Hisszük és valljuk (4.) - Az egyetelen vigasztalás

 

4. Az egyetlenegy vigasztalás

A Heidelbergi Káté első kérdése életünk legfontosabb kérdéséről szól: micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod? A válasz egy fenséges hitvallás. Röviden összefoglalva ezt mondja: Jézus Krisztus tulajdona vagyok, megfizetett bűneimért, gondoskodik rólam, a Szentlélek késszé tesz, hogy őneki éljek. Az egész Kátéban erről az egyetlenegy vigasztalásról van szó.

Aki ezt az egyetlenegy vigasztalást ismeri, az három dolgot tud: tud bűneidről, hisz az Úr Jézusban, és Isten igéje szerint akar élni. A Káté ezt így mondja: tudja, hogy mily nagy a bűne és nyomorúsága: mi módon szabadíttatik meg minden bűnétől és nyomorúságától; és milyen hálával tartozik Istennek e megszabadításért. Röviden: nyomorúság, megváltás és háládatosság. Ezért van a Heidelbergi Káté három részre osztva:

·         Az ember nyomorúságáról: 2-4 úrnapja

·         Az ember megváltásáról: 5-31 úrnapja (a Hiszekegy magyarázata)

·         A háládatosságról: 32-52 úrnapja (a Tízparancsolat és a Miatyánk magyarázata).

Bibliatanulmány: Lk 19,1-10
Ebben az igeszakaszban azt látjuk, hogy Jézus, az Ember fia azért jött, hogy megkeresse,
és megtartsa, ami elveszett. Zákeus ilyen elveszett és megmentett ember volt.

1. Hol van Jerikó? Mit tudsz még Jerikóról?
2. Mi az, hogy vámszedő'?
3. Csak kíváncsiságból akarta Zákeus Jézust látni, vagy másért is? Mi mutatja ezt?
4. Miért mondta Jézus: hamar szállj alá? (5. v.)
5. Mit jelent az, hogy zúgolódni? Kikről olvassuk ezt gyakran Bibliában?
6. Mi mutatja Zákeus megtérését?
7. Mit jelent itt az „Ábrahám fia” kifejezés? (9. v.)

Kérdések:

1. Olvasd el a Lk 16,19-31-et. Miért vigasztalódott meg Lázár?
2. Olvasd el a Lk 2,25-30-at. Mit jelent az, hogy Simeon „várta az Izráel vigasztalását”?
3. Mi a vigasztalása annak, aki Jézus Krisztusban hisz?
4. Hogyan próbálhatsz még vigasztalást találni? Sikerül-e?
5. Hogy érted ezt: úgy szeretnék élni, mint a gazdag, és úgy halni meg, mint Lázár?
6. Mit jelent az, amit a Máté I . felelete mond, hogy nem a magamé vagyok?
7. Ha Krisztus tulajdona vagy, kié nem lehetsz többé?
8. Hány részre oszlik a Káté?
9. Melyik három dologról tárgyal részletesen a Káté?
10. Hogy látod ezt a három dolgot (nyomorúság, megváltás, háládatosság) Zákeus történetében?
11. Hogy a 130. zsoltár 2. versében? (Az Énekeskönyvből).
12. Miért kell tudnod a nyomorúságról, a megváltásról és a háládatosságról, hogy Isten gyermeke lehess?

Heidelbergi Káté:

1.    Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?

Az, hogy testestől-lelkestől - akár élek, akár halok - nem az önmagamé, hanem az én hűséges uramnak és megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított. Úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál se hullhat le fejemről, sőt mindennek  üdvösségemre kell szolgálnia. Ezért Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről, és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy szüntelenül neki éljek.

2.  Mit kell tudnod ahhoz, hogy ezzel a vigasztalással boldogul élhess és halhass?

Először azt, hogy milyen súlyos a bűnöm és nyomorúságom. Másodszor azt, hogy miképpen szabadít meg Isten a bűnből és nyomorúságból. Harmadszor, hogy szabadításáért milyen nagy hálával tartozom Istennek.

Szép, hogy a Káté azzal kezdődik, hogy a vigasztalásról, mégpedig az egyetlen vigasztalásról beszél. Erre a vigasztalásra szükségünk van. Erről beszél ugyanis a Biblia is (evangélium = jó hír, örömhír). Ez a vigasztalás az életre és halálra, a testre és lélekre vonatkozik. Csak akkor részesülünk benne, ha Jézus Krisztushoz tartozunk.

Így értsd:
tenéked egyetlenegy vigasztalásod
tenéked egyetlenegy vigasztalásod
tenéked egyetlenegy vigasztalásod.

Ez a vigasztalás minden történelmi kor számára érvényes.

Nem található meg: pénzben, egészségben, gyönyörben, közönyben, kábítószerekben, ideálokban.

Imádság:

Kegyelmes Krisztusom,
Teeléd boruló hálás örömmel
vallom meg Előtted és a világ előtt,
hogy a Tiéd vagyok!

A Tiéd egyedül, úgy is, ha tudom,
hogy Tőled mi minden választana el,
ami gyarlóság, vétek, bűn az életemben.

Köszönöm Neked a Te kegyelmedet!
Köszönöm azt a szeretetet,
amely kiemel a reménytelenségből,
a kárhozat mélységéből,
és engem üdvösségre hívva

Köszönöm Szentlelked ajándékát!

Köszönöm a Lélek által
Benned megtalált új
élet-reménységemet!

Kérlek, segíts,
hogy a Te Lelked erejével
egyedül érted és Neked éljek!
örökre magához ölel! ÁMEN 

 

„Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8:16-17)

 

HISSZÜK ÉS VALLJUK (4.)

 

Az egyetlen vigasztalás

Olvasmány: Lk 19:1-10.

„Jézus így felelt neki: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” Lk 19:9-10.

 

            A „Hisszük és valljuk” címmel elkezdett sorozatunkban a következő téma az „Egyetlen vigasztalás” címet viseli. A cím utal a Heidelbergi Káté első kérdésére, amely tulajdonképpen életünk legfontosabb kérdése: „Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?” Az erre adott válasz pedig egy nagyszerű hitvallás, amely az egész református keresztyén gondolkodás a lényegét foglalja össze: „Az, hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett, és az ördög hatalmából megszabadított. Úgy megőriz, hogy mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál se hullhat le fejemről, sőt mindennek üdvösségemre kell szolgálnia. Ezért Szentlelkével bizonyosságot ad örök életemről, és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy szüntelenül neki éljek.” (H.K. 1. k.-f.).

            Aki ezt az egyetlen vigasztalást ismeri, az három dolgot tud: ismeri bűneit, hisz Jézus Krisztusban, és Isten Igéje szerint akar élni. A Káté ezt így mondja: „Mit kell tudnod ahhoz, hogy ezzel a vigasztalással boldogul élhess és halhass? Először azt, hogy milyen súlyos a bűnöm és nyomorúságom. Másodszor azt, hogy miképpen szabadít meg Isten a bűnből és nyomorúságból. Harmadszor, hogy szabadításáért milyen nagy hálával tartozom Istennek.” (H.K. 2. k-f.). Maga a Káté is ezt a felosztást követi, szerkezetileg három részre tagolódva beszél az ember nyomorúságáról, az ember megváltásáról és a háládatosságról.

            Szép és nagyon fontos, hogy a Káté azzal kezdődik, hogy a vigasztalásról beszél, mert a legfontosabbat akarja már a legelején elénk adni, azt az egyetlen vigasztalást, amire mindnyájunknak szükségünk van. Erről beszél ugyanis a Biblia is az elejétől a végéig, ez az evangélium, ami pontosan ezt jelenti: jó hír, örömhír. Ez a vigasztalás az életünkre és a halálunkra, a testünkre és a lelkünkre, az egész emberi mivoltunkra vonatkozik.

            A Lukács evangéliumából olvasott igerész, Zákeus története pontosan ezt mutatja be számunkra. Ebben a történetben egyszerre van előttünk az ember nyomorúsága, megváltása, és az ebből fakadó hála.

 

1.            Zákeus nyomorúsága

            Káténk szerint, ahhoz megtaláljuk egyetlen vigasztalásunkat, és a boldog életet, az első fontos dolog, amit tudnunk kell: „hogy milyen súlyos a bűnöm és nyomorúságom.”  (H.K. 2. k-f.). Amíg az ember nincs tisztában önmagával, nincs valódi és igaz önismerete, pontosabban bűnismerete, nem képes az "egyetlen vigasztalást", az üdvösség útját megtalálni.

 

            Így volt ezzel Zákeus is. Jerikó városának fővámszedője volt, gazdag ember, aki semmiben sem szenvedett hiányt, bőségben és jólétben élve tölti napjait. A gazdagság és vagyon azonban nem tette őt boldoggá, nem szerzett neki elismerést sem Isten sem az emberek előtt. Az emberek kerülték, megvetették, mert vagyonát mások zsarolásából és becsapásából szerezte. A foglalkozása miatt pedig a zsinagógai közösség is kizártra maga közül, így vallását sem gyakorolhatta. Honfitársai pedig egyszerűen hazaárulónak, az idegen római halom kiszolgálójának tartották. Ráadásul még kicsiny termetű is volt, így minden bizonnyal még nagyobb volt benne a belső kényszer, hogy bizonyítson és elismerést szerezzen magának. Kicsiny termete, megvetettsége és lenézettsége, a társadalomból való kitaszítottsága miatt bizonnyal komplexusai voltak, magányos, hataloméhes, másokat zsaroló és embertársaival kegyetlenkedő, beteges személyiséggé formálódott. Bűn ás nyomorúság így kapcsolódik egybe, s így nyomorítja, torzítja el egy ember életét.

            Zákeusnak rá kellett döbbennie, hogy a pénz nem boldogít, a gazdagság és vagyon, amit összeharácsolt magának nem hozott boldogságot, nem szerzett elismerést a számára, nem tudta pótolni a szeretetet, a békességet, lelke üdvösségét. Zákeus rádöbbent, hogy ő egy elveszett ember.

            Ha nem lett volna benne ott ez a felismerés, ha nem jutott volna el bűne és nyomorúsága ismeretére, sohasem akart volna Jézussal találkozni. Nem vállalná a nyilvános megszégyenítés, a gúnyolódás kockázatát, és nem mászna fel arra a fügefára, hogy Jézust láthassa. Elveszettsége tudata nélkül, a hamis biztonság mámorában ringatva magát most is ott ülne a vámszedő asztalnál és a pénzt számolgatná, és újabb zsaroláson törné a fejét.

            De Zákeus már tudja, hiába minden, hiába gyűjtene még több vagyont, hiába vásárolna még egy palotát, vagy még egy ágyast élvezetei kiélésére, hiába szerezne még több befolyásos barátot a földi hatalmasságok közül, ő akkor is csak egy elveszett ember.

            A bűnei és nyomorúsága ismerete vezeti arra Zákuest, hogy amikor annak hírét hallja, hogy itt van Jerikóban az a Názáreti Jézus, akiről annyi sokat beszélnek mostanában az emberek, aki Isten országának eljövetelét hirdeti, vámszedőkkel és parázna nőkkel is szóba áll, felébred benne valami belső kíváncsiság, vágyakozás. Lukács evangélista Zákeusssal kapcsoltban, ebben a rövid leírásában kétszer is megismétli: „Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus.” (Lk 19:3/a), majd felmászva a fügefára ismét ezt mondja: „hogy láthassa őt.” (Lk 19:4/b).

2.            Zákeus megváltása

            Káténk szerint a boldog élet megtalálásához a második fontos dolog, amit tudnunk kell „az, hogy miképpen szabadít meg Isten a bűnből és nyomorúságból.” (H.K. 2. k-f.).

            Miközben Zákeusban megfogalmazódott egy szándék, meglátni Jézust, találkozni vele, talán már régebb óta érlelődött benne ez a vágy, de most egyszerre csak felgyorsulnak az események. Miközben Zákeus felmászott egy fügefára, hogy jobban lásson, Jézus egy isteni örök szándék pontosságával tartott a fa felé, hogy feltekintsen rá és nevén szólítva hívja őt: „Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom!” (Luk 19:5/b). S ebben a döntő pillanatban, az isteni hívás elhangzásakor nemcsak azt látta meg Zákeus, hogy kicsoda Jézus, hanem önmagát is meglátta, s rég elveszett önmagát is megtalálta.

Zákeus, hallva Jézus szavát, aki észreveszi őt, ismeri őt, hiszen nevén szólítja, s ennek ellenére mégis arra kéri, hogy házában vendégeskedhessen, rádöbben nemcsak arra, hogy milyen nyomorult bűnös ember ő, hanem arra is, hogy Isten minden méltatlansága ellenére nagyon szereti őt, s ezért küldte el hozzá az ő Fiát, Jézus Krisztust, hogy megszabadítsa őt az elveszettségből

            Amit Zákeus éveken keresztül hiába várt és hiába keresett, amit a pénz és a vagyon nem tudott neki megadni, amit maga sem tudott igazán megfogalmazni, hogy mi az, ami hiányzik neki, azt most megtalálta. Zákeus számára az "egyetlen vigasztalás" maga Jézus Krisztus, akit most megtalált, pontosabban Jézus az, aki rátalált, mert ahogy az ige mondja: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19:10).

            Lukács evangélista világossá teszi, hogy Zákeus Isten kegyelme által igazult meg, még mielőtt ő bármi jót tehetett volna, mielőtt még háláját kifejezhette volna, Jézus megszólította őt, és Isten szeretetét és elfogadását hirdette neki. Zákeus nem érdemei alapján, hanem kegyelemből nyer elfogadást és megigazulást. De az üdvösség elfogadása teljesen megváltozott magatartáshoz vezetett, hálája kifejezéseképpen akar a szegényeken segíteni, s kárpótolni azokat, akiket korábban megkárosított.

            A jó cselekedet itt már nem az üdvösség feltételeként jelenik meg, hanem az Isten ingyen való kegyelméből elnyert megbocsátás, vagyis a hála gyümölcseként.

            Amikor Jézus Zákeus házába megy, a sokaság részéről ismét felhangzik a tiltakozás: „Bűnös embernél szállt meg.” (Lk 19:7/b). Amit Jézus tesz, az ugyanis ellenkezik nemcsak a nép önérzetével, hanem a vallásos meggyőződéssel is. A rabbik lehetetlennek tartották, hogy felvegyék az érintkezést a bűnösökkel, míg azok vezekléssel és jóvátétellel jelét nem adták őszinte megtérésüknek. Jézus azonban ennek az ellenkezőjét teszi, megelőlegezi szeretetét, hogy megmentse a bűnöst. Zákeus az által lett új emberré, hogy Jézus egyszerűen és magától értetődően vállalta vele, a megvetettel, a közösséget. A rabbik a megtérés jeleként ötödrésznyi jóvátételt követeltek. Zákeus azonban ennél sokkal többet tesz: vagyona felét adja a szegényeknek, és a megkárosítottaknak is a négyszeresét fizeti vissza.  A hála gyümölcse mindig nagyobb és több, mert az nem számol és számítgat, mert már tudja, hogy neki sokkal többet elengedtek és sokkal többet és nagyobbat kapott Istentől ajándékba.

3.            Zákeus hálája

            Káténk szerint az egyetlen vigasztalásunk, és a boldog életünk harmadik feltétele a hála: „hogy szabadításáért milyen nagy hálával tartozom Istennek.” (H.K. 2. k-f.).

            Zákeus rádöbbent arra, hogy Jézus befogadása megadta neki azt, amit éveken keresztül keresett és hiába várt a gazdagságtól. Most felismeri, hogy nem a gazdagság és a pénz teszi boldoggá, s így felszabadul a pénz démoni, megkötöző hatalma alól, szabaddá lesz, hogy adni tudjon, ezért így szól Jézushoz: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak.” (Lk 19:8). Zákeus felismeri, hogy amije van, az olyan sok, hogy a fele is elég neki ahhoz, hogy továbbra is jómódban élhessen, de most már megnyílik a szeme arra is, hogy észrevegye azokat, akik szűkölködnek, akiknek nincs, ezért most már a vagyonával szolgálni és segíteni akar.

 

            Mi indítja az önző és kapzsi Zákeust erre a nemes tettre? Hogyan változott meg ilyen radikális módon a másokat zsaroló és kíméletlenül becsapó Zákeus? A kérdésre csak egyetlen válasz van: a hála. Isten meg nem érdemelt kegyelmének és szeretetének megtapasztalása az, ami ilyen döntő változásra indítja Zákeust.

            A gúnyolódás, az ítélkezés, a harag, amivel az emberek viszonyultak Zákeushoz semmilyen változást nem hozott a számára. Amikor Jézus bemegy Zákeus házába, az evangélista ezt a megjegyzést írja le: „akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: bűnös embernél szállt meg.” (Lk 19:7). Jézus azonban, amikor megszólítja Zákeust és kijelenti, hogy házába akar megszállni, nem szab semmilyen feltételt. Zákeus szíve pedig az által, hogy Krisztus őt így, feltétel nélkül elfogadta, szereti, és megtiszteli házát jelenlétével, olyan hálával telik meg, ami egész eddigi életét megváltoztatja. Zákeus az által, hogy Krisztus elfogadta őt, felfedezi önmagát, rádöbben arra, hogy kicsoda ő valójában: „ő is Ábrahám fia.” (Lk 10:9/b).

            Zákeus tehát megtalálta az "egyetlen vigasztalást", az igazi kincset, ezért kész mindent feladni, mindenről lemondani, hiszen Krisztusban ő már mindent megkapott. Zákeusnak most már nem kell szégyenkeznie, és nem kell félni, mert tudja, "hogy testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – nem az önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok."  Ezt erősíti meg Jézus bizonyságtétele is: „Ma lett üdvössége ennek a háznak.” (Lk 19:9/a). Itt az üdvösség, az ember megszabadítását, életének átalakulását, az Istenben való kincsnek a megtalálását jelenti, ami emberileg ugyan lehetetlen, az Istennél lehetséges. Jézus az a Jó Pásztor, aki az elveszettet visszavezeti a nyájhoz, így lesz az elveszett Zákeus is újra Ábrahám fia. Jézusnak ez az útja és ebben van a küldetése: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19:10). Engedjük, hogy Jézus ezt a munkát végezhesse a mi házunkban, a mi szívünkben! Ámen.

 

Domján János: Zákeus

 

Elment egyszer Zákeus,
hogy Jézust meglássa,
Kicsi volt, hát felmászott
egy nagy fügefára.

 

Mikor az Úr arra jött,
így szólt fel a fára:
“Zákeus ma tehozzád
térek be szállásra.”

 

Örvendezett Zákeus
Ennek hallatára,
Hitte, hogy a bűneit
az Úr megbocsátja

Azt mondta: “Ha valamit
gonoszul elvettem
Megfizetek négyszer is,
hogy jóvá tehessem.”

 

Így szólt az Úr: “E háznak
ma lett üdvössége!”
Zákeusnak szívébe
Öröm szállt és béke

 

Jézus jött, hogy megtartsa
a bűnös világot,
Mióta Ő eljött hozzánk,
én is vele járok!

 

 

Felhasznált irodalom:

"Hisszük és valljuk" Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre)

Fekete Károly: "A Heidelbergi Káté Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013)