100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 47.
Isten ítélete: özönvíz
Olvasmány: 1Móz 6:1-21
„Azért ezt
mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az emberrel
együtt a szárazföldi állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is… Negyven
nap és negyven éjjel tartó esőt bocsátok a földre, és eltörlök a föld színéről
minden élőt, amelyet alkottam.” (1Móz 6:5, 7:4).
Ma az özönvíz története van előttünk,
amelyben egyszerre bontakozik ki az ítélet és a kegyelem. Az előzőekben már
láttuk, hogy az a világ, amelyet Isten olyan csodálatosnak teremetett, végleg
elveszett. A problémát és a bajt egyetlen teremtmény, az ember okozta. A bűn
egy vírusos járványhoz hasonló gyorsasággal terjedt el és fertőzte meg az egész
emberiséget. A bűn abban is hasonlít a vírusokhoz, hogy át akarja venni az
irányítást az ember szervezete felett. A
Biblia azt mutatja meg nekünk, hogy miképpen vette át a bűn az irányítást az
ember gondolkodása felett. Hamarosan azt olvassuk, hogy Isten ezt a
megállapítást teszi az emberről: „Amikor látta az ÚR, hogy az emberi
gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden
szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert
alkotott a földön, és megszomorodott szívében.” (1Móz 6:5-6).
A nagy kérdés most már az, hogy mi lesz
ezután? Isten ítélete teljesedik be, vagy kap még egy második esélyt az
emberiség?
1.
Az özönvíz
előzményei és okai
Az özönvíz történetének előzményeként a Biblia
beszámol arról, hogy miképpen terjedt el az erőszakosság a földön. Először egy
nemzetségtáblázaton keresztül mutatja be az emberiség fejlődésének a történetét
Ádámtól egészen Noéig. Lámekről, Noé apjáról ezt olvassuk: „Lámek száznyolcvankét éves volt,
amikor fiút nemzett. Nóénak nevezte el, és ezt mondta: Ő vigasztal meg
bennünket kezünk fáradságos munkájában a termőföldön, amelyet megátkozott az ÚR.”
(1Móz 5:28-29). Megtudjuk, hogy Noé neve azt jelenti „nyugalom”, mert apjának,
Lámeknek az volt a nagy reménye, hogy ebben a bűn által megfertőzött világban
Isten majd a fián, Noén keresztül biztosít nyugalmat a munka fáradalmaitól az
embernek. Lámek tehát nagyon is tisztában volt azzal, hogy a bűneset
következményei az egész teremtett világra, és az élet minden területére
kiterjednek, beleértve a munkát is, ahogy azt Isten már Ádámnak is
kijelentette. Lámek azonban abban reménykedett, hogy fia, Noé születése után
jobbra fordulnak majd a dolgok. Valójában azonban a dolgok mégsem fordultak
jobbra, legalábbis nem azonnal. Lámek nyugalomra és megkönnyebbülésre vágyott,
de pont az ellenkezője történt: „…az emberi gonoszság elhatalmasodott a
földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak
gonosz… Azért ezt
mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az emberrel
együtt a szárazföldi állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is.” (1Móz 6:5-7).
Megkönnyebbülés helyett előbb a szörnyű ítélet következett.
A dolgok tehát úgy elfajultak, hogy Isten
elhatározta, özönvizet bocsát a földre és elpusztítja a világot, hogy
újrakezdjen mindent. Isten terve szerint Noé lesz az új Ádám. Ő hoz majd újat,
ő hozza majd el a megnyugvás lehetőségét, ahogyan azt egykor apja, Lámek
remélte. Ez a megnyugvás azonban csak a szörnyű ítélet után következhet be. Az
özönvíz, amelyet Isten bocsát a földre, végzetes és egyetemes. Óriási
mennyiségű víz szabadul fel a földön: „Fölfakadt ezen a napon a nagy mélység
minden forrása, megnyíltak az ég csatornái, majd negyven napon és negyven
éjen át ömlött az eső a földre.” (1Móz 7:11-12).
Szörnyű a büntetés, mégis megjelenik Isten
kegyelme és elköteleződése az eredeti szándéka mellett. Isten elmondja Noénak
mit fog tenni, és utasítja őt, hogy építsen bárkát. Így Noé, az ő családja és
néhány példány minden állatból megmenekülhet az ítélet elől. Az állatoknak a
bárkába való menekítése is azt példázza, hogy Isten nemcsak az emberrel, de az
egész teremtett világgal törődik. A megváltás nemcsak az emberre vonatkozik,
hanem felöleli az egész teremtett világot. Pál apostol írja a Római levélben: „A
teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önként, hanem
annak akaratából, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a
teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten
gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett
világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.” (Rm 8:20-22).
Az ember üdvössége és kárhozata, öröme és bánata tükröződik az egész teremtett
világ állapotában. Az állat és a növényvilág nem független partnerként, hanem
az ember kísérőjeként vesz részt a szövetségben, így részesül mind az ígéretben,
mind pedig az átokban is, amely beárnyékolja azt. A teremtett világ, az
emberrel együtt, telve balsejtelmekkel, mégis bizakodva várja az ígéret
beteljesedését. Az özönvíz története egy olyan Istent nyilatkoztat ki, aki
egy személyben Bíró és Megváltó. Egyszerre ítélő bírája ennek a
világnak és kegyelmes megszabadítója.
2.
Ítélet és
kegyelem
Azt látjuk tehát, hogy az erőszak és a
lázadás spirálja tovább gyűrűzik. Újra és újra ilyen beszámolókat ad elénk a
Szentírás: „A föld pedig egyre romlottabb lett az Isten színe előtt, és megtelt a
föld erőszakossággal. És látta Isten, mennyire megromlott a föld, mert minden
ember rossz útra tért a földön.” (1Móz 6:11-12). A Biblia talán
legmegdöbbentőbb kijelentése ez, amikor arról olvassunk, hogy Isten megbánta,
hogy embert alkotott. Isten szomorú, mégpedig az ember miatt, aki az ő
legcsodálatosabb teremtménye, de aki elbukott, s aki már az élet és a természet
védelmezése helyett annak elpusztítására tör. Isten annyira megszomorodott,
hogy azt a teremtett világot, amelyben ő gyönyörködött, s amelyről minden
teremtési nap végén azt mondta, hogy „igen
jó”, most mégis kész eltörölni. Mivel a földön elterjedő erőszakot és
gonoszságot Isten nem tűrheti tovább, ezért döntő elhatározásra jut. Az
emberiség teljes romlottságát látva, az Úr végül úgy határoz, hogy eltörli az
embert és vele együtt a teremtményeinek egy jó részét is a földről: „Eltörlöm
a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt a szárazföldi
állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy
megalkottam őket.” (1Móz 6:7). Isten ítéletében azonban megjelenik a kegyelem:
„De Nóé
kegyelmet talált az ÚR előtt.” (1Móz 6:8). Isten úgy döntött, hogy
Noét választja ki arra a feladatra, hogy mindent újrakezdjen.
Noéról ezt a rövid jellemzést adja a
Szentírás: „Nóénak
ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az
Istennel járt Nóé. Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet.” (1Móz
6:9-10).
Isten megosztja tervét Noéval: „Elhatároztam,
hogy véget vetek minden élőlénynek, mert megtelt erőszakossággal miattuk a
föld. Elpusztítom hát őket a földdel együtt. Csinálj magadnak bárkát
góferfából, készíts rekeszeket a bárkában, és vond be kívül-belül szurokkal!”
(1Móz 6:13-14). Isten tervében egyszerre van jelen az ítélet és a kegyelem, a
pusztítás és az újrakezdés.
Az özönvízről nemcsak a Biblia számol be.
Számos ősi kultúrában megtalálható a legenda egy hatalmas özönvízről. A
Közel-Keleten és Ázsiában épp úgy ismert ez a történet, mint a Dél-Amerikai
kontinensen. Különösen egy babiloni irat, a Gilgames eposz tartalmaz sok
párhuzamot a bibliai beszámolóval. A Biblia azonban nem csupán egy véletlen
katasztrófaként mutatja be az özönvizet, amely a klímaváltozás vagy más
környezeti hatás miatt alakult ki, hanem egyértelművé teszi, hogy ez Isten
közbeavatkozása, Isten ítélete volt a bűn útján egyre mélyebbre süllyedő
emberiség felett. Az ítélet vízének hullámai és azok nagysága, amely a
legmagasabb hegyeket is elborítja, egyben azt is jelzi, hogy milyen messzire
sodródott az ember az Istentől. Az özönvíz az Isten haragjának jelképe. A
hatalmas vízáradat Isten ítéletének és haragjának nagyságát fejezi ki, amely
átsöpör városokon és falvakon, erdőkön és pusztákon, elpusztítva minden
élőlényt és minden ember alkotta tárgyat.
De a történetben egy másik jelkép is
megjelenik előttünk. Ez pedig a bárka képe, amely az Isten irgalmának jelképe.
Noé bárkája nem más, mint egy hatalmas és ormótlan hajó, egy úszó láda, amely
képes átvészelni a vihart és az ítélet vízének hullámait. Isten gondoskodik
róla, hogy a föld és az emberiség kapjon egy második esélyt. Ezért osztja meg
tervét Noéval és parancsolja meg neki a bárka megépítését, ahol ő maga és
családja, valamint az állatok is menedékre lelhetnek. Ahogy korábban az ember
bűne és engedetlensége magával rántotta az ítéletbe a teremtett világot, úgy
most a kegyelem is kiárad Noén keresztül az állatokra is. Nemcsak az ember
kapott második esélyt, hanem az egész teremtett világ számára megadatott. Az,
hogy „Nóé
kegyelmet talált az ÚR előtt” az egész világ számára a reménység
üzenetét hordozta.
Noé hite leginkább abban mutatkozik meg, hogy
engedelmeskedett Istennek. Az „Istennel járt” kifejezés arra utal,
hogy mindenben Isten akarata szerint cselekedett korábban is, meg azok után is,
hogy értesült Isten tervéről. Noé kész volt keményen dolgozni, az Isten által
megadott méretek alapján megépíteni azt az óriási hajót.
A Biblia többször is kihangsúlyozza, hogy Noé
valóban „mindenben úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.” (1Móz
6:22). Noéval Isten valóban egy második esélyt adott az egész emberiség
számára: „Veled azonban szövetségre lépek: menj be a bárkába fiaiddal,
feleségeddel és fiaid feleségeivel együtt! És vigyél be a bárkába minden
élőlényből, mindenből kettőt-kettőt, hogy életben maradjanak veled együtt:
hímek és nőstények legyenek!” (1Móz 6:18-19).
3.
Az özönvíz
tanúságai
Az özönvízről nemcsak a Biblia elején az Ószövetségben
olvasunk, de az Újszövetség is többször hivatkozik rá, és maga Jézus is tanít
róla. Megtudjuk, hogy a történelem kezdetén azért szakadt Isten ítélete a
világra, mert az ember fellázadt ellene: „özönvízzel borítván el az istentelenek
világát… az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult.”(2Pt 2:5; 3:6).
De Isten kegyelméből egy család mégis túlélte az világ pusztulását a bárka
oltalmában: „az igazság hirdetőjét, nyolcadmagával megőrizte.” (2Pt 2:5).
A Zsidókhoz írt levél pedig Noét is a hit
hősei közé sorolja, és röviden ezt mondja róla: „Hit által
kapott kijelentést Nóé azokról a dolgokról, amelyeket még nem láthatott, és
Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite
által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett.” (Zsid 11:7).
Jézus Krisztus a végidőkről szóló próféciájában
így hivatkozik Noé történetére: „Mert ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz
az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt,
ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé
bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és
mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.” (Mt
24:37-39). Amint az özönvíz egy valós történeti esemény volt, úgy lesz valós
történeti esemény az utolsó ítélet is. Jézus világossá tette, hogy az özönvíz
történetének fontos tanúságai vannak a később élő nemzedékek számára is.
Jézus
rámutatott arra, hogy amint Noé napjaiban az emberek elmerültek a hétköznapi
élet forgatagában, s nem vették észre a közelgő istenítéletet, pontosan úgy
tesznek majd az emberek az ő visszajövetele, az utolsó ítélet előtti napokban
is.
Ma azokat a napokat éljük, amikről Jézus
beszélt. Minket is körülvesz a hitetlen és gonosz világ, mint Noét. Az emberek
esznek, isznak, adnak, vesznek, házasodnak, férjhez mennek, belemerülnek mindennapi
teendőikbe és kizárólag önmagukkal foglalkoznak. Mindeközben az emberek szívében
egyre jobban eluralkodik a gonoszság. A bűn egyre korlátlanabbul terjed és az
élet minden területét megfertőzi: „Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a
szeretet sokakban meghidegül.” (Mt 24:12), úgy ahogy az Noé napjaiban
is történt: „megsokasult az ember gonoszsága a földön” (1Móz 6:5). Ezzel
egyenes arányban, a földi élet egyre elviselhetetlenebbé, boldogtalanabbá
válik. Miközben az istentelen világ így él, aközben Jézus Krisztus hívei,
Noéhoz hasonlóan, hirdetik a kortársaiknak a közelgő végítéletet. Nem
ijesztgetésből teszik ezt, hanem azért, hogy megtérésre hívjanak embereket. A
Biblia szerint félelmetes árnyék vetül világunkra, közeledik az a nap, amikor
Isten ítéletet tart minden ember felett, „akik az igazságot hamissággal tartóztatják
fel.” (Rm 1:18). Isten, pedig még egyszer, utoljára megítéli a világot
az ellene lázadó, őt és akaratát semmibe vevő ember gonoszsága miatt. Ősi
ígérete szerint, most „nem víz, hanem tűz által” (2Pt 3:10)
történik meg az ítélet.
De Isten gyermekeiként mi nem csak az ítélet
közelségét hirdetjük, hanem azt is, hogy még tart a kegyelmi idő. Arról teszünk
bizonyságot, hogy az Isten ítéletéből való megmenekülésnek útja Jézus Krisztus.
Péter első levelének szavai figyelmeztnek
minket: „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem
türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt,
hogy mindenki megtérjen.” (2Pét 3:9).
Egyedül Jézus Krisztus adatott nekünk, hogy
legyen „bárkánk”, akiben Isten megőriz minket az utolsó ítélet tűzében, és
átvisz az ő örök, dicsőségébe és boldog országába. „Higgy az Úr Jézusban és
üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16:31). Nekünk szól
az apostoli intés: „Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy
ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. A mi Urunk
hosszútűrését pedig üdvösnek tartsátok.” (2Pt 3:14-15). Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése