Lk 23:47).

            Másodszor azt a tényt is fontos leszögeznünk, hogy Jézust nem ellenségei győzték le, hanem ő saját maga szolgáltatta ki magát ellenségeinek, vagyis ő önként vállalkozott a kereszt borzalmainak elszenvedésére, így az ő halála váltsághalál volt. Jézus sorsát, és különösen is, a "via dolorosát", a keresztre vezető utat nem szabad valami végzetes sorstragédiaként felfognunk. Jézus mindazt, ami vele történt előre tudta, és a tanítványainak háromszor is megjövendölte: "És tanítani kezdte őket arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia." (Mk 8:31). Jézus tisztában volt küldetésével és mindezt azért tette, hogy az Atya által rábízott feladatot betöltse: "Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." (Mk 10:45). Jézus önként ment a keresztre és halálát az utolsó vacsora alkalmával párhuzamba vonta a páskabárány ünnepével: "És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: „Vegyétek, ez az én testem.” Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, ittak belőle mindnyájan, és ezt mondta nekik: „Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik."  (Mk 14:22-24). Jézus el is menekülhetett volna a rá váró szenvedések elől, hiszen a Gecsemané-kert, ahol letartóztatták, kívül volt a városfalon. Vagy akár kérhette volna a mennyei Atyát, hogy angyalait küldje segítségére: "Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?" (Mt 26:53). Jézus azonban nem menekül el, és nem kéri Isten angyalainak védelmét sem, s bár a rá váró gyötrelmektől irtózik, mégis kész rá, hogy beteljesítse Isten akaratát: "Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod." (Lk 23:42).

            Harmadszor pedig az ószövetségi előképek is kiábrázolták, s a próféták is megjövendölték Jézus halálát. Az egész ószövetségi kultusz, a bakok és bikák századokon át kiontott vére Jézus egyetlenegy és tökéletes áldozatára utalt: "Mert ha bakok és bikák vére és tehén hamva a tisztátalanokra hintve megszentel, vagyis külsőleg tisztává tesz, akkor a Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek." (Zsid 9:13-14). A 22. Zsoltár vagy Ézsaiás könyve 53. része előre leírja Jézus szenvedéseit. Húsvét után maga a Feltámadott Úr így inti az emmausi tanítványait: "Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt." (Lk 24:25-27). Péter apostol levelében pedig így beszél Jézus szenvedéséről és haláláról: Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg tiértetek." (1Pét 1:20/a).

·        Ki az oka Jézus halálának?

            Miután már megértettük, hogy mit jelentett Jézus szenvedése és halála, azt is meg kell kérdezzük, hogy miért történt mindez? Ha ma megkérdeznénk az embereket, hogy ki az oka Jézus halálának, akkor erre bizonyára ilyen vagy ehhez hasonló válaszokat kapnánk: Júdás, Poncius Pilátus, Kajafás főpap, Heródes király, a fellázított tömeg, a nép. A helyes válasz azonban így hangzik: Jézus haláláért én magam vagyok a felelős. Gerhard Pál szép nagypénteki dicséretében (341:3) így fogalmazza ezt meg:

 

            Mind, ami kín, ütés ért, / Magam hoztam Reád;

            Uram, e szenvedésért  / Lelkemben ég a vád.

            Feddő szót érdemelve / Itt állok én, szegény,

            S kérlek, lelked kegyelme / Sugározzék felém.

 

            Jézus szenvedésével és halálával kapcsolatosan három fontos szót érdemes megjegyeznünk: "miattam, érettem és helyettem". Miattam halt meg Jézus, mert én vétkeztem és én halmoztam föl a bűn adósságát.  Helyettem halt meg Jézus, mert én voltam a vádlott, nekem kellett volna az ítélet borzalmait elszenvednem, de ő a helyemre állott, ő bűnhődött helyettem. És végül érettem halt meg, azért, hogy enyém lehessen a bűnbocsánat és az örök élet.

A nagy ébredési mozgalomnak, a pietizmusnak az elindítójáról, Zinzendorf grófról jegyezték fel a történetet, hogy a Wittenbergi egyetem elvégzése után ta­nul­mány­út­ra ment Hol­lan­di­á­ba és Pá­rizs­ba. Út­köz­ben élet­re szó­ló él­mény­ben volt ré­sze. Az if­jú gróf pom­pás hin­tón ér­ke­zett Düs­sel­dorf­ba, s míg lo­va­it el­lát­ták, be­tért az ot­ta­ni hí­res kép­tár­ba. Az olasz ba­rokk fes­té­szet je­les alak­ja, Do­me­ni­co Fe­ti: "Ecce ho­mo" cí­mű al­ko­tá­sa ma­gá­val ra­gad­ta. A tö­vis­ko­ro­nás Krisz­tust áb­rá­zo­ló kép al­ján ol­vas­ha­tó fel­irat meg­vál­toz­tat­ta az ígé­re­tes jö­vő előtt ál­ló if­jú gon­dol­ko­dá­sát: „Mind­ezt ér­ted tet­tem, s te – va­jon mit teszel ér­tem?” – ol­vas­ta. A fest­mény lát­tán va­la­mi egé­szen új vet­te kez­de­tét az if­jú Zinzend­orf lel­ké­ben, szívét átadta Krisztusnak és egész életét az evangélium hirdetésére szánta oda. Ámen.

 

 

Felhasznált irodalom:

"Hisszük és valljuk" Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre)

Fekete Károly: "A Heidelbergi Káté Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013)

"Megtaláltuk a Messiást!" Konfirmációi olvasókönyv (Kálvin Kiadó 2003)