Pünkösd

 

Pünkösd

Olvasmány: ApCsel 2:1-36

„Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak” ApCsel 2:37

 

   Lukács evangélista beszámolója szerint pünkösdkor zarándokok ezrei tolongtak Jeruzsálem utcáin, akik azért érkeztek ide, hogy részt vegyenek a közös ünneplésben. A zsidók számára ez volt a „Sávuót”, a „Hetek ünnepe” a Sínai-hegyen történt törvényadás emléknapja, és az új kenyér ünnepe. A pünkösd a hét bibliai ünnep egyike, melyeket Isten rendelt el Izrael népének. A tavaszi ünnepeket megkoronázó esemény, ami dátumát tekintve is szorosan összetartozik a páskával, hiszen a pünkösd megünneplésének időpontját Mózes törvénye az attól számított héthetes időszak elteltével, az ötvenedik napban jelöli meg.

A bibliai időkben a pünkösd elsősorban aratóünnep volt. A föld minden gyümölcsére úgy kellett nézni, mint ami Isten jóságának adománya, ezért felhasználását a zsenge ajándékának megadása nélkül úgy tekintették, mintha megrabolták volna Istent. Ezért minden évben hoztak az emberek egy kosárra valót a papnak, hogy tiszteletet adjanak a Mindenható Istennek és imádkozzanak Őelőtte. Egyúttal bizonyságot tettek arról, hogy őseik jövevények voltak, de Isten volt az, aki kiszabadította őket az egyiptomi rabszolgasorsból és új hazát adott nekik, és bevezette őket a tejjel és mézzel folyó földre, ahol megáldotta őket földbirtokkal és jó terméssel. (5Móz 26:1–10).

1.      A tanítványok megváltozott élete

Jézus tanítványainak kis csoportja ekkor szintén Jeruzsálemben tartózkodott, mivel Mesterük utasítása szerint itt kellett várakozniuk arra, hogy az ígéret szerint majd mennyei erővel ruháztatnak fel. Jézus az ő mennybemenetele előtt ugyanis így búcsúzott tanítványaitól: „És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” (Lk 24:49).

Ez az ígéret teljesedet most be. Hirtelen nagy szélzúgás támadt és lángnyelvekhez hasonló formában leszállt Isten Szentlelke a tanítványokra. Ez a „mennyei erővel” való felruháztatás az jelentette, hogy a Szentlélek kitöltetése által, Isten jelenléte vett lakozást a tanítványokban. Ez olyan robbanásszerű változást hozott a tanítványok életében, ami teljesen átformálta az életüket.

A tanítványok életének megváltozása olyan nyilvánvaló volt, hogy Jeruzsálemben nemsokára mindenki Jézus követőiről kezdett beszélni. A világ minden tájáról összesereglett zarándokok megdöbbenve hallgatták az apostolok bizonyságtételét. A sokaságban ugyanis nemcsak zsidó anyanyelvűek voltak, hanem olyanok is szép számmal, akik más nyelvet beszéltek, mégis mindenki a saját anyanyelvén értette az apostolok szavait. Nem kétséges, hogy valami különös dolog történt itt Jézus tanítványaival. Ők mindnyájan galileai származásúak voltak, akik nem igen beszéltek idegen nyelveket. Lukács mégis ezt írja róluk: „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (ApCsel 2:4).

Az a Péter, aki nem sokkal korábban háromszor tagadta meg Jézust, csakhogy mentse az életét, most bátran szembenézett a zsidó és római hatóságokkal és nem félt nyíltan megvallani, hogy kicsoda számára Jézus. Péter és a többi tanítvány a nagy sokság előtt nagy erővel tett bizonyságot Jézusról. Sokan örömmel fogadták az apostolok bizonyságtételét és ezt mondták: „zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.” (ApCsel 2:11). Mások azonban csak csodálkoztak, sőt olyanok is voltak, akik rosszindulatú vádakkal illették őket: „Megdöbbentek mindnyájan, és tanácstalanul kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni? Mások azonban gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg.” (ApCsel 2:12).

Péter az, aki végül előállt és a felhozott vádakra válaszolva egy hosszabb igehirdetést tartott, amelyben arra mutatott rá, hogy a jelenlévők a világtörténelem legfontosabb eseményének a tanúi. Ezekben a különös eseményekben Istennek a korábban adott ígéretei teljesedtek be. Péter Jóel próféta és Dávid király szavait idézve bizonyította, hogy az egész Ószövetség Jézusra mutat, akiben Isten terve teljesedett be. Jézus tehát az a Messiás, akiben az ősi ígéretek beteljesedtek: „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.” (ApCsel 2:36).

Az apostolok a Szentlélekkel betöltekezve olyan nagy erővel és hatalommal tettek bizonyságot, hogy azon a napon mintegy háromezer ember csatlakozott a tanítványokhoz. Ezzel létrejött a keresztyén egyház. Az új hívők csoportja ezek után rohamosan tovább növekedett, annak ellenére is, hogy a zsidó és a római hatóságok minden módon megpróbálták ellehetetleníteni a Jézusban hívők életét. Amint azt Jézus előre megmondta, az evangélium üzenete bejárta az egész tartományt, és kevesebb, mint egy emberöltő leforgása alatt eljutott a birodalom fővárosába, Rómába is. Egy olyan korban, amikor szinte egyik napról a másikra új vallások tömkelege született és tűnt el, a keresztyénség elindult világhódító útjára.

 Mindez a pünkösdi eseményekkel vette kezdetét, és tart mind a mai napig. A Heidelbergi Káté 54. kérdése így szól Jézusnak erről a munkájáról: Mit hiszel az egyetemes keresztyén Anyaszentegyházról? Felelet: Hiszem, hogy Isten fia a világ kezdetétől fogva a világ végezetéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igéje által magának az igaz hitben megegyező, örökéletre elválasztott sereget gyűjt, azt oltalmazza és megtartja; és hiszem, hogy ennek a seregnek én is élő tagja vagyok és mind-örökké az maradok.

Pünkösd után tehát a tanítványok élete valóban megváltozott. Olyan határozottan és magabiztosan léptek fel, mint akik valóban a világtörténelem legmegdöbbentőbb eseményének lehettek a szemtanúi. A pünkösd előtt még félelemtől rettegő és bezárkózó tanítványok, pünkösd után immár alig várták, hogy hírül adhassák a világnak mindazt, aminek a tanúi voltak. A rettegés és a félelem helyett immár erő és bátorság jellemezte őket. Jeruzsálem utcáin és a templomban mindenkinek, aki csak hajlandó volt odafigyelni rájuk, bátran és határozottan hirdették az örömhírt, hogy Jézus él, hogy feltámadt a halálból, és Ő a Messiás, akire oly régóta várt a zsidó nép.

Az apostolok megváltozott élete is bizonyság Jézus mellett. Ha kételyeink lennének az evangélium hitelessége felől, akkor figyeljük meg Péter történetét. Jézus tárgyalásakor még gyáván a sötétben bujkált, nehogy gyanút keltsen. A letartozatástól való félelmében átkozódott és letagadta azt is, hogy ismerte Jézust. Ugyanez az ember viszont, pünkösdkor, már bátran a sokaság elé áll és Jézust hirdette nekik, majd pedig a tekintélyes vallási vezetők elé állva gyilkossággal vádolta őket. Olyan tűz égett Péter szívében, amelyet már nem lehetett többé semmi módon elfojtani.

Pünkösddel tehát minden megváltozott. Amikor Jézus a földön járt, gyakran beszélt Isten országáról, de tanítványait arra figyelmeztette, hogy ne mondják el senkinek, hogy ő a Messiás. Feltámadása után viszont Jézus arra hívta a követőit, hogy hirdessék Isten országát és ehhez majd erőt is kapnak a Szentlélek által.

2.      Az egyház születése

Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének ünnepe, de egyben az egyház születésnapja is. Hogyan jött létre a keresztyén egyház? Az ősegyház titka az erő kiáradásában van. Amikor a nagytanács letartóztatja Péter és János apostolt, ezt kérdezik tőlük: „Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ti ezt?” (ApCsel 4:7). A Szentlélek kiáradásával valami olyan különleges dolog történt, ami egészen egyedülálló a világtörténelemben. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv egy egészen megdöbbentő képet rajzol elénk a frissen megalakult keresztyén egyházról.  Az első keresztyén gyülekezetben nemcsak imádkoztak a betegekért, de azok meg is gyógyultak. Amikor pedig a börtönbe zárt apostolokért könyörgött a gyülekezet, a börtön ajtaja kinyílt, hogy az apostolok szabadon távozhassanak és tovább hirdethessék az evangéliumot. Az apostolok cselekedeteinek beszámolóit olvasva azt érzékeljük, mintha az emberi természet is megváltozott volna és a mennyország friss levegője áramlana ezeken a sorokon keresztül.

Az ősegyház bár veszélyek között élt, mégis bártan hirdette az evangéliumot. A történelem során még sohasem történt meg, hogy egy maroknyi kis csoport ilyen nagy hatással lett volna a világra. De ki áll a siker mögött? Miért működhet ez az egész? A Biblia egyértelműen Isten hatalmára mutat rá, aki a Szentlélek által cselekszik. Lukács evangélista feljegyzi, hogy a fiatal keresztyén egyház minden egyes döntését a Szentlélek vezetése alatt hozta meg. Valóban olyan meghatározó szerepe volt a Léleknek a történésekben, hogy némelyek azt is felvetették, hogy a könyvnek inkább azt a címet kellene adni: „A Szentlélek cselekedetei.” Lukács ötvenhat alkalommal említi a Szentlelket könyvében.

Mielőtt Jézus tanítványai elkezdték volna hirdetni az evangéliumot szerte a világban, előbb Jeruzsálemben kellett maradniuk és meg kellett várniuk a Szentlélek érkezését. Csak akkor lettek ugyanis alkalmassá az ige hirdetésére, a bizonyságtételre, amikor valóban részesültek a Lélek ajándékában.

Ez teljesedett be aztán pünkösd ünnepén:  „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (ApCsel 2:4). Pünkösdkor Isten Szentlelke nemcsak az apostolokra, hanem a hívők új csoportjának mindegyikére leszállt. Majd a pünkösdi csoda, Isten Szentlelkének kitöltetése még többször megismétlődött. Először még csak zsidókra szállt le Isten Szentlelke: „Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.” (ApCsel 4:34). Majd arról olvasunk, hogy a samaritánusok is részesülnek ugyanabban az ajándékban. „Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost.  Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, mert még nem szállt le egyikükre sem, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.  Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában.” (ApCsel 8:14-17). Később a pogányok is megkapták Isten Szentlelkét: „Míg ezeket a szavakat mondta Péter, leszállt a Szentlélek mindazokra, akik hallgatták az igét. És elámultak a zsidók közül való hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka.” (ApCsel 10:44). Végül pedig még egyszer megismétlődik a pünkösdi csoda az Efézusi gyülekezetben, amikor Keresztelő János egykori tanítványaira töltetik ki Isten Szentlelke: „És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.” (ApCsel 19:6).

Ahogy a gyülekezet növekedett, a tanítványok fokozatosan kezdték megérteni, mire is gondolt Jézus, amikor azt mondta: „Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.”  (Jn 16:6). Bár Jézus testi valójában eltávozott tőlük, de továbbra is jelen volt a Szentlélek által a tanítványai szívében, életében.

A Lélek által munkálkodva Jézus a korábbiaknál jóval szélesebb körben fejthette ki munkáját a világban, mint bármikor azelőtt. Jézus munkálkodik ugyanis a tanítványaiban a Szentlélek által. Erre látunk példát, amikor Fülöpöt a járatlan Gázai útra vezeti Isten Lelke, ahol az etióp főemberrel találkozik, akinek az evangéliumot hirdeti. De Jézus választotta ki a Lélek munkája által azokat az embereket is, akik missziói munkába kezdtek az Antiochiai gyülekezetben. Az első nagy apostoli zsinaton is Jézus munkálkodott a Lélek által.

Az Apostolok Cselekedeteiből nyilvánvalóvá válik, hogy a Szentlélek nem valami homályos és megfoghatatlan szellem, hanem élő személy, aki szólt, aki a döntések meghozatalában segítette és a hit erejével töltötte be az egyházat.

Pünkösd után kijelenthetjük, hogy a Jézusról szóló üzenetnek nem lehet többé gátat vetni. A Jézus által kínált reménység átformáló üzenetét a tanítványok maroknyi csapata alig harminc év alatt eljutatta Jeruzsálemtől Rómáig. A zsidó vallási vezetők azt hitték, hogy Jézus kivégzésével örökre pontot tettek mindarra, amit Jézus hirdetett. De Jézus nem maradt halott, dicsőséges feltámadásával legyőzte a halált és a feltámadás örömüzenete megváltoztatta a világot.

Azok a tanítványok, akik bíztak Jézus ígéretében, hogy elküldi hozzájuk Lelkét és felruházza őket erővel, a rájuk váró küldetéshez, részesültek Isten ajándékában. Pünkösdkor eljött a Lélek, erővel és hatalommal betöltve Jézus tanítványait, létrehozta az egyházat, amely a pokol kapuin is diadalt arat majd. Péternek a Lélek kiáradása után elmondott igehirdetéséből egyértelműen kiderül, hogy a pünkösdi csoda az Isten ígéretének a beteljesedése volt.

Lukács evangélista az Apostolok Cselekedeteiben bepillantást enged az újonnan megalakult egyház életébe. Akik Jézusban bíztak, azok összegyűltek tanítani, énekelni, imádkozni, közösséget gyakorolni, és közösen étkezni. Isten ereje által sokan hittek Krisztusban és csatlakoztak a gyülekezethez.

A keresztyén egyház a Szentlélek tüze mellett, nem mentesült az üldöztetés tűzétől sem, de az ellenállás nem akadályozta, hanem még inkább elősegítette az egyház terjedését. Az István diakónus megkövezése után meginduló üldöztetés következtében a hívők szétszóródtak az egész akkor ismert világon, Isten Lelke pedig velük volt, ők pedig mindenhol hirdették az evangéliumot. A világnak a különböző részeire szétszóródott keresztyének így új gyülekezeteket hoztak létre. Ámen.