Igehirdetés: 2022.12.25.

 

Milyen jelentősége van a neveknek?

Olvasmány: Mt 1:1-25

„Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:21-23).

 

   Ha el szeretnénk olvasni Jézus születésének a történetét, és fellapozzuk a Bibliát, az Újszövetség első lapján egy nemzetségtáblázatot találunk. Sokan talán meglepődve kérdik, hogy vajon miért éppen egy névsorral kezdi Máté evangélista a Jézus születéséről szóló beszámolóját? Számunkra, talán ma már nem sokat mondanak azok a nevek, amelyek Jézus családfájában szerepelnek. Nem értjük miért van itt az Újszövetség elején ez a sok idegen név, amelyet még kiolvasni is nehezen tudunk. Így pedig most, amikor mi karácsonyt ünnepelni gyűltünk egybe, vajon milyen üzenete lehet egy ilyen számunkra ismeretlen neveket tartalmazó családfának? Hogyan kapcsolódik ez a névsor a karácsony történetéhez? Mit akar nekünk Isten ezen keresztül üzenni?

   Jézus nemzetségtáblázata azonban nem véletlenül szerepel itt az Újszövetség elején. Nem más ez, mint egy híd a régi és az új között, amely az Ószövetséget kapcsolja össze az Újszövetséggel. A zsidó nép történetében négyszáz év telt el úgy, hogy Isten nem szólt, nem volt próféta, nem adatott kijelentés, így egyetlen új bibliai könyv sem keletkezett.

   Az Isten hallgatásának ezen ideje alatt nagy birodalmak emelkedtek fel és buktak el. Izrael népe olyan nagyhatalmak uralma alá került, mint Nagy Sándor és utódainak birodalma, majd pedig Róma következett. Ekkor azonban az Isten némaságának a nagy csöndjét egy különös esemény híre törte meg. Egy egyszerű zsidó nő, Mária, az Isten Szentlelkétől fogantatva egy fiúgyermeknek adott életet.  Egy olyan gyermek született, akihez hasonló még soha azelőtt nem jött a világra. Ennek a különleges születésnek az elbeszélést Máté evangélista úgy kezdi el, hogy egy nemzetségtáblázatot ad az olvasói elé, amely által egyben a Biblia egy új szakaszát nyitja meg, azt, amit mi ma úgy hívunk, hogy Újszövetség. Az evangélista tehát már az első leírt mondataival világossá szeretné tenni azt a szándékát, hogy Jézus érkezését az Ószövetség történeteihez kapcsolja. Ennek érdekében tehát először Jézusnak a származását mutatja be. Jézus zsidó volt, tehát Ábrahám leszármazottja. Ráadásul egy olyan zsidó családból származott, amely olyan neves személyeket tudott az ősei között, mint Dávid király és annak további utódai. Így az itt felsorolt, számunkra ismert és kevésbé ismert neveknek mind fontos jelentősége van. Mindezeket a neveket azért sorolja fel Máté evangélista, hogy igazolja azon merész állítást, mely szerint a gyermek, akinek a születéséről, most beszámol, nem más, mint az Ószövetségben megígért Szabadító. Héberül „Messiás”, görögül „Krisztus”, ami magyarul azt jelenti: „Felkent”, azaz az Isten által kiválasztott és Szentlelke által felhatalmazott király. A zsidó nép már évszázadok óta várta ennek a Szabadítónak az eljövetelét.

1.      Jézus családfája

   Miután a zsidó nép már évszázadok óta áhítozva várta a Messiás érkezését, sok emberi elképzelés és vágy is kapcsolódott ahhoz, hogy milyen lesz majd az a személy, akiben az Isten ígéretei beteljesednek. A legtöbben természetesen egy nagy uralkodóra gondoltak, egy dicsőséges királyra, egy győztes hadvezérre, aki majd egy szempillantás alatt megoldja minden gondjukat, elűzi a zsidó nép ellenségeit, megszabadítja népét, és béke, gazdagság és jólét lesz az országban. Amikor tehát Máté evangélista hozzálát, hogy beszámoljon Jézus születéséről, életéről és munkájáról, akkor tisztába van azzal is, hogy sokan majd kétkedve fogadják a szavait. Nyilvánvaló, hogy a zsidóság nagy része meglepődik majd a hír hallatán, hogy a régóta várt Messiás Király nem más, mint egy názáreti ács fia. Máté evangélista erre a kétkedésre számítva kezdi beszámolóját Jézus családfájának bemutatásával.

   Jóllehet a hosszú névsorokat tartalmazó családfák nem tartoznak a legérdekesebb olvasmányok közé, mégis mielőtt megismerkednénk Jézus születése történetével, az evangélium a messzi múltba vezet vissza minket. Jézus személyének és életének megértéséhez ismernünk kell a gyökereket. A zsidók rendkívüli fontosságot tulajdonítottak a származásnak, ezért sokat foglalkoztak a családfákkal. Ha valóban Jézus az Ószövetségben megígért Messiás, akkor azt a származásának is igazolnia kell.

   Máté evangélista így a zsidó nép ősatyjától, Ábrahámtól vezeti le Jézus származását. Tudnunk kell, hogy Ábrahám volt az, aki először ígéretet kapott Istentől arra nézve, hogy az ő családjából fog származni a Messiás: „A te utódod által nyer áldást a föld minden népe.”  (1Móz 22:18). Majd Isten ezt az ígéretét Dávidnak is megerősítette: „Az ő utódai közül tette Isten Izráel üdvözítőjévé Jézust, ígéret szerint.”  (ApCsel 13:23). A zsidó nép királyai hosszú időn át Isten ígérete szerint Dávid király útódai közül kerültek ki. De Isten azt is megígérte Dávidnak, hogy az ő utódai közül kerül majd ki a végidők Messiás királya is.

   Így Dávid utódain át eljutunk egészen Józsefig, Mária férjéig. Jézus leszármazásának bemutatása után Máté evangélista elbeszéli Jézus földi életének történetét, de továbbra is gyakran idézi az Ószövetséget, újra és újra emlékeztetve olvasóit: „hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak.”  (Mt 2:23).

   Jézus családfájának bemutatásával kezdődik tehát az Újszövetség, rávilágítva a régi és az új közötti összefüggésre. Az evangélium így Jézus gyökereinek a bemutatásával kezdődik. Jézus a régen várt messiás király, akinek eljövetele a több évszázados várokozás végét és az ígéretek beteljesedését jelentette. Az Újszövetség első mondata tehát ez: „Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve.” (Mt 1:1). Ez a kezdés azonban több mint csupán nevek felsorolása, mert a „nemzetség” szó görög megfelelőjének, a „geneszisz” szónak a jelentése ez: „kezdet”. Az Ószövetség első könyve az idegen nyelvű Bibliákban a „Genezis” címet viseli. A Mózes első könyve ugyanis ezzel a mondattal kezdődik: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (1Móz 1:1). Ez a könyv beszéli el nekünk az egész világegyetem és az ember teremtésének a történetét, a világ kezdetét. Így tehát az Újszövetség első mondata arra mutat rá, hogy Jézus eljövetele pedig az „új teremtés” kezdetét jelenti.

   Krisztus eljövetele azonban nem csupán a zsidók számára volt fontos, hanem a föld összes népe számára jelentőséggel bír. Jézus nemzetségtáblázatát olvasva olyan személyek nevét is megtaláljuk, akik nem voltak zsidók, hanem, pogányok voltak. Támár, Ráháb, Ruth, és Úriás felesége, vagyis Betsabé, mind-mind idegen, azaz pogány asszonyok voltak, akik mégis részesei lettek Isten tervének. Ezek az asszonyok Izráel történetének korfordulóit is jelölik: Júda, mint a törzs atyja és Támár, a honfoglalás és Ráháb, Ruth, mint Dávid király nemzetségének ősanyja, Betsabé, Dávid király felesége. Így Jézus nemcsak Dávidnak és Ábrahámnak, hanem Ádámnak is a leszármazottja. Ez pedig arra való utalás, hogy Jézus Krisztus az új Ádám, aki Isten szándékát majd céljához juttatja.

2.      Mit jelent a Jézus név?

   A neveknek mindig is jelentőségük volt. Voltak korok, amikor egy-egy öröklődő családnév sok mindent elárult annak viselőjéről: szülőhelyet, nemzetiséget foglalkozást, jellemvonást, testalkatot. A bibliai személynevek beszélő nevek, amelyek sokszor egy teljes mondatból rövidültek le egy szóvá. Ezek a nevek gyakran a viselője küldetését, végrehajtandó feladatát is magukban hordozták. Józsefnek pl. az angyal ezt üzeni a jegyesével és a születendő gyermeke nevével kapcsolatosan: „Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből.” (Mt 1:21).

   Jézus neve tehát kiemelkedik a bibliai beszélő nevek sokaságából. Jézus esetében ugyanis tökéletesen érvényesült a „nomen est omen” vagyis a „nevében a sorsa”, vagy „a név maga az ember” mondás. Ő pontosan az, akinek hívjuk. Jézus, azaz szabadító, megmentő, bajból kisegítő, üdvözítő. A héber „Jehosua” magyarul azt jelenti: „Jahve megszabadít”. Jézus személyének lényege, életének tartalma és neve egybeesik.

   Jézus neve üdvözítő név, mert bűneinkből Ő szabadít meg minket az üdvösségre. Azt jelenti, hogy nincs üdvösség megváltás nélkül, Jézus Isten Bárányaként elhordozta a világ bűneit. A legnagyobb jót, az üdvösség ajándékát, a megváltás poklán keresztül Ő szerezte meg nekünk.

   Másrészt benne van Jézus nevében az is, hogy nincs megváltás üdvösség nélkül. A legnagyobb rossz a legfőbb jóra fordult át. Ezt a sorsdöntő fordulatot a Jézus emberfeletti ereje valósította meg. A kegyelem gazdagsága feszül az üdvözítés csodájában!

   Jézus Krisztust az ismeri fel igazán, aki ki tudja mondani, hogy Ő a szabadító és „semmilyen üdvösség másban nem keresendő, sem nem található”. Csak Jézus képes üdvösséget szerezni, mert az ember maga képtelen erre, ahogyan azt a zsidó nagytanács előtt Péter is megvallotta: „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnének.” (ApCsel 4:12)

3.      Mit jelent az Immánuel név?

   Az evangélium egy másik, kevésbé ismert nevét is megemlíti Jézusnak, ez az Immánuel. Ez a név egy ószövetségi prófécia beteljesedése: „Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuelnak nevezi majd el.” (Ézs 7:14). Az Immánuel szó jelentése: „Velünk az Isten!” Mind az Ó, mind pedig az Újszövetség embere megtapasztalhatja azt a kegyelmet, hogy az Isten velünk van. Minden időre kiterjed jelenléte. Az Immánuel névben benne van a múlt és a jövő, így valósítva meg az Isten által elkészített jelent, melyben kegyelméből élhetünk.

   Az Ószövetségben is találkozunk az Immánuel kifejezéssel. Ott egy ítélet kapcsán merül fel a kifejezés. Áház király félt az Isten győzelemre mutató jelétől, inkább bízott Jeruzsálem haderejének erősségében. Nem volt képes csak az Immánuelben bízni. Ezért ítéletet vett magára s népére.

   Az Újszövetségben pedig egy áldott jövendölés okán, mint örömüzenet jelenik meg az Immánuel név. Jézus Krisztus neve, aki Isten Fiaként jött a földre, közöttünk lakozott és nekünk kegyelmet hozott. Minden idő egy jel és minden jel egy felismerése az Immánuel üzenetének.

   Velünk az Isten, de mikor is? Minden napon a világ végezetéig. Az adventi időszak nem a semmittevő várakozás időszaka, hanem éppen ellenkezőleg, a cselekvés előkészítésé. Áldott várandóságból áldott pillanat lett Krisztus emberré léte, aki ma is alapja kell, hogy legyen adventünknek.

   Máté tehát rögtön az evangéliuma elején, az első lapon azt mondja, hogy Immánuelnek fogják hívni őt, ami azt jelenti, velünk az Isten. Az evangéliumának az utolsó lapján, az utolsó fejezetében pedig azt mondja Máté, hogy a feltámadott Jézus ezt a parancsot adta tanítványainak: „menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet és íme én veletek maradok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20).

   Az első fejezet: tehát ezzel kezdődik: „Velünk az Isten”. Az utolsó fejezet pedig ezzel zárul: „Velünk az Isten”.

4.      A név, ami mindennél hatalmasabb

   Jézus neve a Biblia szerint egyedülálló név, amely mindennél hatalmasabb. Pál apostol így ír erről: „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2:9-11). Isten neve a zsidó gondolkodás szerint szent név volt, amit kimondani sem mertek. Itt pedig már Jézus mondja azt, hogy ő az, akinek a nevére az egész világ, az üdvözültek serege, az angyalok, de még az alvilági erők is térdre borulnak és Istennek kijáró tiszteletben részesítik őt.

   Nagy kiváltságunk, hogy mi ismerhetjük és segítségül hívhatjuk ezt a nevét. Pál apostol ezért így szólítja meg a korinthusi gyülekezet: „A Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken.” (1Kor 1:2). A jeruzsálemi ősgyülekezetről pedig azt olvassuk, hogy a próbatételek és üldöztetés idején így imádkozott Istenhez: „Nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által.” (ApCsel 4:30). Péter apostol a pogány Kornéliusz századosnak így beszél Jézusról: „Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.” (ApCsel 10:43). Jézus neve az a mindennél hatalmasabb név, amit mi is segítségül hívhatunk. A próbatételek és a nehézségek idején is számíthatunk az ő erejére. Ez a név az, amely által ma is csodák történhetnek. Ez a név az, mely által ma is emberi életek változhatnak meg, amely által van bűnbocsánat és üdvösség.

   A keresztyének már tudják, hogy Jézus neve mindennél hatalmasabb, de a Biblia szerint egykor majd az egész világ meg fogja tudni ezt és magasztalni fogja az ő nevét. A Jelenések könyve így ír erről: „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!” (Jel 5:12). Ma azért adunk hálát, hogy Jézus eljött hozzánk, hogy „Szabadítónk” legyen, mert az ő neve is ezt jelenti. És ő az „Immánuel” is, aki által az Isten valóban velünk van, ezért mindig és mindenhol segítségül hívhatjuk őt. A Zsoltáros szavai így buzdítanak bennünket: „Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt!” (Zsolt 105:1). Ámen.

Hirdetések: 2022.12.18.

 

Ünnepi Istentiszteletek Bonyhádon:

- December 24. Szombat – 16:00 óra karácsony szentesti istentisztelet

- December 25. Vasárnap – 10:00 óra ünnepi istentisztelet úrvacsorával

- December 26. Hétfő 10:00 óra – ünnepi istentisztelet

- December 31. Szombat – 16:00 óra óévi ünnepi istentisztelet

- Január 1. Vasárnap 10:00 óra – újévi ünnepi istentisztelet

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

 

Igehirdetés: 2022.12.18.

 

Példázat a talentumokról

Olvasmány: Mt 25:14-30

„Amikor pedig ezeket hallották, mondott egy példázatot is, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa. Így szólt tehát: Egy előkelő ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza.” (Lk 19:11-12).

 

   Az adventről a legtöbbünknek a várakozás jut eszünkbe. Sokan azt gondolják, hogy az advent szavunk is ezt jelenti. Valójában azonban az advent jelentése: „eljövetel”. Talán mondhatnánk így is: „Várakozás az eljövetelre.” De minek vagy kinek az eljövetelét várjuk? Akik olvassák a Bibliát, tudják, hogy amikor adventről, vagyis várakozásról beszélünk, akkor az Ószövetségben megígért Messiás eljövetelére kell gondolnunk.

   Sokan egy diadalmas hadvezért, egy dicsőséges király eljövetelét várták. Jézus azonban újszülött gyermekként érkezett az emberek világába. Ez egy fordulópont volt a világ történetében. Az Isten, aki alkotta ezt a világot, egy kiszolgáltatott csecsemő képében eljött a saját világába, nem királyi palotában, hanem egy istállóba születve meg. Mindazok a próféciák, amelyek az Isten Fia eljöveteléről szóltak, kétezer évvel ezelőtt beteljesedtek. Viszont számunkra van egy másik ígéret, amely arról szól, hogy ugyanez a Jézus az idők végén ismét el fog jönni. A Biblia utolsó mondatai Jézusnak ezt az ígéretét erősítik meg: „Bizony, hamar eljövök.” (Jel 22:20).

   A Biblia végén tehát az eljövetel és a várakozás kifejezések ismét összekapcsolódnak. Az adventi időszakban a nagytakarításon, karácsonyfa vásárláson, ajándékbeszerzésen túl, vajon számunkra mit jelent ez a várakozás? Arra is készülődünk, hogy Jézus egyszer visszatér? Valóban várunk erre? Készen állunk rá?

   Az órát kétféleképpen is lehet nézni. Az egyik az, ha az óra járásával megegyezően azt látjuk, hogy miképpen múlik az idő. A másik pedig az, amikor úgy tekintünk a mutató mozgására, hogy az tulajdonképpen a visszaszámlálást jelenti. Az idő így nem „múlik”, hanem „betelik”, azaz minden perccel közelebb kerülünk az Istennel való találkozásunkhoz. A homokóra még jobban szemlélteti ezt. Isten tudja, hogy mennyi homok van még a mi személyes homokóránkban, és azt is tudja, hogy az ő homokórájában mennyi van még a visszatéréséig.

   Mit tegyünk? A régi rómaiak ezt hirdették: „Carpe Diem!” – Élj a mának! Csak a ma számít, a holnappal nem érdemes törődni, hiszen lehet, hogy el sem jön. Egy másik olvasatban a „carpe diem” inkább azt fejezi ki, hogy élj a mában, tehát élj meg és élvezz minden pillanatot. Mindezt lehet nagyon világiasan gondolni, de úgy is, hogy elgondolkodunk azon, hogy Jézus szerint, mit kell ma megtennem, hogyan kell a mában élnem. A karácsonyt várjuk, azt ünnepeljük, hogy eljött hozzánk Jézus! Azt, hogy megváltotta a világot, hogy „velünk az Isten!” (Mt 1:23). De vajon készen állunk-e arra is, hogy viszont lássuk őt? Ha az ő szolgáinak valljuk magunkat, akiket a Mennyei Gazda talentumokkal ajándékozott meg, készek vagyunk-e a nagy számadásra is?

 

1.      Advent, a köztes idő

   A példázatnak a Lukács evangéliumában található változatából megtudjuk, hogy Jézus éppen úton van Jeruzsálembe, a szent város felé. A követői pedig azt gondolják, hogy hamarosan meg fog jelenni Isten Országa. Ők úgy vélik, hogy ha Jézus az Isten megígért Messiása, a végidők uralkodója, akkor ez azt is jelenti, hogy Jézus hamarosan helyreállítja Isten uralmát Izraelen, majd rajtuk keresztül az egész világban. A követői közül sokan úgy mennek Jézussal az úton Jeruzsálem felé, hogy biztosak benne: „hogy azonnal meg fog jelenni az Isten országa.”  (Lk 19:11).

   Jézus a tanítványainak erre a felfokozott várakozására válaszol a talentumokról szóló példázatával. Olyan történetet mesél itt el Jézus, amelynek a segítségével megpróbálja felnyitni a szemeiket. Megértetni a tanítványaival, hogy mit is jelent a várakozás, az advent.

   Így kezdi a példázatot Jézus: „Egy előkelő ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza.”  (Lk 19:12). Eljön majd az Isten országa, eljön majd Jézus dicsőséges uralkodásának az ideje, de nem most, nem azonnal. Jézus, a király visszajön, amint a példázatbeli előkelő ember is, de még várni kell rá. Az advent pontosan ezt jelenti. Köztes időben vagyunk. A két eljövetel között éljük az életünket.

   Mire hívja azokat, akik már lelkesen beülnének vele együtt az uralkodásba, akik legszívesebben maguk mögött hagynák ezt a világot, ahol még várni kell? Mire hív minket, akik szintén várakozunk? Mit mond Jézus erről a köztes időről? Mi tölti ki azt az időt, amíg az Ő uralma ki nem teljesedik?

   Várni kell, ezért ma még jelen van a bűn, a betegség, az erőszak, a halál. Várni kell a király visszajövetelére, ezért ma még igazságtalanság és jogtalanság vesz körül minket. Várni kell, így a szegénység sem szűnik meg, a gonosz erői is munkálkodnak még, a csalók és az erőszakosok boldogulnak, a szelídek és irgalmasok pedig üldöztetést szenvednek. A hívőknek várni kell, mert az Isten Országa nem azonnal jelenik meg. A köztes idő, az advent – a próbatétel ideje is.

2.      Advent, a munkálkodás ideje

   Máté evangéliumának leírásában így kezdődik a példázat: „Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát.” (Mt 25:14). Lukács evangélista ezt még néhány megjegyzéssel kibővíti: „Egy előkelő ember távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza. Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz minát, és azt mondta nekik: Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök.” (Lk 19:12-13). A példázatbeli gazdag ember a sajátjából ad szolgáinak, hogy azok tovább szaporítsák vagyonát. Egyértelmű az elvárás, a szolgák javakat és feladatot kaptak, ezekkel kell gazdálkodniuk addig, amíg a gazda vissza nem tér. Jézus itt az advent lényegére mutat rá. Éljünk a talentumunkkal, vagyis a Tőle kapott időnkkel, erőnkkel, tudásunkkal, képességeinkkel, úgy, hogy megszaporítjuk azt, és másokat is gazdagítunk vele. Jézus követőinek várniuk kell, mert Uruk távozott tőlük egy időre, hogy „királyi méltóságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza” (Lk 19:12). De azt is megígérte, hogy visszajön, és arra szólítja fel követőit, hogy addig is a rájuk bízott ajándékokkal az Isten országa építésén munkálkodjanak. „Kereskedjetek, amíg vissza nem jövök.” (Lk 19:13) – mondja a példázatbeli gazda.

   Jézus így folytatja a példázatot: „Hosszú idő múlva azután megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük. Eljött az, aki az öt talentumot kapta, hozott másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot bíztál rám: nézd, másik öt talentumot kerestem.” (Mt 24:19-20). Ez a szolga értette a feladatot. Tudta, hogy az, amit az ura neki adott, az nem kizárólag az övé. Elszámolással tartozik. És boldogan állt a királyi méltósággal visszatérő gazdája elé. Boldogan, mert tudta, hogy nem volt hiábavaló munka. A hűségnek pedig meg is van a jutalma: „Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!” (Mt 24:21). A hű szolga gazdagon és dicsőségben léphet be az Isten Országába.

 

3.      Advent félreértése

   A többi szolga is jön aztán, hogy számot adjon. Aki két talentumot kapott és másik kettőt szerzett hozzá, az is jutalomban részesült. Azonban az, aki egyet kapott, nem szerzett másikat hozzá, mivel így gondolkodott: „Uram, tudtam, hogy könyörtelen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van az, ami a tied.” (Mt 25:24-25). Ebben az esetben elmarad a dicséret és a jutalom, mert a példázatbeli gazda ezt felei: „Te gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam. Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém.” (Mt 25:28-30).

   Miért gondolkodott így ez a szolga? Talán attól félt, hogy majd rosszul gazdálkodik, hogy elrontja a rábízott feladatot, ezért inkább bele sem fogott? De ami igazán nagy baj, hogy félreismerte az ő gazdáját. Rosszat feltételezett uráról, ezért nem akar neki szolgálni. A példázat minket is megkérdez. Mi hogyan tekintünk a mi Mennyei Gazdánkra? Bennünk is félelem, előítélet vagy vád van vele szemben? Azért nem tenni semmit a ránk bízott javakkal, mert attól félünk, hogy hibázunk, és Urunk számon kér majd, ugyanúgy bűn. Valóban Istent akarjuk vádolni azokért a dolgokért, amelyek nem sikerültek az életünkben? Haragszunk Istenre, mert azt gondoljuk, hogy játszadozik velünk, csak felhasznál minket, hogy ő „ott is arat, ahol nem vetett?” Vagy talán féltékenyek vagyunk, hogy mások többet kaptak és úgy gondoljunk, hogy nekünk nem adott eleget, ezért nem is teszünk semmit? A példázatbeli szolga restségének, sokféle oka lehetett, ahogy mi is sokféle menteséget tudunk magunknak találni. De vajon megállnak-e a magyarázkodásaink? Nem csak arról van szó, hogy, megfeledkeztünk a feladatunkról, hogy fontosabb volt kényelmünk, semmint hogy Urunk ügyében munkálkodjunk, hogy inkább foglalkoztunk a magunk dolgával, semmint a Krisztuséval?

4.      Advent felelőssége

   A példázatbeli gazda ítélete kemény: „Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.”  (Mt 25:28-30). Kérdezhetnénk, hogy nincs itt valami tévedés? Nem túloz-e a gazda? Nem igazságtalan-e ez az ítélet? Miért kell elvenni az egyet is ettől a szolgától azért, hogy éppen annak legyen több, akinek már tíz van? Jézus azonban külön is megerősíti, hogy a példázatbeli gazda helyesen döntött „Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.” (Lk 19:26).

   A választ Jakab apostol levelében találjuk meg, ahol ezt olvassuk: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.” (Jak 4:17). Az egy talentumos szolga bűne az, hogy nem kamatoztatta, hanem elásta a neki adott talentumot. Lett volna lehetősége azzal a kevéssel is, amit kapott, szolgálni és jót tenni, de ő nem tette meg. Advent most erre a felelősségünkre emlékeztet minket. Meg kell tehát kérdeznünk, hogy azokkal az ajándékokkal, amelyeket kaptunk Istentől, mi hogyan sáfárkodtunk? Van-e valami, amit nem cselekedtünk meg, pedig lett volna rá lehetőségünk és képességünk is?

   Szerte a világban sok nyomorúság és baj van. Persze nem tudunk mindig és mindenkin segíteni. De nem is ezt kéri számon rajtunk a mi Urunk. Hanem csak azt az egyet, azt a kicsit, amit mi is meg tudunk tenni.

   Kivel tegyünk jót? Talán nem is idegenekre, hanem épp a saját családunkra, az ismeretségi körünkre kell gondolnunk. Ott ahol élünk, azok között, akikkel nap, mint nap kapcsolatban vagyunk. Hányszor van lehetőségünk szólni, bizonyságot tenni, a nekünk adott talentumot megosztani, szolgálni vele másoknak? Élünk-e ezekkel a lehetőségekkel, teszünk-e valami jót?  Isten nekünk adott áldásaiból gazdagodtak-e mások is?

   Vegyük észre, hogy nem nagy dolgokról van itt szó. Isten a kevesen kíván tőlünk hűséget.

   Ha még gyermekek vagy ifjak vagyunk, talán kevesebb a felelősségünk, kevesebb kéretik rajtunk számon, de van, amiben igenis számon kér Isten: „Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. „Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön” (Ef 6:1-2).

   Ha már felnőttek vagyunk és vannak gyerekeink, akkor van szülői felelősségünk. Ez a felelősség nemcsak abban áll, hogy etessük és ruházzuk gyermekeinket, de abban is, hogy szeressük őket, legyünk jelen az életükben, neveljük őket türelemmel a Biblia útmutatása szerint: „ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.” (Ef 6:4).

   Ha házasságban élünk, vegyük észre a másik szomorúságát, bánatát, és az ige intése eszerint „hordozzuk egymás terhét” (Gal 6:2), „teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel.” (Ef 4:2).

   Ha dolgozunk, akkor a munkánkban, a ránk bízott feladatainkban legyünk becsületesek, megfogadva az apostol intését: „Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem, mint embereknek.” (Ef 6:6-7).        Ha pedig az átlagnál is több felelősség bízatott ránk, ha vezető pozíciót töltünk be, ha mások felé rendeltetünk, ne feledkezzünk meg arról, hogy nekünk is van gazdánk: „Ti pedig, urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok a fenyegetést, mivel tudjátok, hogy él a mennyekben az Úr, aki nekik is, nektek is Uratok, és aki nem személyválogató.” (Ef 6:9).

   Ha pedig eddig úgy éltünk, hogy semmiért nem vállaltunk felelősséget, ha mások tartottak el, ideje megtanulni, hogy mit jelent a munka és a felelősségteljes élet, amely nemcsak kapni és elvenni akar, de kész adni, megosztani, ajándékozni: „A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek.”  (Ef 4:28).

   Így lehet az egy talentumból kettő, öt vagy akár tíz, „mert mindenkinek, akinek van, adatik.” (Mt 5:28). Így lehetséges majd, hogy a végén a mi Mennyei gazdánk nekünk is ezt mondja: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!” (Mt 24:21). Ámen.

Igehirdetés: 2022.12.11.

 

A tíz szűz példázata

Olvasmány: Mt 25:1-13

„Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!  (Mt 25:13).

 

   Adventtel egy új egyházi év vette kezdetét.  Advent emlékeztet minket arra, hogy keresztyén reménységünk része az, hogy Krisztus visszajön! Talán keveset beszélünk erről, mert a mi református hagyományainkban erre kisebb hangsúly esik, mint más protestáns egyházaknál, de nem szabad erről megfeledkeznünk. Ha a mindennapi rohanásban nem is jut időnk Jézus visszajövetelére gondolni, most az advent ideje újra felhívja a figyelmünket erre a kérdésre.

   A Biblia világosan beszél nekünk Jézus második eljöveteléről. Ez éppolyan biztos, mint hogy már egyszer itt járt Jézus a földön. A próféták megjövendölték Jézus első eljövetelét, és ez be is teljesedett. A Szentírás azonban ugyanilyen bizonyossággal beszél Krisztus második eljöveteléről is: „És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt 24:30. Jézus azt ígéri tanítványainak, hogy amiképpen eljött egyszer, hogy a mi megváltónk legyen, azonképpen fog eljönni másodszor úgy, mint a világ ítélőbírója. Akkor majd meglátják őt az élők, és a halottak egyaránt, mert azok is feltámadnak majd. Meglátják őt azok, akik hittek benne, de azok is, akik nem hittek benne. Míg Jézus első eljövetelekor csak kevesen várták őt, ezt a második találkozást senki nem kerülheti el.

   Jézusnak több példázata is szól az ő második eljöveteléről. Ma a tíz szűzről szóló példázat van előttünk. Még mielőtt rátérnénk a példázat üzenetére néhány dolgot tudnunk kell vele kapcsolatban.

   Először is azt, hogy mint általában minden példázat esetében, így itt sem kell a történet minden egyes elemét feltétlenül valamilyen lelki tartalommal megtölteni. Tehát nem kell arra törekednünk, hogy az olajnak, a lámpásnak, az edényeknek megkeressük a lelki megfelelőjét. Elég, ha arra figyelnünk, hogy mi a példázat fő üzenete. Jézus itt az Ő második eljövetelét egy menyegzőhöz hasonlítja, amelyben Ő a vőlegény és az Egyház a menyasszony.

   Másodszor azt is tudnunk kell, hogy abban az időben az volt a szokás, hogy a menyegző hét napig tartott. Az ünnepséget a lány apjának a házánál tartották és az utolsó napon a vőlegény eljött, hogy menyasszonyát hazavigye a saját házába. Ez általában éjfélkor történt. A menyasszony házánál virrasztva várták a vőlegény érkezését. A tíz szűz ezekre a várakozókra utal. Nekik illett készenlétben lenni, éberen várakozni. A vőlegény házánál aztán az ünnepség tovább folytatódott.

   A példázat fő üzenete az utolsó mondatban hangzik el: „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!  (Mt 25:13). Mivel tehát nem tudjuk, mikor fog visszajönni a mi Vőlegényünk, Jézus, ezért készen kell lennünk minden percben arra, hogy találkozzunk vele. A készenlét azért fontos, hogy bemehessünk vele a menyegzőre, és ne maradjunk le a nagy eseményről. Nézzük meg most részletesebben is a példázat üzenetét!

1.      Nem mindenki jut a mennyországba

   A tíz szűz példázatának első fontos üzenete arról szól, hogy nem minden szűz megy be a vőlegénnyel a menyegzőre: „Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.” (Mt 25:10-11). Ennek a jelenetnek az üzenetét lefordítva úgy is mondhatnánk, hogy nem mindenki megy be a mennyek országába. A Biblia Jézus második eljöveteléről úgy beszél, mint egy menyegzői lakomáról. Az Egyház, vagyis a Jézust várók közössége, a mennyasszony, és Jézus a vőlegény, aki hamarosan megérkezik, hogy együtt ünnepeljen az övéivel. A Jelenések könyve így ír erről a menyegzőről: „Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba: ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti. Így szólt hozzám: Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!” (Jel 19:7-9). Arra a menyegzőre, amelynek a színhelye a mennyország, azonban, Jézus szerint, nem fog mindenki bejutni. Bármennyire is szimpatikus nekünk az a nézet, hogy Isten majd a végén úgyis mindenkinek megbocsát és majd mindenki a mennybe jut, ez a Biblia alapján nem állja meg a helyét. Jézus szerint, ahogyan az öt balga szűz kint maradt, ugyanúgy mindazok, akik nem bánták meg bűneiket, nem tértek meg és nem hittek Jézus Krisztusban, kint maradnak a külső sötétségben. Ez a „kint maradás” pedig a Biblia szerint az elkárhozást jelenti. A példázat szerint a menyegzőre csak azok a szüzek jutnak be, akik készen vannak. Készen lenni pedig nem jelent mást, mint megtérni bűneinkből és hinni Jézus Krisztusban, mint egyedüli Szabadítónkban. Ahogy ezt Péter hirdette az első pünkösd alkalmával: „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek.” (ApCsel 3:19-20)

2.      Nem mindenki van készen

   A példázat második fontos üzenete arra figyelmeztet, hogy nem mindenki van készen arra, hogy beléphessen a menyegzőre. Aki pedig időben nem készül el, az lemarad a nagy alkalomról. Vagyis aki elvesztegeti az Istentől kapott kegyelmi időt, az helyrehozhatatlan hibát követ el. A balga szüzek az utolsó pillanatban kapnak észhez. Mivel ők is be akartak menni a menyegzőre, mindent meg is tesznek ezért, mégis kívül maradnak, mert nincsenek ott, amikor megérkezik a vőlegény: „Amíg azok vásárolni voltak, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót.” (Mt 25:10). Miután rádöbbentek arra, hogy kívül rekedtek, hiába zörgetnek, hiába könyörögnek, már nem juthattak be a menyegzőre, mert az ajtó zárva van.

   Jézus ebben a példázatában világossá teszi, hogy itt a földi életünkben dől el üdvösségünk kérdése. Ha a nekünk adott kegyelmi időben, vagyis a nekünk adott földi életünk során nem találtuk meg Jézust, akkor nincs még egy második esély a bejutásra. Nincs tisztító tűz sem, ahol még felkészülhetünk az üdvösségre. Ez a történet arra figyelmeztet minket, hogy ne halogassuk a megtérést, az gondlován, hogy van még időnk. Mivel a szüzek nem tudták a Vőlegény pontos megjelenésének idejét, ezért mindig készen kellett lenniük. Ha halogatjuk a megtérést, mondván, hogy majd a halálunk előtti utolsó percekben is ráérünk, akkor úgy járhatunk, mint a balga szüzek. A példázatbeli balga szüzek számára túl késő volt, hiába mentek el és vásároltak olajt a lámpásaikba, amikor visszatértek, kiderült, hogy az ajtó végleg bezárult. Tehát, aki nincs készen, aki nem tett rendet az életében, aki nem tért meg idejében, az nem jut be a mennybe, és második lehetőség nincs. Krisztus a menybemenetelével megnyitotta számunkra az utat. A Zsidókhoz írott levél ezt így mondja: „hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké.” (Zsid 6:19-20).

   De a Biblia azt is világossá teszi, hogy ez az út nem marad nyitva örökre. Amikor Jézus másodszor is eljön, és az ő menyasszonya, az őbenne hívők serege bevonul a mennyországba, az út végleg lezárul: „Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.” (Mt 25:10-11). Azok maradnak kint, akiket Jézus nem ismer, akik számára idegenek. Mégpedig azért idegenek, mert nem voltak készen, amikor még lett volna lehetőségük, nem bánták meg bűneiket, nem tértek meg, nem volt számukra fontos, hogy megismerjék Jézust. Amikor Jézus zörgetett az ő szívük ajtaján akkor nem voltak hajlandók kinyitni az ajtót, megnyitni a szívüket Jézus előtt. A Jelenések könyvében így olvassuk Jézusnak a laodicei gyülekezethez intézett szavait: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel 3:20). Így amikor pedig ők zörgetnek majd a menny kapuján, azzal kell szembesülniük, hogy az zárva marad előttük, mert a Vőlegény nem ismeri őket.

    Vigyázzunk tehát, mert a megtérés, az Istenhez fordulás halogatása végzetes lehet. Ezért szól nekünk is a figyelmeztetés: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket.” (Zsid 3:7-8).

3.      Mi a halogatás oka?

   Ezek után fel kell, hogy tegyük a kérdést, hogy mi lehet ennek a végzetes halogatásnak az oka?

Ehhez érdemes megvizsgálnunk a balga szüzek jellemét. Mi volt a döntő különbség azok között, akik bejutottak a menyegzőre és azok között, akik nem? A közfelfogás úgy tartja, hogy vannak jó emberek és rossz emberek, így a jó emberek kerülnek a mennybe, a rossz emberek pedig a pokolba. A Biblia azonban nem így beszél az emberekről. A Római levélben így ír Pál apostol: „Nincs igaz egy sem, nincs, aki értene, nincs, aki Istent keresné. Mind letértek az útról, elfajzottak, nincs, aki jót tenne, nincs egy sem.” (Rm 3:10-12).

   Ha a saját érdemeinkre nézünk, akkor nincs egyetlen jó ember sem, mert a bűn mindnyájunk életében jelen van. Így, mindnyájan kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk. Csak Jézus helyettes áldozatának elfogadása által igazulhatunk meg.

   A példázatban Jézus nem jókról és rosszakról beszél, hanem bölcsekről és balgákról. A Biblia az emberiséget bölcsekre és bolondokra osztja. Jézus szerint a bölcsek azok, akik életüket kősziklára, tehát Krisztusra építik, a bolondok pedig azok, akik homokra, vagyis, önmagukra, vagy egyéb múlandó dolgokra építik. Krisztus ezért nevezi bolondoknak az elkárhozókat.

   Bolondságuk lényege a felelőtlen, meggondolatlan életvitelükben nyilvánul meg. Így bolond ember az, aki nem készül a Krisztussal való találkozásra, aki úgy gondolja, hogy mindez nem fog úgysem bekövetkezni. Bolond, aki jobban bízik magában vagy mások véleményében, mint Jézus Krisztus szavában. De azért is nevezi bolondoknak őket, mert bolond az, aki kihagy egy ilyen menyegzőt. Bolond az, aki nem fogadja el a meghívást erre a menyegzőre, s arra hivatkozik, hogy neki most fontosabb dolgai vannak. Bolond az, aki a menyegző helyett a fogcsikorgatást, a külső sötétséget választja. Utólag az elkárhozók is meglátják és felismerik majd a bolondságukat, de akkor már túl késő lesz, arra, hogy bármit is helyrehozzanak.

  Bolondok vagyunk, ha annyi figyelmeztetés és tanítás után, mégis lemaradunk a menyegzőről. Bolondok vagyunk, ha nem viszünk magunkkal olajt, azaz nem készülünk a Krisztussal való találkozásra.

4.      Mit jelent a készenlét?

   Miután a balga szüzek jellemét megvizsgáltuk, nézzük meg az okos szüzek jellemét is. Milyen az üdvözülők jelleme? Miben mások ők, mint a többiek? Miben van az ő bölcsességük?

   Jézus elmondja a példázatban, hogy az okos szüzek abban voltak mások, hogy ők előrelátóak voltak és vittek magukkal olajt a lámpásukhoz. A balgák is várták a vőlegényt, de ők mégsem vették komolyan a találkozást, nem készítettek olajt, vagyis csak látszólag voltak készen, de valójában üres volt a lámpásuk.

   A Biblia világosan elmondja, hogy akik bejutnak majd a mennybe, nem a jóságukért üdvözülnek, nem azért mert kevésbé bűnösek, hanem egyedül Isten kegyelméből. Itt a példázatban Jézus bölcseknek nevezi azokat a szüzeket, akik bemennek a Vőlegénnyel a menyegzőre. De miben is áll ez a bölcsesség?

   Sok olyan embert ismerünk, akiről elsőre úgy tűnik, hogy hisznek Istenben. De jó néhányan mégsem fognak üdvözülni közülük egyszerűen azért, mert a szívük nem Jézusé. Lehet, hogy járnak templomba, vallásos életet élnek, böjtölnek, adakoznak, és igyekeznek jót cselekedni, csak épp a szívüket nem adják oda Istennek. Hiányzik szívükből az őszinte bűnbánat. Így, amit tesznek, nem szívből teszik. Nem mindegy tehát, hogyan készülünk, és miben látjuk a készülés lényegét. A bölcs szüzek előrelátóak voltak, és vittek olajt magukkal. A keresztyén élet tehát kitartást, türelmet, éberséget igényel.

   A példázat alapján levonhatjuk a tanulságot, hogy amiképpen más olajával nem lehet világítani, úgy más hitével sem lehet üdvözülni. Nem tud felkészülni senki sem helyettünk a Krisztussal való találkozásra. Amit nekünk kell megtennünk, azt nem teheti meg más helyettünk.

   Jézus példázatában az a megdöbbentő, hogy még az okos szüzek is elalszanak: „Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak.” (Mt 25:5). Ne lepődjünk meg tehát azon, ha még a legbuzgóbb hitű keresztyének is elszunnyadnak és meglankadnak, ha a bibliaolvasást és az imádkozást elhanyagolják, ha keresztyén kötelességeiket elmulasztják teljesíteni. A bölcsek ugyanúgy alszanak, mint a bolondok. Ezért ne engedjük, hogy a világ elringasson bennünket, hanem inkább legyünk mi azok, akik felébresztünk másokat is: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (Ef 5:18). Ámen.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

   Vasárnap 10:00 – istentisztelet

                     11:00 – konfirmációi felkészítés

   Kedd 17:00 – Bibliaóra – dec. 13. elmarad!

 

Adventi hangverseny

2022. december 18.-án 10:00 órai kezdettel a Bonyhádi Református Templomban az istentiszteleten adventi és karácsonyi dalokkal szolgál a Felvidékiek Bonyhádi Egyesületének Énekkara. Az istentisztelet után a gyülekezeti teremben szeretetvendégség lesz. Mindenkit szeretettel várunk!

Hirdetések: 2022.12.11.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

   Vasárnap 10:00 – istentisztelet

                     11:00 – konfirmációi felkészítés

   Kedd 17:00 – Bibliaóra – dec. 13. elmarad!

 

Adventi hangverseny

2022. december 18.-án 10:00 órai kezdettel a Bonyhádi Református Templomban az istentiszteleten adventi és karácsonyi dalokkal szolgál a Felvidékiek Bonyhádi Egyesületének Énekkara. Az istentisztelet után a gyülekezeti teremben szeretetvendégség lesz. Mindenkit szeretettel várunk!

 

Adventi kézműves foglalkozások:

A gyermekek számára az adventi vasárnapokon a templomi istentisztelettel párhuzamosan gyermek-istentiszteletet és kézműves foglalkozásokat tartunk, ahol közösen készülődünk a karácsonyi ünnepekre. Mindenkit szeretettel várunk!

 

Céladomány a karácsonyi ajándékra:

Hagyományaink szerint karácsony szenteste az istentiszteleten részvevő gyermekeket édességcsomaggal ajándékozzuk meg. Az adománycsomag összeállításához szívesen fogadjuk a testvérek segítségét, adományait!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)