100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 46.
Az első gyilkosság
Olvasmány: 1Móz 4:1-26
„Hiszen ha jól
cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt
leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta!” (1Móz 4:7).
A Biblia első három fejezete felvázolja
előttünk az emberiség történetének kezdetét, amelyből a negyedik fejezetben
bontakozik ki a nagy dráma.
Olvashatunk az
első gyermekszülésről, amikor Éva először tapasztalja meg a fájdalmat és a
kínt, de az új élet ajándékának örömét és áldását is: „Azután Ádám a
feleségével, Évával hált, aki teherbe esett, megszülte Káint, és azt mondta:
Fiút kaptam az ÚRtól! Majd újból szült: annak testvérét, Ábelt.” (1Móz
4:1-2/a). Hallunk az első foglalkozásokról és az első munkamegosztásról: „Ábel
juhpásztor lett, Káin pedig földművelő.” (1Móz 4:2/b). Értesülünk
az első istentiszteletről: „Egy idő múlva Káin áldozatot vitt az ÚRnak a
föld terméséből. Ábel is vitt elsőszülött bárányaiból, azok kövérjéből.”
(1Móz 4.3-4). Olvashatunk az első kiterjedt, népes családról, az első
városokról és a kultúra első jeleiről is. A szépen meginduló és virágzó
fejlődést azonban egy tragikus esemény árnyékolja be: „Ezután azt mondta
Káin a testvérének, Ábelnek: Menjünk ki a mezőre! Amikor a mezőn voltak,
rátámadt Káin a testvérére, Ábelre, és meggyilkolta.” (1Móz 4:8). Ma
Ádám és Éva gyerekeiről lesz szó, akik sok mindenben szintén az első voltak.
Káin és Ábel az első civakodó testvérpár. Őket aztán még számtalan hasonló
követett. Visszatérő témája ez a Bibliának.
Káin áldozatot mutatott be Istennek, ám
amikor kiderült, hogy Isten az ő ajándékát nem fogadta el, míg az Ábelét igen,
akkor nagy haragra gerjedt. Azt, hogy mi volt az oka annak, hogy Isten többre
becsülte Ábel áldozatát a Káinénál a Zsidókhoz írott levélből tudhatjuk meg.
Amikor a Biblia itt a hit hőseiről ír, akkor a felsorolást Ábellel kezdi. De
innen tudjuk meg azt is, hogy mi volt a gond Káin áldozatával: „Hit által
ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Kain, és hit által nyert
bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati
ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél.” (Zsid
11:4). A gond tehát nem az volt, hogy Káin és Ábel más-más foglakozást
választottak maguknak és így másféle dolgokat vittek áldozatként Isten elé. Az
elutasítás oka, Káin a magatartásában keresendő. A Biblia keveset árul el
Ábelről, sokkal többet foglalkozik Káin történtével. De ez valahol érthető is,
hisz mi, bűnös emberek sokkal inkább Káinra hasonlítunk, sokkal többet
láthatunk meg saját magunkból Káinban, mint Ábelben. Káin érzései a mi
érzéseink, a féltékenység, az irigység, a düh, a harag, majd a hárítás, a
mentegetőzés, végül pedig a szégyen és a félelem.
Megtudjuk, hogy Isten büntetéseként Káinnak egész
hátralevő életében bujdosnia kell, ugyanakkor a „Káin bélyeg” kifejezés mégis
arra utal, hogy Isten valamifajta védelemben részesíti Káint. Az emberiség pedig
az óta is Káin példáját követi, hiszen a káini természet tulajdonságait a
következő nemzedékek is örökölték. Míg Káinról azt olvassuk, hogy mélységesen
szégyellte a bűnét, addig az egyik utóda, Lámek már egyenesen dicsekszik
gyilkos tetteivel.
1.
Nem előre
megyünk, hanem hátra
Káin és Ábel történetéhez kapcsolódóan a
Biblia így figyelmeztet minket: „Azt az üzenetet hallottátok kezdettől
fogva, hogy szeressük egymást. Ne úgy, mint Káin, aki a Gonosztól való volt, és
megölte testvérét. Miért ölte meg? Mert tettei gonoszak voltak, a testvére
tettei viszont igazak.” (1Jn 3:11-12). Világosan láthatjuk tehát, hogy Ádám
és Éva engedetlensége következtében a bűn belépet a világba, s a következő
nemzedék már egymást gyilkolta. Meg kell értenünk, hogy Ádám és Éva bűne nem
valami apró hiba volt, hanem végzetes ajtónyitás, ami által olyan erők törtek
be a világunkba, amelyek az ember elpusztítására törnek. Az ördögről a
következőt mondja Jézus az evangéliumban: „Embergyilkos volt kezdettől
fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a
hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.”
(Jn 8:44). Káin tette pontosan ezt igazolja. Ádám és Éva nem hallgat Istenre,
enged a kísértő szavának, beengedi őt a maga világába, s ezzel megjelenik a
halál. Valóban igaz az ige: „Mert a bűn zsoldja a halál.” (Rm
6:23) Ádám és Éva engedetlenségének gyümölcse, fiúk Káin tettében érik be
először, majd tovább folytatódik a következő nemzedékekben. Az ember egyre
mélyebbre süllyed, ahogy ez Káin egyik leszármazottjának, Lámeknek a szavaiban
visszatükröződik: „Embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt. Ha
hétszeres a bosszú Káinért, hetvenhétszeres az Lámekért.” (1Móz
4:23-24).
De Káin és Ábel történetéből megtudjuk azt
is, hogy a civilizáció gyors fejlődésnek indult: megjelenik a földművelés,
elterjed a réz– és vasszerszámok használata, az emberek felfedezik a zenét és a
művészeteket. Az emberiség kezdi lassan birtokba venni a teremtett világot. Az
előrelépések ellenére azonban a történelem a romlás felé halad, az emberiség
tovább csúszik lefelé a lázadás lejtőjén. Ádám és Éva döntése után minden ember
ugyanazzal a helyzettel szembesül. A bűn, az engedetlenség a pusztulásba, a
halálba visz.
Mindenkinek szól a figyelmeztetés, amit Isten
Káinhoz intézett: „Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a
fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól
cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál
rajta!” (1Móz 4:6-7). Ha valamit halad is előre az emberiség, ha tesz
is valami jót, mindjárt újra a bűn útját választja. A jóra való vágyakozás
megvan benne, de a bűn miatt erőtlenné lett, hamar elfordul és ismét ugyanabba
a csapdába esik.
Pál apostol a Római levélben ezt a
megdöbbentő vallomást teszi az emberről: „Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy
– miközben a jót akarom tenni – csak a rosszra van lehetőségem.” (Rm
7:21). Vagyis az ember nem előre megy, hanem hátra.
2.
Az ember tette
és Isten válasza
Ádámnak és Évának el kellett hagyniuk az
Édent. Ennek ellenére azonban az Istentől kapott küldetésük érvényes maradt. Az
ember az Éden kertjén kívül is az maradt, akinek Isten szánta, Isten képmására
alkotott teremtmény, akinek Teremtőjét kell képviselnie a teremtett világban.
Így amikor a Biblia felsorolja Ádám utódait, akkor újra megismétli a
teremtéskor elhangzott kijelentést: „Ez Ádám nemzetségének könyve. Amikor Isten
megteremtette az embert, Istenhez hasonlóvá alkotta. Férfivá és nővé
teremtette, megáldotta, és embernek nevezte őket teremtésük napján.” (1Móz 5:1-2).
Majd az özönvíz után a Noéval kötött szövetségben Isten újra megismétli ezt a
mondatot: „És az embertől is számon kérem az ember életét: egyik embertől a
másikét. Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga
képmására alkotta az embert.” (1Móz 9:5-6).
A Biblia itt elmondja nekünk, hogy az ember Isten
elleni lázadása következtében a világban gyökeresen megváltozott minden. Ez a
lázadás elsősorban minket, embereket változtatott meg. Az ember életében most
már egyszerre van jelen a jó és a rossz, az élet és a halál, Isten áldása és a
bűn pusztító hatalma. Az ember Isten által rendelt feladata: „szaporodni és
sokasodni”, „betölteni a földet”. Isten jóságát képviselve gondoskodni a
teremtett világról.
Ádám és Éva a bűnbeesésük után is házastársak
maradtak, Éva két egészséges fiúgyermeknek adott életet. Ez a négy ember egy
családot alkotott, úgy ahogyan azt Isten a bűneset előtt eltervezte. A történet
folyatásából mégis az derül ki, hogy az emberek világában valami nagyon
megváltozott.
Kain és Ábel az első testvérpár, ők élik meg
elsőször azt, hogy milyen a testvéri kapcsolat. De Ábelnek már a nevében is ott
az utalás a hiábavalóságra, amely mintha már előre jelezné a hamarosan
bekövetkező tragédiát. Foglalkozásukat tekintve Káin földműves, Ábel pedig
juhpásztor. De nemcsak ebben különböznek egymástól. A testvérek ahelyett, hogy
élveznék egymás társaságát és segítenék egymást a különböző faladataikban,
inkább versengenek egymással. Amikor pedig mindketten bemutatják Isten előtt az
áldozataikat, a helyzet végképp kiéleződik közöttük. Káin rettenetesen féltékeny
lesz Ábelra, mivel Isten Ábel áldozatát elfogadta, a Káinét viszont nem. A
Biblia később utal rá, hogy Káin a maga áldozatát nem hittel, nem teljes
szívvel végezte, hanem csak, mint aki kényszerből vagy látszatra tesz eleget egy
kötelezettségnek. Káin nem „jókedvvel
adakozott”. Ezért figyelmeztet minket a Biblia: „Mindenki úgy adjon, ahogyan
előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű
adakozót szereti Isten.” (2Kor 9:7).
Isten bár látja Káin hibáit és hitetlenségét,
mégis kegyelemmel szól hozzá, figyelmezteti őt arra, hogy ha azt teszi, ami
helyes, ha változtat a gondolkodásmódján, akkor az ő áldozatát is elfogadja
majd, de ha nem vigyáz, ha nem változik meg, nem tér meg az irigység és a harag
útjáról, akkor a bűn, mint egy vadállat rátámad, leteperi, és a hatalmába
keríti. Káin azonban nem hallgat Istenre
és nem hajlandó megváltozni. Tovább táplálja a szívében az irigység és a harag
indulatait. Álnokul csapdát állít, a mezőre csalja és megöli a testvérét. Így
megtörténik a legrosszabb. A család, amellyel Istennek az volt a terve, hogy a
szeretetteljes kapcsolatok által az öröm forrása legyen, a féltékenység, a düh
és a gyilkosság színterévé vált.
Azt várnánk, hogy ezek után Isten mindent
rögtön elpusztít, és azonnal eltörli a gonoszt a föld színéről, de nem ez
történik. Káint szörnyű tettére válaszul Isten megbüntette, ugyanakkor védelem
alá is helyezte. Bár szülőföldjéről száműzetésbe kell mennie és egész hátralevő
életében bujdosni és vándorolni kényszerül, ugyanakkor a „Káin bélyeg”
kifejezés arra utal, hogy valamifajta védelemben is részesült.
Isten nem adta fel tervét az emberrel és a
teremtett világgal kapcsolatban. A jó rend, amelyet Isten a teremtett világa
számára hozott létre továbbra is megmarad, továbbra is érvényes. Ádámnak és
Évának újabb gyermekei születnek, így az emberiség Isten rendelése szerint
tovább szaporodik. Idővel Káin is talál párt magának, ő is családot alapít, és
neki is születnek gyermekei. Káin és családja továbbra is benne van Isten
tervében, Isten továbbra is gondoskodik az emberről. A történetből azonban az is kiderül, hogy az
ember a bűneset után alapvetően megváltozott, már megvan az a szörnyű
képessége, hogy rossz irányba terelje az életét és mindent tönkre tegyen, amit
Isten jónak teremtett. A családi élet és minden egyéb jó ajándéka Istennek a
fájdalom és a bosszú forrásaivá vallhatnak. Ennek összefüggésében kell látni
mindazt, amit Káin történetének végén olvasunk arról, hogy az emberek városokat
építenek és kialakulnak a különböző kultúrák.
3.
Miért történt
mindez?
A baj gyökere
abban van, hogy a bűnbeesett ember magát Istennek képzeli, míg a másik embert
csak tárgynak tekinti. Önmagát isteníti, a másikat pedig emberszámba sem veszi.
Amíg az ember Istennel közösségben élt, addig a valóságnak megfelelően látott
mindent. Istenről tudta, hogy ő a Teremtő, magáról azt, hogy teremtmény, a
másik emberről pedig, hogy segítőtárs, felebarát. A bűneset azonban
eltorzította az ember látását. A bűnbeesett ember már önmagát képzeli a világ
urának, és uralma kiterjesztésében a másik embert vagy eszközként használja,
vagy akadálynak, vetélytársnak, sőt ellenségnek tekinti, és ezért félre akarja
tenni az útból.
A Biblia
világosan tanítja, hogy a világmindenséget Isten teremtette, az életet is Ő
alkotta, így ahhoz rajta kívül senki nem nyúlhat. Az embert pedig Isten az élet
ápolásával, őrzésével bízta meg. Mivel egyedül Isten tud életet adni, éppen
ezért egyedül Ő szabhatja meg az életünk végét is. Dávid a zsoltárban így vall:
„életem ideje kezedben van.” (Zsolt 31:16). Aki maga akarja
megrövidíteni vagy elvenni akár egy másik ember életét, akár a saját életét, az
közvetlen Istennel kerül szembe, ellene lázad. Mindjárt a Biblia elején ezt
olvassuk: „és az embertől is számon kérem az ember életét: egyik embertől
a másikét. Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga
képmására alkotta az embert.” (1Móz 9:5-6). Egyedül az ember az a
teremtmény, aki Isten képét hordozza magán. Ez azt jelenti, hogy az ember az, akinek
képviselnie kellene Isten jóságát, akinek meg kellene valósítania Isten bölcs
terveit. Aki egy másik ember életére támad, az Isten képviselőjére támad rá, és
az így magával Istennel kerül szembe. Jézus
az életére törő farizeusoknak ezt mondja: „Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok,
és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől
fogva.” (Jn 8:44/a). A kísértő célja egymás ellen fordítani és
elpusztítani az embereket. Ezért fordítja Káint az édestestvére ellen, akivel
kölcsönösen rászorulnának egymásra, kölcsönösen gazdagíthatnák, védhetnék,
őrizhetnék egymás életét. Amikor az Úr számon kéri Káint, ő csak ennyit
válaszol: „Hát őrzője vagyok én a testvéremnek?” (1Móz 4:9). Pedig Isten valóban azt szeretné, ha a
másik ember életének őrzői lennénk és nem kioltói. A bűn azonban éppen azzal
állít szembe, akinek az életét őriznem kellene. Minden gyilkos indulat,
gondolat mögött az áll, aki emberölő volt kezdettől fogva.
Isten tehát nemcsak megteremtette az életet,
hanem táplálja és védi is azt. A bűn azt súgja: vedd el a másikét azért, hogy
neked jobb legyen. Jézus viszont azt mondta: odaadom magamat a másikért, hogy
neki jobb legyen. Ezt az utóbbi magatartást nevezi a Biblia szeretetnek. Amit Ádám és Éva elrontott, és ami Káin
gyilkosságával elkezdődött, az csak Krisztusban áll helyre: „Mert
ha annak az egynek a bűne miatt sokan haltak meg, még inkább igaz, hogy Isten
kegyelme és ajándéka kiáradt az egy ember, Jézus Krisztus kegyelme által
sokakra.” (Rm 5:15). Krisztusban Isten helyreállít minket. Ezért kérjük
Istent, hogy az atyáinktól örökölt káini gyilkos indulat helyett ajándékozzon
meg minket a krisztusi szeretet indulatával, hogy a helyünkre állhassunk, hogy
lehessünk valóban Isten képviselői a teremtett világban, azok, akik védői és
őrzői az életnek! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése