Igehirdetés: 2023.01.08.

 

A kezdet

Olvasmány: 1Móz 1:1-31

„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet… És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó”  (1Móz 1:1 és 31).

 

   A Biblia az egész világegyetem kezdetéről szóló beszámolóját ezzel az egyszerű kijelentéssel kezdi: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (1Móz 1:1). A fejezet további része pedig azt taglalja, hogy mit teremtett Isten: eget, földet, óceánokat, növényeket, halakat, madarakat, emlősállatokat, majd végül embert. A teremtés bibliai leírása azonban nem sokat mond el arról, hogy Isten milyen eszközöket használt a teremtéshez. Nem találjuk meg benne pl. a DNS leírását, vagy bármilyen más tudományos alapelvet vagy magyarázatot. Egyszerűen azért, mert a Biblia nem a teremtés módjáról, hanem a Teremtőről szól. Így a Biblia első fejezete, amit mi hagyományosan a teremés történeteként ismerünk, a Teremtő Istenről szóló bizonyságtétel. Két fontos dolgot állít itt a Szentírás. Az első állítás az, hogy a teremtés Isten műve. Egymás után ismétlődnek ezek a kijelentések: „Akkor ezt mondta Isten.”  (1Móz 1:3), „Azután ezt mondta Isten.”  (1Móz 1.6), amelyek az egész fejezet ritmusát megadják. Minden teremési nap, a teremtett világ minden egyes darabja, és minden élőlény Isten elgondolása szerint és az Ő akaratából állt elő. Mindaz, ami ezután következik a Bibliában, ennek a fejezetnek az üzenetét húzza alá. Isten áll az egész mögött, ő a Teremtő. Minden, ami ma van, azért létezik, mert Isten így akarta.

   A második állítás ez: A teremtett világ jó! Minden egyes teremési nap végén ismétlődik ez a mondat: „És látta Isten, hogy ez jó.” (1Móz1:10). Napjainkban egyre riasztóbb híreket hallunk a természet állapotával kapcsolatban. A globális felmelegedés, óceánok szennyezettsége, a kipusztulóban levő fajok, az őserdők pusztulása egyre nagyobb mértéket ölt. A teremtés kezdete óta sok minden megváltozott és elromlott a világban. De a Biblia első lapjain egy romlatlan, szép és jó világot látunk, amit Isten tervezett. Ami szépség ma fellelhető a természetben, az, ha halványan is, de ezt a hajdani állapotot tükrözi vissza. Isten teremtése „jó”, és ez a teremtett jóság kiemeli a teremtő saját, semmihez sem fogható jóságát, bölcsességét és igazságát.  Ő a bölcs királya a nagy országának, amely minden létezőt magában foglal.

   De ez a teremtő Isten nem olyan király, aki távol tartaná magát az alattvalóitól. Már a második mondatban ezt olvassuk: „de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” (1Móz 1:2/b). Isten Lelke úgy lebeg a vizek felett, mint egy anyamadár, aki világra hozta utódját, gondoskodik róla, és kész felnevelni. A teremtő kapcsolatban marad teremtményeivel. Isten nemcsak parancsol, hanem szól és beszélget, sőt az emberrel napi személyes kapcsolatot épít ki. Van egy különleges terve és meghívja az embert, hogy vegyen részt ebben.

   A Biblia ugyanazzal a képpel kezdődik és zárul. Egy folyóval öntözött kertről hallunk és emberekről, akik Isten valóságos jelenlétében élhetnek. A tökéletességnek a két képe, mint zárójel veszi körül a megsebzett bolygónk történetét.

1.      A Teremtő Isten

   A Biblia első lapjait olvasva hasonló érzés kerít hatalmába minket, mint amikor egy nagyszerű kiállítást tekintünk meg. Ahogy csendben ülünk a kiállítórémben és megragad minket a fenséges festmények szépsége, azt érezzük, hogy a látvány teljesen lenyűgöz minket. Képzeljük el, hogy ekkor valaki odajön hozzánk és megkérdezi tüllünk, hogy nem szeretnénk-e találkozni ezeknek a csodálatos műveknek az alkotójával. Természetes, hogy azt válaszoljuk: igen. S ekkor bemutatják nekünk a művészt. A Biblia első szavait olvasva valami hasonló történik velünk. Már az első szavak visszavezetnek bennünket mindennek a kezdetéhez, a mindenség Forrásához, az örökkévaló Istenhez. A Teremtőhöz, akinek nincs kezdete és vége, aki szól, és szava által létrehozza mindazt, ami ma létező. Ez a legfontosabb különbség a Teremtő és a teremtmény között.

   A mű alkotója, tehát úgy mutatkozik be nekünk itt, mint a végtelen, örökkévaló személy, aki teremtő cselekedete által létrehozza a világot. A Biblia nemcsak azzal kezdődik, de azzal is zárul, hogy Isten imádására hívja az egész teremtett világot. A Jelenések könyvében ezt olvassuk: „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.” (Jel 4:11). A Szentírás utolsó könyvének ez a dicsőítő himnusza a mennyei trónteremben hangzik fel. Olyan igazságnak ad hangot Istennel kapcsolatban, amely már a Biblia első lapjain is elhangzik. A teremtett világot Isten mindenható szava által hozta létre, így saját hatalmas országát teremtette meg. Ez azt jelenti, hogy minden teremtett dolognak ő az ura, és nincs, ami határt szabjon neki, méltó arra, hogy minden dicsőség, tisztelet és hatalom az övé legyen, amikor a teremtményei imádják őt. Kétségtelenül tükröződik itt az ősi Közel-Kelet gondolkodásmódja. A királyok ebben az időben totális teljhatalommal uralkodtak. Így a teremtéstörténet bibliai leírásában a teremtő Isten a Királyok Királya, ő a felséges, akinek korlátlan hatalma kiterjed az egész teremtett mindenségre.

 Az ókori világban egy király szavát parancsként kellett minden alattvalójának fogadnia, aki azt hallotta. Az akkori olvasók számára tehát egyértelmű volt, hogy amikor a Teremő szól, szent parancsa által az egész teremtett világ életre kel, ahogyan azt pancsba kapta. Amikor Isten teremt, akkor meg is nevezi azt, amit teremt, ez pedig szintén az ő hatalmát és szuverenitását fejezi ki. A névadás, minden alkotás elnevezése, szemlétesen azt fejezi ki, hogy Isten a Királyok Királya, aki uralkodik a teremtményei fölött.

2.      Az ember, mint Isten képmása

   A teremtéstörténet csúcspontja az ember megteremtése. Ádám és Éva, a férfi és a nő, Isten világában élő teremtmények, akiket Isten a saját terve szerint hozott létre. Az ember egyedülálló a teremtmények között. Isten a teremtményei közül csak a férfit és s nőt szólítja meg, velük áll szóba, velük létesít személyes kapcsolatot. Augustinus egyházatya ezt mondta az emberről: „Isten számára teremtettünk, és a szívünk mindaddig nyughatatlan, amíg benne nem találunk nyugalmat.” A Teremtő Isten és alkotása, az ember közötti kapcsolatot mutatja be nekünk a Biblia már az első lapjain. Arról hallunk, hogy Isten szokásához híven „szellős alkonyatkor sétált a kertben” és találkozott a férfival és a nővel. A Biblia úgy ábrázolja ezt a kertet, mint szent hajlékot, amelyben Isten az ő népe között él. Férfi és nő arra teremtetett, hogy bensőséges kapcsolatban legyenek Istennel. Isten rendszeresen sétál Ádámmal és Évával a hatalmas kertben, amelyet nekik adott. Megbeszéli velük, hogy miként fejlődik ez a nagyszerű kert, hogyan növekednek a növényei gondoskodásuknak köszönhetően, és hogyan fejlődnek az állatok.

   Megtudjuk azt is, hogy Isten az embert a maga képmására és hasonlóságára teremtette. A „képmás” és a „hasonlóság” szavak tulajdonképpen ugyanazt fejezik ki. Habár Isten a végtelen Teremtő, és az ember csupán az ő véges teremtménye, van valami hasonló bennük. A kép egy metafora, aminek az a célja, hogy felhívja a figyelmünket egy meglepő hasonlóságra, de ez nem jelent egyenlőséget.

   A teremtő Isten radikálisan különbözik mindentől, amit teremtett, az embert is beleértve. Az ember, mint „Isten képmása” metafora, nem egyenlőséget, hanem feladatot, küldetést jelent. Isten először ezt mondta az emberről: „Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik.” (1Móz 1.26). Majd ezzel a feladattal bízta meg az embert: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!” (1Móz 1:28). Ezekből a kijelentésekből világossá válik, hogy az ember „istenképűsége”, nem más, mint az ember különleges hívatása, Isten általi megbízatása. Az ember Isten uralma alatt áll, de uralkodnia kell a teremtés földi része felett, ahogyan Isten is uralkodik mindenekfölött. Az ember tehát sáfársággal bízatott meg. Istent kell „képviselnie” a teremtett világban, úgy gondoskodnia a világról, hogy abban Isten hírneve növekedjen. Ez az „uralkodás” azonban nem kizsákmányolást, erőszakot jelent. Isten arra ad megbízást az embernek, hogy az általa jónak teremtett világban Isten gondoskodását, védelmét és rendjét képviselje, azaz, annak építésén és megtartásán munkálkodjon. A Zsoltárok könyvében ugyanez a gondolat így jelenik meg: „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél.” (Zsolt 8:4-7). Az ember „uralkodása” a földön abban is kiábrázolódik, hogy Ádám nevet ad az állatoknak. Először Isten adott nevet a teremtett világnak, most hozzá hasonlóan az ember feladata lesz az élőlények elnevezése. Ádámnak kapcsolata van Istennel és kapcsolata van az állatvilággal is. De Ádám az emberi kapcsolatra is teremtetett. Ennek legmélyebb kifejeződése a házastársi kapcsolat, eggyé válása Évával.

   Ádám és Éva elhívása ugyanis az, hogy együtt uralkodjanak a teremtett világ felett: „Fogta tehát az ÚRisten az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.”(1Móz 2:15). Embernek lenni nagy szabadságot és nagy felelősséget jelent. Sáfárok vagyunk, akik felelősséggel tartozunk a Teremtőnek. Az emberpár sétál a kertben, Isten beszélget velük, ők pedig felelnek neki, mert ez is része az „istenképségüknek”, azaz felelősségüknek.

   Van-e nekünk közösségünk Istennel? Beszélgetünk-e vele naponta? Ha ő kérdez minket, készek vagyunk-e felelni neki? Válaljuk-e a felelősséget? Mi betöltjük-e az Isten által nekünk adott küldetésünket?

3.      A világ, mint Isten országa

   A keresztyénséget gyakran éri az a vád, hogy túlságosan a túlvilágra koncentrál, így nem törődik a világgal és az ember földi problémáival. Ez azonban egyáltalán nem igaz. A Biblia már az első lapjain a teremtet világot, mint Isten dicsőségének színterét jeleníti meg, ez az ország az, amelyben Isten uralkodik. A teremtéstörténet lírásában azért ismétlődik a „minden, amit alkotott, igen jó” kifejezés, hogy ez is emlékeztessen bennünket, hogy az egész teremtett világ Istentől származik és kezdetben híven és gyönyörűen tükrözte Isten tervét. A teremtett világot nagy változatosság jellemzi: fény és sötét, szárazföld és tenger, folyók és hegyek, növények és állatok, madarak és halak, hímek és nőstények, férfi és nő együtt alkotják. Isten akarata volt ez a gazdagság és sokszínűség a teremtett dolgok csodálatos harmóniájában. A világ, akár egy zenekar, a Teremtő dicséretét zengi. A változatosságban rend van, amit Istennek a teremtő szava biztosit. A bibliai teremtéstörténet a teremtett világot nemcsak térben, de időben is elhelyezi. Isten megteremti a nappalt és az éjszakát. Ő az idő és a történelem ura. Istennek a világgal való tervéről itt még keveset tudunk meg, de az már világos, hogy a fejlődés benne van a tervében.  A férfi és a nő egy testté lesznek és ennek az egyesülésnek utódokat kell létrehoznia. Ezek a jövőbeli generációk terjeszkednek majd és uralmuk alá hajtják az egész földet.

   A világ tehát nem más, mint Isten országa. Ha feltesszük azt a kérdést, hogy miért teremtette Isten az világot, akkor a Biblia válasz az, hogy a saját dicsőségére. Ézsaiás könyvében így olvassuk Isten kijelentését: „dicsőségemre teremtettem, formáltam és alkottam.” (Ézs 43:6-7). Egy másik helyen pedig Isten angyalai mondják ezt a teremtett világról: „Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!” (Ézs 6:3).

   Miért élhetünk egy ilyen lélegzetelállító világban? Mire való ez a hatalmas világegyetem? A Biblia egyértelmű válasza ez: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.” (Zsolt 19:2).

   Ha valaki megkérdezné: „miért teremtett Isten ilyen hatalmas világegyetemben, ha csak a Föld az egyetlen lakott bolygó”, akkor a Biblia válasza az, hogy azért mert ez nem rólunk szól, hanem Istenről. Vagyis a teremtett világ nagysága nem túlzás, hanem inkább kicsinyítés. Isten arra teremtett minket, hogy megismerjük, szeressük és bemutassuk őt, Aki mindennél nagyobb. Még abban is az Isten teremtési célját ismerhetjük fel, amikor a Biblia a bűnbe esett ember állapotát írja le: „Mert ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Láthatatlan valóját, azaz örök hatalmát és istenségét meglátja alkotásain az értelem a világ teremtésétől fogva. Ezért nincs mentségük, mert bár Istent ismerték, mégsem dicsőítették vagy áldották mint Istent, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és sötétség borult oktalan szívükre.” (Rm 1:19-21). A világegyetem nagy tragédiája, hogy noha Isten az embert az ő dicsőítésére teremtette, mi kudarcot vallottunk ennek betöltésében, mert felcseréltük „az örökkévaló Isten dicsőségét mulandó emberek képmásával.” (Rm 1:23).

   Isten tehát pusztán a természetből is megismerhető? Kálvin szerint erre a kérdésre a válasz három fokozatban adható meg. Elsőször: Igen. Az egész teremtett világ Isten dicsőségét zengi, „Theatrum gloriae Dei”, azaz Isten dicsőségének a színtere. Másodszor: Mégsem. Azért nem, mert a bűnös ember „nézvén néz és nem lát és hallván hall és nem ért.” (Ézs 6:9). A természet így csak „néma tanú” marad. Harmadszor: Mégis igen. Azért igen, mert Isten kegyelméből elküldte Jézust, aki által mi visszatalálhatunk Istenhez. Ha Jézus Krisztusban megismertük az Istent, akkor  a természet gyönyörűségében is Isten dicsőségét fogjuk felismerni. Isten a saját dicsőségére teremtette a világot. Azért teremtette a világot, hogy megmutassa dicsőségét, hogy az emberek megismerhessék, gyönyörködhessenek benne, és bemutathassák őt. Ámen.

Hirdetések: 2023.01.08.

 GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Kedd 17:00 – Bibliaóra

Vasárnap 10:00 – istentisztelet

                 

Ökumenikus Imahét - Bonyhád 2023

- 2023.01.16. Hétfő 17:00 Evangélikus Gyülekezeti Ház - Mészáros Zoltán ref. lelkész

- 2023.01.18. Szerda 17:00 Római Katolikus Közösségi Ház – Aradi András ev. lelkész

- 2023.01.20. Péntek 17:00 Ref. Templom - Wigand István plébános

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

Igehirdetés: 2023.01.01.

 

 

Vég és kezdet

Olvasmány: Jel 21:1-21

„És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.”  (Jel 21:1-4).

 

   Miközben világunkat egyre jobban elborítja a gyűlölet és a gonoszság, a lelkünk mélyén még inkább vágyunk arra, hogy ez ne így legyen. Nemcsak egyszerűen egy jobb és boldogabb újévre vágyunk, de még inkább egy jobb és boldogabb új világra. Az ószövetségi próféták mind-mind arról jövendöltek, hogy eljön majd „az a nap”, amikor az egész teremtett világ megújul. Az Újszövetségben csak egy prófétai könyv van, ez pedig a Jelenések könyve, amely egyben a Biblia utolsó könyve is. Így a Szentírás utolsó mondatai arról a reménységről szólnak, hogy az idők végezetén majd Isten új eget és új földet alkot, újra az emberek között fog lakni, nem lesz többé szenvedés, fájdalom és halál. A rossz és a gonoszság eltöröltetik a földről. A vadállatok békésen együtt játszadoznak. A teremtett világ végre úgy működik majd, ahogyan azt Isten kezdetben eltervezte.

   Béke uralkodik majd a világban, nemcsak ember és ember között, hanem Isten és az egész teremett világ között. Isten országa, az Ő királyi uralma végre láthatóvá lesz. Isten szent városa, az Új Jeruzsálem szélesre tárja kapuit.

   A Biblia utolsó könyve tehát egy hatalmas örömünnep leírásával zárul. A sok rossz után, végre jó hírt hallunk. Bár a Jelenések könyve sok tragikus és szomorú esemény bekövetkezéséről is beszél, a hívő ember számára ez a könyv mégsem a félelem, hanem a remény könyve. Isten győzni fog, és mindent újjáteremt.

   A Biblia első lapjain egy tragikus eseményről értesülünk, arról, hogy az Isten képmására teremtett ember fellázadt Isten ellen, és ez a lázadás romba döntötte Isten szép és jó világát. A Biblia vége azonban a boldog befejezéshez vezet minket. Az utolsó szó egyben a legjobb hír: „És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt.” (Jel 21:1).

   A Biblia ott ér véget, ahol elkezdődött. Az Isten és az ember között megromlott kapcsolat végre helyreáll. Az Édenkert óta eltelt évezredek után a világ olyan lesz, amilyennek Isten elképzelte. János apostol olyannak látja a mennyet, mint ami a zsidó nép minden álmának beteljesülése. Jeruzsálem újjáépül, falai drágakövekből, utcái pedig aranyból lesznek. Egy szegény országból való menekült számára ma ugyanennek a reménységnek a kifejezése talán egy olyan otthon látomása lenne, ahol van étel, ital, békesség, biztonság, és együtt lehet a család. A mennyország egyszerűen nem más, mint minden igaz vágy beteljesülése. Isten azt ígéri nekünk, hogy ez nem hiú ábránd. Vágyaink nem csupán képzelgések. Egy nap mindez valóra válik.

1.      Isten terve célhoz ér

   Amikor Isten elhatározta, hogy megváltja az embert és a teremtett világot megtisztítja a bűn rontásától, a végső célja az volt, hogy az a világ, amit ő eredetileg jónak teremetett, újra visszaálljon az eredeti állapotába és az egész teremetett világ újra az ő jóságos uralma alatt virágozzon. Jézus a kereszten meghalva kijelentette: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30), vagyis a megváltás beteljesedett. Jézus a kereszthalála és feltámadása által győzedelmeskedett a bűn és a halál felett. Ennek a győzelemnek a végső kinyilatkoztatása azonban még hátra van. A Biblia elbeszéli, hogyan halad előre Isten munkája a világ teljes helyreállításáig, hogyan ér Isten terve célhoz, s hogy milyen lesz ez a helyreállított világ. A Jelenések könyve utolsó fejezetei arról szólnak, hogy mi vár a teremtett világra, amikor Isten véget vet a történelemnek. Bár a Biblia több könyve is beszél arról, hogy mi Isten végső szándéka a teremtett világgal, és hogy megváltás története merre tart, de Isten országának legtisztább képét Fiának, Jézus Krisztusnak a személyében, szavaiban és tetteiben láthatjuk. A Jelenések könyve utolsó fejezetei Istennek ezt a végső tervét fedik fel. János apostol látomásában megjelenik az új ég és az új föld ígérete, amely teljesen tiszta lesz, mert sem a bűn sem a gonosz nem szennyezi be többé. A szent város, az új Jeruzsálem leszáll az égből a földre, ami arra utal, hogy Isten tökéletes rendje uralkodik ismét a földön. Amikor Jézus imádkozni tanította követőit, ezt a kérést is eléjük adta: „jöjjön el a te országot, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” (Mt 6:10). Isten mennyei lakóhelyének a földre szállása azt szemlélteti, hogy Isten országa eljön majd, és akarata a földön megvalósul mindörökké, úgy ahogyan az a mennyben mindig is volt. A teremtett világ és a Teremtő között helyreálló egységet és harmóniát szemlélteti tehát ez a drámai kép, hogy a menny, Isten lakhelye most ismét a földre jön. Isten együtt lakik majd az új földön az emberiséggel. Eltávolítja a bűnt, és annak minden következményét. Nem lesz többé halál, betegség és fájdalom, csak béke és harmónia.

   Isten újra olyan közel lesz hozzánk, mint azokban az ősi napokban, amikor Ádámmal és Évával együtt sétált az Éden kertjében. Az emberek közötti kapcsolatok is meggyógyulnak, és a szeretet uralkodik majd a földön. A teljes emberi élet megtisztul, és az emberen kívül a teremtett világ is részesül a bűn és a halál szolgaságából való felszabadulásnak az áldásaiból.

   Ez az új teremtésről szóló látomás Isten Kijelentésének a tetőpontja és egyben befejezése. Olyan ez mintha Isten mennyei tróntermének függönyét elhúznák a szemünk elől egy pillanatra. Láthatjuk azt a lelki, szellemi harcot, amely világunk történelmét mindvégig alakította, a harcot, amelyet saját földhözragadt nézőpontunkból eddig nem láthattunk. Erről a harcról a Biblia így ír: „Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.”  (Ef 6:12). Tudnunk kell, hogy amikor János apostol lejegyezte a Jelenések könyvét, a keresztyén gyülekezetek rettenetes üldöztetéseken mentek keresztül. Az akkor élő keresztyének számára úgy tűnhetett, hogy teljesen egyedül kell szembenézniük a gonosz erőkkel. János apostol azonban feltárja, olvasói előtt, hogy az evangéliumnak való ellenszegülés és a keresztyének üldöztetése mögött a sátán munkája áll. Az üldözött keresztyéneknek miközben a maguk helyén sok próbatételt szenvednek el a római hatóságok részéről, látniuk kell, hogy mindezek a háttérben valójában Isten és a sátán közötti kozmikus harc áll. A Jelenések könyvének üzenete, hogy Isten győzedelmeskedik, és aki hűségesen kitart, az részesül majd a végső dicsőségben. Még ha a jelenben kétségesnek is tűnik a saját csatájuk kimenetele, hinnünk kell abban, hogy Jézus uralma egykor teljes győzelmet arat majd. Nagy vigasztalást és reményt adott ez a könyv az üldözött és szenvedő egyháznak. Ügyük nincs elveszve, mert ők a győztes oldalán állnak. Azt az egyetlent követik, aki a történelem Ura, és aki minden ellenállást fel fog számolni, ők pedig osztozni fognak Krisztus győzelmében.

2.      Isten mindent helyreállít

   A Jelenések könyve 21. fejezete nem más, mint egy látomás a helyreállított világról, az új teremtésről, amelyben Isten mindent olyanná formál, amilyen az eredeti volt. Azt is látnunk kell, hogy ez a látomás talán nem mindenben egyezik mindazzal, amit mi emberek elképzelünk. A Jelenések Könyve nem azt a képet mutatja, amit mi szeretnénk vagy remélnénk az Isten tervével kapcsolatosan. A legtöbben úgy képzeljük, hogy az idők végén majd Isten ítéletet tart a világ felett, ez a gonosz világ megsemmisül, a jókat pedig Isten kimenti a pusztulásból, ők a mennybe jutnak. A föld tehát és a rossz emberek elpusztulnak, de a jó emberek tovább élnek egy láthatatlan, szellemi világban. 

   János apostol azonban itt azt mutatja meg nekünk, hogy Isten célja a megváltással nem más, mint az ő eredeti teremtett világának a helyreállítása a megújított földön. Ebben a helyreállított világban fognak Isten megváltottai feltámadt testben élni. A teremtett világ megsemmisülése helyett inkább annak helyreállításán van a hangsúly. Minderről azonban most még csak hiányos ismereteink vannak, azért mondja ezt Pál apostol: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.” (1Kor 13:11-12). Most tehát még nem látunk tisztán, de egy valamiben biztosak lehetünk: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2:9). Bárhogyan legyen is, tudjuk azt, hogy új életünket feltámadott testben fogjuk élni egy Isten által helyreállított jó és szép világban a vele való teljes közösségben.

   A Biblia szerint a teremtett világ helyreállítása mindenre ki fog terjedni. A jövőről alkotott képünk általában az ember megváltását állítja a középpontba. A Biblia azonban ezt tágabb nézőpontban tárja elénk, vagyis az egész teremtett világ tekintetében. A Jelenések könyvének a jövőről szóló látomása arra indít minket, hogy reménységgel várjuk a teljességet, a helyreállított teremtett világot.

   A megváltás hatásköre tehát az egész világra kiterjed. Miután Jézus legyőzte a bűnt a kereszten és feltámadt a halálból, az új teremtés elkezdődött. Péter apostol ezt a jó hírt adja tudtára az első pünkösdkor a jeruzsálemi sokaságnak: „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek. Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik, amiről Isten öröktől fogva szólt szent prófétái által.” (ApCsel 3:19-21).

3.      Újév, új kezdet

   A naptárunkban a mai nap piros betűvel van jelölve. Ez arra utal, hogy ez egy fontos és kiemelt nap. Egy újév kezdődik el. Ennek a napnak a fontossága azonban meg sem közelíti annak a dicsőséges korszaknak a kezdetét, amelyet Krisztus eljövetele fog megnyitni majd. Ha hívő embernek valljuk magunkat, akkor mi is várjuk Krisztus visszajövetelét. A Jelenések könyve végén János apostol egyetlen mondatban összegzi a jelenlegi világrend végét: „És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt.” (Jel 21:1). Aztán leírja az új ég és az új föld lélegzetelállító pompáját. Isten új rendje ez, amelyben: „Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni.” (Jel 21:3). Isten újra teljes közösségben lesz az övéivel. A Biblia Krisztus háromszor elhangzó ígéretével ér véget: „Íme eljövők hamar!” (Jel 22:7,12,20/a), valamint hívőknek az erre adott válaszával, amely így szól:  „Ámen. Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22:20/b).

   Egy újév kezdetén sok félelem és bizonytalanság is van bennünk a jövővel kapcsoltban. Egy mondás szerint: „Sose félj az ismert Istenre bízni az ismeretlen jövőt!”  Mi keresztyének azért nem félünk a jövőtől, mert ismerjük azt az Istent, aki kezében tartja nemcsak az időt és a jövőt, de az egész teremtett világot. Sőt Isten kegyelméből mi még az előttünk álló eseményekbe is betekintést kaptunk. Az újév kezdetén ezért is dicsérhetjük Istent a jövőre vonatkozó csodálatos tervéért, amit kijelentett nekünk, s ami által élő reménységünk lehet.

   Ha pedig mi már ismerhetjük Isten csodálatos tervét, akkor törekedjünk arra is, hogy ezt a tervet másokkal is megismertessük. Gondoljunk most azokra a barátainkra, családtagjainkra, szomszédokra vagy munkatársakra, akik még nem ismerték meg Jézust és nem kötelezték el magukat Isten ügye iránt. Ha mi részesei lehetünk Isten országának, nem szeretnénk azt, hogy ezek az emberek is ott legyenek velünk, hogy ők is részeseivé váljanak, az Isten újjáteremtett világának? Az újév egyben egy új kezdet lehetősége is. Imádkozhatunk ezekért az emberekért. Kérjük Istent, hogy bennünket is úgy formáljon, hogy alkalmassá legyünk az evangélium hirdetésére, hogy általunk mások is megismerhessék Isten országát.

    Az újév, új kezdet, annak kezdete is lehet, hogy még ma elkezdjük az Isten eljövendő országához méltó életet! Ha már tudjuk mit jelent az „új ég és új föld”, akkor örömmel várjuk örök otthonunkat és arra összpontosítunk. Az ige így buzdít erre bennünket: „Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.” (Kol 3.1-2). Ámen.

Hirdetések: 2023.01.01.

 

GYÜLEKEZETI ALKALMAINK:

Kedd 17:00 – Bibliaóra

Vasárnap 10:00 – istentisztelet

                  11:00 – konfirmációi felkészítés

 

EGYHÁZFENNTARTÓI JÁRULÉK:

Kérjük a gyülekezet tagjait, hogy az egyházfenntartói járulék befizetésével és egyéb adományaikkal legyenek szívesek támogatni az egyházközség fenntartását és működését!

 

HÁLAÁLDOZATUNK:

Isten iránti hálával köszönjük meg a Testvérek imádságait, szolgálatát és adományait, amelyekkel hozzájárulnak a gyülekezet működéséhez.

 

Adakozás, járulék befizetés banki utalással:

Bonyhádi Református Egyházközségű

71800013-11116264 (Takarék Bank)

(A megjegyzés rovatba kérjük, feltüntetni, hogy az utalt összeg „adomány” vagy „járulék”)

 

A 2022. ÉV STATISZTIKAI ADATAI:

 

- Keresztelő: 4

Szvorényi Hunor, Puskás Fernanda, Mészáros Róza, Matvon András Botond

 

- Temetés: 11

Reich József (87), Tóth Károlyné Pap Vilma (79), Bögner Ádámné Kurucz Gabriella (86), Kovács József (74), Solymár Miklósné Flesz Judit (85), Szabó László (65), dr. Márkus Lajosné Weckler Erzsébet (86), Tóth Árpád (82), Fábián Antalné Kovács Anna (89), Győrfi Vilmosné Székely Mária (79), Süli Attila (49).

 

- Konfirmáció: 5

Anta Nikoletta Erika, Dani Balázs, Hoffmann Botond, Keszler Kevin, Pörös Lili Kamilla

 

 

B. Ú. É. K! – Bízzad Újra Életed Krisztusra!

 

Ünnepi Istentiszteletek Bonyhádon:

 

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!

„Krisztus Betlehemben ezerszer megszülethet, elkárhozol, ha nem születik meg tebenned!” (Angelus Silesius)

 

Ünnepi Istentiszteletek Bonyhádon:

·       Dec. 24. Szombat 16:00 – Karácsony szenteste – istentisztelet, ünnepi műsor

·       Dec. 25. Vasárnap 10:00 – Karácsony 1. – ünnepi istentisztelet úrvacsorával

·       Dec. 26. Hétfő 10:00 – Karácsony 2.  – ünnepi istentisztelet

 

Ünnepi istentiszteletetek a szórványokban:

Felsőnána: december 25. Vasárnap 13:30 (Evangélikus templom)

Kéty: december 25. Vasárnap 14:30 (Evangélikus templom)

 

 

·       December 31. Szombat 16:00 – óévi ünnepi istentisztelet

·       Január 1. Vasárnap 10:00 – újévi ünnepi istentisztelet

 

 

B. Ú. É. K! – Bízzad Újra Életed Krisztusra!

Igehirdetés: 2022.12.25.

 

Milyen jelentősége van a neveknek?

Olvasmány: Mt 1:1-25

„Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:21-23).

 

   Ha el szeretnénk olvasni Jézus születésének a történetét, és fellapozzuk a Bibliát, az Újszövetség első lapján egy nemzetségtáblázatot találunk. Sokan talán meglepődve kérdik, hogy vajon miért éppen egy névsorral kezdi Máté evangélista a Jézus születéséről szóló beszámolóját? Számunkra, talán ma már nem sokat mondanak azok a nevek, amelyek Jézus családfájában szerepelnek. Nem értjük miért van itt az Újszövetség elején ez a sok idegen név, amelyet még kiolvasni is nehezen tudunk. Így pedig most, amikor mi karácsonyt ünnepelni gyűltünk egybe, vajon milyen üzenete lehet egy ilyen számunkra ismeretlen neveket tartalmazó családfának? Hogyan kapcsolódik ez a névsor a karácsony történetéhez? Mit akar nekünk Isten ezen keresztül üzenni?

   Jézus nemzetségtáblázata azonban nem véletlenül szerepel itt az Újszövetség elején. Nem más ez, mint egy híd a régi és az új között, amely az Ószövetséget kapcsolja össze az Újszövetséggel. A zsidó nép történetében négyszáz év telt el úgy, hogy Isten nem szólt, nem volt próféta, nem adatott kijelentés, így egyetlen új bibliai könyv sem keletkezett.

   Az Isten hallgatásának ezen ideje alatt nagy birodalmak emelkedtek fel és buktak el. Izrael népe olyan nagyhatalmak uralma alá került, mint Nagy Sándor és utódainak birodalma, majd pedig Róma következett. Ekkor azonban az Isten némaságának a nagy csöndjét egy különös esemény híre törte meg. Egy egyszerű zsidó nő, Mária, az Isten Szentlelkétől fogantatva egy fiúgyermeknek adott életet.  Egy olyan gyermek született, akihez hasonló még soha azelőtt nem jött a világra. Ennek a különleges születésnek az elbeszélést Máté evangélista úgy kezdi el, hogy egy nemzetségtáblázatot ad az olvasói elé, amely által egyben a Biblia egy új szakaszát nyitja meg, azt, amit mi ma úgy hívunk, hogy Újszövetség. Az evangélista tehát már az első leírt mondataival világossá szeretné tenni azt a szándékát, hogy Jézus érkezését az Ószövetség történeteihez kapcsolja. Ennek érdekében tehát először Jézusnak a származását mutatja be. Jézus zsidó volt, tehát Ábrahám leszármazottja. Ráadásul egy olyan zsidó családból származott, amely olyan neves személyeket tudott az ősei között, mint Dávid király és annak további utódai. Így az itt felsorolt, számunkra ismert és kevésbé ismert neveknek mind fontos jelentősége van. Mindezeket a neveket azért sorolja fel Máté evangélista, hogy igazolja azon merész állítást, mely szerint a gyermek, akinek a születéséről, most beszámol, nem más, mint az Ószövetségben megígért Szabadító. Héberül „Messiás”, görögül „Krisztus”, ami magyarul azt jelenti: „Felkent”, azaz az Isten által kiválasztott és Szentlelke által felhatalmazott király. A zsidó nép már évszázadok óta várta ennek a Szabadítónak az eljövetelét.

1.      Jézus családfája

   Miután a zsidó nép már évszázadok óta áhítozva várta a Messiás érkezését, sok emberi elképzelés és vágy is kapcsolódott ahhoz, hogy milyen lesz majd az a személy, akiben az Isten ígéretei beteljesednek. A legtöbben természetesen egy nagy uralkodóra gondoltak, egy dicsőséges királyra, egy győztes hadvezérre, aki majd egy szempillantás alatt megoldja minden gondjukat, elűzi a zsidó nép ellenségeit, megszabadítja népét, és béke, gazdagság és jólét lesz az országban. Amikor tehát Máté evangélista hozzálát, hogy beszámoljon Jézus születéséről, életéről és munkájáról, akkor tisztába van azzal is, hogy sokan majd kétkedve fogadják a szavait. Nyilvánvaló, hogy a zsidóság nagy része meglepődik majd a hír hallatán, hogy a régóta várt Messiás Király nem más, mint egy názáreti ács fia. Máté evangélista erre a kétkedésre számítva kezdi beszámolóját Jézus családfájának bemutatásával.

   Jóllehet a hosszú névsorokat tartalmazó családfák nem tartoznak a legérdekesebb olvasmányok közé, mégis mielőtt megismerkednénk Jézus születése történetével, az evangélium a messzi múltba vezet vissza minket. Jézus személyének és életének megértéséhez ismernünk kell a gyökereket. A zsidók rendkívüli fontosságot tulajdonítottak a származásnak, ezért sokat foglalkoztak a családfákkal. Ha valóban Jézus az Ószövetségben megígért Messiás, akkor azt a származásának is igazolnia kell.

   Máté evangélista így a zsidó nép ősatyjától, Ábrahámtól vezeti le Jézus származását. Tudnunk kell, hogy Ábrahám volt az, aki először ígéretet kapott Istentől arra nézve, hogy az ő családjából fog származni a Messiás: „A te utódod által nyer áldást a föld minden népe.”  (1Móz 22:18). Majd Isten ezt az ígéretét Dávidnak is megerősítette: „Az ő utódai közül tette Isten Izráel üdvözítőjévé Jézust, ígéret szerint.”  (ApCsel 13:23). A zsidó nép királyai hosszú időn át Isten ígérete szerint Dávid király útódai közül kerültek ki. De Isten azt is megígérte Dávidnak, hogy az ő utódai közül kerül majd ki a végidők Messiás királya is.

   Így Dávid utódain át eljutunk egészen Józsefig, Mária férjéig. Jézus leszármazásának bemutatása után Máté evangélista elbeszéli Jézus földi életének történetét, de továbbra is gyakran idézi az Ószövetséget, újra és újra emlékeztetve olvasóit: „hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak.”  (Mt 2:23).

   Jézus családfájának bemutatásával kezdődik tehát az Újszövetség, rávilágítva a régi és az új közötti összefüggésre. Az evangélium így Jézus gyökereinek a bemutatásával kezdődik. Jézus a régen várt messiás király, akinek eljövetele a több évszázados várokozás végét és az ígéretek beteljesedését jelentette. Az Újszövetség első mondata tehát ez: „Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve.” (Mt 1:1). Ez a kezdés azonban több mint csupán nevek felsorolása, mert a „nemzetség” szó görög megfelelőjének, a „geneszisz” szónak a jelentése ez: „kezdet”. Az Ószövetség első könyve az idegen nyelvű Bibliákban a „Genezis” címet viseli. A Mózes első könyve ugyanis ezzel a mondattal kezdődik: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (1Móz 1:1). Ez a könyv beszéli el nekünk az egész világegyetem és az ember teremtésének a történetét, a világ kezdetét. Így tehát az Újszövetség első mondata arra mutat rá, hogy Jézus eljövetele pedig az „új teremtés” kezdetét jelenti.

   Krisztus eljövetele azonban nem csupán a zsidók számára volt fontos, hanem a föld összes népe számára jelentőséggel bír. Jézus nemzetségtáblázatát olvasva olyan személyek nevét is megtaláljuk, akik nem voltak zsidók, hanem, pogányok voltak. Támár, Ráháb, Ruth, és Úriás felesége, vagyis Betsabé, mind-mind idegen, azaz pogány asszonyok voltak, akik mégis részesei lettek Isten tervének. Ezek az asszonyok Izráel történetének korfordulóit is jelölik: Júda, mint a törzs atyja és Támár, a honfoglalás és Ráháb, Ruth, mint Dávid király nemzetségének ősanyja, Betsabé, Dávid király felesége. Így Jézus nemcsak Dávidnak és Ábrahámnak, hanem Ádámnak is a leszármazottja. Ez pedig arra való utalás, hogy Jézus Krisztus az új Ádám, aki Isten szándékát majd céljához juttatja.

2.      Mit jelent a Jézus név?

   A neveknek mindig is jelentőségük volt. Voltak korok, amikor egy-egy öröklődő családnév sok mindent elárult annak viselőjéről: szülőhelyet, nemzetiséget foglalkozást, jellemvonást, testalkatot. A bibliai személynevek beszélő nevek, amelyek sokszor egy teljes mondatból rövidültek le egy szóvá. Ezek a nevek gyakran a viselője küldetését, végrehajtandó feladatát is magukban hordozták. Józsefnek pl. az angyal ezt üzeni a jegyesével és a születendő gyermeke nevével kapcsolatosan: „Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből.” (Mt 1:21).

   Jézus neve tehát kiemelkedik a bibliai beszélő nevek sokaságából. Jézus esetében ugyanis tökéletesen érvényesült a „nomen est omen” vagyis a „nevében a sorsa”, vagy „a név maga az ember” mondás. Ő pontosan az, akinek hívjuk. Jézus, azaz szabadító, megmentő, bajból kisegítő, üdvözítő. A héber „Jehosua” magyarul azt jelenti: „Jahve megszabadít”. Jézus személyének lényege, életének tartalma és neve egybeesik.

   Jézus neve üdvözítő név, mert bűneinkből Ő szabadít meg minket az üdvösségre. Azt jelenti, hogy nincs üdvösség megváltás nélkül, Jézus Isten Bárányaként elhordozta a világ bűneit. A legnagyobb jót, az üdvösség ajándékát, a megváltás poklán keresztül Ő szerezte meg nekünk.

   Másrészt benne van Jézus nevében az is, hogy nincs megváltás üdvösség nélkül. A legnagyobb rossz a legfőbb jóra fordult át. Ezt a sorsdöntő fordulatot a Jézus emberfeletti ereje valósította meg. A kegyelem gazdagsága feszül az üdvözítés csodájában!

   Jézus Krisztust az ismeri fel igazán, aki ki tudja mondani, hogy Ő a szabadító és „semmilyen üdvösség másban nem keresendő, sem nem található”. Csak Jézus képes üdvösséget szerezni, mert az ember maga képtelen erre, ahogyan azt a zsidó nagytanács előtt Péter is megvallotta: „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnének.” (ApCsel 4:12)

3.      Mit jelent az Immánuel név?

   Az evangélium egy másik, kevésbé ismert nevét is megemlíti Jézusnak, ez az Immánuel. Ez a név egy ószövetségi prófécia beteljesedése: „Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuelnak nevezi majd el.” (Ézs 7:14). Az Immánuel szó jelentése: „Velünk az Isten!” Mind az Ó, mind pedig az Újszövetség embere megtapasztalhatja azt a kegyelmet, hogy az Isten velünk van. Minden időre kiterjed jelenléte. Az Immánuel névben benne van a múlt és a jövő, így valósítva meg az Isten által elkészített jelent, melyben kegyelméből élhetünk.

   Az Ószövetségben is találkozunk az Immánuel kifejezéssel. Ott egy ítélet kapcsán merül fel a kifejezés. Áház király félt az Isten győzelemre mutató jelétől, inkább bízott Jeruzsálem haderejének erősségében. Nem volt képes csak az Immánuelben bízni. Ezért ítéletet vett magára s népére.

   Az Újszövetségben pedig egy áldott jövendölés okán, mint örömüzenet jelenik meg az Immánuel név. Jézus Krisztus neve, aki Isten Fiaként jött a földre, közöttünk lakozott és nekünk kegyelmet hozott. Minden idő egy jel és minden jel egy felismerése az Immánuel üzenetének.

   Velünk az Isten, de mikor is? Minden napon a világ végezetéig. Az adventi időszak nem a semmittevő várakozás időszaka, hanem éppen ellenkezőleg, a cselekvés előkészítésé. Áldott várandóságból áldott pillanat lett Krisztus emberré léte, aki ma is alapja kell, hogy legyen adventünknek.

   Máté tehát rögtön az evangéliuma elején, az első lapon azt mondja, hogy Immánuelnek fogják hívni őt, ami azt jelenti, velünk az Isten. Az evangéliumának az utolsó lapján, az utolsó fejezetében pedig azt mondja Máté, hogy a feltámadott Jézus ezt a parancsot adta tanítványainak: „menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet és íme én veletek maradok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20).

   Az első fejezet: tehát ezzel kezdődik: „Velünk az Isten”. Az utolsó fejezet pedig ezzel zárul: „Velünk az Isten”.

4.      A név, ami mindennél hatalmasabb

   Jézus neve a Biblia szerint egyedülálló név, amely mindennél hatalmasabb. Pál apostol így ír erről: „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2:9-11). Isten neve a zsidó gondolkodás szerint szent név volt, amit kimondani sem mertek. Itt pedig már Jézus mondja azt, hogy ő az, akinek a nevére az egész világ, az üdvözültek serege, az angyalok, de még az alvilági erők is térdre borulnak és Istennek kijáró tiszteletben részesítik őt.

   Nagy kiváltságunk, hogy mi ismerhetjük és segítségül hívhatjuk ezt a nevét. Pál apostol ezért így szólítja meg a korinthusi gyülekezet: „A Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken.” (1Kor 1:2). A jeruzsálemi ősgyülekezetről pedig azt olvassuk, hogy a próbatételek és üldöztetés idején így imádkozott Istenhez: „Nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által.” (ApCsel 4:30). Péter apostol a pogány Kornéliusz századosnak így beszél Jézusról: „Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.” (ApCsel 10:43). Jézus neve az a mindennél hatalmasabb név, amit mi is segítségül hívhatunk. A próbatételek és a nehézségek idején is számíthatunk az ő erejére. Ez a név az, amely által ma is csodák történhetnek. Ez a név az, mely által ma is emberi életek változhatnak meg, amely által van bűnbocsánat és üdvösség.

   A keresztyének már tudják, hogy Jézus neve mindennél hatalmasabb, de a Biblia szerint egykor majd az egész világ meg fogja tudni ezt és magasztalni fogja az ő nevét. A Jelenések könyve így ír erről: „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás!” (Jel 5:12). Ma azért adunk hálát, hogy Jézus eljött hozzánk, hogy „Szabadítónk” legyen, mert az ő neve is ezt jelenti. És ő az „Immánuel” is, aki által az Isten valóban velünk van, ezért mindig és mindenhol segítségül hívhatjuk őt. A Zsoltáros szavai így buzdítanak bennünket: „Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt!” (Zsolt 105:1). Ámen.