Második parancsolat: Isten szolgálata
Istent nem lehet kiábrázolni. Túl nagy és túl szent
ahhoz. Gondoljunk csak Ézsaiás szavaira: „Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló
volnék? Szól a Szent.” (Ézs 40,25) Isten nagyobb, mint ahogy
elképzelhetjük. Az Izráel körül élő népeknek voltak istenszobrai. Az Úr azonban
egészen más. A fenyegetések és az ígéret, melyek ehhez a parancsolathoz
kapcsolódnak, hangsúlyozzák e parancsolat komolyságát.
Istenről különféle elgondolásokat (elképzeléseket)
alkothatunk, melyek nem biblikusak. Ekkor is szembe kerülünk a második
parancsolattal. Isten megmutatja képét a Bibliában: Mindenható, bölcs, jó,
irgalmas, szent, igaz stb. Ezért szükséges megismerni a Bibliát, és helyesen
hirdetni Isten Igéjét.
·
Bibliatanulmány:
5Mózes 4,15-24
Mózes szól a néphez. Hangsúlyozza, hogy a bálványimádás
és Isten szolgálata ellentétben van egymással.
1. Miért mondja Mózes: semmi alakot nem láttatok akkor?
(15. v.)
2. A 17. és 19. versben láthatjuk, hogy mit jelentenek a
második parancsolatból vett szavak: „amelyek fenn az égben” (vannak). Mire céloznak?
3. Mit jelent ez: „alant a földön”? (16-18.a)
4. Mire ez: „a föld alatt a vizekben vannak”? (18.b)
5. Mire utal Mózes, amikor azt mondja: „örökös nép”? (20.
v.)
6. Mit jelent: az Úr, a te Istened emésztő' tűz? (24. v.)
És mit: féltőn szerető Isten?
·
Kérdések
1. Mi a különbség a pogány templomok és a jeruzsálemi
templom között?
2. Hol állt a templomban a Szentek Szentje?
3. Megtilt-e Isten a második parancsolatban minden
szobrász- és festőművészetet?
4. Említs példákat a Bibliából a szobrászatra és
festészetre!
5. Templomunkban egyáltalán nem lehet kép vagy szobor?
6. Milyen fenyegetés kapcsolódik a második
parancsolathoz? Mit jelent az? Nincs ellentétben ez a saját felelősségünkkel?
7. Milyen ígéret fűződik a második parancsolathoz? Mit
jelent az?
8. Említs néhány tisztátalan elképzelést Istenről. És
Jézusról!
9. A Biblia gyakran „emberformán” szól Istenről. Miért?
10. Mi a
képrombolás?
·
Heidelbergi
Káté
96. Mit akar Isten a második parancsolatban?
Azt, hogy Istent semmiképpen ki ne ábrázoljuk, se más
módon ne tiszteljük, csak úgy, amint igéjében megparancsolta.
(5Móz 4,15-19; Ézs 40,18-20; Róm 1,23-24; ApCsel
17,29; 1Sám 15,23; 5Móz 12,30-32; Mt 15,9)
97. Ezek szerint semmiféle képet nem szabad csinálni?
Istent semmiképpen nem lehet és nem szabad kiábrázolni.
A teremtményeket ugyan lehet ábrázolni, de Isten megtiltja, hogy róluk akár
teremtmény-imádat, akár Isten tisztelete céljából képet csináljunk vagy
tartsunk.
(2Móz 23,24-25. 34,13-14; 4Móz 33,52; 5Móz 7,5. 12,3.
16,22; 2Kir 18,3-4)
·
Imádság
Isten szolgálata
A személyes imádságodban fogalmazd meg hogyan
mutatkozik meg
Isten imádata és tisztelete. Milyen az istentisztelet életszolgálata a családod
körében, az emberi kapcsolataidban, a gyülekezeti tevékenységeidben,
a munkádban, a kedvteléseidben.
„Az Isten lélek: és a kik őt
imádják, szükség, hogy lélekben |
https://www.presbiterkepzes.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése