·
Milyen ennek a hivatalnak a jellege?
Presbiternek lenni nem díszállás, hanem szolgálat!
Szolgálat Istennek és a gyülekezetnek. Legnagyobb dicsérete az, hogy – Isten
munkatársaként – részt vehet Isten országának építésében. Nem azért presbiter,
hogy valaki legyen, hanem azért, hogy valamit tegyen.
Péter apostol a már idézett helyen így summázta a
presbiterek feladatát: „Legeltessétek az Istennek köztetek lévő
nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút
nyerészkedésből, hanem jóindulattal: sem nem úgy, hogy uralkodjatok a
gyülekezeteken, hanem mint példaképei a nyájnak.” (1Pét. 5,2-3)
·
Mi a presbiteri tisztség célja?
A gyülekezet tagjai együttesen Krisztus teste. Ebben a
testben minden tagnak megvan a maga helye: az egyiknek ilyen adománya van, a
másiknak meg olyan. Különbségek vannak. „Ha az egész test szem, hol a hallás? Ha az
egész hallás, hol a szaglás?” (1Kor. 12,17).
A gyülekezet tagjainak, az Istentől kapott változatos
ajándékok birtokában, együtt kell szolgálniuk az Urat. Ebből a célból „ki-ki kötelességének ismerje, hogy
Istentől nyert ajándékait készséggel és örömmel a többi tag javára és
üdvösségére fordítsa” (Heidelbergi Káté, 55). A mi Urunk Jézus Krisztus élő
gyülekezetet akar, amely növekedik hitben és szeretetben. Olyan gyülekezetet
akar, amely minden tekintetben Benne, a Krisztusban növekedik, Aki a Fő. (Ef.
4,15) Ebben a folyamatban a presbiterek feladata, hogy intsék, buzdítsák és
vezessék a gyülekezet tagjait. Céljuk az, hogy felkészítsék a szenteket a
szolgálat végzésére. Krisztus testének építésére, amíg eljutunk mindnyájan a
hitnek és az Isten Fia teljes megismerésének egységére. (Ef. 4,12-13)
I.6. A PRESBITEREK MUNKÁJA
Az apostol búcsúszava az efézusi vénekhez: „Viseljetek
gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben önzőivé tett titeket a
Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, melyet tulajdon vérével
szerzett.” (Csel. 20, 28)
·
Mi hát a presbiter legelső
feladata?
Legelőször is a presbiternek szorgalmasan kell
olvasnia a Szentírást és gyakorolni magát Isten szolgálatában. Ha nem nyújt jó
példát a nyájnak, akkor saját munkáját akadályozza.
Csakúgy, mint a diakónusnak, a presbiternek is meg
kell őriznie a hit titkát, tiszta lelkiismerettel (Tim. 3, 91). Állandóan meg
kell vizsgálnia, és helyre kell igazítania magát, annak tudatában, hogy mit
kíván meg tőle ez a tisztség (1Tim. 3,1-7; 2Tim. 20,24,25; Tit. 1,6-9),
valamint annak nyomán, hogy mit tartalmaznak a Szentírásnak az Isten népét
pásztorlókra vonatkozó részei (pl. Ez. 34,1; Pét. 5,1-4).
·
Melyek a presbiterek
kötelességei a gyülekezetben?
a) Mint a nyáj pásztora, gondozza a gyülekezetet.
b) Mint az Isten házának szolgája, vezesse a
gyülekezetet.
c) Mint a hit őrzője, védje a gyülekezetet.
·
Hogyan gondozza a presbiter
a nyájat?
Gondja legyen arra, hogy a gyülekezet minden tagja
rendesen viselkedjék a hitvallásban és az életvitelben, híven az evangéliumhoz.
Hűségesen látogassa Krisztus gyülekezetének tagjait, Isten Igéjével
vigasztalva, intve és tanítva őket. Feddje meg mindazokat, akik elhajlanak az
igaz hittől vagy rendetlenül élnek, s képességei szerint őrködjék a
sákramentumok helyes kiszolgáltatásán. A presbitériummal egyetemben gyakorolja
a keresztyén fegyelmet azok fölött, akik kitartanak bűneikben.
·
Milyen fontos módszert
ismerünk Isten népének pásztorlásában?
Először is a presbiteri látogatásokat a hívek
otthonaiban. Pál nemcsak tanított és prédikált a nyilvánosság előtt, hanem
házról házra is járt (Csel. 20,20), mindenkit egyenként intve (Csel. 20,33). A
pásztor sem várja meg, míg juhai maguktól jönnek oda hozzá, hanem utánuk megy,
s megkeresi őket. Ebben különbözik a tisztségviselő a hivatalnoktól!
A presbiternek tehát el kell mennie a hívek
otthonaiba. Nem azért, hogy rendőr módjára „szemlét tartson”, s azért sem, hogy
házi istentiszteletet tartson, hanem inkább, hogy presbiteri minőségében
személyesen keresse fel őket. Presbiteri minőségében: rajta keresztül ugyanis
maga a Jó Pásztor, Jézus Krisztus gondozza a nyájat. Ily módon Krisztus belép
népének mindennapi életébe. Akkor jön el hozzájuk, amikor élnek és szenvednek,
nevetnek és sírnak, beszélgetnek és énekelnek. Oda lép be, ahol szól a tévé és
nyitva áll a pálinkásüveg. Betegágy és halálos ágy mellett áll meg. Nehézségek
és problémák közé érkezik, remény és kétség közé. Pál apostol az egész nyáj
gondviselésével bízta meg a véneket (Csel. 20, 28). Senkit sem mellőzhetnek;
még azokat az otthonokat sem hagyhatják ki, ahol a munka nehéznek ígérkezik,
vagy annyira elidegenedtek már az egyháztól, hogy a presbiter szó jelentését
sem ismerik. Különösen a „nehéz esetekben világlik ki, hogy ki az igazi
tisztségviselő, azaz kicsoda a valódi szolga! Jézus Krisztus szolgája. A
paplakot sem kellene kihagyni. Ott is Isten gyermekei küszködnek a maguk
nehézségeivel: élő-e még az Ige a lelkipásztor számára, hiszen annyit kell vele
„hivatalból” foglalkoznia. S hogyan viseli el a családja a családfő szüntelen
elfoglaltságát?
Másodszor az, hogy a gyülekezet tagjainak a számon
tartása keretében meglátogatja őt kórházban, ápolási intézményben, idősek
otthonában is. Szükség esetén felveszi a kapcsolatot a hozzátartozókkal,
segítséget nyújt az ápolási anyagok beszerzésében, vígasztalást ad az Ige
eszközeivel az elesett ember számára.
·
Mi legyen a látogatás tartalma?
Vigasztalás, bátorítás és intés, ahogyan a helyzet
megkívánja. A gyengéket segíteni kell, az ingadozókat bátorítani és a
rendetleneket inteni, mégpedig lankadatlan türelemmel a tanításban (1Thess.
5,14; 2Tim. 4,2). A betegeket – a kórházban fekvőket is – vigasztalni kell, az
ifjakat pedig arra bátorítani, hogy éljenek a konfirmációkat tett fogadalmukhoz
híven. A hitehagyottakat (Róm. 16, 17) vagy rendetlenül élőket (1Kor. 5)
figyelmeztetni kell bűneikre, s – szükség esetén – el kell tiltani az Úr
asztalától, vagy ki kell rekeszteni a gyülekezetből (Heidelbergi Káté, 82, 85).
Az elvilágiasodásnak ellent kell állni. Mindezekért a presbiternek ismernie
kell a gyülekezet tagjait, férfiakat, nőket, fiúkat és lányokat, életmódjukkal
egyetemben, s figyelmesen meg kell hallgatnia őket, mégpedig nemcsak a
szavaikat hallva meg, hanem azt is megértve, ami azok mögött van. Ha szükséges,
a presbiter olvasson fel az Igéből és imádkozzék. Ha vannak a gyülekezetben női
presbiterek, ők különös felelősséget kell, hogy érezzenek a gyülekezet
nőtagjainak a gondozásában, hiszen azok bizalommal csak nők felé tudnak
megnyílni, problémáikról vallani.
·
Mi a presbiter teendője
Isten házának szolgájaként?
Ügyelnie kell arra, hogy a gyülekezetben minden
békésen és jó rendben történjék, Krisztus parancsolata szerint. Ide tartoznak
az egyház anyagi ügyei is, ám ezek kezdésében nem a szabályok szigorú betartása
az igazán lényeges, hanem az, hogy az egyházat Krisztus Igéje kormányozza,
életét pedig Krisztus békéje kell jellemezze. Továbbá az is a presbiter –
elsősorban a gondnok – kötelességeihez tartozik, hogy bárkit megakadályozzon a
presbiteri tiszt betöltésében, ha nem törvényes megválasztás alapján ölti fel e
tisztséget. A presbiternek lehetősége van arra, hogy építő észrevételeivel
támogassa a lelkipásztort az igehirdetés szolgálatában.
·
Hogyan őrködjék a presbiter a hit tisztaságán?
A hit és a lelkipásztori munka tisztaságának megőrzése
érdekében semmiféle idegen tanítást nem szabad megengedni, a gyülekezetet pedig
minden tekintetben építeni kell. Pál apostol arra intette a véneket, hogy ne
engedjenek gonosz farkasokat a Krisztus nyája közé (Csel. 20,28-31). Annak
érdekében, hogy a presbiter megvédelmezhesse a gyülekezetet minden hamis
tanítástól, otthonosnak kell lennie az Igében, s ismernie kell az egyház
hitvalló iratait: a Heidelbergi Kátét és a Második Helvét Hitvallást.
I.7. A PRESBITEREK EGYÜTTMŰKÖDÉSE A LELKIPÁSZTORRAL,
EGYMÁSSAL ÉS A GYÜLEKEZET TAGJAIVAL
·
Mi a tisztségviselők együttműködésének alapja?
A tisztségviselők szolgálata nem egyszemélyes ügy. A
presbiter a presbitérium tagja (1Tim. 4,14). Ez az egy vagy több lelkészből,
valamint a vénekből álló testület együtt felelős a gyülekezetért, az Isten
házának gondozásáért és a hit tisztaságéért. A lelkipásztorok és a vének nem
versenytársai egymásnak, hanem „szolgatársai” és „testvérei” az egy Úr szolgálatában.
A tisztségviselők „rangjuk” tekintetében egyenlők. Krisztus szava szerint: „Ti
pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus;
ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit e földön;
mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. Hanem aki a nagyobb közöttetek,
legyen a ti szolgátok”. (Mát. 23 8-11) Az egyházi tisztségviselők abban
különböznek a világi hatóságoktól, hogy a pogányokon uralkodnak királyaik, és
akik hatalmaskodnak rajtuk, azok jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így
cselekedjetek, „hanem aki a legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki
legkisebb; és aki fő, mint aki szolgál.” (Luk. 22,25-26) Mindenféle hierarchia
rossz: a lelkipásztor nem a presbiter küldönce, de a presbiter sem a
lelkipásztor segédje!
·
Hogyan segíthetik egymást a presbiterek?
A terhek és feladatok egyenlő elosztásával. Minél
becsületesebb az elosztás, annál kisebb a hierarchia (alá- és fölérendeltségi
viszony) kialakulásának veszélye. Az is helyes, ha a tisztségviselők
barátságosan tanácskoznak a közös szolgálatra vonatkozó dolgokban.
Meg kell állapodnia a gyülekezetben végzendő lelki
munka tartalmát és módját illetőleg, s ehhez aztán mindenkinek tartania is kell
magát. Beteg, idős és fiatal hívek, különleges nehézségekkel küszködők vagy
nyíltan bűnben élők a tisztségviselők különös figyelmét érdemlik. A
presbitériumban mindenki jó szívvel működik együtt a többivel, nem húzódozva a
felelősségtől: minden presbitert köt a testület által jogosan hozott és Isten
Igéjével, valamint az egyház hitvallásával nem ellenkező döntés; ha a testület
nehéz döntések előtt áll, a presbiternek sem gyávaságból, sem képmutatásból nem
szabad távol maradnia; ki-ki amit jónak vél, vallja meg bátran! A döntést
követően azonban minden presbiternek követnie kell a presbitérium határtozatát,
még akkor is, ha személy szerint előzőleg nem értett egyet vele.
·
Hogyan segíthetik a presbiterek a lelkipásztort?
Gondoskodniuk kell arról, hogy a lelkipásztornak
meglegyenek az anyagi lehetőségei munkája jó végzéséhez.
Baráti észrevételekkel segítsék szolgálatát. Ezért
kísérjék figyelemmel igehirdetői, lelkigondozói és hitoktatói működését
Igehirdetés tekintetében a presbiterek a következő
szempontokra ügyeljenek:
·
elég változatos-e a textusok
felvétele: „az Isten teljes akarata” (Csel. 20 27) kiderül-e az
igehirdetésekből?
·
van-e oktatás, biztatás,
vigasztalás és feddés a prédikációkban?
·
megérti-e a gyülekezet minden
egyes prédikációból, hogy Isten kicsoda kíván lenni a számára?
·
szóba kerülnek-e a gyülekezet
aktuális nehézségei és bűnei?
·
felelősséggel magyarázza-e a lelkész
az Igét?
·
Elegendő-e, ha a presbiterek csak magukban keresik fel
a híveket?
A presbitérium, mint testület, felelős a gyülekezet
gondozásáért. Azért a gyülekezet minden tagját – a presbitérium által
megszabott gyakorisággal – két-két tisztségviselőnek meg kell látogatnia; vagy
a lelkésznek, egy presbiter kíséretében, vagy pedig két presbiternek. Ezek a
párok a presbitérium nevében, annak megbízásából látogatják a gyülekezetet. A
presbitérium határozza meg, hogy ezekről a látogatásokról mit kell és mit nem kell
jelenteni.
Az, hogy két-két tisztségviselőnek kell mindenüvé
ellátogatnia, abból az igei szabályból következik, hogy két vagy három tanú
szavával lehet érvényes egy ügy (5Móz. 19,15). Az ilyen páros látogatásokon
kívül hasznos lehet, ha a presbiter – szükség esetén – egyedül is visszamegy
oda, ahol bizalmasabb légkörben vigasztalhatja, bátoríthatja vagy feddheti meg
a gyülekezet tagjait.
Forrás: Presbiteri kézikönyv: 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése