Mennybemenetel és Konfirmáció

 

Mennybemenetel és Konfirmáció

Olvasmány: Jn 16:1-33

„Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és én megdicsőíttetem őbennük. Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” Jn 17:9-11

 

   Jézus a mennybemenetele előtt ezekkel a szavakkal vett búcsút tanítványaitól: „Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.” (Jn 16:22). A tanítványok az egész életüket Jézusra tették fel, így, amikor Jézus kijelentette, hogy elmegy tőlük, megrémültek, mert Jézus nélkül nem láttak maguk előtt jövőt. Jézus ezért előbb szóképek segítségével, majd nyíltan is beszélt a tanítványainak arról, ami rájuk vár. Ők azonban csak részben értették meg a szavait. János evangélista meg is jegyzi, hogy a tanítványok egymás között összesúgva próbálták kitalálni, hogy vajon mire is gondolhat Jézus, amikor ezeket mondja.

   Jézus megdöbbentő kijelentései közül talán ez a mondat okozta a legtöbb fejtörést a tanítványainak: „Jobb nektek, ha én elmegyek” (Jn 16:7). A tanítványok egyszerűen képtelenek voltak felfogni, hogy miképpen lenne az jobb a számukra, hogy Jézus magukra hagyja őket, meghiúsítva ezzel az általuk remélt messiási királyság helyreállítását.

   Jézus a születésről szóló hasonlat segítségével igyekszik feloldani a tanítványok félelmeit. Bár a szülés nagy fájdalommal jár, ez a fájdalom mégsem céltalan, mert a szülés erőfeszítéseiből valami új jön létre, egy új élet, amely örömöt jelent. Ugyanígy Jézusra és a tanítványaira váró nagy szomorúság sem céltalan. Jézus fájdalmaiból születik meg a világ megváltása, a tanítványai számára pedig a bánat örömre fordul. Jézus a főpapi imádságában ezért így könyörgött a tanítványaiért: „Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid.” (Jn 17:9). Ez a jól ismert imádság egyfajta felhatalmazást vagy küldetést is kifejez. Jézus missziós megbízatást adott a tanítványainak és tágabb értelemben minden hívőnek, aki utánuk jön majd. Jézus így adta tanítványai tudtára, hogy neki el kell távoznia ebből a világból, de ők a világban maradnak, hogy bizonyságot tegyenek róla. Mostantól a tanítványokra zúdul majd minden gyűlölet és ellenséges indulat, amely korábban Jézus ellen irányult. Jézus egy ünnepélyes nyilatkozattal zárta a beszédét: „Bízzatok, én legyőztem a világot!” (Jn 16:33). Az Apostolok Cselekedetei leírásából azt is megtudjuk, hogy az összezavarodott tanítványok csak Jézus mennybemenetele után értették meg teljesen Mesterük halálának és feltámadásának igazi értelmét és jelentőségét, akkor viszont örömmel adtak hírt róla mindenkinek. Az egyház feladata pedig ma is ez, hogy hirdesse az evangéliumot. Isten kegyelméből, ma gyülekeztünkben két fiatal konfirmál, vagyis kötelezi el magát Jézus követésére. Ma azt is megvizsgáljuk, hogy mit üzen ez az ige a konfirmáló ifjaknak.

1.      A tanítványok megbízatása

   A tanítványok megbízatást kaptak Jézustól. Ez a megbízatás ma nekünk is szól, akik szintén Jézus tanítványainak valljuk magunkat.  De ez az ige ma szól a konfirmáló fiatalokhoz, továbbá azokhoz is, akik már régebb óta elköteleztük magunkat Jézus követésére. Milyen megbízatást adott nekünk Jézus?

Jézus a feltámadása után ismét összegyűjtötte a tanítványait és megbízta őket, hogy folytassák a munkát, amelyet ő elkezdett. Az evangélisták más-más részletet emelnek ki abból, ami Jézus mennybemenetelekor elhangzott. Máté evangélista pl. a mennybemenetelt így írja le: „Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:18-20). Máté itt Jézus mindenekfelett való hatalmát igyekszik hangsúlyozni. Négyszer egymás után megismétli a „minden” szót. Jézusé „minden hatalom”, a követőinek pedig tanítvánnyá kell tenniük „minden népet.” Tanítaniuk kell az embereket, hogy „megtartsák mindazt”, amit Jézus parancsolt és Jézus munkálkodni fog közöttük „minden napon.” Az evangélista itt Dániel próféciájára utal: „Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg.” (Dán 7:14-15). Ezt a próféciát jól ismerte a zsidó nép és várták is annak az „Emberfiának” az eljövetelét, akinek minden hatalom megadatik majd, hogy uralkodjon a nemzeteken. A tanítványok számára a nagy kérdés már csupán az volt, hogy mit kezd Jézus ezzel a legfőbb tekintéllyel és korlátlan hatalommal? Az erőszak eszközeivel élve legyőzi ellenségeit és így uralkodik majd?

De Jézus nem a világ elleni harcra buzdítja a tanítványait, nem ellenségei legyőzésére, hanem azok meggyőzésére: „Tegyetek tanítvánnyá minden népet!” (Mt 28:19). A felmagasztalt Krisztus úgy kíván élni hatalmával, hogy a tanítványok szerény serege által igyekszik munkálkodni a világban. Jézus szeretetben kívánja „leigázni” ellenségeit, úgy, hogy az egykori ellenfelekből akar az evangélium hirdetése és a keresztség sákramentumának kiszolgáltatása által új követőket szerezni.

   János evangélista az „Egyetlenként” ábrázolja Jézust, akit az Atya küldött a világba, hogy életet hozzon. Húsvétkor, feltámadása napján Jézus megjelent a tanítványoknak és azt parancsolta nekik, hogy folytassák a munkát, amit Ő elkezdett: „Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!” (Jn 20:21). Ahogyan Jézus végrehajtotta küldetését, a tanítványok közösségének is ugyanúgy kell betöltenie küldetését. Azt a jó hírt kell hirdetniük, ami magába foglalja a bűnök bocsánatát: „Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.” (Jn 20:22). A tanítványoknak a küldetésük betöltéséhez szükségük van a Szentlélek ajándékára, mert csak így képesek végrehajtani a feladatukat.

   Lukács evangélista szerint pedig Jézus ezt a megbízatást adja a tanítványokat: „Tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1:8). Ezzel az igazságszolgáltatás világából vett képpel arra utal, hogy a tanítványok legfőbb feladata, hogy tanúskodjanak, azaz elmondják mindazt, amit átéltek és személyesen megtapasztaltak. Az egyház feladata, hogy tanúskodjon Jézus haláláról és feltámadásáról, majd a bűnbánatról és bűnbocsánatról, amelyet Krisztus minden népnek megígért. Lukács hangsúlyozza, hogy ez a tanúságtétel csak úgy lehetséges, ha az Atya által megígért Szentlélek eljön és betölti a tanítványokat. A megbízatásunk tehát az, hogy Jézus tanúi legyünk a világban.

2.      A tanítványoknak adott ígéretek

A tanítványok ígéreteket kaptak Jézustól. A Mester megígérte tanítványainak, hogy velük lesz minden napon a világ végezetéig. Sőt az övéi megnyugtatására mindezeket az ő főpapi imádságába is belefoglalta. Jézus azt ígéri nekünk, nektek is konfirmáló fiatalok, hogy Ő imádkozni fog értük: „Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid.” (Jn 17:9). Ő, aki a legközelebb van a világmindenség Urához, az Atyához, szüntelen könyörög azokért, akik a legközelebb vannak hozzá itt a földön. Mert Jézusnak ennyire fontosak az övéi és fontosak vagytok neki ti is!

Az evangélium itt részletesen felsorolja, hogy mit ígér nekünk Jézus. Mindenekelőtt védelmet ígér. Az Atya oltalmát kéri az övéi számára. „Amíg a világon voltam, megőriztem őket a te nevedben. De most már többé nem vagyok a világon. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17:12). A tanítványoknak ugyanúgy itt kell lenniük ebben a világban, mint ahogy a sónak ott kell lennie az ételben, de meg kell különböztetniük magukat ettől a világtól.

Másodszor megszentelődést ígér Jézus. Ezért kéri ezt az Atyától: „szenteld meg őket.” (Jn 17:17). Vagyis különítsd el őket a magad számára. Kezeld külön őket, és ruházd fel őket újra és újra az igazsággal. Járja át őket Isten igéje, hogy a puszta jelenlétük dicsőítse Istent. Jézus ilyen fontosnak tartja, hogy az Isten szentsége külön-külön mindnyájunkat, és mint a hívők közösségét is egyre jobban járjon át. A szentség jó illata terjedjen jelenlétünk folytán ebben a világban, és mutassunk ebben az Istentől rohamosan távolodó világban Őreá. A tanítvány, a konfirmáló, a hitét megvalló hívő feladata az, hogy dicsőítse azt az Istent, aki megszentel minket.

Azután ezt kéri Jézus: „Atyám, ahogyan te küldtél engem e világra, én is úgy küldtem őket erre a világra.” (Jn 17:18). Azt a munkát, amit Ő elkezdett ezen a világon, tudniillik, hogy kijelentette az Istent az embereknek, azt ezután reánk bízza. Nekünk kell folytatnunk.

Ezért a következő ígéret már azoknak szól, akik majd hisznek a tanítványok bizonyságtételének: „Nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem.” (Jn 17:20). Jézus azért könyörög, hogy a tanítványok az erejüket meghaladó küldetést hűséggel beteljesíthessék. A munkájuk eredményét Isten adja majd meg. A ti feladatotok is kedves konfirmáló fiatalok, ilyen erőt megahaladó feladatnak tűnik. Ebben a világban megmaradni Jézus követőjének, sőt másokat is Jézushoz vezetni, szinte lehetetlennek látszik. A magunk erejéből valóban lehetetlen, de Isten erejével nem az.  Jézus azt ígéri nektek, hogy ő mindig ott áll majd mellettetek, rá számíthattok.

Majd azért könyörög Jézus, hogy olyan mély lelki közösségük legyen a hívőknek egymással, amilyen neki van az Atyával. „Hogy egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17:21). Jézus azt kéri, hogy Isten a saját tulajdon szeretetével töltse meg a követői szívét, hogy azzal a szeretettel szeressék egymást, „amivel te szerettél engem, s ahogy én is szeretlek téged.” (Jn 17:26.) A miénk tehát az ígéret, hogy Isten tulajdon szeretetét tölti a mi szívünkbe.

Péter apostol kijelenti: „Isteni természet részeseivé lettünk.” (2Pt 1:4). Pál apostol pedig ezt írja: „Az Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által.” (Rm 5:59. Nem apró, jelentéktelen dolgokról van itt szó. Jézus olyan hatalmas ajándékot kér nekünk, ami sokszor eszünkbe sem jut, amikor imádkozunk. Ő, aki legközelebb áll az Atyához, ezeket a nagy kincseket kéri azoknak, akik a legközelebb állnak hozzá ezen a földön, mert hisznek Őbenne.

A továbbiakban azért könyörög Jézus, hogy követői meglássák az Ő dicsőségét, sőt azt ígéri nekik: „az én dicsőségemet, amelyet nékem adtál, őnekik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk.” (Jn 17:22.) Sok földi szenvedés, próbatétel után vár minket a mi Urunk, s az Ő dicsőségét ajándékozza nekünk. És mi majd látni fogjuk az Ő dicsőségét, sőt mi magunk és részesülünk abból.

 

A végén pedig azért könyörög Jézus: „Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is velem legyenek.” (Jn 17:24). Ez az egyetlen hely, ahol Jézus ilyet mond az Atyának. Mindenütt kéri, dicsőíti Őt, hálát ad neki. De hogy „akarom”, ez csak itt hangzik el. Az, hogy Jézus eljött erre a földre, már önmagában is nagy ajándék és csoda. De az, hogy visszament a mennyei dicsőségbe, még nagyobb csoda, mert ajándékok sokaságát hagyta itt a számunkra.

Abban egészen biztosak lehetünk, hogy a Fiú imádságát meghallgatja az Atya. Ha pedig Jézus értünk imádkozik, akkor mi teljes békességgel és örömmel tekinthetünk előre. Lehet, hogy itt a földön senkinek nem vagyunk fontosak vagy értékesek, de Jézus számára igenis azok vagyunk. Neki ezen a földön ti kedves konfirmálók a legfontosabbak vagytok! Ha itt a földön senki sem imádkozna értetek, ne felejtsétek el, hogy az Isten Szent Fia él, hogy szüntelen esedezik értetek. Ilyen drága ígéreteink vannak. Legyen hitünk ezeket a kincseket elfogadni, és merjünk ezekkel élni. Ne akarjuk csupán magunknak megtartani, hanem adjuk tovább és osszuk szét, mert annál többet fogunk belőle kapni.

Jézus az övéiért könyörög, azokért, akiket az Atya neki adott, és ebbe a csoportba immár ti is beletartoztok, kedves konfirmáló fiatalok. Törekedjetek arra, hogy betöltsétek azt a küldetést, amire Isten elhívott titeket. Életetek legnagyobb mélységeiben se felejtsétek el, hogy ilyen nagy dolgokat ígér számotokra az Isten szent Fia az ő főpapi imádságában. Amikor ma itt a gyülekezet színe előtt ígéretet és fogadalmat tesztek, hogy Jézus Krisztus követői, református anyaszentegyházunknak egész életetekben hűséges, úrvacsorával rendszeresen élő, szolgáló és áldozatra kész tagjai lesztek, akkor ne magatokban bízzatok, hanem Jézusban, aki drága ígéreteket adott nektek. Ámen.