100
TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 45.
Bűn és bűnhődés
Olvasmány: 1Móz 3:1-24
„A kert fáinak
gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert
közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne
haljatok!” (1Móz
3:3).
A teremtéstörténet leírása után közvetlenül a
bűneset története következik a Bibliában. Amit a teológusok „bűnbeesésnek”
neveznek, az nem más, mint egy hatalmas zuhanás, egy olyan bukás, amelynek
következménye: lázadás, meztelenség, rejtőzködés és szégyen.
Ádámnak és Évának mindene megvolt az Éden
kertjében, amire csak az embernek szüksége lehet. A kísértő azonban egy
nyugtalanító gondolatot ültetett el az ember fejében: „Nem maradunk le valamiről?” A sátán ugyanis folytonosan azt
sugdosta az ember fülébe, hogy Isten féltékeny és fukar, aki bizonyos dolgokat
megtagad az embertől: „Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon,
amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten:
tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.” (1Móz 3:3). Az emberpárt pedig egyre
jobban csábítani kezdte a tiltott fa gyümölcse: „úgy látta, hogy jó volna enni
arról a fáról, hogy csábítja a szemet, és kívánatos is az a fa, mert okossá
tesz.” (1Móz 3:6). A
kísértő folyamatos hazugságaival így vezette félre az embert. A Biblia csak
ennyit mond erről a titokzatos
teremtményről: „A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az ÚRisten
alkotott.” (1Móz 3:1/a).
Isten mindössze egyetlen fától tiltotta el
Ádámot és Évát: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz
tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal
lakolsz.” (1Móz 2:17). A valódi kérdés itt igazából az volt, hogy ki
határozza meg a szabályokat, az ember vagy Isten? Ádám és Éva rossz döntése örökre
megváltoztatta a világot. A Biblia alapjaiban cáfolja az emberiség
történelméről alkotott közkeletű feltételezéseket. A Szentírás bizonyságtétele szerint
a világ és az emberiség nem a fokozatos és egyre jobb állapot felé tartó
fejlődés útján halad, hanem éppen ellenkezőleg, már réges-régen zátonyra
futottunk saját büszkeségünk szikláin. Bár Isten jónak teremtett mindent, az
ember már a kezdetekkor engedetlenné vált Istennel szemben, és mi azóta is
ennek a következményeitől szenvedünk.
A Biblia első fejezetei segítenek annak
megértésében, hogy a világ miként lehet egyszerre hihetetlenül gyönyörű és
csodálatos, ugyanakkor mérhetetlenül tragikus és szomorú. Gyönyörű, mert Isten
teremtette, ugyanakkor, szomorú és tragikus, mert a ránk bízott küldetésben kudarcot
vallottunk, így minden elromlott. A világot érintő hatalmas változások azért
következtek be, mert a teremtmények a maguk útját választották a teremtőnek
való engedelmesség helyett, ezért elhatalmasodott a szenvedés, a munka
gyötrelmesé vált és megismertük a halált. Ami addig tökéletes volt, az örökre
elromlott. Minden háború, erőszak, minden tönkrement kapcsolat, minden gyász és
szomorúság erre az édenkerti eseményre vezethető vissza.
1.
Lázadás Isten
országában
A bűneset története úgy jelenik meg előttünk,
mint az emberiség nagy drámája. Minden dráma egyik legfontosabb eleme a
konfliktus, amikor valami félresiklik, és azt helyre kell hozni. A kezdet jó
volt, de aztán katasztrófa történt. Elszakadtunk Istentől és egy zűrzavar kellős
közepén találtuk magunkat. A Biblia a bűn megjelenését egy az egész világra
kiterjedő konfliktusként mutatja be. Ez a csapás röviddel az után tört rá a
teremtett világra, hogy Isten megformálta azt. A bűn megjelenése gonoszsággal
fertőzött meg mindent.
A bűnbeesés története nemcsak egy mítosz vagy
legenda. Egy olyan történetet ad elénk itt a Biblia, ami valóban megtörtént. A
részletek tartalmazhatnak ugyan mitikus, szimbolikus elemeket, mint pl. beszélő
kígyó vagy az élet fája, de ettől még az üzenet valós és igaz. A Biblia célja
itt a bűn rejtélyes megjelenésének elbeszélése. A bűn az első emberpár Isten
elleni lázadásából ered. Az ember megkísértetett, elbukott és ez katasztrofális
következményekkel járt az egész teremtett világra nézve.
A Biblia hangsúlyozza, hogy Isten jónak
teremtette az embert és egy olyan kertbe helyezte el, amelyben minden a
rendelkezésére állt. Az Éden egy olyan hely volt, ahol maga Isten is szívesen
elidőzött, együtt sétált Ádámmal és Évával. Az ember Istennel járt, ott voltak
egymás számára, és a kert mindent biztosított, amire csak szükségük volt. Mindnyájan
arra vágyunk, hogy a mi életünk is ilyen legyen. Ez azonban ma lehetetlen.
Miért? A Biblia erre ad itt választ.
Először is megtudjuk, hogy az emberi léthez
hozzátartozik a választás szabadsága. Ádám és Éva teljes döntésszabadságot kap
Istentől. Ez azt jelenti, hogy szabadok a szeretetre, de dönthetnek másképpen
is. A választás szabadsága, amivel Isten megajándékozta az embert, azt is
jelenti, hogy van kísértés is. Hogy a kísértés megtapasztalása valójában mit is
jelent, arra a választ a rejtélyes jó és rossz tudásának fája adja meg: „Sarjasztott
az ÚRisten a földből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az
élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját.”
(1Móz 2:9).
Amikor a kígyó megkísérti az emberpárt, akkor
pontosan arra akarja rávenni őket, hogy egyenek erről a fáról, ellenszegülve
annak, amit Isten kért tőlük. Mit jelent ez? A kísértés tehát nem más, mint a független
létezés, amely nem az Isten rendje, hanem a saját maga szabta törvények szerint
akar élni. Ádám és Éva engedelmeskedhet Istennek, vagy ellenszegülhet neki. Ha
engedelmeskednek neki, akkor élvezhetik az életet, Isten áldásának minden
gazdagságát, ha viszont függetlenítik magukat Istentől, ha a saját útjukat
választják, akkor megtapasztalják a halált. Ádám és Éva megélheti szabadságát
Isten uralma alatt, az ő életszabályai szerint. A kísértés lényege, hogy ne
Isten, hanem a saját törvényeik szerint éljenek. Az autonómia azt jelenti, hogy
önmagát választja az ember kiindulópontnak, hogy eldöntse, mi a jó és mi a
rossz, ahelyett, hogy Isten szavára hagyatkozna.
A kígyó nem tesz mást, mint kétségbe vonja
Isten Ádámhoz és Évához intézett szavait és megkérdőjelezi Isten jóságát. Azt
sugallja, hogy Isten tart attól, hogy az ember vele egyenlővé válhat, ezért
tiltja meg azt, hogy egyenek a fa gyümölcséből. A kísértő viszont azt állítja,
hogy ha esznek belőle, olyanok lesznek, mint Isten. Ezeknek a gondolatoknak a
fényében a nő és a férfi már másként értelmezi Isten szavát, ezért szakítanak a
gyümölcsből, fellázadva Isten ellen.
2.
A lázadás
következményei
Ha felületesen olvassuk a szöveget, úgy
tűnhet, hogy a kígyó igazat mondott, hiszen Ádám és Éva bár ettek a tiltott fa
gyümölcséből, mégsem haltak meg. Ha azonban egy kicsit mélyebben elgondolkozunk
az itt leírtakon, észrevesszük, hogy a halál mégiscsak megjelent, igaz, hogy
pusztító hatalma nem azonnal, hanem csak fokozatosan lepleződik le. Tehát, mi
is a Biblia szerint a halál? Ádám és Éva fizikai élete valóban nem ért véget
abban a pillanatban, ahogy megkóstolták a gyümölcsöt. Ez a gyümölcs, nem egy
mesebeli „mérgezett alma”. Azonban valami mégis megváltozott, valami bennük és
közöttük igenis meghalt. Saját maguk észlelésében és egymással való
kapcsolatukban azonnali és döntő változás állt be. Ádám és Éva régi, bűneset
előtti élete meghalt.
Az ember eredeti, romlatlan tökéletes és tiszta
természete végleg elveszett: „Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és
észrevették, hogy meztelenek… az ember és a felesége elrejtőzött az ÚRisten
elől a kert fái között.” (1Móz 3:7-8). Valójában azok a dolgok, amikről
itt olvasunk mind-mind a halál jelei. Ádám és Éva teljesen összezavarodnak,
megjelenik szívükben a félelem, megpróbálják sietve elrejteni meztelenségüket.
Az ember ekkor érez először szégyent, megromlik az egymással való kapcsolatuk, és
ami még ennél is rosszabb, megszakad a kapcsolatuk az Úristennel, aki elől
félve és szégyenkezve bújnak el a kert fái közé.
Amikor pedig Isten szembesíti az embert
tettének következményeivel, még nyilvánvalóbbá lesz a halál jelenléte. Isten
ítélete így szólt az asszonyhoz: „Igen megnövelem terhességed fájdalmát,
fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni
fog rajtad.” A férfinak pedig ezt mondta: „legyen a föld átkozott miattad,
fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajtson neked,
és a mező növényét egyed! Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg
visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz
térni a porba!” (1Móz 3:17-19). A halál jele már az is, hogy az emberi
élet szenvedéssel lesz teljes, ezt ábrázolja ki a gyerekszülés fájdalma, a föld
átkozottá válása, a tövis és bogáncs, a természeti csapások és betegségek, a munka
keserves és örömtelen volta. Mindennek a vége pedig a „porba való visszatérés” vagyis a halál lesz. Isten ítéletének
betetőzése pedig az, hogy Ádám és Éva az Édenkertből is kiűzetik, és Isten
elzárja előlük az élet fájához vezető utat.
A történet mondanivalója rendkívül gazdag és
elgondolkodtató. A bűnbeeséssel
kapcsolatban sok minden rejtély marad előttünk, mert nincs minden kérdésünkre
válasz, másrészt rávilágít a bűn alapvető természetére. A bűn nem más, mint
lázadás Isten ellen, az ember autonómiakeresése, vágya az Istentől való
elkülönülésre. A bűn következményei viszont egészen tisztán megjelennek
előttünk.
A Biblia első két fejezete elmondja, hogy mi
emberek arra lettünk teremtve, hogy kapcsolatban legyünk egymással, de a bűn
elidegenített egymástól. Mindenekfölött az ember arra teremtetett, hogy élvezze
a kapcsolatot Istennel, de Ádám és Éva engedetlensége azzal a következménnyel
járt, hogy menekülniük kellett Isten elől, félve és szégyenkezve rejtőzködtek
előle. A férfi és a nő egymást hibáztatja és igyekeznek eltakarni
meztelenségüket. Tetteik arra utalnak, hogy a bűn összezavarta önmaguk
észlelését és kapcsolataikat is. Isten ítélete azt tükrözi, hogy, hogy életük
mind társas, mind pedig a munkával kapcsolatos dimenziója megváltozik,
eltorzul. Habár a férfi és a nő fizikai értelemben nem haltak meg azonnal, a
halál pusztítása folyamatosan jelen van az életükben. A Biblia már itt az
elején egyértelművé teszi, hogy a halál sokkal többet jelent a fizikai élet
végénél. A halál a kapcsolatok eltorzulását jelenti általában, közelebbről
pedig annak az egy kapcsolatnak a végét, amellyel Istenhez kötődött az ember.
3.
Az ősevangélium
Ha csak a bűnről és annak következményeiről
szólna a bibliai beszámoló, akkor nagyon rövid szomorú lenne a világ története.
De Isten nem adta fel céljait a teremtett világával és az emberrel kapcsoltban.
Ez jól látható még a bűn megjelenésének tragikus történetében is. Jóllehet Ádám
és Éva menekülnek előle, de Isten könyörületes, kezdeményez és megkeresi őket.
Ítéletet hirdet és megátkozza a kígyót, de amikor ellenségeskedést ígér a kígyó
és az asszony között, akkor az ember számára egyben örömhírt is közöl: „Ellenségeskedést
támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a
fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod.” (1Móz 3:15). Itt hangzik
el a Bibliában először az evangélium, annak ígérete, hogy Isten Szabadítót
küld, aki az asszony utóda lesz és legyőzi a sátánt. Isten tudomásul veszi ugyan
azt a fájdalmas tényt, hogy az ember elfordult tőle, elhagyta az igazság és a
szeretet útját, de nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe, hanem mindent megtesz az
ember megmentése érdekében.
Először is Lelkével küzd érte, az ember belső
világában, ahol „ellenségeskedést szerez”
a bűnnel szemben. Az első ígéret tehát az, hogy Isten nem hagyja, hogy a teremtménye
belenyugodjék a bűnbe. A lelkiismeret, de a gondolkodás segítségével is azon
lesz, hogy az ember megoldást keressen.
Az ősevangélium második ígérete arról szól, hogy
a bűn elleni folytonos harc egy valakiben tökéletességre fog jutni. „Asszony magva”, azaz ugyanolyan földi
édesanyától megszületendő ember lesz, aki majd a „a kígyó fejére tapos”, vagyis úgy győzi le a bűnt, hogy ő maga sohasem
enged neki, bűn nélküli ember lesz. Ez a titokzatos prófécia majd Jézusban
teljesedik be. Ő élt tökéletesen bűntelen életet azáltal, hogy isteni természetével
és hitével sosem engedte érvényre jutni a megromlott emberi természetet.
Jézusban teljesült be az ősevangélium
harmadik ígérete is, amely arról szól, hogy a kígyó „fejére taposva” az életét
sem sajnálja odaadni az emberért, hogy megszabadítsa őket a bűn és a halál
rabságából. Miközben a Szabadító győz a bűn felett, az ő életét is kioltják.
Isten ígérete Krisztus keresztje felé irányítja tekintetünket, ahol ez a
győzelem megtörtént. Az Emberfia, Krisztus, rátaposott az ősi kígyóra! De
halljuk meg ebben a nekünk szóló, felemelő ígéretet is! Hiszen ez a Jézus a mi
testvérünk! Ő ezt a győzelmet nem magának vívta ki, hanem azt nekünk adta,
felkínálta a Vele való közösségben! Nemcsak az első Ádámról kell tudnunk, hanem
a másodikról is! Pál ezt írja: „Mert ha annak az egynek vétke miatt sokan
haltak meg, az Isten kegyelme még bőségesebben kiáradt az egy ember, Jézus
Krisztus kegyelme által sokakra.” (Rm 5:15)
Végül a bűneset történetének utolsó mondatai is
arról szólnak, hogy Isten megsegíti a szégyenkező Ádámot és Évát, amikor
állatbőrökbe öltözeti őket.
Az ókorban a ruhát levenni valakiről az
örökségből való kizárást is jelentette. Az pedig, hogy Isten ruhát ad Ádámra és
Évára, jel arra nézve, hogy nem adta fel terveit velük kapcsolatban. Isten nem
fordult el az embertől. A fügefalevél-ruha helyett adott bőrruha, nemcsak
jobban véd és melegebb öltözet, de a vele együtt járó áldozatra is emlékezteti
az embert. A bőrruha elkészítéséhez ugyanis állat feláldozására volt szükség.
Kifejezte ez azt, hogy az ember egyedül védtelen a gonoszsággal szemben, amit a
világba engedett. Az embert be kell, hogy burkolja, fedezze Isten ereje, ami az
eljövendő Megváltó áldozatában ölt majd testet. Addig azonban egy ártatlan,
szelíd állat, a bárány lesz a jelképe az Eljövendőnek, akinek megjelenését majd
így adja hírül az Újszövetség: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ
bűnét.” (Jn 1:29). Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése