Hét héttel az Egyiptomból való kivonulás után adta
Isten a Tízparancsolatot, az ő törvényét Izráelnek a Hóreb (Sinai) hegyénél.
Azt olvassuk, hogy Mózes két kőtáblán kapta Isten parancsolatait. Nem tudjuk,
hogy hány parancsolat volt az első és hány a második kőtáblán, de úgy osztjuk
be, ahogy Jézus adta a törvény összefoglalását: Szeresd az Urat, a te
Istenedet... És szeresd a te felebarátodat, mint magadat (Mt 22,34-40). Ez a
törvény szabályozta a nép életét. De életszabály a keresztyének számára is.
A törvények különbözők:
1.
Ceremoniális törvények (szabályozták az áldozatokat és ünnepeket Izráelben,
valamint a templomi istentiszteleteket)
2. Polgári törvények (a népnek ezek szerint kellett élnie)
3. Erkölcsi törvény vagy a Tízparancsolat törvénye
A
Tízparancsolat szerepe hármas:
1.
Szabály a társadalmi élet számára
2. Krisztushoz vezérlő mester
3. A hála szabálya.
A
TÖRVÉNY EGY SZÓBAN ÖSSZEFOGLALVA: SZERETET.
·
Bibliatanulmány: 2Mózes 20,1-17
A Tízparancsolatot megtaláljuk mind a 2Móz 20,1-17-ben, mind az 5Móz
5,6-21-ben. A kettő közt némi eltérés van.
1.
Melyik hegyen adta Isten az Ő törvényét?
Mondd meg a hegy mindkét nevét!
2.
Isten a törvényt hét héttel az Egyiptomból
való kivonulás után adta. Később melyik ünnepen emlékeztek meg erről?
3.
Hogy nevezi magát az Úr a Tízparancsolat
elején? (2. v.) Miért teszi ezt?
4.
Miért a szolgálat háza Egyiptom? (2. v.)
5.
Mi a különbség a 11. v. és az 5Móz 5,15.
v. között?
6.
Mi a különbség a 17. v. és az 5Móz 5,21.
v. között?
7.
Hol őrizték a két kőtáblát? Miért?
8.
Mi a törvény betöltése? (Róm 13,10). Mit
jelent ez?
·
Kérdések
1.
Sorolj fel néhány zsoltárt, mely a
törvényt dicséri!
2.
A törvényben tilalmak és parancsok
vannak. Hogy dicsérheted a törvényt?
3.
Mit jelent az, hogy a törvény Krisztushoz
vezérlő mester?
4.
Mit jelent ez a kifejezés: törvény és
próféták?
5.
Érvényes-e még ma is a Tízparancsolat?
6.
Mi a törvény szerinti élet? Jó-e az,
vagy rossz?
7.
Hogy foglalta össze Jézus a
Tízparancsolatot?
8.
Mit gondolt magáról a gazdag ifjú? (Máté
19,20) Mit mondott neki Jézus? (21. v.) Miért ment el megszomorodva? (22. v.)
9.
Mi a Tízparancsolat három szerepe?
10. Milyen
volt a farizeusok és írástudók magatartása a törvénnyel szemben Jézus korában?
Zsolt
119,97: Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!
·
Isten törvénye a tízparancsolat
I.
Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földjéről, a
szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem!
II.
Ne csinálj magadnak faragott képet és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az
égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt
vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, féltőn szerető Isten
vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad- és negyedíziglen,
akik engem gyűlölnek, de irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik
engem szeretnek és az én parancsolataimat megtartják.
III.
Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja azt az Úr
büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.
IV.
Megemlékezzél a szombatról, hogy azt megszenteld! Hat napon át munkálkodjál és
végezd minden dolgodat, de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja.
Semmi dolgot ne tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod,
se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van! Mert hat napon teremté
az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik
napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját és megszentelé
azt.
V.
Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az
Úr, a te Istened ád tenéked!
VI.
Ne ölj!
VII.
Ne paráználkodjál!
VIII.
Ne lopj!
IX.
Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!
X.
Ne kívánd a te felebarátodnak házát! Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét,
se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te
felebarátodé.
·
A
törvény summája:
Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd
felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a
próféták. (Mt 22,37-40)
·
Imádság:
A fejezetben olvasottak alapján
fogalmazd meg saját imádságod!
„És gyönyörködöm a te parancsolataidban, a melyeket szeretek.” (Zsolt 119,47) |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése