100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 66.
Az ígéret földje határán
Olvasmány: 5Móz 4:1-49
„Őrizkedj
azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját
szemeddel láttál, és ki ne vesszenek emlékezetedből, amíg csak élsz! Ismertesd
meg azokat fiaiddal és unokáiddal is; azt a napot, amelyen ott álltál
Istened, az ÚR előtt a Hóreben, ahol ezt mondta nekem az ÚR: Gyűjtsd ide hozzám
a népet, hogy meghallgassa igéimet, és megtanuljanak félni engem mindenkor,
amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is.” (5Móz 4:9-10)
A
pusztai vándorlás negyven éve után, amikor a lázadó nemzedék utolsó tagja is
meghalt, eljött az idő, hogy az új nemzedék végre birtokba vegye az ígéret
földjét. Nyilvánvaló volt azonban, hogy ennek az új nemzedéknek sem lesz könnyű
dolga. Rájuk épp úgy vonatkoznak az Istennel kötött szövetség törvényei, ahogyan
az előző nemzedékre is vonatkoztak. Az Isten által nekik ígért föld a számukra
épp úgy magában rejti a lehetőséget a megpihenésre és azoknak az ígéreteknek a
beteljesítésére, amelyeket egykor Ábrahámnak adott Isten. A Mózes 5. könyve
azokat a beszédeket adja elénk, amelyeket Mózes az ígéret földje határán
intézett a néphez. Maga Mózes nem mehetett be az ígéret földjére, de beszédei
által igyekezett a népet felkészíteni arra. Isten népe ekkor még csak az ígéret
földjének a határán volt, de már készültek a bemenetelre. Ez a szituáció adja
az egész helyzetnek a drámai erejét.
Izrael
népe előtt kitárulkozott az áldás lehetősége, és egyben eljött a döntés
pillanata is. Nagy lehetőség, és egyben nagy kihívás pillanata ez: ha
engedelmeskednek Istennek, akkor bemehetnek az ígéret földjére és az Istennel
kötött szövetség szerint élve annak minden áldásában és ajándékában
részesülhetnek.
Mózes
beszédei egy olyan társadalmat vázolnak fel, amely egyedül Isten uralma alatt
áll és egy olyan népet, amely a szövetség által mindenben Istenhez kötődik. Az
ígéret földjének határán ezt a szövetséget újítják meg. Mózes először röviden
áttekinti az izraeliták történelmét, különösen is azt a negyven évet, amióta
elhagyták a Sínai-hegyet. Emlékezteti népét a fontos tanulságokra, amelyeket
szüleik tapasztalataiból meg kellene tanulniuk. A jövőjük és boldogságuk
egyedül azon múlik, hogy teljes szívükből szeretni fogják-e az Urat és
szolgálják-e Őt. Mózes ezek után részletesen újratárgyalja a Törvényt,
emlékezteti az izraelitákat a Tízparancsolatra és erőteljesen buzdítja őket
annak megtartására. Az Úr szeretné Izraelt az élet minden területén vezetni,
hiszen csak így lehet az ő népe a világosság a nemzetek számára. Nincs az
életének egyetlen olyan területe sem, amire azt mondanánk, hogy az nem tartozik
Istenre. A vallás nem lehet magánügy, mert az Úr azt akarja, hogy Törvénye a „Tóra”,
azaz „tanítás, útmutatás” átjárja népe életének minden részletét. Isten szava
adja meg az ember magánéletének is a kereteit éppúgy, mint a közügyeknek. Isten
Törvénye kell, hogy formálja népének a gondolatait, cselekedeteit, életük
minden napját. Isten uralma a közéletre és a családi életre egyaránt kiterjed.
1. Mózes lelkesítő
beszéde
Négy
évtizeddel az egyiptomi kivonulás után Izrael népe elérkezett az ígéret
földjének a határához. A korábbi hitetlen és Isten ellen zúgolódó nemzedék
tagjai már mind elhullottak a pusztában. Az új nemzedék tagjai pedig izgatottan
várták, hogy bevonulhassanak az ígéret földjére és végre birtokukba vehessék
azt. Számukra Egyiptom és a rabszolgaság már csak halvány gyermekkori emlék
volt. Az új nemzedék saját kulturális identitással rendelkezet, ők már nem
kötődtek Egyiptomhoz és nem is vágytak oda vissza.
Az
ígéret földje határán az idős Mózes három fontos beszédet tartott. Ez volt az
utolsó lehetősége, hogy még egyszer tanácsolja és lelkesítse a népet, amelyet
negyven mozgalmas éven át vezetett a pusztában. Mózes szenvedélyesen beszélt
népéhez, könnyeivel küszködve, lépésről lépésre haladva elevenítette fel népe
történelmét. Beszédét személyes emlékek, illusztrációk és hirtelen
érzelemkitörések tarkították.
A
ma olvasott igeszakaszban Mózes arra a nevezetes napra emlékezik vissza, amikor
Isten a szövetséget szerezte a Sínai-hegyen. Fennhangon idézi fel a fekete
felhőket, a mélységes sötétséget és a lobogó tüzet. Isten semmiféle alakot nem
öltött magára, ezért tehát Mózes is figyelmezteti az izraelitákat, hogy ők már
ne kövessék el azt a hibát, amelybe szüleik beleestek, amikor aranyból öntöttek
maguknak bálványt. Mózes újra és újra igyekszik hangsúlyozni a lecke tanulságát,
amit a pusztában tanultak. De a figyelmeztetésen túl Mózes arra is buzdítja az
izraelitákat, hogy vegyék komolyan egyedülálló elhívásukat, amelyet mint nemzet
kaptak Istentől. Ha követik Isten törvényét, akkor a szövetség bőséges
áldásokat tartogat a számukra, zavartalan békességet, egészséget és jólétet. Ha
hűségesek maradnak az Istennel kötött szövetségükhöz, akkor a többi nép majd
felfigyel rájuk és meg akarja ismerni őket. Mózes csodálattal szemlélte
mindazt, amit Isten az izraelitákért tett. Utolsó beszédében ezt a hálát és
csodálatot adja tovább a következő nemzedéknek.
Mózes
így intette a népét: „De vigyázz, el ne feledkezz Istenedről, az
ÚRról, megszegve parancsolatait, törvényeit és rendelkezéseit, amelyeket ma
megparancsolok neked! Amikor jóllakásig eszel, szép házakat építesz, és azokban
laksz, amikor marháid és juhaid megszaporodnak, lesz sok ezüstöd és aranyad,
és bővében leszel mindennek, akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne
feledkezz az ÚRról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a
szolgaság házából!” (5Móz 8:13-14). Az emlékezés nagyon fontos téma az
egész Szentírásban. A bibliai szerzők állandóan arra szólítják fel Isten népét,
hogy emlékezzenek az ő hűségére. Figyelmeztetik a nemzetet, hogy emlékezzenek
az Úrra, és forduljanak hozzá. Ezzel szemben az Urat arra kérik, hogy ne
emlékezzen a bűnre, hanem inkább éreztesse és árassza ki áldását. Isten népének
az életében az emlékezés elmulasztása a bűn és a lázadás ördögi körét indítja
el. Amikor a nép megfeledkezett Istenről, akkor mindig sok bűn jelent meg az
életükben. A Bibliában újra és újra azt látjuk, hogy milyen feledékeny Isten
népe. Képtelenek szilárdan Isten ígéreteire támaszkodni. Elfelejtik Isten
jóságát. De Isten ismeri népe korlátait, ezért továbbra is kegyelmét árassza ki
rájuk. Ezért gondoskodik Isten eszközökről, hogy segítsen bennünket a mi emberi
gyarlóságainkban. Ezért adta nekünk Isten az ő Szentlelkét, ahogy erről maga az
Úr Jézus tesz bizonyságot „A Pártfogó
pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket
mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” (Jn 14:26). A
jó hír a számunkra az, hogy Krisztus emlékszik a szövetségre, amelyet velünk
kötött és ő közbenjár értünk akkor is, ha mi hűtlenkedünk: „Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat,
akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.” (Zsid 7:25). Ha Mózeshez
hasonlóan mi is visszatekintenénk magyar népünk vagy egyházunk történelmére,
vajon mi milyen tanulságokat vonnánk le? Érdemes olykor számba venni mindazokat
a dolgokat, amelyekért hálásak lehetünk Istennek.
2. A siker veszélyei
A
siker legnagyobb veszélye pont akkor jön el, amikor célba érünk. A legnagyobb
kísértés épp akkor fenyeget minket, amikor megkapjuk, amit akarunk. A szegény
és a nélkülöző ember ritkán szokta megtagadni Istent. Ellenben a gazdag és
sikeres ember annál gyakrabban. Alekszandr Szolzsenyicin a következőket mondta:
„Amikor rosszul állnak a dolgaink, nem
szégyelljük Istenünket. Olyankor szoktuk szégyellni őt, amikor jól mennek a
dolgaink” Az író így indokolja meg azt, hogy miért épen egy szibériai
koncentrációs táborban tanult meg imádkozni. A letartóztatása előtt, amíg jól
ment a sora, csak ritkán jutott eszébe Isten.
Tulajdonképpen
ugyanerről beszél Mózes is a búcsúbeszédében. Az izraeliták a pusztai vándorlás
hússzú ideje alatt megtanultak Istenre hagyatkozni. Minden egyes nap Isten gondoskodására
voltak utalva, hogy élelemhez és vízhez jussanak. Most azonban, amikor már az
ígéret földjenek a határához érve ott álltak a Jordán partján, egy még nehezebb
hitpróba várt rájuk. Mózes jobban féltette népét az eljövendő jóléttől, mint a pusztai
nélkülözéstől. Az ígéret földjén, ezen a patakokban, gyümölcsfákban és más
értékes kincsekben bővelkedő földön Izrael fiai könnyen megfeledkezhetnek
Istenről, és maguknak tulajdoníthatják sikereiket.
Ezért
buzdítja Mózes a népet újra és újra így: „Emlékezzetek!”
Izraelnek emlékeznie kell az egyiptomi rabszolgaság napjaira, és arra is,
ahogyan Isten megszabadította őket. Emlékezniük kell a megpróbáltatásokra, ami
a sivár pusztaságban várt rájuk, de Isten hűségére is, amelyet ott tapasztaltak
meg. Emlékezniük kell különleges elhívásukra, amely arra figyelmezteti őket,
hogy milyen nagy becsben tartja őket Isten.
Mózesnek
tehát alapos oka volt az aggodalomra. Isten világosan elmondta nekik, hogy mi
történik majd a jövőben: Mert beviszem őt arra a tejjel és mézzel folyó
földre, amelyet esküvel ígértem meg atyáinak. Eszik, jóllakik, meghízik, és
mégis más istenekhez fordul – azoknak szolgálnak, engem pedig megvetnek –, és
megszegi szövetségemet.” (5Móz 31:20).
Azért
kell minderre emlékezniük, hogy amikor majd jólétben élnek, akkor sem felejtsék
el mindazt, amit a pusztai vándorlásnak a megpróbáltatásai által megtanultak. A Biblia leírásából
majd az is kiderül, hogy mindaz, amit Isten előre megmondott, és amitől Mózes
óva intette az izraelitákat, valóra vált. Az ígéret földjére való bevonulás
után a nép hűtlenné vált Istenhez és jóvátehetetlenül megszegte a szövetséget.
Így végül a jólét és boldogság helyett szolgaság és szenvedés várt rájuk. Fel
kell ismernünk, hogy Mózes szavaiban nagy igazság rejlik. Mert való igaz, hogy ha az ember sikeres,
kevésbé érez késztetést arra, hogy Istenre hagyatkozzon, mint amikor sürgető
szükség veszi körül. Tehát valóban súlyos veszélynek vagyunk kitéve, amikor
elérjük, amit akarunk. Gondolkozzunk el azon, hogy életünknek melyik szakaszát
tartjuk a legsikeresebbnek? Majd vizsgáljuk meg azt is, hogy milyen volt akkoriban
az Istennel való kapcsolatunk.
3.
Törvény,
melynek lelke a szeretet
Kinek
van szüksége törvényekre? A Biblia egy olyan szabálygyűjteményt ad elénk,
melynek középpontjában a szeretet áll. Mózes így tolmácsolta a népnek Isten
intését: „Tartsd meg engedelmesen mindezeket az igéket, amelyeket neked
megparancsolok; akkor majd jó dolgod lesz neked és utódaidnak mindenkor, mert
azt tetted, amit jónak és helyesnek lát Istened, az ÚR.” (5Móz 12:28).
A Mózes 5. könyve szó szerint megismétel jó néhányat az előző három könyvben
található törvények közül, mégis jóval több, mint pusztán törvénykönyv. Ezt a
könyvet a szeretet légköre hatja át. Az itt található szabályok sokkal inkább
hasonlítanak egy olyan útmutatóhoz, amely arról szól, hogy miképpen éljünk boldog
életet, mint mondjuk egy gépjármű karbantartási kézikönyve. Egy autó
karbantartásához csupán az utasításokat kell megfelelően követni. A jó
kapcsolatok ápolásához azonban jóval többre van szükség: szeretetre. A Mózes 5.
könyve elsősorban az okokat tartja szem előtt, vagyis azt, hogy miért kell
megtartani a törvényeket. Úgy mutatja be Istent, mint szülőt, aki szeretettel
gondoskodik gyermekéről.
Cserébe
Isten olyan engedelmességet kér népétől, melynek alapja a szeretet, nem pedig a
kötelességtudat. A könyvben legalább 15 alkalommal buzdítja Mózes az
izraelitákat, hogy szeressék Istent és ragaszkodjanak hozzá. Isten nem pusztán
külső alkalmazkodást kér, hanem szívből jövő engedelmességet. Később Jézus a
Mózes 5. könyvéből idézi az első és legnagyobb parancsolatot: „Szeresd
az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.”
Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: „Szeresd
felebarátodat, mint magadat.” E két parancsolattól függ az egész törvény és a
próféták.” (Mt 22:37-39).
Mózes
5. könyve azt is elárulja, hogy miért van szükség törvényekre. Mózes így beszél
erről: „És megparancsolta nekünk az ÚR, hogy teljesítsük mindezeket a
rendelkezéseket, és féljük az URat, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen
mindenkor, és megtartsa életünket az ÚR, ahogyan ma is. És igazak leszünk
Istenünk, az ÚR előtt, ha megtartjuk és teljesítjük mindazokat a
parancsolatokat, amelyeket ő parancsolt nekünk.” (5Móz 6:24). Isten a
törvényeket Izrael javára adta. A Tízparancsolat ugyan tiltó formában van
megfogalmazva, ám mindegyik tiltó mondat az ember érdekében hangzik el. Céljuk
a két ember közötti, illetve az Isten és az ember közötti kapcsolat
védelmezése. A „Ne ölj” parancsolatot
például úgy is lehetne újrafogalmazni:
„védd az életet!” Isten ezzel a tiltással azt akarja kifejezni, hogy az
emberi élet szent és felbecsülhetetlen értékű. Más parancsolatok hasonló módon
védik a házaséletet, a magántulajdont, a becsületet vagy az Isten számára
elkülönített napot. Isten népe ezek után már nem hivatkozhatott arra, hogy nem
tudja mit vár tőlük Isten, hiszen törvényei kőbe voltak vésve.
Mózes
ezért igen erőteljesen hangsúlyozza a törvények fontosságát: „Maradjanak
a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd
azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz,
akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek
fejdíszként a homlokodon; írd föl azokat házad ajtófélfáira és a kapuidra!”
(5Móz 6:6-7). Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése