·
Mi a tisztségviselők együttműködésének alapja?
A tisztségviselők szolgálata nem egyszemélyes ügy. A
presbiter a presbitérium tagja (1Tim. 4,14). Ez az egy vagy több lelkészből,
valamint a vénekből álló testület együtt felelős a gyülekezetért, az Isten
házának gondozásáért és a hit tisztaságéért. A lelkipásztorok és a vének nem
versenytársai egymásnak, hanem „szolgatársai” és „testvérei” az egy Úr szolgálatában.
A tisztségviselők „rangjuk” tekintetében egyenlők. Krisztus szava szerint: „Ti
pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus;
ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit e földön;
mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Hanem aki a nagyobb közöttetek,
legyen a ti szolgátok”. (Mát. 23 8-11) Az egyházi tisztségviselők abban
különböznek a világi hatóságoktól, hogy a pogányokon uralkodnak királyaik, és
akik hatalmaskodnak rajtuk, azok jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így
cselekedjetek, „hanem aki a legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki
legkisebb; és aki fő, mint aki szolgál.” (Luk. 22,25-26) Mindenféle hierarchia
rossz: a lelkipásztor nem a presbiter küldönce, de a presbiter sem a
lelkipásztor segédje!
·
Hogyan segíthetik egymást a presbiterek?
A terhek és feladatok egyenlő elosztásával. Minél
becsületesebb az elosztás, annál kisebb a hierarchia (alá- és fölérendeltségi
viszony) kialakulásának veszélye. Az is helyes, ha a tisztségviselők
barátságosan tanácskoznak a közös szolgálatra vonatkozó dolgokban.
Meg kell állapodnia a gyülekezetben végzendő lelki
munka tartalmát és módját illetőleg, s ehhez aztán mindenkinek tartania is kell
magát. Beteg, idős és fiatal hívek, különleges nehézségekkel küszködők vagy
nyíltan bűnben élők a tisztségviselők különös figyelmét érdemlik. A
presbitériumban mindenki jó szívvel működik együtt a többivel, nem húzódozva a
felelősségtől: minden presbitert köt a testület által jogosan hozott és Isten
Igéjével, valamint az egyház hitvallásával nem ellenkező döntés; ha a testület
nehéz döntések előtt áll, a presbiternek sem gyávaságból, sem képmutatásból nem
szabad távol maradnia; ki-ki amit jónak vél, vallja meg bátran! A döntést
követően azonban minden presbiternek követnie kell a presbitérium határtozatát,
még akkor is, ha személy szerint előzőleg nem értett egyet vele.
·
Hogyan segíthetik a presbiterek a lelkipásztort?
Gondoskodniuk kell arról, hogy a lelkipásztornak
meglegyenek az anyagi lehetőségei munkája jó végzéséhez.
Baráti észrevételekkel segítsék szolgálatát. Ezért
kísérjék figyelemmel igehirdetői, lelkigondozói és hitoktatói működését
Igehirdetés tekintetében a presbiterek a következő
szempontokra ügyeljenek:
·
elég változatos-e a textusok
felvétele: „az Isten teljes akarata” (Csel. 20 27) kiderül-e az
igehirdetésekből?
·
van-e oktatás, biztatás,
vigasztalás és feddés a prédikációkban?
·
megérti-e a gyülekezet minden
egyes prédikációból, hogy Isten kicsoda kíván lenni a számára?
·
szóba kerülnek-e a gyülekezet
aktuális nehézségei és bűnei?
·
felelősséggel magyarázza-e a lelkész
az Igét?
·
Elegendő-e, ha a presbiterek csak magukban keresik fel
a híveket?
A presbitérium, mint testület, felelős a gyülekezet
gondozásáért. Azért a gyülekezet minden tagját – a presbitérium által
megszabott gyakorisággal – két-két tisztségviselőnek meg kell látogatnia; vagy
a lelkésznek, egy presbiter kíséretében, vagy pedig két presbiternek. Ezek a
párok a presbitérium nevében, annak megbízásából látogatják a gyülekezetet. A
presbitérium határozza meg, hogy ezekről a látogatásokról mit kell és mit nem kell
jelenteni.
Az, hogy két-két tisztségviselőnek kell mindenüvé
ellátogatnia, abból az igei szabályból következik, hogy két vagy három tanú
szavával lehet érvényes egy ügy (5Móz. 19,15). Az ilyen páros látogatásokon
kívül hasznos lehet, ha a presbiter – szükség esetén – egyedül is visszamegy
oda, ahol bizalmasabb légkörben vigasztalhatja, bátoríthatja vagy feddheti meg
a gyülekezet tagjait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése