Bibliaóra / Bibliaiskola: 2023.11.09. Téma: "A visszatérő Úr"

Maranatha urunk jöjj 

Az Újszövetség legfontosabb mondanivalója a Krisztus visszajövetelében való bizakodás. Jézus maga ígérte meg tanítványainak, az angyalok pedig mennybemenetelekor ezt mondták: „Ez a Jézus ... akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe” (ApCsel 1,11). Pál és a többi apostol leveleiben is gyakran olvasunk erről a várakozásról.
Jézus tehát egyszer visszajön. De hogy mikor, azt senki sem tudja. Ellenkezik a Biblia szándékával, ha találgatjuk és számítgatjuk a visszajövetel időpontját. Krisztus úgy jön el, mint a tolvaj, éjjel. Ezért vigyáznunk és imádkoznunk kell. Visszajövetelének közeledtét bizonyos események jelzik. Ezeket az idők jeleinek nevezzük. Ilyen jelek: háborúk, háborúk hírei, éhségek, járványok,
földrengések, elnyomások, hamis próféták és hitetők, az Antikrisztus; és az evangélium hirdetése az egész világon. Az egyház, mint Krisztus menyasszonya várja vőlegényének visszajövetelét. így imádkozik: maranatha = Urunk jöjj!
Az idők egyre sötétebbek lesznek. És amikor szinte senki sem várja, akkor jön el Jézus. És ha visszajön, minden embert megítél. Mind az élőket, mind a halottakat, akik föl fognak támadni. Az igazak kegyelemből örök életet nyernek. A gonoszok saját bűnük miatt örökre elvesznek. A világ végén Isten új eget és új földet teremt, melyben igazság lesz.

Példázatok Jézus visszajöveteléről

Máté 24,32-33. 24,45-51. 25,1-13. 25,14-30.

Izraelről Róm 9-11.

• Pál szereti Izráelt és imádkozik érte (9,1-3; 10,1)
• Izráel elvetette az evangéliumot (9,31)
• A pogányok kapják most az evangéliumot (11,11)
• Egyszer majd Izráel is hisz Krisztus eljövetelében (11,25-26): „A megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen. És így az egész Izráel megtartatik” .

Bibliatanulmány: 1Tessz 4,13-18
A thesszalonikaiak kétségbe voltak esve, mert sok hívő meghalt. Pál azt mondja, hogy ne bánkódjanak, mint akiknek nincs reménységük, és vigasztalólag rámutat Krisztus visszajövetelére és a halálból való feltámadásra.

1. Miért nevezi a hívők halálát „elalvásnak”? (13. v.)
2. Mit jelent ez: „mint a többiek, a kiknek nincs reménységük”? (13. v.)
3. Milyen szavakat használ Pál a 14. versben Jézus és a hívők halálával kapcsolatban? Miért teszi ezt?
4. Lesznek olyan emberek is, akik nem halnak meg? (15v.)
5. Milyen jelek előzik meg Krisztus visszajövetelét a 16. vers szerint?
6. Mi a hívők számára a 17. vers szerint Krisztus visszajövetelének dicsősége?
7. A 18. verset így is lehet fordítani: intsétek egymást e beszédekkel. Mire int Pál ebben a részben? És mivel vigasztal?

Kérdések

1. Történnek-e most is események, melyeket az idők jeleiként értelmezhetünk?
2. Mit jelent az antikrisztus szó? Ki az Antikrisztus?
3. Mi a test feltámadása? Ez minden emberre vonatkozik?
4. Hogyan kell a mi korunkban vigyázni és imádkozni?
5. Mi az ezeréves birodalomról szóló tan?
6. Mi az Új ég és Új föld?
7. Túl keveset vagy túl sokat foglalkozunk-e szerinted Krisztus visszajövetelével?
8. Látod-e Isten kezét Izráel történelmében? Hogyan?

Heidelbergi Káté

Miféle vigasztalásod van abból, hogy Krisztus eljön ítélni élőket és holtakat?
Az, hogy minden háborúságom és üldöztetésem közepette fölemelt fővel várom a mennyből azt a bírót, aki azelőtt értem Isten ítélőszéke előtt állt, és rólam minden kárhoztatást elvett; hogy ő minden ellenségét, akik nekem is ellenségeim, örök kárhozatra veti, engem pedig az ő többi választottaival együtt a mennyei örömbe és dicsőségbe önmagához átvisz.
Lk 21,28; Róm 8,23; Fii 3,20; Tit 2,13; 2Thessz 1,6-10; Mt 25,41-43; Mt 25,34

Idézetek

• Ha Krisztus holnap visszajönne, ma még elültetnék egy almafát (Luther)
• Nem illik hát félnünk ez ítélettől, hogy ránk nézve borzasztó leszen? A legkevésbé sem. Hiszen csak az ő ítélőszéke elé kell állnunk, aki nekünk oltalmazónk, s aki ügyünket kezébe vévé. (A genfi egyház kátéja: 86. kérdés és felelet)
• Az idők jelei által emlékezteti a Vőlegény a Menyasszonyát arra, amit mondott. Azt mondja ezekkel, hogy nem felejtette el ígéretét. És a Menyasszony ezekben a jelekben örömmel látja, hogy jön a Vőlegénye. (Veldkamp: Az ember Fiának napja).

Imádság

Maranatha - Urunk, jöjj!!

Uram, Krisztusom,
bűnének kínjai közt vergődik ez az embervilág.
Az ember mindenre képes,
hogy saját tűnő hatalmának látszatát felépíthesse,
azt - akár emberéletek árán is - fenntarthassa.

Tudom, Uram, hogy a Te kegyelmed az,
ami miatt még tűröd a gonoszságnak
ezt a tobzódását.

Tudom, hogy Te azt szeretnéd, Uram,
hogy még ebből a mélységből is
minél többen hozzád hazataláljanak.

Kérlek, Uram,
kérlek ezért a végzetes útra tért bolygóért!
Add, hogy amíg tart a kegyelmi idő,
a Te hitvalló gyermekeid szolgálata által
megnyíljanak a szívek,
megváltozzanak az emberi életek,
hogy amikor Te visszajössz erre a földre
ítélni élőket és holtakat,
sokak ismerhessék fel saját nevüket
az Élet Könyvében felírva!

ÁMEN

„Ezt mondja, a ki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus!” (Jel 22,20) HISSZÜK ÉS VALLJUK (16.)   Maranatha - Urunk jöjj! Olvasmány: 1Thessz 4:13-18 „Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: „Bizony, hamar eljövök”. Ámen. Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22:20).               A Szentírás utolsó mondatait olvastuk most, amelyek a keresztyénség egyik legfontosabb üzenetéről, a Krisztus visszajövetelében való bizakodásról szólnak. De nem csak a Jelenések könyvében találunk utalást a Jézus visszajövetelében vetett keresztyén reménységről, hanem pl. Pál apostol Korinthusiaknak írott levele végén a saját kézzel írott hitelesítő mondataiban ezt az arám nyelvű őskeresztyén imádságot fűzi bele: „Maranatha” (1Kor 16:22), azaz „Urunk, jöjj!” De az evangéliumokban is megtaláljuk az erről a reménységről szóló részeket, hiszen Jézus maga ígérte meg a tanítványainak, hogy vissza fog jönni hozzájuk. Jézus mennybemenetelekor pedig, amikor a tanítványok látták Jézust felemeltetni, az angyalok emlékeztették őket Jézus ígéretére: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.” (ApCsel 1:11).             Jézus tehát egyszer visszajön. De hogy mikor, azt senki sem tudja. Az Úr visszajövetele időpontjának mindenféle számítgatása és találgatása ellenkezik Isten akaratával. Krisztus úgy jön el, mint a tolvaj, éjjel, vagyis váratlanul és meglepetésszerűen. Ezért nekünk vigyáznunk és imádkoznunk kell. Jézus így figyelmezteti övéit: „Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik, virrasztva talál. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura: melyik órában jön a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába. Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!” (Lk 12:35-40). Jézus tanítása szerint tehát a Gazda távollétében minden szolgának forgatnia kell a kapott talentumait, képességeit.  A hűen sáfárkodó szolgának pedig ezt fogja mondani az Úr: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Mt 25:21). Amikor Luther Mártont egyszer megkérdezték, hogy mit tenne, ha pontosan tudná, hogy Jézus holnap visszajön? A reformátor ezt felelte: „Még ma elültetnék egy almafát.”             Jézus visszajövetelének közeledtét a Biblia szerint bizonyos jelek és események fogják jelezni. Ezeket az idők jeleinek nevezzük. Ilyen jelek: háborúk, és háborúk hírei, éhínségek, járványok, földrengések, gazdasági válság és erőszak, hamis próféták és hitetők megjelenése, végül pedig az Antikrisztus eljövetele. Közben pedig az evangélium hirdetése is megtörténik az egész világon. Az egyház, mint Krisztus menyasszonya várja vőlegényének visszajövetelét és így imádkozik: „Urunk, jöjj!”  Az idők pedig egyre sötétebbek és egyre gonoszabbak lesznek. És amikor szinte senki sem várja, akkor jön el Jézus. És ha visszajön, akkor Ő minden embert megítél, mind az élőket, mind pedig a holtakat, akik fel fognak támadni, hogy Isten ítélőszéke előtt ők is megállhassanak. Az igazak kegyelemből örök életet nyernek. A gonoszak pedig saját bűneik és engedetlenségük következtében örök kárhozatra ítéltetnek és elvesznek. A világ végén ezért Isten új eget és új földet teremt, amelyben igazság lesz. ·        Az ítéletre visszatérő Krisztus fenyegetés vagy vigasztaló üzenet?             A nyugati középkori egyház a végítélet képével tartotta kordában a népet. A fenyegetés hatásossága érdekében igénybe vették a szó, a kép és a zene eszköztárát. Ítélethirdető vándorprédikátorok fenyegetőztek a pokol kínjaival. Nem épült középkori katedrális az utolsó ítéletet ábrázoló alkotás nélkül, amely általában a templombelső fő helyére vagy a főkapu közelébe került. A templomba való be- és kilépéskor így akartak mindenkit szembesíteni az élet után rájuk váró ítélettel. Olykor a városháza bírósági termében is feltűnt a végítélet jelenete a freskókon. A "Jön a harag napja lánggal" című középkori ének, amely a mi énekeskönyvünkben is megtalálható 363. számmal, szintén ezt a kort és ezt a gondolkodásmódot idézi.             Abban a korban, amikor a vallási élet átitatódott az utolsó ítélettől való félelemmel, amikor Luther Márton is szerzetesként még azon gyötrődött, hogy miképpen találhat rá a kegyelmes Istenre, akkor a végső ítéletnek egy gyökeresen másfajta távlatát nyitja meg az a református kálvinista gondolkodásmód, amit a Heidelbergi Káté szövege is tükröz. Káténk ugyanis ezt a kérdést teszi fel Krisztus visszajövetelével kapcsolatban: „Miféle vigasztalásod van abból, hogy Krisztus eljön ítélni élőket és holtakat?” Majd a következőképpen adja meg a választ: „Az, hogy minden háborúságom és üldöztetésem közepette fölemelt fővel várom a mennyből azt a bírót, aki azelőtt értem Isten ítélőszéke előtt állt, és rólam minden kárhoztatást elvett, hogy ő minden ellenségét, akik nekem is ellenségeim, örök kárhozatra veti, engem pedig az ő többi választottaival együtt a mennyei örömbe és dicsőségbe önmagához átvisz.”             Saját korának átlagos vélekedésétől eltérően a Káté az utolsó ítélettel kapcsolatban nem elrémíteni és fenyegetni akar, hanem vigasztalást adni és a keresztyén reménységünket megerősíteni.  Mindenféle pogány babonával és téves emberi vélekedéssel ellentétben az Isten Igéjét komolyan vevő hívő számára ugyanis a végítéletre visszatérő Krisztus érkezése vigasztalást jelent. Reformátorunk, Kálvin János volt az, aki a keresztény köztudatba az Isten Igéje alapján újra visszahozta azt a hittételt, hogy Krisztus visszajövetelének várása nem a félelmetes és rettenetes nap várását jelenti, hanem vigasztalást és reménységet. Már a Genfi Egyház Kátéjában ezt kérdezi Kálvin: „Vajon nyer-e a mi lelkünk valami örömöt abból, hogy Krisztus egyszer a világ megítélő bírája lesz? Majd ezt a feleletet adja: "Nyer és pedig kiváló örömöt. Meg vagyok ugyanis győződve arról, hogy csakis a mi üdvösségünkre jön el. Nem kell tehát ettől az ítélettől úgy borzadnunk, mivel nekünk, annak a bírónak az ítélőszéke elé kell csak állnunk, aki nekünk védőnk is, és aki minket hűségébe és oltalmába fogadott.”             A reformáció egyháza tehát a középkori katolikus felfogással szemben, amely a rettegett ítélőbíró alakját hangsúlyozta, a mi hűséges védőügyvédünk eljövetelét hirdeti. Ezt vallja maga Pál apostol is: „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.” (Rm 5:8-10). ·        Mit jelent „felemelt fővel” tekinteni a jövőre?             Sok mindent nem tudunk arról, hogy mi fog történni a végítéletkor. De egy valamit biztosan tudhatunk, mégpedig azt, hogy ki az a bíró, akinek az ítélete alatt állunk. Nem valami bosszúálló sötét lélek, aki ránk támad, és nem is valamiféle irántunk közömbös személy, hanem a mi bírónk az, aki értünk életét adta, s aki így a mi Üdvözítőnké lett. Ezért tekinthetünk reményteljesen és bizalommal az ő érkezése elé. Ezért örülhetünk annak, hogy ő gondoskodik az igazságról. Ez a reménység határozza meg már most, e földi életünket is. Mégpedig úgy, ahogy Káténk mondja, hogy minden „háborúság és üldöztetés közepette felemelt fővel” járhatjuk életünk útját. A "felemelt fővel való várás" alatt azonban nem valamifajta nyakas kálvinizmust vagy lelki felsőbbrendűséget kell érteni, hanem egyfajta belső, lelki irányultságot.             Erre figyelmezteti Jézus a tanítványait az evangéliumban: „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” (Lk 21:28). Talán a keresztyén kívül is van olyan meggyőződés, amelyért az emberek áldozatra képesek, de egyedül a keresztyén ember képes arra, hogy „felemelt fővel” hordozzon keserves terheket és nehéz próbákat, miközben reménységgel tekint a jövő felé.             A felemelt fő annak kifejezése, hogy beállt a nagy fordulat, annak felismerése, hogy volt valaki, "aki előbb érettem Isten ítélőszéke elé állott, és rólam minden kárhoztatást elvett". Alulról jövő kezdeményezések helyett, mi fentről várjuk a megoldást, az Istentől érkező jövőt, amely végre örömre és győzelemre visz. Magába roskadó lefele nézőkből csak úgy leszünk felfele néző örvendezőkké, ha Kálvinnal együtt felismerjük, hogy Krisztus valóban "a mi üdvösségünkre jön el". Hiszen Krisztus eljövetele a végét jelenti a kísértésnek, a nyomorúságnak, a rossznak és minden szenvedésnek és próbatételnek. Pál így tekint ezért az ítéltre eljövendő Krisztusra: „Azután jön a vég, amikor átadja az uralmat Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.” (1Kor 15:24-25).             Ravasz László a Káté szavait idézve mondta: „A felemelt fő olyan testtartás, amely prédikál.” A tekintet iránya tanít. Hitvallás ez a tekintet és elhatározás, amely kizár minden egyéb segélyforrást vagy pótmegoldást. Nem önmagára néz, de nem is a bálványozott emberekre, hanem sokkal magasabbra tekint, a menny Urának trónjáig lát. ·        Lesz-e különbségtétel az ítéletben? A Szentírás ebben a kérdésben meglehetősen szűkszavú és mértéktartó. Jobb ezért nekünk is annyival beérnünk, amennyit Isten kijelent a számunkra. Tartsuk magunkat távol, az utolsó ítélettel kapcsolatos mindkét véglettől. Az egyik ilyen véglet, az a ma egyes keresztyén körökben oly népszerű nézet, mely szerint nem is lesz ítélet, mert a kegyelmes és szerető Isten majd mindenkinek megbocsát és így mindenki üdvözül. A másik véglet viszont az, amikor élénk színekkel ecsetelve a végítélet szörnyűségeit kárörömmel gondolnak azokra, akik majd a kárhozatra jutnak.  A Biblia mindkét véglettől óvakodik. Egyrészt világosan és egyértelműen beszél arról, hogy lesz utolsó ítélet, amikor a végidőkben majd Isten maga elé állítja a népeket és megítéli őket. Másrészt azonban a Biblia óvakodik attól, hogy a végítélet szörnyűségeit részletezze, vagy az elkárhozott lelkek kínja felett örvendezzen. Ez az emberi fantázia terméke csupán. Isten igazságos Úr, akinél a bűnt büntetés követi, de nem kicsinyesen és nem kéjesen, hanem logikusan. Ő nem örül az ítéletnek, mert nem elveszíteni akarja az embert, hanem megmenteni, de aki elutasítja a kegyelmet és a szabadítást az maga választja az ítéletet. „És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye, másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.” (Zsid 9:27-28). A teremtett világban az ember az egyetlen lény, akivel Isten beszélget, akit kérdez, s akire faladatot bízott, és akit számon is kér. Ezért az ember felelősséggel tartozik Istennek. Az ítélet napján pedig mindenre fény derül, Jézus szerint minden hiábavaló szavunkért is számot kell majd adnunk. Jézus első eljövetelének éppen az volt a célja, hogy még itt a földi életünkben felismerve a mi bűnös voltunkat Őhozzá a Szabadítóhoz forduljunk. A Golgotán végbement mindnyájunk ítélete. A halálos ítéletet végrehajtották Jézuson, ezért az Isten nem hajtja végre még egyszer ezt az ítéletet rajtam, akkor, ha én elhiszem, hogy Krisztus érettem, miattam és helyettem szenvedett. „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.” (Jn 3:18). A Szentírás az ítéletben való szétválasztásról beszél, ez nem azt jelenti, hogy ott szakít el Isten egymástól embercsoportokat elkárhozókra és megváltottakra. Ott azt utolsó ítéletben Isten az emberhez tapadt gonoszt ítéli meg, mert a könyörületes Bíró csalhatatlanul tud majd különbséget tenni. Az utolsó nap csak nyilvánosságra hozatala lesz annak, ami Krisztusban a világot már most szétválasztja. Káténk világosan beszél erről, amikor egyrészt azt mondja: ő minden ellenségét örök kárhozatra veti", másrészt pedig, hogy „engem az ő többi választottaival együtt a mennyei örömbe és dicsőségbe önmagához átvisz.”             A keresztyénség immár kétezer éve nagy ádventben él és várakozik erre a napra. A mi üdvösségünkre és vigasztalásunkra érkező igaz Bíró reménysége döntően formálta a keresztyénség és az egész emberiség történetét. Eduard Schweitzer német teológus mondta: „Igazi történelemtudománya csak azoknak a népeknek van, akik nemcsak a múltat ismerik, hanem a célról is tudnak, amely felé a történelem halad.” A cél nélküli történelem értelmetlenség lenne. Ha nem Isten a vége minden történelemnek, s ha Jézus nem jön vissza, akkor csak a kétségbeesés és a reménytelenség marad az emberiségnek. Aki a visszajövő Krisztusban hisz annak az élet mindig előtte van. Örömmel és felszabadultsággal tölti el a keresztyén embert annak reménysége, hogy Krisztus visszajövetelével a választottak és a világ egyaránt megszabadulnak a bűntől, a gonosztól és a haláltól. Ez az igazán vigasztaló üzenet, amely segít hűségesnek maradni az állandó készenlétben, hiszen Krisztus visszajövetelének a napja bármikor elékezhet. Ezért is kiáltja Isten népe újra és újra: „Maranatha”, azaz „Urunk, jöjj!” Ámen.     Felhasznált irodalom: "Hisszük és valljuk" Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre) Fekete Károly: "A Heidelbergi Káté Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013) "Megtaláltuk a Messiást!" Konfirmációi olvasókönyv (Kálvin Kiadó 2003)