Bibliaóra / Bibliaiskola: 2023.10.05. Téma: Fogantatott és született

 

HISSZÜK ÉS VALLJUK (12.)

Fogantatott és született

Olvasmány: Mt 1:1-25

„Ezért maga az ÚR fog nektek jelt adni: Íme egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.”  Ézs 7:14

    

            A "Hisszük és valljuk" címmel kezdett sorozatunkban az Apostoli Hitvallás második részére térünk rá, amely Jézus Krisztusról szól. Ma a Jézus Krisztusról szóló rész második mondatával foglalkozunk, amely így hangzik: "fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától". Ma először is azt vizsgáljuk mg, hogyan készítette elő Isten a Megváltó eljövetelét az Ószövetségben és a világtörténelem alakításában. Majd pedig arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért volt szüksége a testet öltésre, miért kellett Jézusnak emberré lennie és mi a jelentősége ennek a mi számunkra?

·        Hogyan készítette elő Isten a Megváltó eljövetelét

            Isten a Megváltó eljövetelét kétféle módon is előkészítette. Egyrészt az ószövetségi próféták kijelentései által, másrészt pedig a világtörténelem alakításában.

            Már a Szentírás legelején, közvetlen az ember bűnesete után elhangzik az első ígérete Istennek a Megváltó eljövetelére. Ez az úgynevezett "ősevangélium", amely Istennek a kígyóhoz intézett beszédébe van beleépítve: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.” (1Móz 3:15). Majd Izrael népével ősatyja, Jákob öregkori búcsúbeszédében hangzik el ismét egy ígéret: „Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló, akinek engednek a népek.” (1Móz 49:10).

            Egy másik különös helyen és különös történetben, a szamara által megintett Bálám próféta jövendöl így: „Látom őt, de nem most, szemlélem, de nem közel. Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izráelből.” (4Móz 24:17).

            A Zsoltárok könyvében Jézus szenvedéseinek előképeit is megtaláljuk: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok! Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám. Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek.” (Zsolt 22:2,15-19). De Jézus megdicsőüléséről is jövendölnek a Zsoltárok: „Így szól az ÚR az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!” (Zsolt 110:1).

            Isten ószövetségi prófétái sokszor és sokféleképpen jövendöltek Jézus felöl. Ézsaiás például így jövendölt a Megváltó születéséről: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9:5-6). Mikeás próféta azt is megjövendölte, hogy a Megváltónak Betlehemben kell megszületnie (Mik 5:1). Zakariás jövendölt a virágvasárnapi bevonulásról (Zak 9:9). Végül pedig szintén Ézsaiás az Úr szenvedő Szolgájáról: „Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.” (Ézs 53:7).

            Isten azonban nemcsak az ősatyák és a próféták kijelentései által készítette elő és hirdette a Megváltó eljövetelét, hanem a világtörténelem eseményeinek irányítása által is. Isten, ugyanis aki megalkotta az eget és a földet, s aki nem hagyta magára a teremtette világot, a világtörténelemnek is Ura. Így csodálkozhatunk el azon, hogy milyen nagyszerűen készítette elő Isten a pogány, hitetlen világot is Jézus Krisztus evangéliuma befogadására. Ennek számos bizonyítékát fedezhetjük fel a történelem eseményeiben, amelyre számos példát tudunk említeni.

            Az egyik fontos tény az, hogy Jézus Krisztus születése idejére elkövetkezett az emberiség történetében az a korszak, amikor szinte az egész emberiség kiábrándult a bálványokból. A jeles bölcselő Epiktétosz jegyzi meg az első század vége felé: „az isteneink alaposan levizsgáztak, pláne mióta az örült Caligulát és Nérót is az istenek közé magasztosítottuk.” Bizonyított tény az, hogy Jézus születése idején az egész pogány világ áhítozott egy Szabadító után. Leghíresebb kifejeződése e vágynak Vergilius IV. eclogájában található: „Eljön a Szűz ismét, már jön Szaturnusz uralma, már a magasságból küld új ivadékot a mennybolt.”

            A másik tény az, hogy Jézus születése idején az akkori világnak volt egy közös érintkezési nyelve, a görög, amelyet szinte mindenhol beszéltek. Továbbá elkészült a Római Birodalom úthálózata, amely a legtávolabbi vidékeket is összekötötte és bekapcsolta a nagy kereskedelmi és kulturális vérkeringésbe. A római úthálózatot használva a Jézus Krisztusról bizonyságot tevő apostolok így gond nélkül bejárhatták az egész világot és mindenhol hirdethették az örömhírt. A görög nyelv segítségével pedig az apostolok mindenhol megértették magukat, ráadásul a görög nyelven megírt evangéliumok által így lehetővé vált a bizonyságtétel tovább adása a következő nemzedékek számára is.

            A harmadik történelmi tény pedig, hogy Jézus születése idején a Szentföldről kirajzott zsidóságnak köszönhetően az egész Római Birodalomban, de még azon túl is, mindenhol megtalálhatók voltak a zsidók zsinagógái, amelyek a keresztyén misszió első támaszpontjai lettek.

·        Miért kellett Jézusnak emberré lennie?

            Arra a kérdésre, hogy miért kellett Isten Fiának emberré lennie, a Biblia világos választ ad. Az ember bűnei révén elszakadt Istentől, megsértette szövetséges Urát, semmibe vette akaratát. Így Isten szívében nagy ellentét feszült: Ő a tökéletes igazság és a teljes Szeretet. Ha az igazságának enged szabad folyást, akkor a törvénysértő embert halálra és kárhozatra kell vetnie. De hol marad akkor szeretete? Viszont, ha szemet huny a bűn felett, és szeretetét árasztja az emberre, akkor megcsúfolva marad szentsége és igazsága. Mi tehát akkor a megoldás, hogy Isten igazsága se csorbuljon és szeretete is érvényesülhessen? Ki tegyen eleget Isten igazságának?

            Ember nem vállalkozhat rá, mert az áteredő bűn révén Isten ítélete alatt áll. Egyik vízbefúló képtelen kimenteni a másikat. Egyik koldus nem lehet kezes a másik koldusért.

            Esetleg egy angyal eleget tehetne? De sajnos nem, mert a bűnt az ember követte el, ezért embernek kell azért megfizetnie.

            Ezért aztán maga a Szentháromság második személye lesz emberré. Szentlélektől fogantatik és szűztől születik, így nem tapad hozzá Ádám öröksége, az eredendő bűn. Így egyszerre Isten fia és Ádám fia is. Élete kiábrázolja az Isten iránti tökéletes engedelmességet, halála pedig, mint a szeplőtelen és hibátlan bárányé, méltó engesztelő áldozat a világ bűneiért. Az óegyházi hitvallások ezért beszélnek Krisztus kettős természetéről, ami azt jelneti, hogy Jézus egy személyben valóságos Isten és valóságos ember.

            A tévtanok mindig abból keletkeztek, ha Jézus Krisztusnak csak az egyik természetét vették figyelembe.

            Így az ókori szekták egy része pl. azt tanította, hogy Jézus ugyan valóságos Isten, de ember volta, csak látszat és káprázat volt. A doketisták például azt tanították, hogy Isten Fia Mária testén keresztül jött a világba, de valójában csak látszólag vett fel emberi testet. Ezért is nevezték ezt az irányzatot így doketisták, a dokeo, látni, látszani szóból. Erre a tévtanra válaszol az Apostoli Hitvallás, amikor a „fogantatott Szentlélektől” kijelentéshez hozzáteszi: „Született szűz Máriától.” Vagyis ugyanúgy jött a világra, mint mi, sírt, evett, elfáradt, aludt, mindez az ő életének valóságos emberi voltát bizonyítja.

            Mások azonban abba a végletbe estek, hogy Jézus istenségét kezdték el tagadni, s így csak egy embert, vagy egy angyalt láttak benne.  Az ebioniták szerint például Jézus nem volt öröktől fogva Isten Fia, csupán József és Mária gyermeke, aki csak a megkeresztelésekor reá szálló Szentlélek által kapott isteni erőt a messiási faladat elvégzésére. Ezzel Krisztus emberi természetére tették a hangsúlyt és elvitatták tőle az isteni természetet.

            A teljes keresztyén hitvallás azonban azt hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus Isten és ember egy személyben. Jézus nem félig Isten félig ember, mint a görög mitológia alakjai, Ő Istennel teljesen egyenlő, de ugyanakkor Ő a tökéletes ember is.

            Az evangélisták által leírt karácsonyi történet is ezt a kettősséget fejezi ki. Jézus születésénél egyszerre látjuk az Isteni dicsőséget, a tündöklő fényt, az angyalsereg megjelenését, a mennyei híradást, és ugyanakkor a fáradtan vánszorgó szentcsaládot, az elutasítást, az istálló szerénységét, a jászol szalmáját. De a kettő együtt hirdeti: Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember.

            A hittanos gyerekek számára egy kis történet szemlélteti, hogy miért kellett Istennek emberré lennie. A történet szerint egyszer egy kisfiú a házuk kertjében észrevette, hogy a rigófészekből az egyik kisrigó kiesett. A fiú, mivel tudta, hogy milyen érték az énekesmadár ezért megpróbálta visszatenni a kiesett fiókát a fészekbe. Azonban döbbenten tapasztalta, hogy miközben ő a fiókát teszi vissza a fészekbe, az anyarigó megijedt tőle és rémülten elrepült. Később a fiú elpanaszolta az édesanyjának, hogy milyen hálátlan volt az anyarigó. Az édesanya ekkor elmagyarázta a fiúnak, hogy az anyagrigó nagyon megijedt tőle, és azért repült el. Ahhoz, hogy megértse, milyen szándékkal közeledsz a fészek felé, neked is rigóvá kellett volna változnod.

            Nos, ami az embereknél lehetetlen, az lehetséges az Istennél. Karácsonykor azért lett Isten emberré, hogy mi meg ne rémüljünk az ő szentségétől, dicsősségétől, lényének hatalmától.  Isten így adta értésünkre, hogy szeret bennünket, nem mondott le erről a világról, nem akarja a bűnös ember halálát, hanem hogy megtérjen és élete legyen. Nála készen van a bocsánat, Ő nem elpusztítani jön minket, hanem hogy felemeljen és visszavezessen minket a "fészekbe" vagyis az Atyai házba, ahonnan saját engedetlenségünk következtében kiestünk.

Mi a testet öltés jelentősége a mi számunkra?

            A Szentlélektől való fogantatás tana a hitetlen világ számára elfogadhatatlan és érthetetlen, ezért mindig is a keresztyénség botrányköveként tekintettek rá. Azonban Jézus Krisztusnak a Szentlélektől való fogantatása és Máriától való születésének tanítása szinte kezdettől fogva része volt a keresztyén egyház igehirdetésének. Krisztus istensége és csodás születése egybetartoznak, egymást feltételezik. Aki tagadja az egyiket, az kétségbe vonja a másikat is. Isten a megromlott emberi természettel szemben új emberi természetet állított be a világba. A megromlott emberi természet folytatólagosságát meg kellett törnie Istennek.  A különleges fogantatás hite azt fejezi ki, hogy Isten Krisztus megtestesülésével megszakította a bűn láncolatát. Pál apostol ezt az új embert, vagyis Krisztust nevezi a második Ádámnak. Jézus Krisztus kezdete kívül van az emberi és a természeti kezdeményezésen. Sokak számára ez botránkozás, amit nem tudnak elfogadni, ahogy a feltámadás tényét sem. A csoda, a Szentlélek munkája, amely Isten erejéről beszél, amely nincs „természetes” és emberi eszközökhöz kötve.

            Káténk felteszi azt kérdést, hogy mit használ nekünk Krisztus szent fogantatása és születése. S a választ így adja meg: „Azt, hogy ő közbenjárónk, aki ártatlanságával és tökéletes szentségével Isten előtt elfedezi bűneimet, melyekben fogantattam.” (H. K. 36.). A Káté nem kalandozik el a részletekben, nem akarja megfejteni vagy magyarázni a titokzatos isteni-emberi személyt, és nem is akar ún. "titokgazdákká" avatni minket, hanem azt mutatja meg, hogy mi a testté létel jelentősége a mi számunkra. A Káté szövege szembe állítja a két fogantatást, a miénket és a Jézusét. Mert míg mi mindnyájan, bűnben fogantatva, már létezésünk kezdetén behozhatatlan hátránnyal indulunk, addig Jézus áratlanságban és tökéletes szentségben jön a világra, s így lehet ő a mi közbenjárónk. A sokak számára oly érthetetlennek és felfoghatatlannak tűnő fogantatás és születés a legnagyobb dologgal ajándékoz meg minket: "Isten előtt elfedezi bűneimet, melyekben fogantattam."

            Jézus Krisztus szentsége születése (parthenogeneszisz) tehát nem mítosz, hanem üdvtörténeti tény, melynek haszna a hit számára az eredendő bűn folytonossági vonalának megtörésében és megszüntetésében konkretizálódik. Jézus Krisztus így valóban új kezdetet adott az emberiség számára.

            A Krisztusban való hitünk így valóban azt jelenti, hogy ő a kezdettől a befejezésig mindent elvégzett értünk. Az ő szeretete behálózza egész létezésünket és a Szentlélek által mi is megújulhatunk. Az áteredő bűn átkától megszabadulva, Krisztus által bűneink elfedeztetnek, s így reménységben élhetjük az életünket.

            A testet öltés csodája, Jézus Krisztus személye végső soron titok marad a számukra, de ugyanakkor mégis mindnyájan "haszonélvezői" lehetünk, ahogy ezt szép karácsonyi énekünkben Gerhard Pál megfogalmazta: „Csak nézlek boldog szívvel, és nem győzlek nézni téged, :/: Szóm és erőm mind oly kevés, hogy elmondhassa néked: Bár felfoghatna tégedet Az emberszív és ismeret, Hogy megfejthesse titkod!” (RÉ 329:4) Ámen.

 

 

Felhasznált irodalom:

"Hisszük és valljuk" Felkészítő a református keresztyén életre, (Kiadja: A Tolnai Református Egyházmegye, Felelős kiadó: Rácz József, Szerkesztette: Judák Endre)

Fekete Károly: "A Heidelbergi Káté Magyarázata" (Kálvin Kiadó, Budapest 2013)

"Megtaláltuk a Messiást!" Konfirmációi olvasókönyv (Kálvin Kiadó 20