Hatodik
parancsolat: az élet tisztelete
A hatodik parancsolat, egyszerűnek látszik, de mély háttere van és magába foglalja az élet sok területét. Isten ebben a parancsolatban megparancsolja, hogy tiszteljük az emberi életet, melyet ő teremtett. Isten nemcsak minden gyilkosságot megtilt, hanem annak még a gyökerét is el akarja távolítani, például a haragot és közönyösséget embertársainkkal szemben. A hatodik parancsolat azt is tiltja, hogy öngyilkosok legyünk, vagy magunkat szándékosan veszélybe sodorjuk. Isten a felsőbbségre bízta azt a feladatot, hogy őrködjék alattvalói élete fölött, és azokat, akik ezt a parancsolatot megszegik, megbüntesse. Ezt a parancsot csak az által a szeretet által lehet betölteni, melyről Pál az lKorinthus 13-ban énekel.
PARANCS:
„Amit
akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy
cselekedj étek azokkal.” (Máté 7,12)
A SZERETET ÉNEKE: 1Korinthus 13
- 4. v.: hosszútűrő, kegyes, nem kérkedik, nem irigykedik, nem fuvalkodik fel
- 5. v.: nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed
haragra, nem rója fel a gonoszt
- 7. v.: mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr
- 1Korinthus 13,13: Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek
között pedig legnagyobb a szeretet.
- 1Kor 14,1: Kövessétek a szeretetet.
·
Bibliatanulmány:
Mt 5,21-22, 43-45
Jézus ezeket a szavakat a Hegyi beszédben mondta.
Rámutat, hogy Isten törvényének sokkal mélyebb a tartalma, mint ahogy azt az
emberek gondolják.
1.
Kik a régiek? (21. v.)
2. Mit jelent az, hogy „méltó az ítéletre”? (21. v.)
3. Mi az a három dolog, ami Jézus szerint ugyanúgy a „ne ölj” tiltáshoz
tartozik, mint a gyilkosság? (22. v.) Miért?
4. Ki mondta azt, ami a 43. versben van? Bibliagondolat ez?
5. Mi az a három dolog, melyet a 44. versben Jézus az ellenség szeretéséró'l
mond?
6. Jézus a mennyei Atyát veszi példának, aki ellenségeit is szereti (45. v.)
Honnan látjuk, hogy a mennyei Atya szereti ellenségeit?
·
Kérdések
1.
Ki volt az első gyilkos?
2. Kiről mondja Jézus: „emberölő volt kezdettől fogva”? (Jn 8,44)
3. Vonatkozik a hatodik parancsolat a másokkal való érintkezésünkre? Ha igen,
hogyan?
4. Sorolj fel néhány példát a Bibliából az öngyilkosságra. Az öngyilkosság
mindig gyilkosságnak számít?
5. Miért olyan veszélyes a kábítószerezés?
6. Ha valaki szerencsétlenséget okoz, megsérti ezt a parancsolatot?
7. Mit mond az 1 Móz 9,6 a halálbüntetésről?
8. Említs bibliai példákat a halálbüntetésre!
9. Hogy látod az irgalmas samaritáns példázatában (Lk 1 1,25-37) a gyűlölet és
a szeretet? Mi a rosszabb, amit az útonállók tettek, vagy amit a pap és a
lévita?
10. Mik a bosszúzsoltárok: Sorolj fel néhányat!
11. Szabad-e gyógyíthatatlan beteget idő előtt megszabadítani a szenvedéseitől?
12. Hogy sodorhatod életedet veszélybe?
13. Mikor elfogadható, és mikor nem a keresztyén emberszámára a háború?
14. Mi a feladata a felsőségnek az emberi élettel kapcsolatban?
15. Vonatkozik ez a parancsolat az állatok megölésére is?
·
Heidelbergi
Káté
105. Mit akar Isten a hatodik parancsolatban?
Azt, hogy felebarátomat sem gondolatban, sem szóval,
sem viselkedésemmel, még kevésbé tettlegesen, sem személyesen, sem közvetve meg
ne sértsem, ne gyűlöljem, ne bántsam, és meg ne öljem. Ellenkezőleg: oltsak ki
magamból minden bosszúvágyat, magamban se tegyek kárt, és magamat könnyelműen
veszedelembe ne sodorjam. A közhatalom kezében azért van fegyver, hogy az
emberölést megelőzze.
Imádság
A fejezetben olvasottak alapján fogalmazd meg
saját imádságod!
„Ne győzettessél
meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.” (Róm 12,21) |
https://www.presbiterkepzes.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése