100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 51.
Isten terve
Olvasmány: 1Móz 15:1-21
„Ezek után az
események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj, Abrám! Én vagyok a
pajzsod: jutalmad igen bőséges… Majd kivezette az ÚR, és azt mondta: Tekints
föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Ennyi utódod
lesz! – mondta. Abrám hitt az ÚRnak, és ő ezt számította be neki
igazságul.
(1Móz 15:1,5-6)
Ábrahám történetén keresztül Isten új terve
bontakozik ki előttünk. Megismerhetjük az emberiség helyreállításának új útját.
Az eső emberpár bukásának és az egész
emberiség teljes kudarcának áttekintése után a Biblia a figyelmünket egyetlen
személyre irányítja. Ő Ábrahám, akinek a személye különös jelentőséggel bír
Isten tervében. A botladozó kezdetek után, úgy áll előttünk Ábrahám, mint aki a
hit kimagasló példaképe. Isten terve az emberiség megmentésére továbbra is
érvényben van. Az Úr azért választotta ki Ábrahámot, hogy rajta keresztül egy
új népet hozzon létre. Isten terve, hogy
ezen a kiválasztott népen keresztül, akikkel egyedülálló kapcsolatot épít ki,
fogja megmenteni az egész emberiséget. Isten tehát úgy döntött, hogy ahelyett,
hogy egy csapásra próbálná helyreállítani az egész világot, először csak egy nép
életét próbálja megváltoztatni, hogy rajtuk keresztül és általuk majd a többi
nép is megváltozzon. Ez a kiválasztott nép a saját példáján keresztül fogja
megmutatni, mit jelent Istent szeretni és szolgálni. Ennek az új népnek az
ősatyja Ábrahám.
Miben van Ábrahám titka? A Biblia a kérdésre
ezt a választ adja: „Abrám hitt az ÚRnak, és ő ezt számította be neki igazságul.
(1Móz 15:6). Ábrahám bizalma lett az alapja annak a szövetségnek, amely közötte,
majd pedig útódai és Isten között jött létre. A Biblia részletesen foglalkozik
ezzel a kérdéssel, hogy mit is jelent ez a szövetség, vagy szerződés, más néven
testamentum. A ma olvasott igeszakaszban is erről olvashatunk, amikor Isten egy
különös látomással pecsételte meg az Ábrahámnak adott ígéreteket és a vele
kötött szövetségét.
Isten korábban földet és új hazát ígért
Ábrahámnak, aki azzal mutatta ki Istenbe vetett bizalmát, hogy elhagyta a
szülőföldjét és több ezer kilométernyi vándorutat megtéve eljutott Kánaán
földjére, amit Isten neki és utódainak ígért. De Isten ígérete egy hatalmas és
virágzó családról is szól. Ábrahám pedig szilárdan bízott ennek az ígéretnek a
beteljesedésében is, pedig az sokáig váratott magára. Szólt Isten továbbá egy
nagy nemzetről, amely Ábrahámtól származik. Ez az ígéret csak hosszú évszázadok
múlva vált valóra. Dávid és Salamon királyok idején lett a zsidó népből
hatalmas és erős nemzet. Végül pedig az ígéret az áldásról szólt, mégpedig
olyan áldásról, amely az egész világra kiterjed. Isten már a kezdetektől
világossá tette, hogy a zsidó népet választotta eszközül végső célja
megvalósításához, ahhoz, hogy rajta keresztül érjen el más nemzeteket.
Az Újszövetségben azt olvassuk, hogy
mindazok, akik hisznek, Ábrahám gyermekei és áldásának örökösei. Ez ránk is
igaz. Isten szándéka velünk is az, hogy áldássá legyünk a világ számára.
1.
Isten
szövetsége Ábrahámmal
A Biblia elején olyan történeteket olvasunk,
amelyek az emberiség általános történetéről számolnak be. Hallunk a világ
teremtéséről, majd az ember bukásáról és arról, hogy ez a jó és szép világ
hogyan romlott el. A bábeli katasztrófára válaszul, amely a bűn elterjedésének
egyik szimbolikus csúcspontja volt, Isten valami újat kezd. Ennek az új
kezdetnek eszköze egyetlen kiválasztott ember, Ábrahám. Isten elhívja
Ábrahámot, hogy elhagyva a szülőföldjét, otthonát, menjen el arra a földre,
amelyet Isten mutat majd neki. Ábrahám számára ez egy teljesen új kezdetet
jelentett. Mindent, amit addig ismert, és ami biztonságot nyújtott a számára,
apja háza népét, a családot, a nemzetséget, az otthont és a földet, ott kellett
hagynia. Ez azt jelentette, hogy Ábrahámnak minden emberi kapaszkodót el kellett
engednie és teljesen rábíznia magát Istenre. Míg Bábel építőit épp az
vezérelte, hogy egy helyen letelepedve, várost építve és összefogva szerezzenek
maguknak nevet, Ábrahámnak most pont ezekről a dolgokról kell lemondania. Az
Isten ellen lázadó bábeliekkel ellentétben azonban, Ábrahám kész volt feladni
mindent Isten kérése szerint. Ábrahám lemondott a saját biztonságáról, nem akart
„magának nevet szerezni”, hanem rábízta magát arra az Istenre, aki áldást és
nagy nevet ígért neki.
Vajon mi volt Isten terve Ábrahámmal? Miért
választotta ki őt Isten és miért kötött vele szövetséget, ilyen különleges
ígértekkel ajándékozva meg őt?
Korábban már olvastuk, hogy Isten ezt a
kijelentést adta Ábrahámnak: „Menj el földedről, rokonságod közül és
atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és
megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged
áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden
nemzetsége.” (1Móz 12:1-3). Ez egy igen komoly terv volt. Isten
megígérte Ábrahámnak, hogy nagy néppé teszi, megáldja, és nevét naggyá teszi.
Ábrahám áldássá lesz, ez pedig azt jelenti, hogy Isten megáldja azokat, akik
áldják őt, és megítéli az ellene szegülőket.
Végezetül pedig Isten azt ígéri, hogy a föld
minden népét megáldja majd Ábrahám által. Miközben tehát a föld népei, ahogy
Bábel építői is, maguknak próbálnak nevet szerezni, Isten elutasítja az emberi
nagyravágyás és gőg minden ilyen formáját, megalázza és megítéli őket, az
alázatosokat viszont felemeli. Azok a célok, amelyeket Bábel építői
megpróbáltak elérni, hírnév, biztonság, jelet hagyni az utókornak, semmivé foszlottak.
Ábrahámnak viszont Isten maga ajánlja fel, ingyen és ajándékképen mindezeket.
Itt érthetjük meg, hogy miképpen gondolkodik Isten a világról és milyen terve
van mindannak a helyreállításra, ami elromlott. Isten Ábrahám által egy új
népet szándékozik létrehozni, egy olyan népet, amely az ő saját népe lesz a
világ más nemzetei között. E nép által akar áldást adni az Úr a föld népei
számára.
Az Ószövetség fókusza innentől kezdve
leszűkül egy emberre, Ábrahámra és az ő utódaira. De még itt, ennek az egy
embernek és családjának tett személyes ígéreteiben sem feledkezik meg Isten a
világ egészét érintő tervének a kinyilatkoztatásáról. Isten tervében tehát
nemcsak egy kiválasztott ember és egy kiválasztott nép szerepel, hanem az egész
emberiség és a föld minden népe benne van.
Isten Ábrahámnak adott ígéretében hangsúlyos
mind az áldás mind az átok. Az „áldás” a Bibliában egy dinamikus szó, ami kifejezi
Isten tervét, hogy minden teremtményét megáldja, hogy Isten szándéka szerint az
életük kiteljesedhessen. Az „átok” szó ezzel szemben Isten szörnyű ítélete,
amely utoléri teremtményeit, ha fellázadnak Isten terve ellen. Isten átka,
ítélete az ember szabadságának elvesztését jelentette, elidegenedését a
földtől, elidegenedését egymástól és a teljes erkölcsi megromlását az embernek.
Tehát Istennek az ígérete, hogy Isten áldását adja Ábrahámra és általa az egész
emberiségre, azt fejezi ki, hogy Isten Ábrahámon keresztül tovább munkálkodik,
hogy megállítsa és visszafordítsa a teremtett világ romlását. Bár a bűn Isten
átkát hozta a teremtett világra, Isten továbbra is azon munkálkodik, hogy
helyreállítsa a világot, véghezvigye tervét, megáldjon mindent, amit teremtett.
2.
A szövetség
megerősítése
Isten ígéreteire Ábrahám egy kéréssel
válaszol: „Ó, Uram, Uram! Miből tudom meg, hogy én öröklöm azt?” (1Móz
15:8). Ez a kérés elsőre úgy tűnhet, mintha Ábrahám kétkedne és hitetlenkedne. De
nem erről van szó, Ábrahám itt egyszerűen csak megerősítést szeretne kapni. Isten
pedig erre válaszul újból megerősíti szövetségét Ábrahámmal egy egészen
különleges módon. Ez lesz Ábrahám életének egyik legdöntőbb eseménye. Ábrahámnak
az Úr parancsa szerint különféle állatokat kellett kettévágnia majd elhelyeznie
azokat egymással szemben. Naplementekor Isten mély álmot bocsátott Ábrahámra,
amelyben felfedte előtte utódjai sorsát Egyiptomban, majd az onnan való
szabadulásukat. Istennek ez az újabb ígérete és az Ábrahámnak adott látomás még
inkább megerősíthette Ábrahámot mindabban, amit Isten már korábban kijelentett
neki.
Egy egészen különös és elsőre talán
érthetetlen dologról olvasunk itt: „Amikor lement a nap, és koromsötét lett,
hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok
között.” (1Móz 15:17). Tudnunk kell, hogy a Bibliában a füst és a
tűz Isten dicsőségének a kifejezésére szolgált. Ez a különös jelenet arra utal,
hogy Isten átment az állatok között. Ez azért fontos, mert amikor egy korabeli
szövetséget két fél hasonló formában kötött meg, mint amiről itt olvasunk, mind
a ketten átmentek a szétvágott állatok között. Ennek a szimbolikus cselekedetnek
a jelentése, hogy a felek egyetértenek abban, hogy ha bármelyikük is megtörné a
szövetséget, akkor járjanak úgy, mint a szétvágott állatok.
Ennek fényében értjük meg annak a
szövetségnek a mélységét, amit Isten kötött az ígéret megerősítését kérő
Ábrahámmal. Ebben az esetben egyoldalú a szövetség, mert csak Isten ment át az
állatok között. Ez az ingyen kegyelem, a feltétlen odaszánás szövetsége. Isten
megerősíti, hogy a föld, amelyen Ábrahám jövevény, utódaié lesz. Az Úr
egyoldalúan elkötelezi magát. Ő cselekszik mindent és ehhez az ember semmit nem
tehet hozzá.
Isten maga teljesíti be ígéretét, hogy eljön
emberi formában, hogy egy másik szövetséget szerezzen meg. Ebben a szövetségben
nem levágott állatok között megy keresztül, így esküdve hűséget, hanem önmagát
áldozza oda, ezzel teljesítve be Ábrahámnak tett ígéretét. Mert Jézus Krisztus
Ábrahám magva, akiben áldást nyer a föld minden nemzetsége. Isten az ígéretét a
saját életével pecsételte meg.
Mindez tehát az ígéret megerősítését
szolgálta. Ábrahám hitt, elindult engedelmesen, de az ígért áldás sokáig úgy
tűnt nem teljesedik be. Ehelyett Ábrahám kapott a nyakába sok családi viszályt,
háborúságot. Így valóban ráfért már egy újabb találkozás, egy biztató, bátorító
jel. Kétségtelen, hogy Ábrahám tele volt kétségekkel. Tényleg érvényes-e mindaz,
amit az Úr mondott neki? Isten válasza kézzelfogható és konkrét. Kijelenti,
hogy lesz örököse, sőt annyi utódja lesz, mint csillag az égen, és övé lesz ez
a föld. Lehetséges ez? Hogy hihetné el ezt bárki, még ha egész életét
engedelmességre alapozta is? Az Úr ezért most nem szavakkal biztatatta
Ábrahámot, hanem tetteket parancsolt, állatot kell vágnia, majd elhelyeznie
Isten parancsa szerint, ösvényt hagyva a darabok között. Ábrahám pedig ismét
engedelmeskedett. Ebben a különös jelentben azt a férfit látjuk magunk előtt,
aki naphosszat hessegeti a madarakat a húsdarabokról, míg fáradtan és a
reménytelenül, egyoldalú küzdelmét feladva a földre roskad a kimerültségtől. De
e pillanatnak el kellett következnie, hogy elragadja Ábrahámot a mély álom, ahogy
annak idején Ádámmal is hasonló történt: „Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az
emberre, és az elaludt.” (1Móz 2:21). Azért volt szükség álomra, mert ébren
nem viselhette volna el népe jövőjének feltárását: „Tudd meg, hogy a te utódaid
jövevények lesznek egy olyan országban, amely nem az övék: rabszolgákká teszik
és nyomorgatják őket négyszáz évig. De ítéletet tartok azon a népen is,
amelyet szolgálnak, és azután majd nagy vagyonnal kijönnek onnan.” (1Móz
15:13-14). Így értette meg Ábrahám, hogy valóban az ígéretét elpecsételő Urat
látta a dermesztő sötétségen át és így nyert megerősítést.
3.
Az új név
Amikor Ábrahám már kilencven esztendős
volt, Isten ismét megjelent neki és ezt a kijelentést adta: „Ez
lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! Nem neveznek többé
Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek.”
(1Móz 17:4-5). Itt hallunk a körülmetélés jeléről is, amit minden férfinak, aki
Ábrahám vérvonalához tartozik, viselnie kell magán. Az ókori Közel-Keleten a
körülmetélést a legtöbb nemzet gyakorolta. Isten azonban a választott népe
számára ennek az általános kulturális gyakorlatnak az értelmét új tartalommal
töltötte meg. Ábrahám utódai számára a körülmetélés lesz a szövetség jele,
amely emlékeztetni fogja őket Isten ígéreteire. A test maradandó, azaz egész
életre szóló megjelölése az Istennel való kapcsolat tartósságát, örök és eltörölhetetlen
voltát fejezte ki.
Istennek az Ábrahámmal kötött szövetsége
három fő részből állt. Isten személyes kapcsolatot ígért, egy család és egy
nemezt növekedését, valamint földet, hazát. De ezek az ígéretek egyben mindig
előre is tekintettek, a minden nemzetre kiterjedő áldásra. A bábeli toronnyal
az emberek Isten nélkül akartak nevet szerezni maguknak. Ábrahámnak és
utódainak viszont azt ígéri Isten, hogy a vele való együttműködés és a belé
vetett bizalom által valósul meg mindez. Ábrahám élettörténete azt mutatja be
nekünk, hogy milyen nehezen képes csak az ember bízni Istenben. Ábrahám először
hitt és engedelmeskedett, Isten parancsa szerint elhagyta a hazáját és
rokonságát, hogy az ígéret földjére költözzön. Más alkalommal azonban Ábrahám
hitetlen és engedetlen volt. Mert benne is ott volt ugyanaz az autonómiára való
vágyakozás, amely az ember Isten elleni lázadásához vezetett.
Ábrahám hitének próbái akkor érték el a
tetőpontjukat, amikor Isten azt parancsolta neki, hogy Izsákot, az „egyetlenét”
áldozza fel neki. De amikor Isten látta Ábrahám készségét, az utolsó
pillanatban leállította őt. Ábrahám végül győzedelmeskedett a próbákban, és
bizonyságot tett Isten iránti hűségéről. Isten pedig új névvel ajándékozta meg
őt, ezzel is elismerve és megerősítve, hogy Ábrahám valóban új emberré lett. Abrám,
„a felmagasztalt atya” így lesz Ábrahámmá, azaz „sok nép atyjává”. Ez a név
arra emlékeztet, hogy Isten az ellene lázadó és ezért szétszórt, egymást nem
értő emberiségből elhívott egy személyt, akiből családot majd népet formált.
Megáldotta és kötelességévé tette, hogy az istenellenes zűrzavarban Neki
engedelmeskedjék és a többiek számára is áldáshordozó legyen. Ezzel a
választott nép már ősatyja nevében feladatot kapott. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése