Igehirdetés: 2023.07.30.

 

100 TÖRTÉNET, AMIT ÉRDEMES MEGISMERNI – 71.

 

Bírák kora, Sámson

Olvasmány: Bírák 16:1-31

„Egyszer elment Sámson Timnába, és meglátott Timnában egy filiszteus nőt. Hazament, és ezt mondta apjának és anyjának: Láttam Timnában egy filiszteus nőt, kérjétek meg azt nekem feleségül!” (Bírák 14:2)

 

   Ahogy már az előzőekben láttuk, a Bírák könyve olyan, mint egy bírósági tárgyalás, ahol a vád a szövetség megszegése. Mivel Izrael nem űzte ki teljesen a pogány népeket az ígéret földjéről, ezért isteneik csapdává lettek Izrael számára. A pogány népek és isteneik jelenléte ugyanis állandó kísértést jelentett Izrael számára. A földművelés újdonság volt Izrael népe számára, a kánaániak viszont jól ismerték azt. A kánaáni vallás vonzereje az újonnan érkezettek számára abban volt, hogy a föld termékenységének ígéretével kecsegtetett és így gazdagságot és jólétet ígérte követői számára. Továbbá a Baal tiszteletéhez sok csábítóan színes és szórakoztató szertartás kapcsolódott. A Baal kultusz a hasonlósági mágia elvén működött, ami azt jelentette, hogy a föld és az állatok termékenysége érdekében, a Baal tisztelőinek szexuális kapcsolatot kellett létesíteniük egy kultikus prostituálttal, akár férfival, akár nővel, a helyi Baál szentélynél. Ennek a szertartásnak az volt a célja, hogy inspirálja Baalt, hogy hasonlóképpen cselekedjék az ember érdekében és így biztosítsa a termékenységet az élet minden területén. Ezek ismeretében érthetjük meg, miért olyan szigorú Isten az ő népével.

   A Bírák könyve azt a ciklikus folyamatot mutatja be, ahogy Isten népe hűtlenné válik, amikor Baalt és Asérát imádják, megsértik a szövetséget, ez kiváltja az Úr haragját, aki megítéli őket és kiszolgáltatja népét ellenségeinek. Az ellenség elnyomása alatti ínség miatt aztán ismét az Úrhoz kiáltanak szabadításért. Végül pedig az Úr katonai szabadítót, vagyis egy „bírát” támaszt, aki megszabadítja őket az elnyomás alól. Amikor ez a folyamat lejátszódik és megtörténik a szabadítás, egy ideig minden rendben van, majd amikor a bíró meghal, feledésbe merülnek a korábbi fájdalmas tapasztalatok és újra bálványimádásba süllyednek, s ezzel a ciklus megismétlődik.

Az engedetlenségnek ez a körforgása az egész könyvön végigvonul, de a bűn mértéke addig nő, amíg az engedetlenség, elnyomás, megbánás, szabadítás körkörös mintája végül káoszba hulló spirállá nem válik. Az egymást követő bírák nem jobbak, hanem csak egyre rosszabbak lesznek, az izraeliták pedig egyre gyakrabban választják a züllés, a nemi erőszak és a gyilkosság útját. Végül az országot polgárháború osztja meg.

Az utolsó bíró az a Sámson lesz, akinek személyében tragikus módon kiábrázolódik, hogy mivé lett Izrael. Sámson eredetileg názír volt, vagyis olyan izraelita, aki fogadalmat tett az Úrnak, hogy életét Istennek szenteli, és megtartóztatja magát bizonyos dolgoktól, pl. szeszes italok, nemi élet, stb. Így a názír, aki az Úrnak szentelte magát, minden izraelita számára azt szimbolizálta, hogyan kellene szentül élni Isten választott népeként, úgy hogy ne fertőzzék meg magukat a pogány népek bálványimádó praktikáival.

1.      Sámson a tragikus hős

Az olyan ember, mint Sámson, akinek názírfogadalma egy egész életre szólt, szentségben, és az Úrnak elkülönítve kellett volna, hogy élje az életét. Kétségtelenül Sámson volt korának legerősebb embere, ám egy gyenge pontja neki is volt: a nők. Sámson egyszerűen képtelen volt fegyelmezni a testi vágyait. Ha meglátott egy szép nőt, azonnal megkívánta, és meg akarta szerezni magának. Ezek a hirtelen fellobbanó szerelmek vezettek élete nagy tragédiájához. Először abba a fiatal nőbe lett szerelmes, akit egy filiszteus faluban látott meg, nem messze az otthonától. Sámsont már fogantatása és születése előtt Isten szolgálatára szánták a szülei. Isten angyala világosan kijelentette azt is, hogy ő lesz az a kiválasztott, aki által Isten majd megszabadítja népét a filiszteusok elnyomása alól: „Mert teherbe fogsz esni, és fiút szülsz. Ne érje annak borotva a fejét, mert Istennek szentelt názír lesz az a gyermek már anyja méhében. Ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a filiszteusok hatalmából.” (Bír 13:5). Ezek után érthető, hogy Sámsont a szülei mindenáron megpróbálták lebeszélni erről a házasságról: „Hát nincs feleségnek való a rokon leányok közt vagy egész népemben, hogy a körülmetéletlen filiszteusok közül akarsz feleséget venni?” (Bír 14:2). Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az a nő, akibe Sámson szerelmes lett, mind vallási mind kulturális hátterét tekintve elfogadhatatlan.

Csak Sámson az, aki ezt nem látta, mivel a szerelem teljesen elvakította. Nem hallgatott a jó szóra, hajthatatlan maradt: „Őt kérd meg nekem, mert csak ő tetszik nekem!” (Bír 14:3). Nem létezett számára más törvény csak az, amit a saját pillanatnyi vágyai diktáltak. Így végül megtartották a lakodalmat, de Sámson házassága csak néhány napig tartott, s több tucat ember életébe került.

Sámson második szerelme szintén filiszteus nő volt, egy gázai prostituált. De ez a kapcsolat sem tartott sokáig, és Sámson itt is csak pusztulást hozott a szerelme városára. Sámsonnak egy ideig sikerült minden helyzetből kivágnia magát.

De Sámson leghíresebb szerelme Delila volt. Ő a harmadik nő az életében, aki szintén filiszteus származású. Delila azzal vált hírhedté, hogy amit nem sikerült elérnie férfiak százainak, azt ő elérte. Hízelgésével sikerült levennie a lábáról Sámsont és kicsalnia ereje titkát. Az ő segítségével fogták el a filiszteusok Sámsont, majd megvakították és egy őrlőmalomban dolgoztatták. De Sámson ezúttal is pusztulást hozott szerelme népére. Utolsó győzelme méltó befejezése lett életének. A filiszteusok megkötözve vezették elő a vak Sámsont, hogy egy templomi ünnepségen, mint valami látványosságot mutogassák. Így akarták Sámsont még jobban megalázni az összegyűlt sokaság szeme láttára. A filiszteusok örömünnepe azonban tragédiába torkollott. Sámson saját magát is elpusztítva bosszút állt a filiszteusokon, amikor kidöntötte azt a két oszlopot, amihez hozzáláncolták, s így az egész épület összedőlt, mindenkit maga alá temetve. Sámson tragikus története ezzel a mondattal zárul: „Így többet ölt meg halálával, mint amennyit megölt életében.” (Bír 16:30/b). Sámson húsz évig volt bíró, de a fékezhetetlen testi vágyai miatt elbukott, így sohasem tudta valóra váltani a benne rejlő ígéretet. Sámsonnak tudomása volt arról, hogy ő az Úrnak van szentelve, mégis újra és újra figyelmen kívül hagyta ezt. Végzetesen vonzódott az idegen nőkhöz. Ráadásul rendkívül makacs és elbizakodott volt. Hagyta a testi vágyait és indulatait eluralkodni magán. A hatalmas fizikai ereje által, amit Istentől kapott, mégis sok hőstettet hajtott végre. Sámson így hőstettei által felébresztette népében a reménységet, hogy lehetséges legyőzni az erősebb ellenséget is és megszabadulni a filiszteus uralom alól. Végső soron pedig a Biblia Sámsont is a hit hősei között említi: „Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el.” (Zsid 11:32-33). Sámson makacsága, erkölcsi gyengesége ellenére is Isten eszközévé vált. Isten még Sámson életének tragédiáját is fel tudta használni a jó cél érdekében.

2.      Sámson csődje

Míg Gedeon esetében azt láthattuk, hogy miként használt fel Isten egy szerény képességekkel rendelkező embert, hogyan formálta őt „erős vitézzé”, addig Sámson esetében ennek pont az ellenkezőjét látjuk. Sámson kezdettől fogva egy rendkívüli képességekkel megáldott ember volt, aki mégis csődöt mondott. Élete azt mutatja be, hogyan herdálja el az ember az Isten által neki adott képességeket és lehetőségeket.

A Biblia világossá teszi, hogy Isten már Sámson születésekor kiválasztotta őt, hogy népe vezetője és szabadítója legyen. A szülei tudták róla, hogy Isten fontos feladatra választotta ki őt, és bizonyára el is mondták ezt neki. Sámson kiválasztottságát és küldetését erősítette az a hatalmas fizikai erő is, amivel megáldotta őt Isten. Amikor az Úr Lelke betöltötte őt, képes volt puszta kézzel széttépni egy oroszlánt, vagy akár fél kézzel is elbánni egy hadsereggel. A bibliai leírásokból azonban úgy tűnik, hogy ezt az Istentől kapott erőt Sámson a legtöbbször nem a megfelelő helyen és nem a megfelelő cél érdekében használta fel. Tettei inkább egy féktelenül randalírozó bűnözőre, mint egy lelki vezetőre emlékeztetnek. Már ifjúkorától kezdve makacs és lázadó természetű volt. Olyan feleséget választott magának, aki által a lehető legtöbb szomorúságot okozta szüleinek. Mindenben szembe ment az Isten által neki adott küldetéssel. Amikor pedig a filiszteus nővel kierőszakolt házassága alig egy hét után tönkre ment, mindjárt a filiszteus prostituált karjaiban vigasztalódott. Sámson végül egy harmadik filiszteus nővel, az ellenségei által felbérelt csábítóval, Delilával való enyelgése során, ostoba módon végleg elherdálta hatalmas erejét.

Ironikus módon miközben Sámson a fizikai erejét tekintve az első volt népe között, erkölcsi erejét tekintve az utolsó. Botlásai, gyengesége szinte felfoghatatlanak tűnnek. Kiválasztott és Isten Lelke által felkent vezetőként erkölcsi bukása megmagyarázhatatlan. Sajnos azonban hasonló példákkal szinte minden nemzedékben találkozhatunk. Ha a kiválasztottság-tudathoz nem társul istenfélelem, az bukáshoz vezet.

Sámson példája figyelmeztet minket, hogy kiváló képességekkel megáldott, sikeres és híres vezető emberek, milyen könnyen válhatnak hírhedté, és zuhannak nagyot, ha az erkölcs terén nem képesek fegyelmezni magukat. Sámson élete végéhez közeledve úgy tűnik, hogy teljesen csődöt mondott, a pogányok és isteneik csúfos vereséget mértek Izrael Istenére. Sámson megvakítva és megalázva már csak arra használja erejét, hogy a filiszteusok malmát hajtsa. Isten azonban mindezek után is tartogatott még egy meglepetést a filiszteus elnyomók számára. Sámson, bár élete során nem sokat törődött az Úr akaratával, az utolsó szavaival mégis csak Istenhez fordult: „Ó, Uram, Uram! Emlékezz meg rólam, és adj nekem erőt csak még most az egyszer, Istenem, hogy utoljára, a két szememért bosszút állhassak a filiszteusokon!” (Bír 16:28). Sámson személyével tulajdonképpen Isten mintegy tükröt tartott az izraeliták elé. De Sámson tragikus sorsa elgondolkoztató a mi számunkra is. Hiszen mi is Isten elhívott népe vagyunk: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pét 2:9).

3.      A jobb vezető utáni vágy

A Bírák könyve háborúval kezdődik és azzal is végződik. De a könyv kezdetén még a nemzet szent háborúban áll az Istentől nekik adott földnek a birtokba vételéért, a könyv végén viszont egy bukott nép harcol egymás ellen. De végig azt látjuk, hogy leginkább azt csinálják, ami nekik tetszik. Az utolsó bíra, Sámson a nép vezetőjeként sem engedelmeskedett Istennek, hanem inkább csak saját alantos vágyainak. A könyv végén pedig ez a refrénszerű mondat ismétlődik: „Abban az időben nem volt király Izráelben: mindenki azt csinálta, ami neki tetszett.” (Bírák 17:6). Izraelnek valójában arra lett volna szüksége, hogy teljesen alávesse magát az Úrnak, az igazi királynak. De Isten népe oda jutott, hogy szinte teljesen megfeledkeztek Istenükről és a vele kötött szövetségről.

Isten helyett így Izrael népe emberi vezetőket kíván magának. A Menyei Király helyett a pogány népekhez hasonlóan ők is földi királyt akartak maguknak. Ez a király utáni sóvárgás majd a Királyok könyvének leírásában bontakozik ki igazán, de már a Bírák könyvében is megjelenik. Gedon fia, Abimélek már nem elégszik meg a bírói tiszttel, hanem királlyá teszi magát. Királysága azonban nem hoz megoldást és jobbulást az ország helyzetében, hanem csak az emberi természet erőszakos voltát mutatja meg. Úgy tűnik, hogy az embereknek szükségük van vezetőkre, ám az olyan királyok, mint Abimélek is, nem békét, hanem csak háborúságot hoznak. Az izraeliták király után sóvárogtak, de folyton csalódniuk kellett a földi királyokban. Az emberi szívekben támadt űrt azonban soha egyetlen földi király sem volt képes betölteni, hanem csak Jézus, aki a Királyok Királya. Ő mutatta meg életével, hogy senki más, csak egyedül Isten bűntelen Fia képes helyesen vezetni Isten népét. A Szentírás végén ezt a bizonyságtételt olvassuk: „Mert uraknak Ura és királyoknak Királya” (Jel 17:14). Jézus uralmának fensége mellett elhalványul minden emberi vezető. Az ő mennyei királyságának soha nem lesz vége.

Sámson története tehát egyrészt az emberi vezetők kudarcát mutatja meg. Másrészt azonban Sámson minden tökéletlensége ellenére az eljövendő Szabadító előképe. Sámson életének főbb eseményeiben Isten szabadítóterve ábrázolódik ki. Csodás születését megelőzően angyal jelenik meg szüleinek, hogy felkészítse őket és elmondja nekik, hogy gyermekük népe szabadítója lesz. Sámson életét Isten számára szentelték oda, egész életét a Lélek különleges ereje jellemezte. Megbízatásának teljesítése közben egymaga szabadította meg Isten népét. Isten úgy rendezte Sámson sorsát, hogy amíg küldetésén dolgozott, épp a sajátjai adták át idegen kezekbe.

Sámsonnak azt a kínt is el kellett szenvednie, hogy olyasvalaki árulta el, akit szeretett. El kellett viselnie ellenségei kínzásait és gúnyolódását. Végül pedig Sámson életének összegzése is nagyon elgondolkodtató: „Így többet ölt meg halálával, mint amennyit megölt életében.” (Bír 16:30). Jézusra vonatkoztatva ez inkább így hangzana: „többet ért el halálával, mint életével.” Sámson és Jézus élete között felfedezhető megdöbbentő párhuzamok nyilvánvalóan nem véletlenek. Ugyanakkor Sámson és Jézus élettörténetének hasonlósága ellenére egyszersmind teljes ellentéte egymásnak. Sámson kora erkölcseihez idomult, Jézus azonban konfrontálódott az akkori erkölcsökkel. Sámson csaknem teljesen feladta küldetését, míg Jézus mindvégig hűséges maradt. Sámson csak fizikai értelemben hozott népének szabadítást, Jézus azonban mindenki számára megszerezte a teljes szabadságot. Ámen.